Karszalag minden betegnek a kanizsai kórházban

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ támogatásával és sikeres pályázatoknak köszönhetően ismét egy nagy projekt indul a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban.
A belső úthálózat egy részét már felújították, biomassza erőmű létrehozását tervezik és minden osztályon lesz kézfertőtlenítő rendszer, valamint 75 új, gyors számítógépet vásárol az egészségügyi intézmény – mondta többek között a Zalai Hírlapnak Dr. Brünner Szilveszter főigazgató-főorvos.

(Fotó: Facebook)

„A csomagban egységes betegazonosító rendszert is kiépítenek a kórházban.
Minden beteg a felvételekor kap egy vonalkóddal ellátott karszalagot, így kórházi ápolása során gyorsan és pontosan beazonosítható lesz vonalkód-olvasók segítségével, az összes kórházi munkahelyen.
Ezzel a megoldással gyakorlatilag teljesen kiküszöbölhetővé válik az adat-, ne adj’ isten betegtévesztés.” – olvasható a ZH-ban.

 Egyénként úgy tudjuk, bizonyos osztályokon eddig is használtak karszalagot Nagykanizsán, de a karszalagozást most az összes osztályon be kívánják vezetni a kórházban.

Szavazzon a kanizsai kórház gyermekosztályára!

Idén is lehet voksolni a nagykanizsai kórházra a K&H Gyógyvarázs programjában.

(Fotó: Dél-Zala Press archív)

A K&H Csoport kiemelt figyelmet fordít a gyermekegészségügy támogatására.
Annak érdekében, hogy minél szélesebb körben segíthessünk, kibővítettük K&H gyógyvarázs programunkat, és egy olyan területi pályázatot indítottunk, melyre ezúttal nemcsak gyermekgyógyászati és mentési eszközökre, hanem a gyermekek közérzetét, kényelmét és gyógyulását segítő szolgáltatásokra is pályázhattak az intézmények.

A döntést ezúttal a bankfiókokba látogató ügyfeleinkre, illetve az internet közösségére bízzuk. Ha Te is bele szeretnél szólni a végeredménybe, nem kell mást tenned, mint regisztrálnod vagy belépned Facebook fiókoddal, amely után automatikusan megjelennek a lakóhelyed környékéről pályázó intézmények – olvasható a K&H weboldalán.

A területi pályázat második fordulójába mintegy 60 gyermekegészségügyi intézmény jutott tovább, köztük a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Csecsemő- és Gyermekosztálya.
A területi győztesek egyenként bruttó 350 ezer forint támogatást fordíthatnak majd a gyerekek mielőbbi gyógyulására. Szavazni december 31-ig lehet a bankfiókokban vagy online ezen a linken.

A nagykanizsai kórházból mentettek a tűzoltók a gyakorlaton

Éjszaka, korlátozott látási viszonyok között tartottak gyakorlatot a nagykanizsai és a zalakarosi hivatásos tűzoltóknak elöljáróik a nagykanizsai Dorottya Kórházban.
A tűzoltók gyakorlataik során a valós szituációknak megfelelően hajtják végre a számukra kitűzött feladatokat, legyen az tűzoltás vagy műszaki mentés.

A nagykanizsai kórház a tűzoltók szempontjából is egy kiemelt fontossággal bíró létesítmény, hiszen a térség és a megye egyik legfontosabb egészségügyi intézménye, ahol több száz ember tartózkodhat egy időben. Tovább nehezíti a tűzoltó beavatkozásokat, hogy a kórházban fekvő betegek közül számos ember mozgásában korlátozott így kimenekítésükről is gondoskodniuk kell a tűzoltóknak egy éles esetben is. Éppen ezért, ha a kórház területéről bármilyen tűzjelzés érkezik, akkor az öt riasztási fokozat közül négyesben indulnak meg a tűzoltók a káreset felszámolásához.

Jelen gyakorlat során a feltevés szerint a kórház „E” épületének pincéjében a hő-központban egy személy javítási munkát végzett. A hegesztési munka folyamán tűz keletkezett, az áramellátás a pincében megszűnt, melynek következtében az ott dolgozó ember a sötét, füsttel telítődő pincében maradt, ahonnan próbált kimenekülni, de a sötétben eltévedt és rossz irányba haladva egy a kijárattal ellentétes oldali üres helyiségbe jutott ahol rosszul lett.

Első és legfontosabb tevékenység az emberi élet mentése a tűzoltó munkában. A nagykanizsai tűzoltók éppen ezért a gyakorlaton is mentési csoportot alakítva keresték meg a rosszul lett, ott dolgozó munkást, akit mentőkámzsa segítségével, hordágyon hoztak ki a füsttel telítődött helyiségből. Ezzel párhuzamosan további tűzoltó rajok, ahogy éles esetben is tennék igyekeztek több vízsugárral a tűzfészket megkeresve eloltani a keletkezett tüzet a korlátozott látási körülmények közötti pincében.

A gyakorlatot Németh István tű. ezredes a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője megfeleltre minősítette – értesültünk Cseresznyés Dániel tűzoltó főhadnagytól a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől.

Játszótér építéséhez kér segítséget a nagykanizsai kórház

A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház az elmúlt években jelentős mértékű anyagi támogatásban részesült, zömmel európai úniós forrásokból az egészségügyi szolgáltatás színvonalának javítása érdekében. Hasonló módon fejlődik a kórház Csecsemő és Gyermekosztálya is.

A kis betegek gyógyulását elősegítendő – a közvetlen gondozási és terápiás feladatokon kívül – kiegészítő mozgásterápiás lehetőséget biztosító és a szabadidő hasznos eltöltését lehetővé tévő játszótérrel a kanizsai kórház nem rendelkezik.

A kórház vezetése azt a célt tűzte maga elé, hogy európai színvonalú játszóteret épít az egészségügyi intézmény udvarán.

A gyógyulni vágyó gyermekek kórházi tartózkodásának megkönnyítésén túl a gyermekneurológia szakrendelő betegeinek mozgásterápiáját biztosíthatná, ugyanakkor közösségi térként funkcionálhatna a játszótér.

A kórház területén mászókát, lánchidat, csúszdát, hintát is építenének, viszont ezek költségei magasak.

Éppen ezért a Kanizsai Dorottya Kórház széleskörű összefogásra számít, hogy terveik megvalósuljanak.

A támogatás formája lehet pénz, építőanyag vagy akár társadalmi munka is.

A támogatás az alapítványukon keresztül valósítható meg.

“Kanizsai Dorottya Kórházért” Alapítvány

Bankszámlaszám:

10400717-50526649-76751018

Adószám: 18520273-1-20

A támogatást és a segítséget előre is köszöni Dr. Brünner Szilveszter főigazgató főorvos és dr. Polay József a NAKKIK elnöke.

Az önkormányzat a 20 millióba kerülő játszótér építéséhez 1 millió forinttal járult hozzá.

Megyei neuropátiás centrum nyílt Nagykanizsán

Megnyílt a Zala Megyei Neuropathia Centrum Kanizsán. Az új központban a diabétesz egyik szövődményének számító idegsorvadás korai felismerése lehetséges, ez pedig jelentősen hozzájárulhat a lábamputációk számának csökkenéséhez. Magyarországon naponta 10 alsóvégtag-amputációt végeznek, a neuropátia több százezer cukorbeteget érinthet az országban.

Az idegsorvadás felismerését segíti a Wörwag Pharma Kft. által adományozott 4 millió forint értékű készülék, amely a hőérzékelés mértékét méri a vékony idegrostokon. Mint arra Dr. Kádár Éva ügyvezető igazgató rámutatott:

„A neuropátia előfordulása általában 25-50 százalék a cukorbetegek körében, amely, ha azt nézzük, hogy Magyarországon hét-nyolcszázezer cukorbeteg van, akkor legrosszabb esetben 400 ezer neuropátiás beteget jelenthet. Az amputáció és a lábfekély veszélye, valamint az abból adódó fertőzések nagyon komoly kihívást jelentenek az orvostudomány számára ezen betegség kezelésében.”

A Kanizsai Dorottya Kórházban különböző eszközökkel és módszerekkel eddig is kezelték a neuropátiás betegeket. A ma megnyílt centrum azonban minőségi továbblépést tesz lehetővé a szövődmény felismerésében.

„Nemcsak a betegség gyógyulásának fokát lehet vele vizsgálni, hanem látens formában, amikor a tünetek még nem alakultak ki, akkor is lehetővé teszi a diagnózist. Nagyon fontosnak tartjuk továbbá, hogy reményeink szerint ezt a készüléket nem csak a diabéteszes neuropátiás betegeknél használhatjuk fel, így reménykedünk a szűrővizsgálatok hatékonyságában is” – fogalmazott a Kanizsai Dorottya Kórház orvosigazgatója, dr. Németh László.

(Forrás: Kanizsa TV Fotó: Wikipédia)

Kórházi koszt Nagykanizsán

Szeptember 12-én posztolta ki a Kórházi koszt nevű Facebook oldal ezt a fotót.

A fénykép a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház rehabilitációs osztályán júliusban készült és az ebéd látható rajta.

A fotóhoz érkezett kommentek többsége pozitív jellegű.

„De mi a baj ezzel??? Tényleg kórházba mire számít valaki???? Ez guszta és elfogadható kórházi koszt. Szerintem. Máshol még ilyen sincs.” – írja egy hölgy.

Egy másik nő ezt fűzte hozzá.

„Semmi baj vele. Itt a pozitív példákat is mutatják. Kórházi koszt az oldal neve, nem az, hogy „kritizáljuk a kórházi ételeket”‘.

Ilyen vélemény is van.

„Még a tálalás is emberi! Respect!”

Elég nehezen lehet megtippelni, hogy mi lehet ez az étel, de az egyik kommentelő talán eltalálta.

„Szerintem Budapest szelet. Sertésszelet, gombás-paprikás-májas raguval a tetején.”

Azt is írták, hogy a kanizsai kórház ebédje „elmenne” egy külföldi egészségügyi intézményben is.

Azt is megfogalmazták, a tálaláson van mit javítani, de egy kórház azért mégsem egy többcsillagos étterem. Szóval a Kanizsai Dorottya Kórház ebédjével minden rendben volt.

A kanizsai kórházban valószínűleg még ennél is jobb lehet az étkeztetés, ugyanis pont a múlt héten számoltunk be arról, hogy korszerűsítették a nagykanizsai kórház konyháját és nővérszállóját.

Korszerűsítették a nagykanizsai kórház konyháját és nővérszállóját

Több mint 330 millió forintból korszerűsítették a nagykanizsai kórház konyhájának energetikai rendszerét és gépeit, valamint az intézmény nővérszállójának két épületét.

A pénteki átadáson Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy az elmúlt nyolc-tíz évben ötmilliárd forintot meghaladó összegből több mint tíz fejlesztés valósult meg a megyei jogú város kórházában.

(Fotó: Dél-Zala Press archív)

Hozzátette, hogy az utóbbi hét-nyolc évben mintegy 500 milliárd forintot – többségében európai uniós forrást – fordított az állam a magyarországi egészségügyi rendszer fejlesztésére.
Az államtitkár jelezte, hogy a gazdaság folyamatos erősödésének köszönhetően a magyar kormány már hazai forrásokat is biztosítani tud, ennek eredménye volt a múlt év végén az egészségügyben szétosztott mintegy 45 milliárd forint.
Ahogy erősödik a gazdaság és növekednek a beruházások, úgy a költségvetésből is egyre több pénzt lehet fordítani a további fejlesztésékre – mondta.

 

Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója kifejtette: 77,2 millió forintot nyertek el a nővérszálló két – több mint 100 éves, illetve 35 éves – épületének energetikai korszerűsítésére. Kicserélték a nyílászárókat, a víz- és hőszigetelést, valamint a külső burkolatokat.

 

Az egészségügyi intézmény naponta 600-650 embert kiszolgáló konyhájának korszerűsítésére 254,2 millió forintot fordítottak a hazai egészségügyi rendszer számára a múlt év végén biztosított 45 milliárd forintos keretből.

A víz- és a külső hőszigetelés mellett ott is kicserélték a nyílászárókat, felújították a villámvédelmi eszközöket, továbbá teljesen kicserélték a mintegy negyvenéves konyhai gépeket, berendezéseket, például öt új hűtőkamrát is építettek. MTI

Nem fogadott el hálapénzt a nagykanizsai főorvos

„Az osztályvezető főorvos Dr. Lipták József emberségével, gyógyításával, jellemével, odaadó munkájával a jeles minősítést kapja.
Férjem nevében is hálásak vagyunk, amiért az urológiai osztály vezetőjétől gyors segítséget kaptunk, mert nagy volt a baj.

Ilyen orvossal a kanizsai kórházban még nem találkoztam.
Sok orvos példát vehetne róla, hogyan kell bánni egy beteggel.
Hálapénz nélkül, mert igenis, így is lehet gyógyítani, feltétel nélkül!

Hálás köszönettel tartozunk neki, amiért emberséges és nem megalázó bánásmódot kaptunk!
További sok sikert kívánunk munkájához, mert ő nem csak orvos, hanem egy nagyszerű, hivatását szerető  orvos, akiről csak jó példát vehetnek orvos társai!

Köszönünk szépen mindent, amit értünk tett!”

(Forrás: Kósáné Békési Mónika engedélyével)

Önkéntesek a kanizsai kórházban

A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban még 2008-ban indították útjára az önkéntes programot.
Az idén 20 önkéntes kezdte meg munkáját az egészségügyi intézményben, közöttük akad olyan is, akinek műtétje volt és fogadalmat tett, hogy segíteni fog.

Azt vallják, a segítség nem csak annak jó, aki kapja. Nekik is.
Az önkéntesek között vannak fiatalok is, közülük van, aki ápolónőnek tanul.
Az önkéntesség ideje alatt a főleg a fekvőbetegeknek fognak segíteni, különösen figyelnek azokra, akiket a nagy távolság miatt rokonaik nem tudnak meglátogatni a kórházban.
(Forrás: Kanizsa TV . Fotó: YouTube)

Az anyajegyek átvizsgálására hívja fel a figyelmet a kanizsai kórház

Közeledik a nyár, itt az idő az anyajegyek átvizsgálására!

A festékjegyes daganat (melanoma) a bőrrák legritkább és legveszélyesebb formája, amely bármely életkorban az anyajegyekből is kiindulhat, az egyik legagresszívabb rosszindulatú tumor.

Korai felismerése a betegség kimenetelére való tekintettel rendkívül fontos az anyajegyszűrés.

 

(Az „ABCDE” szabály bemutatása: bal oldal, fentről lefelé: aszimmetria, szabálytalan határ, a barnának különböző színárnyalatai, növekvő melanóma, a jobb oldalon normális anyajegyek vannak. Fotó: Wikipédia)

 

A Kanizsai Dorottya Kórház ez évben csatlakozik a Melanoma Világnaphoz.

A kórház lehetőséget biztosít a lakosság részére, hogy önkéntesen, térítésmentesen, előzetes időpont egyeztetéssel május 8-26 között minden munkanapon, a jelzett időpontban a bőrdaganat és anyajegy-szűrésre jelentkezhessen.

A vizsgálaton való részvételhez előzetes telefonos időpont egyeztetés szükséges!

Bejelentkezés a 93/502-000 telefonszámon (kartonozó) lehet.

I. sz. bőrgyógyászat rendel Dr. Sütő Erzsébet hétfőtől-péntekig 8-10 óráig

II. sz. bőrgyógyászat rendel Dr. Buzás Judit hétfőn és csütörtökön 11.30-13.30-ig

Kedd, szerda, péntek 10.30-12.30 óráig.

A kórház felhívja a figyelmet arra, a Melanoma Világnapi figyelemfelhívó program után is mindenkinek van lehetősége, hogy felkeresse bőrgyógyászát vagy a szakrendeléseket az év bármely napján bőrdaganat és anyajegy szűrésre – értesültünk Dr. Brünner Szilvesztertől, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgató főorvosától.

1 2 3 4 5 6