Biciklist ütöttek el Nagykanizsán

Egy 74 éves garabonci nő kedden 10 óra 10 perckor Nagykanizsán, a Balatoni úton közlekedett egy Opel Zafira típusú személyautóval, amikor a Postakerti útra történő kanyarodása során, figyelmetlensége miatt elütött egy kerékpárost.
A baleset következtében a biciklis nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jobb hírünk is van, ugyanis hegyi pincék fosztogatóját kapták el a karosi zsaruk.

A zalakarosi rendőrök elfogták azt az 54 éves férfit, aki besurrant egy galamboki házba, továbbá négy környékbeli pincébe is betört.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. március 26-án a Csapihoz tartozó Világos hegyről kérte egy gazda a rendőrség segítségét, mivel valaki betört a pincéjébe és azt szemmel láthatóan életvitelszerűen használja.

A zalakarosi rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, aminek eredményeképpen azonosították és még aznap elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 54 éves személyt, aki másik négy pincébe és egy családi házba is bement, ahonnan evőeszközöket, poharakat, kerti kéziszerszámokat, építési anyagokat, elektromos ventilátort és lábbelit lopott el.
A helyszíni szemle során a nyomozók a férfi által használt pincében egy részben feldolgozott őzbak tetemet is találtak, melyet lefoglaltak és átadtak az illetékes vadásztársaságnak.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság az 54 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított nyomozást – adta hírül szerdán a ZMRFK.

Árokba csapódott a Forddal Surd és Miklósfa között

Egy beleznai nő Ford személyautójával közlekedett hétfőn reggel 8 órakor Surd irányából Miklósfa felé személyautójával, amikor egy kanyarban elveszítette uralmát a jármű felett és a vízelvezető árokba csapódott.
A balesetben a sofőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Egy másik hétfői kanizsai baleset.
Egy férfi személyautóval közlekedett Nagykanizsán, a Balatoni úton a Huszti tér irányából a Petőfi út felé, amikor nekiütközött egy kijelölt gyalogátkelőhely előtt forgalmi ok miatt megálló Opel Astra típusú gépkocsinak.
A balesetben az Opel vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
(Fotó és forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Meghúzták a kocsiját Kanizsán, keresi a károkozót

Nem hittem hogy velem is megtörténhet egy ilyen „cserbenhagyás”!
Reménytelen kísérlet, de talán jelentkezik az, aki meghúzta az autónkat!
Volvo S40 Városkapu 6. előtt parkoltam.
Megírnánk a betétlapot! Elmondanám neki, hogy nekünk ez az autó 10x többet ér mint az ára!
A biztosítója sem emelné a kötelezőjét vészesen meg.
Valószínű, fehér autó lehetett és a sérülésből ítélve egy magasabb autó!
Minimum kamion, hogy ekkora kárt okozott egy Volvóban!
Viccet félretéve.
Ezeket a sorokat már lenyugodott állapotban írom!
Így nem kell kicsillagoznom azokat a szavakat, amelyek elhagyták a számat az elmúlt 1 órában!
Tehát várom jelentkezésed! Köszönöm! – olvastuk a Facebookon.
Tóth Józsefnek a károkozó Facebook oldalán privát üzenetben írhat. El fogja olvasni!

Oszlopnak csapódott Nagykanizsán, súlyosan sérült

Nagykanizsán, a Balatoni utcában a Hevesi út felé közlekedett péntek éjszaka 23 óra 30 perckor Suzuki Swift típusú személyautójával egy 55 éves helyi férfi, amikor figyelmetlensége miatt nekiütközött egy útpadkának, majd nekicsapódott egy oszlopnak.
A sofőr nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett a baleset következtében.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Baleset a kanizsai Vásárcsarnoknál

Csütörtökön este 21 óra körüli időben baleset történt a nagykanizsai Vásárcsarnoknál.

Olvasónk nagy távolságból készült fotóin az látszik, hogy az esethez a rendőrség és a mentők is vonultak.

A balesetről részletekkel később jelentkezünk, megvárjuk a hatóságok hivatalos közleményét.

Frissítés!

Egy vezetői engedéllyel nem rendelkező 15 éves helyi fiú 2018. január 18-án 20 óra 46 perckor Nagykanizsán, a Vásárcsarnok melletti parkolóban közlekedett egy Opel Astra típusú személygépkocsival, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, fék helyett a gázpedálra lépett és nekiütközött az épület falának.
A baleset következtében a gépkocsi 19 éves utasa nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett – írta közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

1 2