Az internet-előfizetők kétharmada már mobilos

A mobiltelefon-előfizetések száma a múlt év végén 11,865 millió volt, 29 ezerrel nőtt a negyedik negyedévben és 69 ezerrel volt több az egy évvel korábbinál. Az internet előfizetések száma a múlt év végére elérte a 8,118 milliót, ami 808 ezerrel, 11,1 százalékkal több ez egy évvel korábbinál. A mobilinternet előfizetések egy év alatt ennél is gyorsabb, 14,1 százalékos emelkedéssel elérték a 5,428 milliót, ami az összes internet előfizetés 66,9 százaléka – közölte a távközlés és az internet alakulásáról kiadott legfrissebb jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

telefon

2015-ben a mobiltelefon-előfizetők száma folyamatosan emelkedett annak ellenére, hogy a mobilpiac egyre inkább telített. Az éles versenyt bizonyítja, hogy a szolgáltatók már nemcsak az új ügyfelek, hanem a versenytársak előfizetőinek megszerzésére törekszenek – tette hozzá elemzésében a KSH. Az új ügyfelek mellett a régi feltöltőkártyás ügyfelek egy része is átvált szerződéses csomagra, ami megmutatkozik havidíjas előfizetések számának folyamatos emelkedésében és a feltöltőkártyás előfizetések csökkenésében.
A mobiltelefonokról kezdeményezett hívások száma továbbra is meghaladta a 2 milliárdot, bár 4,6 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, de a hívások időtartama 2,5 százalékkal meghaladta a harmadik negyedévit és 6,0 százalékkal hosszabb volt az egy évvel korábbinál. Ezzel az összes telefonbeszélgetés 80 százaléka már mobilon zajlott.
A mobilhálózaton lebonyolított adatforgalom 40,3 százalékkal meghaladta a 2014. negyedik negyedévit. Az adatforgalom folyamatos növekedése a hálózati infrastruktúra fejlődésének és az internetképes hordozható technológiai eszközök elterjedésének az eredménye – fűzte hozzá a KSH.
Az internet-szolgáltatásból származó nettó árbevétel a tavalyi negyedik negyedévben 46,5 milliárd forint volt, 7,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az árbevétel változása akciók és a díjak mérséklődése miatt nem tükrözi az előfizetések számának bővülését.
Az internet-szolgáltatásokból származó árbevétel 39 százaléka a mobilinternetes előfizetésekből képződött, ami 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
2015 egészében az internet-szolgáltatásból elért 182 milliárd forint összegű nettó árbevétel 7,1 százalékkal nagyobb az előző évinél – közölte a KSH.
A vezetékes hálózatból indított hívások száma a tavalyi negyedik negyedévében 11, időtartama pedig 5,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakával összevetve. A gyakran díjmentes hálózaton történő beszélgetést és jelentős ingyenes idősávot is tartalmazó csomagok elterjedése következtében az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgettek vezetékes telefonról (4,4 perc), mint mobiltelefonról (2,6 perc) –  jegyezte meg a hivatal elemzése. MTI