Apósát verte meg egy nagykanizsai férfi

A nyomozás adatai alapján augusztus 19-én késő délután 19 óra után Nagykanizsán, a Varasdi utcában egy 42 éves helyi férfi szóváltásba keveredett 55 éves apósával, akit a vita hevében egy alkalommal ököllel állon ütött.

Az idősebb férfi ekkor arccal előre az aszfaltos útburkolatra esett, és nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a bántalmazót elfogták, majd előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi a cselekmény elkövetését elismerte – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Helyszínelési fotó: ZMRFK.

Garázdaság a Kanizsa Centrum parkolójában

Egy 35 éves újudvari férfi tavaly június 05-én délelőtt 11 óra után Nagykanizsán, a Táborhely utcában található Kanizsa Centrum parkolójában tartózkodott, amikor észlelte ismerősét, a sértettet, aki a parkolóban leállított Peugeot 206 típusú személygépkocsija felé tartott.

Ennek során az újudvari férfi odament – a parkolóból távozni szándékozó – sértetthez, akivel egy korábbi sérelem miatt szóváltásba került. A vita során becsmérlő, fenyegető kijelentésekkel illette a sértettet. A sértett – a vitát megelégelve – beült a gépkocsijába és már a parkoló elhagyására készült, amikor a terhelt – egy alkalommal – a még álló gépjármű bal hátsó sárvédőjébe rúgott.

Ezt követően a haragos ember kezeivel hadonászva – néhány másodperc leforgása alatt – több alkalommal is a sértett gépkocsijához rohant, majd annak bal oldali első ablakához lehajolva tovább folytatta a sértett provokálását, aki a járművével tolatva igyekezett a parkolóhelyet elhagyni. A terhelt azonban ezt követően sem hagyott fel indulatos viselkedésével és ismét odalépett a már úttesten lévő sértetti gépjármű bal oldali ajtajához, majd a már mozgásban lévő autó bal oldali hátsó sárvédőjébe újból belerúgott.

A garázda rúgásai következtében a jármű karosszériája megsérült, a lökhárító és a hátsó sárvédőél találkozásánál kb. 10 cm nagyságú benyomódás keletkezett. A sértett ezt követően megállt és kiszállt az autójából, mely során rövid szóváltásba került a terhelttel, majd néhány másodperccel később visszaült a gépkocsijába.

A terhelt azonban ismét odarohant a sértett autójának bal oldali részéhez, ahol kézzel ütögette az első ajtó ablakrészét. Ezt követően a sértett elhajtott a helyszínről, azonban a terhelt által használt gépjármű rendszámának leolvasása érdekében visszafordult a körforgalomból, majd követni kezdte a Volkswagen Passat típusú személygépkocsijával még a parkolóban közlekedő terheltet.

A terhelt ennek során az autójával az úttest jobb oldali részére félreállt, ezzel egyidőben a sértett gépkocsijával a terhelt járműve mellé állt és a lehúzott ablakon keresztül ismét kérdőre vonta a terheltet, hogy miért rugdosta meg az autóját. Az újudvari garázda ennek során a nála lévő 330 ml-es kólás fémdobozzal megdobta a sértett gépjárművének jobb oldali első ajtaját, melynek zár mellett illeszkedő része – mintegy 3 cm hosszúságban – behorpadt.

A garázda erőszakos magatartásával 142.300,- forint kárt okozott a sértett által használt gépjárműben. A terhelt erőszakos, kihívóan közöségellenes magatartása az elkövetés helyére, idejére és körülményeire tekintettel alkalmas volt arra, hogy a Kanizsa Centrum vásárlóiban, a környéken gyalogosan illetve személygépkocsival közlekedő személyekben megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Szórakozóhelyen garázdálkodott a két kanizsai férfi

Két 1985-ben született nagykanizsai férfi 2019. június 15-én, Nagykanizsán, a Sörfesztiválon szórakoztak, majd onnan 3.00 óra körüli időben egy harmadik személy társaságában a Fő utcán az Eötvös tér irányába indultak.

Az ittas állapotban lévő terheltek a Nagykanizsa, Eötvös tér 9. szám alatti szórakozó helyhez értek, ahol a belépőjegy hiánya miatt már összevitatkoztak az ott dolgozó biztonsági őrrel, de ekkor terhelteket a szórakozóhelyre végül beengedték. Az üzletben az I.r. terhelt a felsőjét levéve több személybe belekötött, a dj-t szkanderozni hívta, provokálta. E közben a II.r. terhelt a pultos nőhöz lépett, tőle egy pohár vizet kért. A poharat elvette, belekortyolt, majd a szájában lévő vízzel a pultost leköpte.

Viselkedésük miatt az üzletben dolgozók szóltak a biztonsági őrnek, hogy kísérje ki, és ne engedje vissza a két személyt. Az őr az I.r. terheltet próbálta nyugtatni, ám ő további vendégeket akart provokálni, ezért az őr ekkor az I.r. terhelt vállára tette a kezét. Az I.r. terhelt erre közölte vele, hogy ő „nem fél senkitől, ne fogja le őt senki”, majd lökdösni kezdte az őrt, illetve egy alkalommal őt bal szeme környékén meg is ütötte.

Az őr kezét felemelve védekezni próbált, s ezt észlelve a II.r. terhelt hátulról megpróbálta lefogni az őrt, miközben az I.r. terhelt továbbra is próbálta megütni a biztonsági őrt. Végül az őrnek a II.r. terhelt fogásából kibújva sikerült lenyomnia a földre az I.r. terheltet, majd kitessékelni a két ittas személyt.

Az I.r. terhelt már a szórakozóhely előtt ekkor belerúgott a bejárati ajtóba, melynek egy 70X50 cm-es szeme ennek következtében kitörött.

A terheltek erőszakos cselekménye társtettesként elkövetett garázdaság vétségének megállapítására alkalmas, mely 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A terheltek büntetlen előéletűek, az I.r. terhelt a cselekményükkel okozott kárt teljes egészében megtérítette, mind a szórakozóhely üzemeltetője, mind pedig az őr kérte az eljárás lezárását.

A feltételes ügyész felfüggesztés törvényi feltételeinek meglétét a Nagykanizsai Járási Ügyészség megállapította, és a terheltekkel szemben az eljárást 1 évi időtartamra felfüggesztette – tájékoztatta honlapunkat hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Kormánytisztviselőt ütött Nagykanizsán

Egy nagykanizsai 50 éves férfi május 28-án 10.00 óra körül felkereste a Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztályát, ahol a sértett és társa kormánytisztviselőként látják el feladatukat. A férfi az ügyfél eligazítóban kapott sorszámmal felment a 2. emeleti iroda elé várakozni, ahol azt tapasztalta, hogy az irodába olyan ügyfél ment be előtte, akinek két számmal magasabb sorszáma volt, mint az övé, ezért benyitott az irodába és ezt szóvá is tette.

A sértett már foglalkozott az ügyféllel, ezért munkatársa közölte a férfivel, hogy menjen hozzá, segít neki. Az ekkor még nyugodt férfi álláskeresésben kért segítséget, megnézték a számításba jöhető lehetőségeket, majd kiválasztottak két segédmunkás munkakört. Az állásinformációs lapon történő adatrögzítés céljából az ügyintéző elkérte férfi személyi igazolványát, aki azt nem adta, csak bediktálta az adatait.

A nagykanizsai kormányhivatal épülete

Az ügyintéző ismerte korábbról a férfit, ezért az adatok bemondását így elfogadta. A kitöltött állásinformációs lapot kinyomtatták, a férfi aláírta, majd egyik példányát átvette. Az ügyintézővel abban egyeztek meg, hogy a munkahelyekre személyesen elmegy vagy megpróbálja felvenni a kapcsolatot a cégekkel a lapon megadott elérhetőségeken.
A férfi mintegy 10 perc múlva feldúltan visszatért, s számon kérte az ügyintézőn, és a sértetten, hogy az adott telefonszámokon egyik céget sem éri el, majd indulatosan kifogásolta, hogy egy számmal kevesebb szerepel telefonszámként a papíron, ezért nem tud kapcsolatba lépni a munkáltatókkal.

Cinikus megjegyzéseket tett az ügyintéző felé, hogy van-e telefonja, mert ha nincs, akkor ő majd ad neki. Az ügyintéző a papírt ellenőrizve megállapította, hogy a telefonszám helyes, nem hiányos, ám a férfi ekkor már a sértett kormánytisztviselőhöz kezdett el zaklatottan beszélni, a kormánytisztviselőket eljárásuk miatt tegezte, ”f…….ó g…..nek, nácinak” nevezte, annak ellenére, hogy az ügy intézője közben meg is kísérelte telefonon elérni az egyik munkáltató céget.

Az irodában egymás mellett elhelyezett asztalok mellől felálló férfi bokszoló mozdulatokat tett, az egyik monitort szándékosan felborította, másikat pedig lerántotta a földre, amelynek a sarka eltörött. Közben a férfi egyre idegesebben, magát felhergelve kiabált a vele korábban rendszeresen foglalkozó, segítséget nyújtó sértettel, aki a fal mellett ült és így a férfi az asztalt megkerülve, további trágár szavak kíséretében be tudta szorítani a fal mellé. Közben a sértett látva az ügyfél állapotát, kérte kollégáját, hogy hívja a rendőrséget.

A férfi előbb jobb öklével a szemüvegét levevő, arcát ösztönösen elfordító sértett arca felé ütött, mely ütés a sértett fején a jobb füle mögötti részt érte el. Ekkor férfi felszólította, hogy „nézz rám, te f……ó g….!”, s mikor a sértett ismét ránézett ismét arcon ütötte a tisztviselőt.

A dulakodás hangjaira a biztonsági őr is bement az irodába, közbelépett, megfogta férfit, megpróbálta elhúzni a sértett közeléből, miközben mindketten ráestek az asztalra. Ekkor úgy tűnt, hogy a férfi elindul a szobából kifelé, ám hirtelen visszalépett és a sértettet ököllel még egy alkalommal fejen ütötte.
A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Tömegverekedés egy éjjel-nappali büfénél Nagykanizsán

A dél-zalai város rendőrei elfogták a verekedőket.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába szeptember 22-én – vasárnap – a hajnali órákban érkezett bejelentés, miszerint egy nagykanizsai éjjel-nappali büfében verekedés történt.

A percek alatt kiérkező rendőrök gyors adatgyűjtést követően a helyszínen elfogtak tíz személyt, majd előállították őket a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra.

A nyomozás adatai alapján a vendéglátóhelyen két társaság között vita alakult ki, majd verekedés tört ki közöttük, amit az utcán is folytattak. A dulakodás során több berendezési tárgyat és bútort is felborítottak a helyiségben a garázdák.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozói az elfogott személyeket garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Más forrásból származó információink szerint az eset egy Attila utcai, éjjel-nappali vendéglátó egységnél történt.

Tömegverekedés Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök tizenegy embert állítottak elő, közülük kilencet gyanúsítottként hallgattak ki. Két család szólalkozott össze egy nagykanizsai hipermarketben 2015. április 3-án (pénteken) 19 óra 15 perckor. A szóváltás az üzlet előtt is folytatódott, majd a két társaság összeverekedett. A kiérkező rendőrök vetettek véget a tömegverekedésnek, és a helyszínen elfogtak tizenegy embert, előállították őket, majd egy 20 éves, egy 28…

Közúti incidens Nagykanizsán

A III.r. vádlott, egy nagykanizsai 24 éves férfi 2018. augusztus 03-án 17 óra 50 perc körüli időben Nagykanizsán a Kisrác utcában közlekedett egy Skoda 120 típusú személygépjárművel, amikor elhajtott az egyik ház előtt kerítés alapot ásó I.r. vádlott, egy nagykanizsai 72 éves férfi, és II.r. vádlott, egy nagykanizsai 52 éves férfi előtt.

Az I. és II.r. vádlottat zavarta az autó erős hangja, ezért az I.r. megpróbálta leinteni az autóst. A III.r. vádlott azonban nem állt meg, hanem tovább haladt az utca vége felé, ahol megfordult és az autóval elindult visszafelé. Ekkor I.r. és II.r. vádlottak kiálltak az úttest közepére az autóval szembe, majd I.r. vádlott azért, hogy III.r. vádlottat megállásra kényszerítse a kezében lévő ásót az autó felé dobta úgy, hogy az a földön csúszva érkezett az autó alá, majd felette a gépjármű áthaladt. III.r. vádlott a feléje dobott ásó miatt intenzív fékezésbe kezdett, majd megállt I.r. és II.r. vádlott közelében.

Ezt követően a vádlottak között hangos kiabálás és szóváltás alakult ki. III.r. vádlott az autóba visszaült, hogy félre álljon az útról, majd visszament az I. és II. r. vádlottakhoz, ahol tovább folytatódott egymás kölcsönös szidalmazása.


A szóváltás során I.r. rendű vádlott a kezében lévő ásóval dühében intenzíven hadonászott, amit III.r. vádlott megpróbált kiütni a kezéből, aminek következtében az I.r. időskorú vádlott a kerítésnek esett. II.r. vádlott ezt látva meglökte a III.r. vádlottat majd az időközben odaérkező IV.r. vádlott – aki egy nagykanizsai 32 éves férfi volt- is közbe avatkozott és ököllel egy alkalommal az állán megütötte a II.r. vádlottat.

Az ezt követő pillanatban III.r. vádlott a földre rántotta a II.r. vádlottat, akit lent tartott a földön, majd I.r. vádlott, azért hogy segítsen vőjének a kezében lévő ásóval csípő tájékon megütötte a III.r. vádlottat. Ezt követően a vádlottak felkeltek a földről, majd egymást kölcsönösen tovább szidalmazva megvárták a helyszínre kiérkező rendőröket.


A verekedés következtében II.r. és III.r. vádlottak 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedtek.
A vádlottak cselekménye Nagykanizsa belterületén, lakóházas övezetben, a délutáni órákban az elkövetés helyére, idejére és körülményeire figyelemmel alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság bűntette miatt emelt vádat – tudtuk meg dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Ásóval ütötte fejbe szomszédját egy gelsei férfi

A zalai rendőrök egy 60 éves gelsei férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A gyanú szerint a férfi június 4-én (hétfőn) 20 óra 30 perckor Gelsén, előzetes szóváltást követően egy ásóval fenyegette meg szomszédját, akit egy alkalommal fejen ütött a szerszámmal. A sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett a bántalmazás következtében.

Belerúgott a másik sofőrbe Nagykanizsán, mert nem tetszett neki, ahogy vezet

A 17 éves surdi fiatalember tavaly december 29-én délben az édesapja által vezetett Renault személygépkocsi utasaként közlekedett Nagykanizsa belterületén. Előttük hajtott egy Mercedes Vito típusú személygépkocsi, melynek szintén volt utasa.

Az Erdész utcában közlekedve a terhelt sérelmezte az előttük haladó autó közlekedési stílusát, mivel úgy ítélte meg, hogy a Mercedes vezetője – miközben kikerült egy parkoló autót – nem figyelte, hogy ők már megkezdték az előzését, emiatt édesapjának nagyot kellett fékeznie.

A terhelt és édesapja a Mercedes után hajtott, mert számon akarták kérni a vezetőn a történteket. Az autót az Erdész utca és Csengery utca kereszteződésében érték utol, ahol az elsőbbségadási kötelezettség miatt a Mercedes lassított, majd megállt.

A fiatal ekkor kiugrott az autóból, előrefutott a már mozgásban lévő, balra a Csengery útra kanyarodó Mercedeshez, az autó mellett elhaladva kézzel ráütött annak jobb oldalára, melynek következtében az autó oldala behorpadt.

Az ütés hangját hallva a Mercedesből kiszállt az utas, mire a terhelt nekifutásból bal lábbal hastájékon megrúgta. A terhelt ingerülten még mondott valamit, mire az utas közölte vele, hogy hívja a rendőrséget. Az autóból közben kiszállt a terhelt édesapja is, aki visszavezette a terheltet az autójukhoz.

A terhelt magatartása annak helyére, időpontjára és módjára tekintettel alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat – tudtuk meg dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

Fékezhetetlen garázda Nagykanizsán

Egy fiatalember 2018. április 6. napján barátai társaságában Felsőrajkról Nagykanizsára utaztak, ahol a buszpályaudvari pékség előtt 19.30 órakor találkoztak két lányismerősükkel. Egy szórakozóhelyre mentek, majd a két lányt visszakísérték a 22.40 órakor induló buszukhoz. Ezt követően a négy fiatal a Zalaco üzlete előtt beszélgetett, amikor egy ismerőse társaságában odalépett hozzájuk az ittas állapotban lévő, bocskai illetőségű, 24 éves fiatalember, a terhelt, aki közölte velük, hogy „van három másodpercünk arra, hogy hívjanak neki egy taxit”.

Miután a négy férfi közölte, hogy nem tudják egy kanizsai taxi számát sem, ezután már pénzt kért tőlük. Mivel ezt is elutasították, a terhelt az mondta, hogy „szét foglak titeket csapni”. Ezt követően a helyszínről elment. A társaság tovább beszélgetett, s miközben egy hozzájuk utazási információért odalépő fiatal nővel váltottak szót, a terhelt visszalépett hozzájuk, a nővel próbált beszélgetést kezdeményezni, aki elzavarta onnan.

A baráti társaság hamarosan az Erzsébet téri OTP ATM-hez indultak pénzt felvenni, s ahogy elhaladtak a terhelt mellett, a terhelt feléjük szólt, hogy „Mi a f….t kerestek itt?” A társaság nem foglalkozott a terhelttel, tovább mentek, ám a terhelt követni kezdte, s közben felszólította őket, hogy takarodjanak el onnan. Egyikük a terhelt viselkedését megelégelte és a gyógyszertár bejárati ajtaja közelében hátrafordulta terhelt társához, akitől kérdezte, hogy „mi a f….t kötekedik a haverod?”.

A terhelt erre közölte, hogy nem ismerik őt, nem tudják, kivel kötekednek, fejezzék be, menjenek tovább. A társaság az Erzsébet tér irányába tovább indultak, amikor odalépett egyikük mögé a terhelt és jobb külső combját egy alkalommal a jobb lábszárával megrúgta. A terhelt ittassága miatt a rúgás hatására elesett, majd felkelt a földről, és elővett egy kihajtható kis zsebkést, azt kinyitotta, s a társaság felé lendítette, akik kihátráltak a támadás elől. A terhelt megint elvesztette az egyensúlyát, ismét elesett, míg a társaság a helyszínről elfutott, és értesítették a rendőrséget.

A terhelt 2018. április 23. napján 16.45 órakor mostoha apja társaságában, ittas állapotban megjelent a Nagykanizsa, Teleki úton egy presszóban. Az apa a kiszolgálást végző nőtől el akarta kérni a presszó tulajdonosának telefonszámát, hogy hitelbe tudjanak inni, de ettől a pultos elzárkózott. Erre szitkozódni, háborogni kezdett, melybe bekapcsolódott a terhelt is. A nő ekkor felszólította őket, hogy menjenek ki a presszóból. Terhelt és mostoha apja el is indultak kifelé, de menet közben a terhelt dühében a presszó bejárati ajtaja mellett elhelyezkedő 2 mm vastagságú 460X60 méretű üvegportálba beleütött, amely betörött.

A terhelt 2018. június 17. napján 16.00 óra körüli időben bocskai otthonában tartózkodott, amikor felébresztette édesanyját, s felszólította, hogy vigye be őt gépkocsival Nagykanizsára.
Ennek édesanyja nem tett eleget, mire a terhelt őrjöngeni kezdett, kést vett elő, s az udvaron álló, és az édesanyja használatában álló Opel Zafira személygépkocsi 4 db gumiabroncsát kiszúrta. Az okozott kár 86.000 Ft volt.

A terhelt 2018. augusztus 6. napján pontosan meg nem állapítható időben a sértett tudta és beleegyezése nélkül bement egy bocskai férfi lakásának bekerített udvarára. Az ott található nyitott állapotú pajtából előbb egy Pannónia T5 típusú motorkerékpárt, majd később 3 db tyúkot és egy kaniszterben 5 liter bort tulajdonított el 131.500,- forint értékben.

A férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Garázdaság Nagykanizsán

A rendőrök egy 41 éves férfi ellen indítottak eljárást.
A gyanúsított 2019. január 13-án (vasárnap) 17 óra körüli időben Nagykanizsán a Csengery úton szóváltást követően többször meg akarta ütni a sértettet, akit a védelmére kelt harmadik személy védett meg.

A feldúlt férfi kiabált az utcán és betörte a védelmező személy gépkocsijának hátsó szélvédőjét.
A nagykanizsai rendőrök a 41 éves alsórajki férfit elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak vele szemben.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Garázdaság Nagykanizsán

A helyi rendőrök egy 50 éves és egy 49 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A két helyi férfi október 11-én az esti órákban Nagykanizsán, a Dózsa György utcában lévő egyik buszmegállóban összeszólalkozott egy harmadik személlyel.
A szóváltást követően először kölcsönösen bántalmazták egymást, majd a két gyanúsított széklábbal és egyéb tárgyakkal ütötte a harmadik férfit.
A helyszínre érkező rendőrök előállították a 49 éves és az 50 éves férfiakat a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

1 2 3 4