A Műszaki Szakképzősök és a Batthyányisok lettek a legjobbak

Három napig tartó bűnmegelőzési akadályversenyt szervezett a kanizsai középiskolásoknak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ.

nagykanizsa iskola verseny 1

Az Útvesztők – útkeresők vetélkedő sorozat még 1999-ben indult, melynek fő célja, hogy a fiatalok megtanulják milyen veszélyek leselkednek rájuk és hogyan hozhatnak helyes döntéseket.

A megmérettetés során többek között bűnmegelőzési, katasztrófavédelmi, baleset-megelőzési, család – és egészségvédelmi, roma népismereti, környezetvédelmi, és áldozatsegítő feladatokkal várták az útkeresőket.

nagykanizsa iskola verseny 2

A mintegy 1200 diák közül a fődíjat, az ötvenezer forintos hozzájárulást az osztálykiránduláshoz, a trófeát és a jelképes cukorperecet a Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola 9. A. osztálya vihette haza, míg a tizedikesek közül a Batthyány Lajos Gimnázium 10. D. osztályos diákjai bizonyultak a legjobbaknak. A díjakat a napokban vehették át a HSMK-ban – írta a ZMRFK. A fotókat is ők készítették.

nagykanizsa iskola verseny 3