Kerékpárút épül Nagykanizsa és Kisrécse között

Csaknem 800 millió forintot fordítanak Zala megyében bicikli-utak építésére és kerékpárosbarát fejlesztésekre a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretében – közölte a megyei önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.

A Zala Kétkeréken elnevezésű projektek indításával több mint 20 kilométernyi kerékpárút épül 2019 júniusáig a megyében.
Lenti-Máhomfa és Csömödér között 10,7 kilométernyi kerékpáros-turisztikai útvonalat alakítanak ki. A fejlesztéssel a megye délnyugati részén nő térség idegenforgalmi vonzereje. Kerékpárral is könnyen elérhetők lesznek a turisztikai célpontok, például a kisvasúthoz is el lehet majd jutni biciklivel.

Lentiben a több mint 5 kilométeren épülő kerékpárút a településrészeket köti össze. Nagykanizsa és Kisrécse között 2,65 kilométernyi szakaszon kétirányú kerékpárutat alakítanak ki.

Keszthelyről egészen Gyenesdiás határig épül ki a kerékpárút. Hévízen a Gyöngyös patakon 400 méter hosszúságú kerékpáros hidat emelnek. A Hahót és Fakospuszta közötti egy kilométeres szakaszon két fahíd létesítésével önálló nyomvonalú kétirányú kerékpárút építése valósul meg.

A Nagykanizsa és Kisrécse között, valamint a Keszthelyen, Hévízen és Hahóton épülő kerékpárutak a munkahelyek és a közszolgáltatások megközelítését is megkönnyítik. MTI

Nagykanizsa és Kisrécse között 2,7 kilométernyi kerékpárút épülhet

Országszerte több száz kilométer kerékpárút épülhet a következő években, emellett a megyei önkormányzatok a meglévő kerékpárút-hálózatok fejlesztésére is több milliárd forintot szánnak – derül ki az MTI tudósítói által készített körképből.
Zala megyében közel 40 kilométernyi új út építése szerepel a tervekben, amelyre összesen 1,17 milliárd forint forrást szánnak. Sármelléken 7,6 kilométernyi kerékpárút kialakítását tervezik, Zalaszentgróton pedig 4,3 kilométernyi út építése szerepel a tervekben.

nagykanizsa fő út 2016

Máhomfa és Csömödér között mintegy 11 kilométernyi utat kívánnak építeni, Kisrécse és Zalasárszeg között ugyanakkor 1,8 kilométer hosszú biciklisávot építenének.
Lentiben 5,4 kilométeres, Kisrécse és Nagykanizsa között csaknem 2,7 kilométernyi, Hévízen pedig egy kerékpáros híd létesítésével 400 méter hosszúságú új szakaszt terveznek.
Keszthelyen 3 kilométer, Hahót és Fakospuszta között pedig két fahíddal kiegészítve egy kilométeres új bicikliút építését tervezik.MTI