Kerékpárosbarát település lett Nagykanizsa

„Az elmúlt időszakban több elismerést is kapott Nagykanizsa. Ismét elnyertük az Idősbarát Önkormányzat Díjat, majd a 30 ezer főnél népesebb városok kategóriájának győztese lettünk a Virágos Magyarország versenyen.

És íme, itt a legújabb örömhír: 2019 és 2020 után 2021-ben is Kerékpárosbarát Település lett Nagykanizsa. A cím egymást követő háromszori elnyerése jól mutatja, városunk elkötelezett a kerékpározás népszerűsítése területén. A sikeres szemléletformálásnak köszönhetően egyre többen választják a közlekedés eme környezetbarát formáját, vagy csak egyszerűen szabadidejükben, egészségük érdekében pattannak nyeregbe.

Azt gondolom, hogy mindhárom elismerést példaértékű összefogás eredményeként sikerült elnyerni. Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen formában kivette részét a munkából!” – közölte Facebook oldalán kedden Balogh László nagykanizsai polgármester.

(Fotó: archív. Kerékpáros a nagykanizsai Csónakázó-tónál)

Újra Kerékpárosbarát Település lett Nagykanizsa

Kedves Kanizsaiak!
2019 után Nagykanizsa a 2020-as évben is elnyerte a Kerékpárosbarát Település címet, ám ezúttal már Haladó kategóriában. Ez jól mutatja, hogy városunk a kerékpározás népszerűsítése és fejlesztése területén mélyen elkötelezett és jól teljesít.

Mindez a cím egyben visszatükrözi az elmúlt években elvégzett fejlesztő törekvéseket és munkát is, a kerékpáros infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztését, a szemléletformálást, melynek következtében egyre többen közlekednek vagy sportolnak e környezetbarát és az egészséget is szolgáló módon.

(Fotó: archív)

A Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat 2020-ban tizenkettedik alkalommal hirdette meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Összesen 67 munkahely és 46 település pályázott a megtisztelő „Kerékpárosbarát” címre. A pályázat célja, hogy az önkormányzatok, munkahelyek e téren alkalmazott példamutató intézkedéseit és kezdeményezéseit díjazza és ezzel is motiválja őket.

Örülünk az elismerésnek, és továbbra is célunk, hogy tovább fejlesszük a város kerékpáros infrastruktúráját és elsősorban kerékpáros közösségét! – tájékoztatott Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester.