Kórházreform vár Nagykanizsára is? Az EMMI szerint nem

Az aktív ellátás megszüntetését, illetve további intézmény-összevonást javasol tucatnyi helyen a kórházfenntartó az egészségügyi ellátórendszer átalakításához készült munkaanyagban.

A Népszava birtokába került javaslat szerint az érintett intézmények jobbára ugyanazok, mint amelyekről nyolc éve Szócska Miklós államtitkár megpróbálta leszedetni a kórház táblát. Többek között a tapolcai és a kazincbarcikai kórház is elveszítheti összes aktív ellátását.

Zala megyében mérlegelésre ajánlják a dokumentum készítői a keszthelyi kórház beolvasztását a megyei intézménybe. Nagykanizsán csökkenhet a sebészeti, a traumatológiai és a szülészeti ágyak száma – írta a Népszava.

A hírekre a szaktárca részéről ez a válasz érkezett.

A kormány előtt nincs olyan előterjesztés és nem is tárgyalt olyan dokumentumot, amely „kórházbezárásokról” szólt volna – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.

A minisztérium arra reagálva küldte el közleményét, hogy a Népszava hétfőn azt írta, az aktív ellátás megszüntetését, valamint további intézmény-összevonást javasol tucatnyi helyen a kórházfenntartó az egészségügyi ellátórendszer átalakításához készült kormányzati munkaanyagban.

Ezt cáfolva az Emmi azt írta: a kormány előtt ilyen előterjesztés nem járt, a kormány ilyen előterjesztést nem tárgyalt.

Új házirend a nagykanizsai kórházban

Március végén került fel a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház honlapjára az új házirend. A szabályozás többek részletesen taglalja a kórházi napirendet, az étkezést, azt, hogy miképpen kérhet felvilágosítást a beteg az állapotáról, részletezik az igénybe vehető lelki szolgálatokat is. A beteglátogatás a következőképpen alakul: munkanapokon 14-18.30 óráig, munkaszüneti napokon 10-12 óra valamint 14-18.30 óra közötti időben.

Semmelweis napot rendezett a kanizsai kórház a Csótónál

Családias hangulatban gyűltek össze a Kanizsai Dorottya Kórház dolgozói a Csónakázó tónál megrendezett Semmelweis napon pénteken.
Az egybegyűlteket Cseresnyés Péter államtitkár is köszöntötte.

„- Mi magyarok, büszkék lehetünk az egészségügyünkre, minden kritika ellenére. Ha összevetjük, az Európa Unióban működő egészségügyi rendszerekkel, önöknek köszönhetően, kiváló hálózatunk van, kiváló ellátást kapunk abban az esetben, ha erre az ellátásra rászorulunk. Ezt szerettem volna megköszönni önöknek, hogy ünnepet, hétvégét feláldozva abban segítenek, hogy minél jobban, minél aktívabban tudjuk végezni a munkánkat és tudjuk élni mindennapi életünket.” – mondta többek között az államtitkár.

(Résztvevők egy csoportja a kórház Semmelweis-napi rendezvényén)

Ezen ünnepi beszéd után vette át a szót Tóth Nándor alpolgármester. Köszöntötte az egybegyűlteket Nagykanizsa város vezetése nevében, megköszönte a megelőzésben az egészségápolásban és a gyógyításban véghez vitt rendkívüli erőfeszítéseket. Kitért az alapellátás fejlesztéseire is. Az elkövetkezendő hónapokban, többek közt a Szent Imre utcai fogászati szakrendelő teljes egésze megújul valamint a műszerpark is felújításra, korszerűsítésre kerül.

A kiskanizsai Nagyrác utcai orvosi rendelő is megújul, és egy vadonatúj, gyermekorvosi rendelő kerül kialakításra a Csengery utcában. Az alpolgármester ígéretet tett, hogy Nagykanizsa város ahogy eddig is, ezután is segíteni fogja a kórház működését és fejlesztését.

Ezt követően Brünner Szilveszter főigazgató adta át az elismeréseket és kinevezéseket a kórház dolgozóinak.

(Adjunktusi kinevezést vehetett át Dr. Tankó Magda is)

A Semmelweis Ignác emlékérmet idén Fehér Éva nyugdíj előtt álló, orvosi könyvtáros kapta.

A főorvosok ajánlásával, főorvosi kinevezést kaptak:

Dr. Kiss Annamária – Egynapos szemészeti ellátás
Dr. Tucsek Éva – Szülészet-nőgyógyászati osztály
Dr. Zsiray Zsolt – Szülészet-nőgyógyászati osztály
Dr. Hajba Péter – Központi röntgen
Dr. Kovács András – Intenzív Therápiás osztály
Dr. Lutár András – Általános Sebészeti osztály

A főorvosok ajánlásával, adjunktusi kinevezést kaptak:

Dr. Falkus Brigitta – Központi röntgen
Dr. Tankó Magda – Belgyógyászati osztály
Dr. Paukovics Diána – Urológiai osztály

Az osztályvezető főorvos ajánlásával, kiváló kórházi dolgozó elismerésben részesültek:

Bősze Tünde – orvos írnok
Dömötörfiné Nagy Márta – könyvelő
Dr. Buda Gabriella főorvos
Horváth Olga – gyermekápoló
Krémer Erzsébet – műtősnő
Nunkovics Istvánné – vezető ápoló
Sárköziné Nagy Csilla – szakasszisztens
Takácsné Németh Anikó – cytológiai szakasszisztens
Fekete Jánosné – fizioterápiás asszisztens

Az osztályvezető főorvosok javaslata alapján, főigazgatói dicséretben részesültek:

Benke Attila – műtős
Borosan Erhard – műtősegéd
Cziráki Béla – csoportvezető
Csordás Erika – orvos írnok
Dr. Giliczné Péter Edit – asszisztens
Göller László – udvari munkás
Horváth Tiborné – szakasszisztens
Miháczi Tünde – képi diagnosztikai asszisztens
Pernesz Balázs – konyhai kisegítő
Sürgősségi Betegellátó Osztály orvos-írnok kollektívája
Szép Gyuláné – asszisztens
Tislérné Kuzma Gabriella – orvos írnok

A Zalakarosi Fürdő a 2019. évet az Egészség évének nyilvánította, és kiemelt figyelmet szentel a dolgozóik egészségvédelmének, a vendégek egészségmegőrző és rehabilitációs gyógyítási folyamatainak, valamint az egészséges életmód népszerűsítésének. Ebből az alkalomból, a Zalakarosi Fürdő Zrt. a Zalakarosi Fürdő Gyógyászatért díjat alapított, melyet idén első alkalommal ezen a Semmelweis-napi eseményen, Cziráki László vezérigazgató adott át Laky Zsuzsival, Dr. Brünner Szilveszter főigazgatóval együtt. A díjat Dr. Fliszár Mária főorvos és Nemes Lászlóné fiziológiai szakasszisztensek kapták.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2019. évi Semmelweis kitüntetését Lakatos Zsuzsanna – traumatológiai ápoló és
Vámosiné Németh Mónika – higiénikus kapták.

Az elismerések után, jutalmazták a főzőversenyen résztvevőket is. Idén első alkalommal a Zalakarosi Fürdő Zrt csapata is részt vett a versenyben és különdíjban részesültek.
A szépségkirálynőt és udvarhölgyeit azaz a „Kórház Szépeit” is megválasztották, a díjat Európa Szépe, Zalakaros arca Laky Zsuzsi adta át.

Második udvarhölgy
Mérő Ildikó – Traumatológiai osztály

Első udvarhölgy
Szilágyi Cintia – Pénzügyi osztály

Szépségkirálynő
Kovács Anett – Újszülött osztály

Az ünnepséget követően, zenekar szórakoztatta az egybegyűlteket. (Kép és szöveg: Szalai Szilveszter – KanizsaPress)

Új házirend a nagykanizsai kórházban

Március végén került fel a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház honlapjára az új házirend.

A szabályozás többek részletesen taglalja a kórházi napirendet, az étkezést, azt, hogy miképpen kérhet felvilágosítást a beteg az állapotáról, részletezik az igénybe vehető lelki szolgálatokat is.

A beteglátogatás a következőképpen alakul: munkanapokon 14-18.30 óráig, munkaszüneti napokon 10-12 óra valamint 14-18.30 óra közötti időben. Az intenzív osztályon 11-12 óráig illetve 16-17 óráig engedélyezett a látogatás.

Az egyes osztályokon helyzettől függően, időlegesen más látogatási időket is bevezethetnek.

A javasolt látogatási idő 15-18 óra közötti időszak. Az Ön és betegtársai nyugalma és gyógyulása érdekében kérjük, hogy kettőnél több látogatót egyszerre ne fogadjon! Állapotától függően az osztály társalgójában, vagy szép idő esetén a kellemes kórházi parkban fogadhatja őket.

A kórház veszélyes üzem, ezért tizennégy éven aluli gyermeket, saját érdekében ne hozzanak látogatóba, mert számos veszélynek, betegségnek tehetik ki, amelyekért a kórház nem vállal felelősséget.
Súlyos állapotú betegek, kiskorú betegek, ill. szülőnő esetén, ha a hozzátartozó a beteg mellett kíván tartózkodni, erre vonatkozó kérését az osztályvezető főorvosnak kell jeleznie.

Az osztályvezető főorvos, vagy ügyeletvezető javaslata alapján a kórház vezetése (az osztályos működési rendben foglaltak szerint) biztosítja a beteg melletti benntartózkodást, összhangban a vonatkozó jogszabályokkal – írják.

A házirendben szabályozzák az intézményből való távozást és a térítési díjakat. Megtalálható benne a kérések, panaszok kezelése, a betegjogi képviselő elérhetősége és sajtónyilvánosság rendje, ugyanis kép és hangfelvétel készítése a kórház területén tilos illetve főigazgatói engedélyhez között.

A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház teljes házirendje ITT TALÁLHATÓ MEG.

Ingyenes anyajegyszűrés a kanizsai kórházban

Május másodikától a hónap végéig ingyenes anyajegyszűrést szerveznek a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban.

Ajánlják a bőrgyógyászati szűrővizsgálatot az 1-es (Nagyon világos bőr, szeplők, világos szem, vörösesszőke haj. Nem barnul, nagyon gyakran leég.
Leégési küszöb: kb. 10 perc) és 2-es (Világos bőr, világos szem, világos haj. Lassan barnul, gyakran leég. Leégési küszöb: kb. 10–20 perc) bőrtípusba tartozó világos, szeplős bőrűeknek valamint azoknak, akik a napon már többször és súlyosan leégtek.

Azoknak is ajánlatos igénybe venni a kórház díjmentes szolgáltatását, akik sok időt töltenek a napon vagy szoláriumba járnak, akiknek családjában már előfordult bőrdaganat.

Menjenek el azok is, akiknek ötvennél több pigmentált (barna) anyajegyük van.

Az egészségügyi intézmény két bőrgyógyászati szakrendelésen fogadja a szűrésre jelentkezőket.

Szűrési időpont kérhető a kórház Kartonozójának telefonszámán (06/93/502-061) valamint a központi számot tárcsázva (06/93/502-000) a 2100-as, a 2094-es, a 2300 és a 2061-es mellékeken – értesült honlapunk a kórház számunkra eljuttatott közleményéből.

A bőrgyógyász diagnózisát semmi sem helyettesíti, éljen a szűrés lehetőségével!

Ápolók napja a kanizsai kórházban

A Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére az Országgyűlés 2014-ben február 19-ét Kossuth Zsuzsanna

születésének évfordulóját a Magyar Ápolók napjává nyilvánította.

Az Ápolók napját március 8-án ünnepelték a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban.

Az esemény során dicsérő oklevelet vehetett át: Fatér Erika ápoló, Némethné Bogdán Eszter műtősnő, Simon Jánosné vezető ápoló, Molnárné Iván Ilona ápoló, Tomai Ferencné szakasszisztens és Tóthné Imre Anikó ápoló. (Forrás: Kanizsa Újság)

Változik a tüdőszűrés ideje Nagykanizsán

Tájékoztatjuk kedves Betegeinket, hogy intézményünkben 2019. január 01-jétől a tüdőszűrés és szakrendelés az alábbiak szerint változik.

Hétfő 07:30 – 17:30
Kedd 07:30 – 16:30
Szerda 07:30 – 16:00
Csütörtök 09:30 – 16:30
Péntek 07:30 – 13:00 – írta megújult honlapján a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.

Ápolókra támadt a részeg férfi a kanizsai kórházban

Egy 53 éves férfi tavaly december 28-án a délutáni órákban az Országos Mentőszolgálat mellkasi fájdalmai miatt a Kanizsai Dorottya Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára szállította.
Az osztályon a szolgálatot teljesítő ápolók és orvosok megkezdték az ellátását, melynek során egy orvostanhallgató egy branült próbált behelyezni a férfi karjába, míg a másik karjából az ápolónő vért vett.

(A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház SBO osztályának folyosója)

Emiatt az ittas állapotban lévő férfi indulatos lett, szidalmazta a jelenlévő ápolókat, megfenyegette őket azzal, hogy megveri őket, műszak végén megvárja az ugyancsak segédkező férfi ápolót, visszajön a családjával együtt.
Ezután a vizsgálóasztalról felugrott, az EKG vizsgálatot éppen befejező férfi ápolóhoz lépett és egy alkalommal tenyérrel mellkason ütötte.
Ekkor a helyiségben tartózkodó két férfi két oldalról megfogták a karját és a váróterembe kísérték, majd értesítették a rendőrséget.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróságon – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Ingyenes anyajegyszűrést szerveznek Nagykanizsán

A Kanizsai Dorottya Kórház ingyenes anyajegyszűrést szervez május 2. és június 1. között.
Várják az illetékességi területükön élő lakosságot, akik törődnek az egészségükkel.
Ajánlják a bőrgyógyászati szűrővizsgálatot az 1-2 bőrtípusba tartozó világos, szeplős bőrűeknek, akik többször és súlyosan leégtek.
Azokat is várják, akik sok időt töltenek a napon vagy szoláriumba járnak és akik családjában előfordult már bőrdaganat.

(Az „ABCDE” szabály bemutatása: bal oldal, fentről lefelé: aszimmetria, szabálytalan határ, a barnának különböző színárnyalatai, növekvő melanóma, a jobb oldalon normális anyajegyek vannak. Fotó: Wikipédia)

Azok is menjenek el, akiknek sok, ötvennél több pigmentált (barna) anyajegyük van.
Jelentkezzenek az 50 év feletti nők és férfiak is.
A szűrésre érkezőket két bőrgyógyászati szakrendelésen fogadják.
A szűrésesekre a Kórház kartonozójában kérhető időpont személyesen vagy telefonon.
A Kartonozó telefonszámai:
(06-93/502 000/2100, 06-93/502 000/2094, 06-93/502 000/2300, 06-93/502 000/2061).
A bőrgyógyász diagnózisát semmi sem helyettesíti, éljen a szűrés lehetőségével! – írta a kórház közleményében Dr. Brünner Szilveszter főigazgató, főorvos.

Baleset a kórháznál, hárman megsérültek

Egy nagykanizsai férfi 2017. december 28-án 9 óra 10 perckor Nagykanizsán, a Kórház utcában közlekedett a Teleki utca irányából Opel Astra típusú személyautójával, amikor a Szekeres József utca kereszteződéséhez ért, balra kanyarodás közben összeütközött egy szemből érkező gépkocsival.
A balesetben az Opel három utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A kórházi dolgozókhoz ment karácsonykor a kanizsai államtitkár

Idén is meglátogattuk a Kanizsai Dorottya Kórház dolgozóit, akik a Karácsonyt is munkával töltik. A kardiológiai osztályon egy jelképes ajándékcsomaggal köszöntem meg minden egészségügyi dolgozónak, hogy az ünnepek alatt is számíthatunk rájuk.

Ahogy mi, a térségben élők számíthatunk az ápolók, orvosok, mentők munkájára, úgy a magyar egészségügy, a betegek és egészségügyi dolgozók is számíthatnak a kormányra.
Azon dolgozunk, hogy a betegellátás színvonala és az egészségügyi dolgozók munkakörülményei, anyagi megbecsülése is javuljon, a magyar rendelők és kórházak fejlődjenek.
A Kanizsai Dorottya Kórház az elmúlt években szinte teljes egészében megújult, a fejlesztés pedig tovább folytatódik.

Hála és köszönet minden egészségügyi dolgozónak! – írta Facebook oldalán Cseresnyés Péter.

(Fotó: Facebook)

1 2 3 4 6