Kerti vécéből került elő a pénztárca

A nagykanizsai rendőrök egy galamboki pár ellen javasolnak vádemelést.
Egy galamboki nő október 5-én tett feljelentést a rendőrségen, miután a boltban felejtette a pénztárcáját, amit ismeretlen elkövető – a benne lévő személyes okmányokkal, bankkártyával és közel negyvenezer forinttal együtt – ellopott.

(A fotó illusztráció)

A körzeti megbízott pár órán belül azonosította és elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helybeli párt.
Az előállított 19 éves férfi és 17 éves nő beismerte, miután ellopták a pénztárcát, kivették belőle a készpénzt, majd egyikük nagymamájának kerti WC-jébe dobták az iratokkal, bankkártyával együtt.
A lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Ötezer eurót lopott ismerősétől

A nagykanizsai rendőrök fél nap alatt elfogták és őrizetbe vették a több mint ötezer euró ellopásával gyanúsított 16 éves galamboki fiatalembert.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017. május 1-jén az éjszakai órákban, egy galamboki udvarban álló gépkocsiból ellopott egy pénztárcát, melyben több mint ötezer euró készpénz volt. Távozása után a pénzt magához vette, a pénztárcát pedig elásta a közelben.

A nagykanizsai rendőrök fél napon belül eljutottak az elkövetéssel gyanúsított helybeli fiatalemberhez, akinél megtalálták és lefoglalták az ellopott pénzt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 16 éves galamboki lakossal szemben, akit őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

(Forrás:  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Üzenet a tolvajnak: kamera vette a kanizsai lopást!

pénztárca lopás

„Kedves Te! Tegnap délután 2016. 05. 12-én, 14:08 és 14:15 között valaki, vagy valakik segítségével a pénztárcám, benne minden iratommal, pénzemmel, bankkártyával, és számomra fontos dolgokkal, „eltűnt”. Igen, zárójelben „eltűnt”.
A táskámból, a munkahelyemről, tehát érti remélem mindenki, hogy mi történt. Hagyjuk, hogy mennyi pénz volt benne, hagyjuk, hogy mi játszódott le. Semmi más nem kell, csak a pénztárcám, benne az irataim, ha külön külön, annak is nagyon fogok örülni. Ha van benned annyi, Te Kedves, vagy Kedvesek, akik ennyire segítőkészek voltatok a varázslásban, hozzátok vissza, amíg komoly következményei nem lesznek. Mert lesznek.
Ugyanis a munkahelyi belső kamera mindent felvett. A mai napon türelmes vagyok, ha visszaadod, vagy juttatod, nem lesznek következményei. De. Ha nem, feljelentelek, és az nem lesz egyszerű.Tehát Kedves Ismerőseim! Ha valahol véletlenül egy lila- barna pénztárcát találtok, kuka mellett, vagy olyan helyen, ahol szembetűnő, akkor gondoljatok rám, mert az hagyján, hogy a pénzem eltűnt, Számomra igen, de a SEGÍTŐM számára értéktelen iratokat tartalmazott.
Kérek minden embert, mert ugyan nem vagyok kéregetős, hogy ezt oszd meg, meg azt, ha Kanizsai, vagy környéki vagy, segíts nekem ennyivel, hátha szerencsém lesz, és legalább az irataim előkerülnek. Szóval. Osszátok légyszíves.
A feljelentés időközben megtörtént. Az ügy feljebb került.”
A pénztárcát Nagykanizsán a Zrínyi u. 42-ben kéretik leadni. (Forrás: Facebook)