A kábítószerek mellé felzárkóztak az új pszichoaktív szerek Nagykanizsán

Egy 1996-ban született nagykanizsai férfi 2021. július 17. napját megelőzően, konkrétan nem ismert időben az eljárás során ismeretlenül maradt személytől, ismeretlen helyen kb. 30 gramm ADB-BUTICANA hatóanyagokat tartalmazó növényi törmeléket, úgynevezett herbált, valamint pontosan meg nem határozható, de csekély mennyiségű amfetamint tartalmazó, úgynevezett speedet szerzett meg saját fogyasztásra, majd azokból 2021. július 17. napján vagy azt nem sokkal megelőzően fogyasztott.

A nyomozó hatóság 2021. július 17. napján 21 óra 25 perckor Nagykanizsán, a Báthory út 1. szám alatt található buszpályaudvaron intézkedés alá vonta a vádlottat, ez ennek keretében tartott ruházatátvizsgálás eredményeként a nadrágzsebéből egy műanyag tasakban előkerült a vádlott által korábban ismeretlen személytől vásárolt, az általa történő fogyasztást követően megmaradt, új pszichoaktív anyagot tartalmazó, összesen 29,17 gramm nettó össztömegű növényi törmelék.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a feltalált növényi törmeléket lefoglalta, valamint 2021. július 17. napján 23 óra 55 perckor vizeletmintát vetetett le tőle. A vizeletmintában 0,92 µg/ml amfetamin és 7,84 ng/ml ADB-BUTINACA-karbonsav volt kimutatható. Az ADB-BUTINACA-karbonsav a hasis és marihuána hatóanyagához hasonló hatású, mesterségesen előállított vegyületeknek, az úgynevezett kannabinoidoknak a fogyasztást követően az emberi szervezetben keletkező bomlásterméke, amely az ADB-BUTINACA szintetikus kannabinoidból származik. Az amfetamin kábítószernek minősül.

A lefoglalt és megvizsgált, összesen 29,17 gramm nettó össztömegű növényi anyagok ADB-BUTINACA hatóanyagot tartalmaznak, mely új pszichoaktív anyagnak minősül. A lefoglalt növényi anyagon lévő új pszichoaktív anyag mennyisége 1,132 gramm, ami meghaladja a csekély mennyiség felső határát (annak 226 %-a), de nem éri el a jelentős mennyiség alsó határát (annak 11,32 %-a).

A Nagykanizsai Járási Ügyészség csekély mennyiséget meghaladó mennyiségű új pszichoaktív anyag tartásával elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Pszichoaktív anyagot árultak a nagykanizsai albérletben

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság más bűncselekmény nyomozása során beszerzett, kábítószer vagy pszichoaktív anyag értékesítésére utaló adatok alapján 2021. július 14. napján ellenőrizte egy 1980.-ban és egy 2000.-ben született letenyei nők által bérleményként használt, Nagykanizsa, Szekeres József u.-i ingatlant.

A kutatás során a lakóházban mások mellett 26 db alufólia pakettbe kiadagolt és nylonzacskóba csomagolt, 16,65 g nettó tömegű zöld növényi anyagot, a pszichoaktív anyagok keveréséhez használt 15 csomag, egyenként 40 g csomagolású fehérmályva gyógynövény levelét, KFS 3000 típusú digitális mérleget, 192.000,- forint készpénzt és 30 eurot foglaltak le.

Az ellenőrzés alatt a házhoz vásárlóként érkező három személy igazoltatásra került, akik potpuri, illetve biofű fogyasztóként ellenőrzésük alkalmával és a rendőri intézkedést megelőző hetekben rendszeresen keresték fel a vádlottakat, hogy tőlük vásároljanak.

Egyikük a lefoglalást megelőző három hét alatt legalább 7 alkalommal, adagonként 1.000,- forint értékben, összesen 7.000,- forintért, másikuk legkevesebb 6 alkalommal, alkalmanként 2 adaggal, adagonként 1.000,- forint értékben, összesen 12.000,- forintért, míg a harmadik személy a kutatás napján 3 adaggal vásárolt, 3.000,- forint értékben.
Egyikőjüktől a nyomozóhatóság 2 db alufólia pakettbe csomagolt 1,35 g nettó tömegű, másikuktól 3 db alufólia pakettbe csomagolva 1,99 g nettó tömegű zöld növényi anyagot foglalt le.

A két nőtől 16,65 g nettó tömegű, az egyik vásárlótól 1,35 g nettó tömegű, és a másik vásárlótól 1,99 g nettó tömegű lefoglalt zöld növényi anyag ADB-Buticana hatóanyagot tartalmaznak, mely új pszichoaktív anyagnak minősül.

Így a lefoglalt pszichoaktív anyagok együttes hatóanyagtartalma sem éri el a csekély mennyiség felső határát, annak 54,8-88,2 %-a.
A pszichoaktív anyagot internetes felületeken megrendelve, postai szállítást igénybe véve szerezte be az I. rendű vádlott, majd leányával, a II. rendű vádlottal együtt kezdték értékesíteni, mivel egyéb jövedelemmel nem rendelkeztek.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Fogyasztott és kereskedett a droggal egy szepetneki férfi

Egy 1989-ben született szepetneki férfi 2019-től kábítószerfogyasztó volt,
2020. tavaszán elhatározta, hogy kábítószert fog ismerősei, illetve barátai körében értékesíteni.

A vádlott 2020. márciusától 2020. november 17-ig ismeretlen személytől – havonta két alkalommal, 10-50 gramm mennyiségben vásárolt kábítószert, melyért grammonként 2.000-2.500 forintot fizetett. Ezt követően rendszeresen adott át és el marihuánát, és speed-et legalább hat ismerősének. A kábítószer átadásokra és értékesítésekre a vevőkörrel a vádlott telefonszámán, valamint internetes közösségi oldalon történő előzetes egyeztetés alapján, Nagykanizsán a vádlott által bérelt, a Csengery utcai társasházi lakásban, illetve annak környezetében került sor. A vádlott a marihuána grammját 2.000 – 3.000 forintért, a speed port grammonként 3.000-3.500 forintért értékesítette:

I.)

a)

A vádlott egy nagykanizsai férfi részére 2020. nyarától 2020. november 15. napjáig legalább 20 esetben értékesített, alkalmanként 0,8 gramm mennyiségben – delta-9-THCOOH-t tartalmazó – marihuanát, melyért adagonként 2.000 forintot kért.

Ezen túl a vádlott és a férfi egy-két alkalommal közösen csekély mennyiséget meg nem haladó mennyiségű kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó cigarettát fogyasztott.

A férfi lakóhelyén simítózáras tasakban növényi ágvégződésekett foglaltak le, vizeletmintájából MDA és MDMA volt kimutatható.

(A fotó illusztráció. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

b)

A vádlott egy másik nagykanizsai férfi részére 2020. április és 2020. november hónap első hete között legalább 6 gramm mennyiségben értékesített – delta-9-THCOOH-t tartalmazó – marihuanát, melyért adagonként 2.500 forintot kért. Ezen túl a férfi 2020. november elején – anyagi ellentételezés nélkül – „két utcányi”, körülbelül 0,3 gramm mennyiségű amfetamint tartalmazó speed port is elfogadott a vádlottól, továbbá több esetben közösen csekély mennyiséget meg nem haladó mennyiségű kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó cigarettát fogyasztottak.

Vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

c)

A vádlott egy harmadik nagykanizsai lakos részére 2020 nyarától 2020. november 17. napjáig heti rendszerességgel értékesített marihuanát, 1-2 gramm mennyiségben, grammonként 3.000 forint vételáron. A férfi a mintegy fél év leforgása alatt körülbelül 80.000 forint értékben vásárolt kábítószert a vádlottól. A fentieken túl a vádlottól „3-4 utcányi”, körülbelül 0,8 gramm mennyiségben fogadott el – anyagi ellentételezés nélkül – speed port.

Vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

d)

A vádlott egy nagyrécsei férfitól 50.000 forint összegű kölcsönt kapott, amelyet nem tudott visszafizetni. 2020. szeptemberében a vádlott a lakásán speed-et kínált a férfinek, melyből nevezett egy „utcányi”, körülbelül 0,1 gramm adagot felszívott. 2020. október elején a férfit a vádlott a lakásán szintén speed-el kínálta, melyből 2-3 „utcányi”, körülbelül 0,2-0,3 gramm adagot ismét felszívott. Ennek során a vádlott az adóssága törlesztéseként felajánlotta, hogy máskor is mehet hozzá kábítószerért. Ezt követően a férfi 2020. október végén 1 gramm speed-et vett át, melynek értékét 3.000 forint összegben számították be a vádlott tartozásába.

e)

A vádlott egy pölöskei nőnek 2020 őszén legalább két alkalommal értékesített, 1-1 gramm mennyiségben – delta-9-THC-t – tartalmazó marihuanát, grammonként 2.500 forint vételáron, valamint legalább 1 gramm mennyiségben speed port, 3.000 forint vételáron.

f)

A vádlott ismeretlen személytől 2019. évtől, pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően 2020. november 17. napjáig kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó növényi törmeléket, illetve amfetamint tartalmazó fehér port szerzett meg. Ezek közül a növényi törmeléket a Nagykanizsa, Csengery utcai tartózkodási helyén, a konyhaszekrényben műanyag zacskóban, valamint az ingatlan kisebbik szobájában lévő asztalon elhelyezett dobozban, 5 db alufólia pakkban tárolta, részben későbbi értékesítés, részben saját fogyasztás végett. A vádlott ezeken túl a kiporciózáshoz, a terjesztéshez, illetve a fogyasztáshoz szükséges, fehér porral szennyezett 1 darab digitális mérleget, továbbá 1 darab tányért, 1 darab levágott szívószálat, 1 darab „Mr. Zseb” feliratú 10 cm hosszú fémcsövet, 1 darab kávéskanalat, valamint 1 darab KEKKH által személyazonosító okmányhoz kiállított kód kártyát tartott, melyeket a 2020. november 17. napján foganatosított kutatás során a nyomozó hatóság lefoglalt.

A vádlottól lefoglalt nedvesen nettó 40,19 gramm, szárazon nettó 37,43 gramm, továbbá nettó 3,47 gramm össztömegű, zöld színű növényi anyagok kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket – köztük delta-9-THC-t – tartalmaznak.

A vádlottól lefoglalt 500 gramm méréshatárú, digitális mérleg felületét szennyező anyagmaradvány amfetamint és kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket -köztük delta-9-THC-t – tartalmaz.

A vádlott vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

A vádlott által összesen értékesített, illetve átadott kábítószer hatóanyag tartalma a csekély mennyiség felső határának mintegy 60,86 –759,88 %-a.

A kannabisz, a delta-9-THC és az amfetamin kábítószernek minősül.

g)

A vádlott 2020. november 10. napján – pénzügyi nehézségekre hivatkozva – egy további nagykanizsai férfinek 5 adagnyi kábítószert kínált megvételre 12.500 forintért, melyet a férfi végül nem fogadott el.

A vádlott 2020. november 14. napján egy nagykanizsai nőnek ismeretlen hatóanyagtartalmú kábítószert ajánlott kipróbálásra, melyet el kívánt vinni a nő lakására, azonban nevezett a vádlott ajánlatát nem fogadta el.

II.)

A vádlott 2017-2018. év között ismerkedett meg a 2003. március 13. napján született, szepetneki fiúval, akivel baráti kapcsolatba is került. A 17 éves fiú 2020 nyarán a vádlottnál tartózkodott Nagykanizsán, melynek során közösen szívtak – delta-9-THC-t- tartalmazó cigarettát, majd 2020. szeptember hónapban a fiú egy Samsung Galaxy J3 típusú mobilkészüléket adott a vádlottnak, melyért cserébe a vádlott – három részletben – 1 gramm marihuanát adott át neki. Ezt követően 2020. november hónapban a fiú még 1 gramm mennyiségben vett át marihuanát a vádlottól.

A vádlott a fentieken túl 2020. november 2. extasy-t kínált, adagonként 3.500 forintért, majd 2020. november 8-án – Messenger üzenetben – arról tájékoztatta, hogy megérkezett a „vargánya”, azaz a varázsgomba, melynek a vonatkozásában megkérdezte, hogy érdekli-e. A fiú végül nem vásárolt.

A fiú vizeletmintájában delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek csekély mennyiségű kábítószer kínálásával, átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Elkapták a nagykanizsai drogdílert

A korábban kábítószer birtoklása miatt próbára bocsátott, 27 éves nagykanizsai férfi 2019. június 01-től 2019. november 14-ig az alábbi esetekben adott át vagy értékesített kábítószert:

Tavalyelőtt nyáron, pontosan meg nem állapítható időben Nagykanizsán legalább 2 alkalommal, alkalmanként 1-1 gramm, összesen 2 gramm marihuánát adott el 4000 Ft-ért egy nagykanizsai lakosnak.
Tavalyelőtt október hónapban két alkalommal – az egyik alkalom október 13-án volt- ellenérték nélkül adott egy zalakomári lakosnak 1-1 gramm, összesen 2 gramm amfetamint.

(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Tavalyelőtt október és november hónapban Nagykanizsán öt részletben összesen 7 gramm marihuánát 14.000 Ft-ért és 1 gramm amfetamint 2500 Ft-ért adott el egy pogányszentpéteri lakosnak.
Tavalyelőtt október hónapban Zalaegerszegen a buszállomás közelében 20 gramm marihuánát adott el 52.000 Ft-ért egy pókaszepetki lakosnak.
Szintén tavalyelőtt szeptember hónapban Nagykanizsán négy alkalommal összesen 4 gramm marihuánát adott el 7000 Ft-ért egy somogysámsoni lakosnak és egy alkalommal ingyen adott neki 1 db marihuánás cigarettát fogyasztás céljából.

Az öt személynek eladott illetve átadott 3 gramm amfetamin por összes hatóanyag tartalma 0,015 gramm, míg a 33 gramm marihuána totál THC tartalma 0,066 gramm volt. Az összes kábítószer együttes hatóanyag tartalma a csekély mennyiség felső határát nem érte el, annak 3,11 %-a volt. Az amfetamin és a hasis, valamint a marihuána kábítószernek minősül.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi nagykanizsai lakásában 46,41 gramm amfetamint, illetve három csomagban összesen 5,34 gramm kannabiszt tartott engedély nélkül a birtokában, illetve, hogy ő maga is fogyasztott amfetamint és marihuánát.

A férfivel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a napokban emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség – tájékoztatta honlapunkat dr. Jánky Judit, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Kábítószert csempészett a kanizsai javítóba a gyermekfelügyelő

Az 1996-ban született nagykanizsai férfi 2020. május 4. napjától a Nagykanizsa, Kemping u. 6. szám alatt működő EMMI Nagykanizsai Javítóintézetében gyermekfelügyelőként dolgozott, mely feladatköréből adódóan munkavégzése során rendszeresen személyes kapcsolatba került a javítóintézetben elhelyezett fiatalokkal.

A pedagógia képzettséggel nem rendelkező, életkorban a javítóintézeti elhelyezettekhez közel álló terheltben a javítóintézeti neveltekkel szemben egyfajta, tévesen értelmezett empátia alakult ki, amivel a felügyelete alá tartozó neveltek bizalmába kívánt férkőzni, egy 18 éves és egy 19 éves javítóintézeti nevelt közel állt hozzá és segítették is a munkáját, ezért úgy döntött, hogy „megjutalmazza” őket.

(A nagykanizsai javítóintézet. Fotó: S. Varga György)

A terhelt 2020. július 30-án 20 órára ment dolgozni, a táskájába tett egy cigarettásdobozt, melybe korábban egy ismeretlen személytől Nagykanizsán 3000,- forintért a két intézeti nevelt részére vásárolt kábítószert, „speedet” helyezett el, melyet munkahelyére ellenőrzés hiányában akadálytalanul bevitt.

A rendészeti vezető a 22 órakor elrendelt takarodót követően a biztonsági kamerákon keresztül észlelte, hogy a terhelt a 3. számú, a két nevelt fiú elhelyezését biztosító hálószobába ment, majd mivel terhelt a kamerával nyomon nem követhető nappaliba visszatért, s onnan ismét a 3. számú szobába ment, úgy döntött, még egyszer ellenőrzi terhelt tevékenységét. A körlet kulccsal bezárt folyosóajtaját óvatosan kinyitotta, majd a szoba betekintőablakán keresztül észlelte, hogy a terhelt a neveltek szobájában tartózkodik, ahol három egyszemélyes ágy össze van tolva, s az intézeti neveltek vele szemben az ágyon fekve telefont használnak.

Ezt követően az intézetvezetővel a 3. szobába mentek, az alvást tettető javítóintézeti nevelteket felkeltették és átvizsgálták ruhájukat valamint a szobát. Ennek során egyikük ruházatában megtalálták a terhelt által részére ezen a napon használatra átadott Iphone 5 S típusú telefonkészüléket, illetve az egyik ágymatrac alatt egy fehér színű porral szennyezett műanyag tányért, plasztikkártyát, valamint a nevelői helyiség melletti raktár egyik polcára helyezett alufóliát, melyben a behozott fehér por volt. A neveltek közösen a javítóintézetbe bevitt kábítószerből fogyasztottak, illetve azt még az átadása előtt a terhelt is kipróbálta.

A lefoglalt 0,118 gramm nettó tömegű fehér por, illetve a plasztikkártyán és a tányéron talált szennyeződés amfetamint és koffeint tartalmazott. Az amfetamin kábítószernek minősül.
A javítóintézet gyermekvédelmi intézménynek, a gyermekfelügyelő közfeladatot ellátó személynek minősül.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség gyermekvédelmi feladatok ellátására rendelt épület területén közfeladatot ellátó személyként, csekély mennyiségű kábítószer átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

60 darab drogcsomagot találtak két nagykanizsai férfinél

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterület Támogató Osztály Közterületi Támogató Alosztály munkatársai április 14-én (szerdán) Nagykanizsán fogták el A. Ervin és B. Szabolcs helyi lakosokat, mert gyanú merült fel arra, hogy egy bérelt lakásban kábítószerrel kereskednek.

A lakásban tartott kutatás során a nyomozók 60 darab, feltehetően kábítószert tartalmazó alufólia csomagot és egy csomag kábítószer gyanús port tartalmazó fóliát találtak, melyeket lefoglaltak, hatóanyag-tartalmukat az eljárás során igazságügyi szakértő vizsgálja meg.

(Ennyi drogot találtak a két kanizsai férfi bérlakásában. Fotó: ZMRFK)

A. Ervin már nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, mivel egy korábbi rendőri intézkedésnél egy közlekedési balesetet követően megfenyegette a rendőröket, majd az ezt követő találkozások alkalmával is többször tett célzást arra, hogy erőszakos úton kívánja rendezni az őt ért sérelmek miatt a történteket az egyenruhásokkal.

A folyamatos fenyegetések miatt a Nemzeti Védelmi Szolgálat is bekapcsolódott az ügybe, és szorosan együttműködött a rendőri szervekkel az eljárás során a rendőrök védelme érdekében. A felmerült információk alapján A. Ervin ügyében hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárást indítottak.

A nagykanizsai rendőrök az elfogott férfiakat a sikeres felderítő akció után kábítószer kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket.

A nyomozók mindkét férfi esetében előterjesztést tettek a letartóztatásuk indítványozására, melyet B. Szabolcs esetében a Zalaegerszegi Járásbíróság elrendelt – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Drogterjesztő bűnszervezetre csaptak le a zalai és a somogyi rendőrök

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felderítőinek információi alapján a két megye nyomozói a Somogy megyei bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével december 9-én és 11-én (szerda, péntek) összehangolt akciót hajtottak végre.

Több somogyi és zalai településen végrehajtott házkutatások során új pszichoaktívnak látszó anyagot, az előállításához szükséges eszközöket, valamint a vagyonvisszaszerzés érdekében több millió forint készpénzt és gépjárművet foglaltak le. Az egyenruhások az akció során összesen hét embert fogtak el.

A nagykanizsai nyomozók B. Jenő 44 éves nagykanizsai lakost kábítószer-birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt, B. Renátó 29 éves zalaegerszegi lakost új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt, és egy 30 éves zalakomári lakost pedig – őrizetbevétele mellett – új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A marcali nyomozók B. Tamás 23 éves, B. Attila 37 éves marcali lakosokat, egy 43 éves somogyszentpáli lakost, egy 42 éves mesztegnyői nőt, és B. Renátót bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a férfiakat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes járásbíróság elrendelt.

A Marcali Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást szakértők bevonásával folytatja – közölte a police.hu-n a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Lakásban termesztett marihuanát egy nagykanizsai férfi

Egy 1993-ban született nagykanizsai férfi 2016-tól 2019 tavaszáig Ausztriában egy csomagküldő szolgálatnál futárként dolgozott, amikor is azzal szembesült, hogy a munkáltatója nem jelentette be. Emiatt munkahelyét otthagyta, majd hazatért a családjához Magyarországra, akikkel együtt ezután a Nagykanizsán élt.

Szüleinek tulajdonát képezte egy másik nagykanizsai lakóházas ingatlan is, amelyet kizárólag ő használt; rendezte a közüzemi díjakat, kulcsa is csupán neki volt hozzá. Még ausztriai tartózkodása során rendszeres marihuána fogyasztóvá vált.

Mivel azonban Magyarországon elhelyezkedni nem tudott, a kábítószer megvásárlása nehézséget okozott a számára, így elhatározta, hogy saját fogyasztására marihuánát termeszt az általa használt ingatlanon. 2019. augusztusában a termesztéshez a magokat az internetről, míg az egyéb szükséges anyagokat, berendezéseket, felszerelést – így a virágföldet, tápoldatokat, keltetőtálcákat, világító testeket, időzítőkapcsolót, ventilátorokat, légelszívót, szagsemlegesítőt, fólia sátrakat, szárítóhálót valamint digitális hőmérőt – Ausztriában szerezte be, a lakóházban a magokat elültette, majd azokat rendszeresen gondozta.

A termesztéshez optimális körülmények következtében 2019. szeptember eleje és 2019. december 9-e között összesen 70 tő hasiskender növény fejlődött ki. A 70 tő közül 35 tő kifejlett növény, míg 35 tő már önállóan fejlődni képes palánta volt. A már kifejlett egyedekről, összesen 20 tőről a terhelt 2019. december 9-én a termést le is szüretelte, majd az abból származó kannabisz növényi zúzalékból egy cigarettát sodort, amelyet még ugyanezen a napon elszívott.

Ezt követően 2019. december 10-én délután alkalmi kábítószer fogyasztó barátját megkínálta a kannabisz növényi zúzalékból, aki azt helyben cigarettába sodorva el is füstölte, majd saját fogyasztásra összesen nettó 19,37 grammot át is adott neki.

A rendőrség tőle a 70 tő – még gyökeres állapotban levő – kannabisz növényt, valamint – a szárítás után – nettó 582,28 gramm növényi anyagot/törmeléket foglalt le. A lefoglalt növények és növényi anyagok/törmelék kannabiszra jellemző kannabinoid komponenseket, köztük delta-9-THC-t tartalmaztak, amelyből kannabisz (marihuána, hasis) állítható elő. A kannabisz és a delta-9-THC kábítószernek minősül.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklás bűntette, valamint csekély mennyiségű kábítószer átadásával elkövetett kábítószer kereskedelem vétsége miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Kábítószerekkel dobták fel a házibuli hangulatát Kanizsán

Egy 20 éves nagykanizsai fiatalember 2019. évben már huzamosabb ideje rendszeresen fogyasztott kábítószert, extasyt és marihuanát, amelyből a baráti körében több személynek is adott időnként ingyen, vagy pénzért.

Az egyik ismerőse tavaly szeptember 19-én barátaival egy nagykanizsai lakásában házibulit tartott. A házigazda ezért délután a nagykanizsai Hevesi Sándor utcában 4 db Extasy tablettát vásárolt a tőle 12.000 Ft-ért.

Este 21 óra körüli időben – telefonos egyeztetést követően – a házigazda és két vendége gyalogosan elment a díler lakásához, ahol további 2 db Extasy tablettát és 1 gramm marihuánát vásároltak tőle 9000 Ft-ért.
A kábítószereket a házibuliban elfogyasztották.

(Fotó: Illusztráció, Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy korábbi drog-ügyben a városban ilyen extasykat foglaltak le a kanizsai zsaruk)

Később valahogy a rendőrség tudomására jutott a kanizsai díler ügyködése, akinél házkutatást tartottak. Tőle 6 db Extasy tablettát és 14,3 gramm növényi ágvégződést is lefoglaltak az egyenruhások.

A kábítószer terjesztő levett vizeletmintájában 116,3 nanogramm / milliliter delta-9-tetrahidrokannabinol volt. A lefoglalt, valamint az elfogyasztott összes kábítószer hatóanyag tartalma meghaladta a csekély mennyiség felső határát. Az MDMA és a kannabisz, illetve a delta-9-THC kábítószernek minősül.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le egy nagykanizsai férfitől

A Zalaegerszegi Járásbíróság pénteken bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal a férfival szemben, akit termesztéssel elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettével gyanúsítanak.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség kezdeményezte a férfi letartóztatását, mivel tőle nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le, s azzal gyanúsítják, hogy az a lakóhelyén termesztett indiai kenderből származik.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség letartóztatási indítványával szemben a szökés, elrejtőzés veszélyét nem látta fennállónak, ezért a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt a gyanúsítottal szemben enyhébb kényszerintézkedést, bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Ennek értelmében a gyanúsított nem hagyhatja el lakóhelyét és az ahhoz tartozó bekerített területet. 
A döntés nem jogerős – tájékoztatta honlapunkat Dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Honlapunk más forrásból úgy értesült, hogy a drogtermesztő férfi nagykanizsai lakos.

(Információink szerint a férfin elektronikus nyomkövető eszköz, úgynevezett „lábbilincs” van. A fotó illusztráció)

Droghelyzet Nagykanizsán és környékén

Nagykanizsán 2015-ben 52, 2016-ban 17, 2017-ben 35, míg 2018-ban 52 esetben indult eljárás kábítószerrel való visszaélés miatt. A tavalyi 52 esetből 38-an magyar állampolgárok követték el ezt a fajta bűncselekményt, melyek közül 35 férfi és 3 nő volt. A jellemzőbb kábítószertípusok a marihuána, (kannabisz) az amfetaminok, kokain és a biofű.

1 2 3 4 5