A lakók kérték a várakozási tilalmi jel felfestését az Attila utcában

Egy érdeklődő levelet kaptunk, ugyanis furcsa útburkolati jelek jelentek meg a közelmúltban az Attila utcai parkolókban. Olvasónk kérte, járjunk utána annak, hogy ezeket valaki „maszekban” festette fel, vagy hivatalosan a Via Kanizsa szakemberei végezték el az útjelfestést.

Az üggyel kapcsolatban telefonon beszéltünk Szabó Istvánnal, a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával, aki elmondta, a felfestéseket az Attila utcai lakók kérésére a cég szakemberei végezték el.

Az 1-1,5 méter széles várakozási tilalmat jelző útburkolati jelek azért is kerültek az Attila utcai parkolók lépcsőházi vonalába, mert a zsúfoltan, parkoló autók miatt sok esetben például kerekesszékkel is csak több autót kerülgetve lehetett közlekedni a lépcsőházak vonalában.

Sajnos többször volt példa arra is, hogy mentő vagy éppen a betegszállító nem a lépcsőház vonalában tudta felvenni a beteget, hanem több kocsi között manővereznie kellett és jóval odébb tudták csak az autójukba helyezni a segítségre szorulókat.

A felfestéseket kérésre a Via Kanizsa útellenőre végezte el, így az hivatalos, nem pedig bárki magánakciója – mondta honlapunknak Szabó István vezérigazgató.

(Így néznek ki a hivatalosan felfestett várakozási tilalomra utaló burkolati jelek Nagykanizsán az Attila utcában. Fotó: Olvasónk)

Valaki rátolatott Kanizsán egy Audi A6-osra

nagykanizsa attila utca

A kanizsai zsaruk a lakosság segítségét kérik.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. március 19-én 9 óra és 22 óra között Nagykanizsán az Attila utcában, tolatás közben nekiütközött egy ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel az útszakaszon várakozó Audi A6 típusú személygépkocsi jobb oldalának.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

(Via: police.hu)