Halál a hegyen – Gyászol a nagykanizsai sportélet

Kozári Lajos (KOCKA)
“53 évet élt”

Mélyen megrendülve értesültünk, hogy 2017. augusztus 6-án (vasárnap) hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt a városszerte népszerű sportember.

Kozári Lajos “Kocka” temetése 2017. augusztus 14-én 13:00 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben aznap reggel 8:30-kor gyászmise a nagykanizsai Felső templomban.

Részvétnyilvánítás mellőzését kéri az egész család!

Sorsom közbe szólt, elköszönni nem tudtam tőletek, “SZEVASZTOK” Barátaim Isten veletek!

(Forrás: Zala Megyei Kézilabda Szövetség)

Őrizetbe vették a rendőrök azt az asszonyt, aki vasárnap halálra szúrta a férjét Nagykanizsán – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szerdán.
Vasárnap hajnali két óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Nagykanizsán, a Kisbagolai úton, egy ház teraszán szúrt sebbel találtak egy 53 éves helyi férfit. A férfi a helyszínen meghalt.

A nyomozás eredményeként a rendőrök szerdán emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a meghalt férfi feleségét, aki részletes beismerő vallomást tett. Az 51 éves nagykanizsai nőt őrizetbe vették.
A rendőrség vasárnap adott először tájékoztatást az esetről, de az akkori közlés szerint a helyszíni szemle után még nem sikerült egyértelműen tisztázni, hogy emberölés történt-e. MTI

Előzmények honlapunkon itt:

Leszúrtak egy férfit Nagykanizsán?

És itt:
Vizsgálja a rendőrség a nagykanizsai halálesetet

Vizsgálja a rendőrség a nagykanizsai halálesetet

Vasárnap számoltunk be arról, hogy aznap hajnalban a kanizsai Szabadhegyen egy 53 éves nagykanizsai férfire szúrt sérüléssel találtak rá.

A férfi a Szabadhegyi ház teraszán életét vesztette.

A férfi ismerősei, barátai szerint gyilkosság történt, a városszerte népszerű embert az élettársa szúrhatta le.

Azt írják, kizárt, hogy az életvidám férfi önmagával végzett volna.

Viszont az esettel kapcsolatban még nem vettek őrizetbe senkit.

Íme az MTI vasárnap esti híre.

„Szúrt sérülés miatt meghalt egy férfi Nagykanizsán, a rendőrség még vizsgálja, hogy emberölés történt-e – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Szabados Gábor elmondta: hajnalban kaptak bejelentést arról, hogy Nagykanizsán szúrt sérülés miatt meghalt egy 53 éves férfi.
A helyszíni szemle dél körül lezárult, de azt egyelőre vizsgálják a rendőrök, hogy emberölés történt-e.
A sajtóreferens az MTI kérdésére annyit tett még hozzá, hogy az esettel összefüggésben nem vettek őrizetbe senkit.”

Leszúrtak egy férfit Nagykanizsán?

Úgy értesültünk, hogy egy 53 éves férfi meghalt vasárnap kora hajnalban a Nagykanizsánál lévő Szabadhegyi birtokán.

A férfire szúrt sebbel találtak rá a rendőrök.

Az esettel kapcsolatban levelet írtunk a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósainak. Onnan Szabados Gábor rendőr főhadnagy a következő választ adta:

(A fotó illusztráció. A ZMRFK fényképe egy korábbi nagykanizsai késelés helyszínén készült)

„Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy 2017. augusztus 6-án 2 óra körül jutott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányító Központja tudomására, hogy Nagykanizsán, egy szabadhegyi ház teraszán szúrt sebbel találtak egy 53 éves helyi férfit.
Az elsődleges információk alapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
A nyomozás érdekeire való tekintettel további információval egyelőre nem szolgálhatok.”

A Zala Hírlap úgy értesült, hogy az egyenruhások vasárnap hajnalra befejezték a helyszíni szemlét.

A rendőrség nekik azt mondta, a férfi a helyszínen életét vesztette, de nem zárható ki egyértelműen az öngyilkosság lehetősége sem, a vizsgálat folyamatban van.

Honlapunk úgy tudja, a férfit egy nő (felesége vagy élettársa) szúrhatta le Szabadhegyi otthonában.

Emberölés miatt 14 év börtönbüntetésre ítélt egy nagykanizsai férfit a Pécsi Ítélőtábla

Emberölés, testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt 14 év börtönbüntetésre ítélt egy nagykanizsai férfit jogerősen kedden a Pécsi Ítélőtábla.
A táblabíróság a Zalaegerszegi Törvényszék tavaly márciusban hozott határozatát – kisebb pontosításokkal – helybenhagyta. A törvényszék ítélete ellen B. Tamás és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2013 augusztusában a vádlott segített édesapja volt élettársának a ház körüli munkákban. Az asszony étellel, itallal kínálta, és beszélgetés közben szóba került, hogy a nő volt élettársát – a férfi apját – kéri fel a közelgő tetőcserére.


A közléstől a férfi indulatos lett, féltékenységet érzett amiatt, hogy a nő még mindig tartja apjával a kapcsolatot. Indulatában többször megütötte és a földre döntötte a nőt, majd arccal a padlóra fektetve megfojtotta. Miután a nő már nem lélegzett, a férfi a szobába vonszolta, felfektette az ágyra, meztelenre vetkőztette és közösült a halott asszonnyal, majd a bejárati ajtót kulcsra zárta, és elhagyta a helyszínt.
A holttestet nagyjából két héttel később a fiú apja találta meg, de az erősen oszlásnak indult tetem alapján az orvosszakértői vizsgálat nem tudott erőszakos halálra utaló nyomokat találni.

Csaknem egy év elteltével, 2014 nyarán a vádlott nagyanyjának élettársát betegsége miatt mentővel kórházba vitték, és ellátása során kiderült, hogy néhány nappal korábban súlyosan bántalmazták: a testén és fején számos bevérzést találtak, valamint többszörös bordatörést állapítottak meg.
Az idős embert pár nappal korábban B. Tamás többször is megrúgta, ököllel ütötte, a nyakához kést szorított és a földre kényszerítette, miközben katonai parancsokat osztogatott neki.

Másnap a fiatal férfi a nagyanyjának is nekitámadt, a pincébe hurcolta, egy matracra fektetve fojtogatta, de az idős asszony ki tudott szabadulni.
Meghallgatásukon a családtagok elmondták, hogy B. Tamás korábban már beszélt nekik a csaknem egy évvel azelőtt elkövetett emberölésről, ezért a nyomozást arra a bűncselekményre is kiterjesztették.

Az elsőfokú eljárás során a vádirat ismertetésekor kitértek arra is, hogy a nagykanizsai férfinak gyermekkora óta magatartási problémái vannak, állami gondozásba került, pszichiátriai kezelésen volt, majd felnőttként is gyerekes maradt a viselkedése, többször „harcolt” terminátorként vagy Leonidász királyként. Az utóbbi években italozott és kábítószerezett, ami az addig is rendkívül agresszív viselkedését tovább súlyosbította.


A törvényszéki ítélethirdetés során a bíró ismertette a szakértői véleményt, amely szerint a férfinél a cselekmény elkövetésekor nem állt fenn elmezavar. Az elsőfokú bíróság akkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott büntethető, a cselekmény elkövetésekor képes volt arra, hogy felismerje tetteinek következményeit.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben előzetes letartóztatásban lévő vádlott a keddi tárgyaláson elismerte a bűncselekmények elkövetését, majd azt mondta, nem szedte a gyógyszereit, ezért „bekattant”.

A keddi ítélethirdetésen Tóth Sándor, a táblabíróság tanácsának elnöke kiemelte: a vádlott jelenleg fennálló elmebetegsége nem zárja ki és nem korlátozza beszámítási képességét.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás teljes és pontos, az a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul – tette hozzá.
Tóth Sándor jelezte: az ítélőtábla a jogerőre emelkedett börtönbüntetés végrehajtásába az elsőfokú ítélethirdetéstől számított előzetes letartóztatásban töltött idő beszámította. MTI

(Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Egy kanizsai gyilkosság szörnyű részletei

A Zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa 2016. június 27-én kezdi tárgyalni annak a férfinek az ügyét, akit – több más bűncselekmény mellett – egy idős nagykanizsai asszony megölésével vádolnak.

nagykanizsa gyilkosság 1

A vád szerint az 1985-ben született I. rendű vádlott 2015. október 29-én éjjel 1 óra után egy hátizsákot és egy pár kesztyűt magához véve II. rendű vádlott társával indult el a korábban már kifigyelt kanizsai házhoz. A vádlottak a kerítésen átmászva jutottak be az ingatlan udvarára, ahol egy ott talált vasrúddal leverték a pinceajtón lévő lakatot, majd a pincén át, egy ajtó felfeszítésével a lakrészbe jutottak.

nagykanizsa gyilkosság 2

A házban értékek után kezdtek kutatni, de a zajra a 73 éves sértett felébredt. A II. rendű vádlott a talált arany ékszereket rejtő hátizsákot hátrahagyva kifutott a házból, I. rendű társa azonban a hátizsákkal akart távozni. Az ágyában fekvő idős asszony ezért belekapaszkodott az I. r. vádlott ruhájába, mire az I. rendű vádlott több alkalommal is ököllel, illetve kétszer a betöréshez használt vasrúddal ütötte meg az asszonyt, majd a lepedővel együtt lerántotta az ágyról az eszméletlen sértettet. Miközben az I. rendű vádlott tovább kutatott a lakásban, az asszony magához tért, mire a vádlott pár percre rászorított az arcára egy párnát, míg a sértett halála be nem következett.

nagykanizsa gyilkosság 2
Ezt követően az I. rendű vádlott visszahívta a kinn várakozó II. rendű társát, majd ketten együtt összeszedték az értékeket – félmilliónál többet érő arany ékszert, pontosan meg nem határozható (pár százezer forintnyi) készpénzt, valamint egy 42 ezer Ft-ot érő tévét –, és a kertkapun át távoztak. A vasrudat útközben eldobták, az ékszereket pedig másnap egy szombathelyi zálogházban pénzre váltották.

Az ügy III. rendű vádlottja az a zálogházi dolgozó, aki elfogadta az ékszereket – köztük azt is, ami elszakadt, s a sértett vérével volt szennyezett. Az ügyészség álláspontja szerint a III. rendű vádlott az ékszerek szennyezettsége és állapota alapján tudatában volt annak, hogy az értéktárgyak bűncselekményből származnak, így őt bűnpártolás vétségével vádolja az ügyészség.

nagykanizsa gyilkosság 3 jpg

Az I. rendű vádlottat továbbá egy 2015 szeptemberi és egy másik, októberi kanizsai betöréssel is vádolják. Az első esetben egy 90 éves nő házába jutott be illetéktelenül: az ágyban fekvő sértettet ez esetben is több alkalommal megütötte, majd a mintegy 80 ezernyi forintnyi értékkel együtt távozott. Az október elején történt betörésénél pedig az I. r. vádlott megvárta, míg a nagykanizsai ház egyik lakója autóval útnak indult, majd bemászott az ingatlan udvarára, onnan egy talált létra segítségével az emeletre, ahonnét több mint 1 millió forint értékben ékszereket, fényképezőgépet, pendrive-ot, parfümöt, valamint 6 ezer forint készpénzt vitt el. A lopást nem észlelte a földszinten tartózkodó 81 éves asszony.

nagykanizsa gyilkosság 4 jpg.

Az ügy tárgyalását 2016. június 27, 29. és 30. napjaira tűzte ki a Zalaegerszegi Törvényszék – közölte honlapunkkal dr. Beznicza Árpád a törvényszék szóvivője. (Fotók: MTI/Varga György és police.hu)

Vádemelésekkel zárult a kanizsai Sugár úti gyilkosság

nagykanizsa gyilkosság 1

Tavaly október 20-án 22 óra 15 perc körüli időben egy nagykanizsai családi házban találtak rá egy idős asszony holttestére. A sértett halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta.

nagykanizsa gyilkosság 2

A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az elkövetők felkutatását, aminek eredményeként a nyomozók alig fél nap alatt 2015. október 21-én Nagykanizsán, elfogták és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra a 30 éves és a 19 éves férfit, akiket gyanúsítottként kihallgattak, majd bűnügyi őrizetbe vettek. A nyomozók kezdeményezték a két férfi előzetes letartóztatását, amelyet a Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. október 23-án elrendelt.

nagykanizsa gyilkosság 3 jpg

A két nagykanizsai férfi beismerő vallomást tett. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2015. október 19-én a hajnali órákban jogtalanul behatoltak Nagykanizsán, a Sugár úti házba, ahol kutatásba kezdtek. A 73 éves sértett észlelte a két férfi jelenlétét a házban, aminek következtében a 30 éves férfi bántalmazta az idős asszonyt és egy idegen tárggyal légzőnyílásait letakarva fojtogatta. A sértett a bántalmazás következtében fulladásos halált szenvedett. A két férfi ezután a lakásból nagyobb mennyiségű ékszert, készpénzt, televíziót és egyéb használati tárgyakat tulajdonított el.

nagykanizsa gyilkosság 4 jpg.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 30 éves és 19 éves férfi ellen emberölés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást  befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zala Megyei Főügyészségnek – közölte csütörtökön a ZMRFK. (Forrás és fotók: police.hu)

14 évet kapott a nagykanizsai gyilkos

Emberölés, testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt tizennégy év börtönbüntetésre ítélt egy nagykanizsai férfit nem jogerősen szerdán a Zalaegerszegi Törvényszék.

nagykanizsa-gyilkossag

A vádirat szerint 2013 augusztusában B. Tamás segített édesapja volt élettársának nagykanizsai otthonában a ház körüli munkákban. A munka után az asszony étellel, itallal kínálta és beszélgetés közben szóba került, hogy a nő a volt élettársát – a férfi apját – kéri fel a közelgő tetőcserére.
A közléstől a férfi indulatos lett, féltékenységet érzett amiatt, hogy a nő még mindig tartja apjával a kapcsolatot. Heves indulatában többször megütötte és a földre döntötte a nőt, majd arccal a padlóra fektetve hátulról megfojtotta. Miután a nő már nem lélegzett, a férfi a szobába vonszolta, felfektette az ágyra, meztelenre vetkőztette és közösült a halott asszonnyal, majd a bejárati ajtót kulcsra zárta és elhagyta a helyszínt.
A holttestet nagyjából két héttel később a fiú apja találta meg, de az erősen oszlásnak indult tetem alapján az orvosszakértői vizsgálat nem tudott erőszakos halálra utaló nyomokat találni.
Csaknem egy év elteltével, 2014 nyarán a vádlott nagyanyjának élettársát betegsége miatt mentővel kórházba vitték, és az ellátása során kiderült, hogy néhány nappal korábban súlyosan bántalmazták: a testén és a fején számos bevérzést találtak, valamint többszörös bordatörést állapítottak meg.
Az idős embert pár nappal korábban B. Tamás többször is megrúgta, ököllel ütötte, a nyakához kést szorított és a földre kényszerítette, miközben katonai parancsokat osztogatott neki. Másnap a fiatal férfi a nagyanyjának is nekitámadt, a pincébe hurcolta, egy matracra fektetve fojtogatta, de az idős asszony ki tudott szabadulni.

nagykanizsa-gyilkossag-2

A meghallgatásukkor a családtagok elmondták, hogy B. Tamás korábban már beszélt nekik a csaknem egy évvel azelőtt elkövetett emberölésről, ezért a nyomozást arra a bűncselekményre is kiterjesztették.
A vádirat ismertetésekor kitértek arra is, hogy a nagykanizsai férfinak gyermekkora óta magatartási problémái voltak, állami gondozásba került, pszichiátriai kezelésen volt, majd felnőttként is gyerekes maradt a viselkedése, többször „harcolt” Terminátorként vagy Leonidász királyként. Az utóbbi években italozott és kábítószerezett, ami az addig is rendkívül agresszív viselkedését tovább súlyosbította.
Az ítélethirdetés során Gergye Tamás bíró ismertette a szakértői véleményt, amely szerint a férfinél a cselekmény elkövetésekor nem állt fenn elmezavar. A bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott büntethető, a cselekmény elkövetésekor képes volt arra, hogy felismerje tetteinek következményeit.
A szerdán meghozott ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A férfi a másodfokú eljárás befejezéséig előzetes letartóztatásban – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben – marad. MTI

(Fotók: police.hu)

Betörésnek indulhatott a nagykanizsai gyilkosság

A Zalaegerszegi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a két férfit, aki a feltételezések szerint a napokban Nagykanizsán betört egy házba, ahol meggyilkolták a lakásban tartózkodó idős asszonyt.

nagykanizsa gyilkosság 1

A 18 és 30 éves gyanúsítottat külön-külön autóval szállították a rendőrök a bíróság épületéhez péntek délelőtt. Az alig egy órán át tartó zárt tárgyalásuk végeztével egyikük védője az MTI kérdésére elmondta: mindkét férfi esetében elrendelte a törvényszék az egyelőre 30 napra szóló előzetes letartóztatást, de a végzés nem jogerős, mert fellebbezést nyújtottak be.
A döntés és a fellebbezés tényét ezt követően a Zalaegerszegi Törvényszék közleményben is megerősítette. Az indoklás szerint a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, illetve a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a nyomozási bíró a két feltételezett tettes előzetes letartóztatását.

nagykanizsa gyilkosság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerda hajnalban adott hírt arról, hogy kedd este holtan találtak rá nagykanizsai házában egy 73 éves asszonyra, aki a gyanú szerint emberölés áldozata lett. A rendőrség csütörtök hajnalban közölte, hogy még szerdán elfogtak és őrizetbe vettek egy 18 és egy 30 éves férfit, akit a gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak.
A zalai rendőrség többszöri megkeresésre sem kívánt az eset körülményeiről több információt közölni.
Az MTI más forrásból úgy tudja: a bűncselekmény még vasárnap este történhetett. A feltételezések szerint a két férfi betörni szándékozott az egyedül élő idős asszony házába, a nő azonban felébredhetett a betörők zajára, mire a két férfi bántalmazta őt.
A 73 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, támadói pedig értékeket is magukhoz véve hagyták el a házat. A holttestre két nappal később találtak rá, miután az egyik szomszédnak gyanús lett, hogy az idős asszonnyal nem tudnak kapcsolatba lépni. MTI(Fotók: MTI-Varga György,ZMRFK)

Elfogták a nagykanizsai emberöléssel gyanúsított két férfit – Videóval

Nagykanizsán elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint kedden este megöltek egy idős nőt a zalai városban – közölte honlapján csütörtökön hajnalban a rendőrség.

nagykanizsa gyilkosság
A tájékoztatás szerint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 18 éves és egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként szerdán, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Mint arról az MTI korábban beszámolt, a 73 éves nőt családi házában találták holtan, és az elsődleges szakértői vizsgálat megállapításai szerint az asszonyt megölték. MTI

Megöltek egy idős nőt Nagykanizsán

Holtan találtak egy idős nőt kedd este Nagykanizsán; az asszonyt az orvosszakértői vélemény szerint megölték – közölte a honlapján szerda hajnalban a rendőrség. Az elkövetőt még keresik.
Azt közölték: a 73 éves nő holttestére nagykanizsai családi házában bukkantak rá.

nagykanizsa gyilkosság 1

nagykanizsa gyilkosság 2

A rendőrség még keresi az elkövetőt, ezért a nyomozás érdekeire hivatkozva az MTI szerda reggeli megkeresésekor egyelőre nem kívánt további információkkal szolgálni az esetről.
Az MTI úgy tudja, a gyilkosság a Sugár utca egy régi családi házában történt. Az épületnél szerda reggel is rendőrautók álltak, odabent pedig még dolgoztak a bűnügyi technikusok. MTI

(Fénykép: Bűnügyi helyszínelő érkezik egy családi házhoz 2015. október 21-én Nagykanizsán, ahol megöltek egy 73-éves asszonyt. MTI Fotó: Varga György)

1 2 3 4