Nagykanizsán és lecsapott a TEK és a NAV kommandó

Milliárdos áfacsalás gyanújával vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) annak a Budapest és Nagykanizsa környéki bűnbandának a tagjait, akik külföldről behozott használt autók kereskedelmével foglalkoztak. A költségvetésnek okozott teljes, 1,3 milliárd forintos kár megtérült.

A gépjárművek Németországból cseh és szlovén cégeken keresztül érkeztek Magyarországra, ahol az első belföldi vevők – beiktatott „eltűnő kereskedők”, akik a beszerzésben csak papíron vettek részt – a továbbértékesítés után nem fizettek áfát. A fiktív számlákkal, minimális haszonnal továbbadott autókat a végső megrendelők így a versenytársaknál jóval kedvezőbb áron értékesíthették.

A hálózat felszámolására a NAV nyugat-dunántúli nyomozói egy negyven helyszínt érintő kutatássorozatot szerveztek. A bizonyítékszerzésben több százan vettek részt: nyomozók, járőrök, informatikusok, valamint drog- és pénzkereső kutyák. Mivel a bűnszervezet irányítóinak többször is volt már dolga a hatóságokkal, ezért hozzájuk a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a NAV MERKUR bevetési egységei érkeztek.

A bűnszervezet vezetőjét Pest megyei luxusotthonában fogták el a TEK kommandósai. Barátnője eleinte fel sem fogta a helyzet súlyosságát, azt hitte lánykérésben lesz része. A fényűző, milliárdos értékű ingatlan golyóálló üvegezésével, kamerarendszerével és mozgásérzékelőivel kész erődítményként szolgált a bentlakóknak.

A költségvetésnek okozott kár megtérülésére a NAV bankszámlákat és ingatlanokat zárolt, valamint nagy összegű készpénzt foglalt. A járőrök speciálisan képzett kutyákat is bevetettek. A bűnbanda nagykanizsai tagjának gépkocsijában több mint huszonötmillió forint készpénzt találtak. Egy titkos, a bűncselekmények szervezésére fenntartott irodában ujjnyomkutatásra is szükség volt, mivel az elkövetők tagadták, hogy közük lenne az ingatlanhoz.

Az őrizetbe vett öt főből három a Zala Megyei Főügyészség indítványa alapján bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt letartóztatásba, kettő pedig bűnügyi felügyelet alá került. Az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak – tájékoztatta honlapunkat Haszon Dávid hadnagy, a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense.