Új filmet forgat a nagykanizsai Lendvai Kristóf

Új kisjátékfilmet készít Lendvai Kristóf, akinek Majdnem eltoltam című tavalyi alkotása – ami mostantól nyilvánosan is elérhető – több hazai és nemzetközi filmfesztiválra is eljutott. Az új, Félúton című kisjátékfilm forgatása június 10-én kezdődik és öt napon át tart több zalai településen, a szereplők ezúttal is a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei.

A jelenleg 17 éves nagykanizsai gimnazista most készülő filmje komoly társadalmi problémával, a válással és az azt elszenvedő gyerekekkel foglalkozik, de szól a felnőtté válásról, az útkeresésről, a magunkra utaltságról, az önállóságról. A nagyjából 35 perces film középpontjában egy kamasz áll, akinek a szülei hangos veszekedések közepette válni készülnek, a fiú ezért megszökik otthonról. Útközben különféle emberekkel találkozik, mire a végén rádöbben, hogy neki mégis haza kell mennie.

(Lendvai Kristóf rendezés közben. Fotó: Facebook)

A Félúton című film szereplői: Bellus Attila, Besenczi Árpád (Jászai Mari-díjas), Czegő Teréz (Gobbi Hilda-díjas) Ecsedi Erzsébet (Aase-díjas), Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol (Máriáss- és Soós Imre-díjas), Magyar Cecília és Szakály Aurél, a főszerepet Herold Levente alakítja. A forgatókönyvet Lendvai Kristóf ötlete alapján Mészáros Gyula írta.
A filmforgatás június 10-én kezdődik, a helyszínek között van Zalaegerszeg, Letenye, Kiskutas és Lakhegy.

A vágás, az utómunkák és az angol fordítás után a film várhatóan augusztus végére készül el. A megvalósítását a nagykanizsai és a zalaegerszegi önkormányzat mellett többen is segítik, köztük a Szabadics Zrt., a Hévízi TV, a Zalakarosi Fürdő, a Bíbor-Fa Bt., a Mutsch Ungarn Reisen, továbbá a Spirit Auto Kft., a Srágli Team, a Héliosz-N Bt. és a zalaegerszegi Új Nemzedék Közösségi Tér.

(Az új film olvasópróbáján. Fotó: Seres Péter)

Kristóf tavalyi filmje, a szintén zalaegerszegi színművészekkel forgatott Majdnem eltoltam különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén és a 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, a XIV. Göcsej Filmszemlén versenyen kívül, díszvendégként mutatták be, illetve szerepelt a 6. Savaria Filmszemle és a 15. Vas-Film versenyprogramjában.

Áprilisban – egyedüli magyarként ebben a kategóriában – bejutott az Egyesült Államokbeli West Chester International Film Festival 18 év alatti filmkészítők számára meghirdetett szekciójába, illetve beválogatták a londoni Lift-Off Film Festival First-Time Filmmaker versenyébe is – értesültünk Lendvai Béla újságírótól, Kristóf édesapjától, egyben menedzserétől.

Kanizsán forgatják az Esélyteleneket

Ha ki akarod próbálni magad egy különleges szerepben, jelentkezz az Esélytelenek című film szereplőjének!

Várják 16-20 év közötti fiúk, valamint a tömeges jelenetekre fiúk és lányok jelentkezését!

Előny, ha nem először állsz kamera elé.

A forgatás tervezett ideje és helye: 2017 április-május, Nagykanizsa.

A filmforgatás részleteiről további információk a fotón találhatók 🙂

Örökségünk – Parádés lett új kanizsai klip!

nagykanizsa videó

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján az Erzsébet térről a megszépült Fő utcán végig a Nagy-Magyarország emlékműig öt nagykanizsai általános iskola – a Miklósfai, a Kiskanizsai, a Hevesi, a Kőrösi és a Piarista – kórusából válogatott összkar énekelte az Örökségünk dalát. A videó pénteken került fel a YouTube-ra.
Bár a forgatást sok kanizsai rögzítette mobilján, itt a Kanizsa TV profi munkáját látják. Erre nem lehet mást mondani mint azt: le a kalappal!

Ilyennek álmodták meg Nagykanizsát 2010-ben – Videó

nagykanizsa városi terek terv film

Az interneten még mindig elérhető az a film, amin az látszik, hogy 6 éve milyennek álmodták meg Nagykanizsa városi tereit.

Tervezők: Dulicz László, Szálka Miklós (Pro Urbe Kft.)
Társtervező: Karádi Gábor (LAND-A Kft.)
A film Molnár Balázs és az Inex CAD Stúdió Kft. munkája.

A film képminősége nem a legjobb, de jól felismerhetők a város jellegzetes pontjai.