A használt Man betonkeverőknek is megvan még az áruk

A legtöbb magánszemély talán nem sokat tud a MAN gyáróriásról, pedig a céget még 1758-ban alapították. A korábban Maschinenfabrik Augsburg-Nürnberg néven futó német vállalkozás rövidítéséből kapta a nevét. A német érdekeltségű jármű és hajóműgyártó cég ma már teherautók, buszok, haszongépjárművek, dízelmotorok, betonkeverők és betonpumpák gyártójaként is ismert.

A cég és a márkanév a Volkswagen tulajdonában van. A legutolsó publikus adatok szerinte pedig világszerte több, mint 60.000 alkalmazottat foglalkoztat, árbevételük pedig meghaladja (2008-as adatok alapján) a 15 milliárd eurót is. A gyártó a világ 120 országába exportál és évről évre erősíti meg pozícióját a piaci szegmensében. A cég kiemelt helyen szerepel országos szinten is Indiában, Lengyelországban és az Amerikai Egyesült Államokban egyaránt.

Egyre több szükség van idehaza is a MAN betonkeverőkre

Magyarországon az utóbbi néhány évben egyszerűen fellendült az ingatlanpiac. Ez pedig újabb építkezésekkel és rengeteg lakásfelújítással pörgette fel az építőipart is. Egyre több építőipari nagygépre, járműre, eszközre, felszerelésre és alkatrészre van szüksége a szektornak, ami óriási költségeket emészt fel.

Pontosan ezért van nagy jelentősége a használt építészeti eszközöket forgalmazó webáruházaknak és apróhirdető oldalaknak. Itt ugyanis minimalizálhatjuk a költségeinket építőipari szereplőként. Ma már szerencsére lehetőségünk van online is beszerezni minden szükséges használt eszközt és felszerelést néhány kattintással.

Az új CSOK is növeli az építőipari használt eszközök kereskedelmét

Talán hihetetlennek tűnik, de az elmúlt években a CSOK óriási, nagycsaládosoknak szánt, 10 milliós, vissza nem térítendő támogatása, valamint a 2019-től már számukra 15 millió forint értékben elérhető, állami támogatású hitelkonstrukció óriási hatást fejtett ki az ingatlanértékesítés piacára. Bár az árak is megnövekedtek, az igények továbbra is azonosak.

Egyre többen építtetnek saját házat vagy költöznek be egy új építésű társasházba. Ezek megépítéséhez azonban rengeteg tőkére, munkaerőre és megfelelő alapanyagokra, szerszámokra és gépekre van szükség. Így nem mindegy, hogy kiket bízunk meg és milyen gépekkel dolgoznak.

Az internetről is beszerezhetjük a használt MAN betonkeverőket

Ma már a mascus.hu segítségével bárki percek alatt válogathat az építőipari használt szekció 150.000 terméke közül. A számtalan kategóriában igen népszerű MAN Betonkeverők között is közel 200 hirdetést találhatunk. A kategóriában olyan MAN betonkeverő modellek vannak, mint a TGA32, a TGA35, a 32.440, a 32.360 és a TGS 32.420. Ezeket pedig Európa szerte több országból is behozathatjuk. A legnépszerűbb import országok: Németország, Belgium, Hollandia, Lengyelország és Dánia.

A listában keresgélhetünk, képek alapján, állapot szerint, gyártási év vagy éppen ár szerinti rendezés alapján is. Az óriási kínálatban biztosan minden vállalkozás megtalálja majd a számára ideális, másodkézből beszerezhető, használt MAN betonkeverőket és betonpumpákat.