Rendőrkocsiból fotóztak le egy szabálytalankodó autóst Kanizsán

Szabálysértési eljárás indult egy szabálytalankodó autós ellen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon.

A kanizsai zsaruk augusztus 11-én (kedden) délelőtt 10 óra 51 perckor Nagykanizsán, a Teleki utcában a járőrautó fedélzeti kamerájával rögzítettek egy szabálytalanul közlekedő autóst.

A gépjármű vezetője nem adta meg az elsőbbséget a kijelölt gyalogosátkelőhelyen közlekedő gyalogosnak, ezért vele szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek az egyenruhások.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy:

  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni.
  • Azt a helyet, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni.
  • A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni – tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei rendőr-főkapitányság.