Édesapjuk meghalt, édesanyjuk harcol értük – Jótékonysági kupa Kanizsán

„Tisztelt Csapatok, Szurkolók!
2017-ben is megrendezésre kerül Jótékonysági Tornánk, immáron 4. alkalommal!
Az esemény időpontja 2017.02.04. lesz, de engedjétek meg, hogy minden mást, ami az eseménnyel kapcsolatos, majd a későbbiekben osszunk meg Veletek!
Ebben a bejegyzésben azzal az Édesanyával és 2 gyermekével fogunk foglalkozni, akiket a 2017-es Tornával támogatni kívánunk!

Viki, az Édesanya sajnos csonka családban nőtt fel, mivel gyermekkorában először Édesanyja,majd nem sokkal később Édesapja is elhunyt.
Viki ezután nővéréhez került és elmondása szerint hatalmas hálával tartozik Testvérének és Férjének, akik szeretettel és odaadással terelgették Őt útja során.
Viki 2003-ban kezdett el Nagykanizsán dolgozni egy cukrászdában, mint pultos.
A végzet itt sodorta útjába 3 év elteltével Szerelmét, Gyurit.
A két fiatal gyorsan egymásba szeretett és közös álmokkal, tervekkel vágtak bele a nagybetűs Életbe.
2 év elteltével,2008-ban született meg szerelmük első gyümölcse, Anna.
Anna születése után derült ki, hogy sajnos a kislány Down szindrómás.


Viki terhessége alatt az orvosok semmi erre utaló jelet nem találtak, így érthető, hogy mindkét szülő úgy érezte, nagy pofont kaptak az élettől.
Annát 4 évig hordták Zalaegerszegre hetente 2-szer fejlesztésre.
Édesanyja nem cserélné el senkiért Annát, aki egy nagyon szerethető, életvidám kislány.
2015-ben érkezett meg Anna testvére, Gergő.
Gergő teljesen egészséges kisfiú.
Így éltek négyesben Vikiék, teljes boldogságban, szeretetben.
Aztán jött 2016 augusztusa és az élet ismét megmutatta kegyetlen oldalát.
Viki férje, Gyuri rosszul érezte magát.
Kórházba mentek.
Vizsgálat követett vizsgálatot.
Megállapították,hogy Gyurinál szívbillentyű cserét kell végrehajtani.
Hol kórházban volt, hol otthon.
Komplikációk léptek fel, időközben sajnos májátültetésre is szükség lett volna.
Gyuri szíve október 7-én adta fel a küzdelmet.
Két gyermeke és párja gyászolja.
Viki pedig küzd, hisz 2 gyermeke most már csak Rá számíthat.
Jelenleg Pölöskefőn élnek.
Értük rúgjuk a bőrt nemsokára.
Egy Anyáért, aki példamutatóan harcol, hogy 2 gyermekének mindent megadhasson, amit jelen körülmények között megadhat.
2 gyermekért, akiknek Édesapa nélkül kell felnőniük.
Focizz,hogy segíthessünk!”

Forrás: Jótékonysági Kupa – Nagykanizsa (Facebook)

1 2