Több százezer forintnyi kárt is okozhatnak a hidegre nem felkészített vízórák és vízcsapok

A tél beállta előtt nemcsak a kertről és a növényekről, hanem a kerti csapokról, illetve a vízmérőkről is gondoskodniuk kell a ház- illetve telektulajdonosoknak. Bár még enyhék a nappalok, ideje felkészülni a vízszerelvények védelmére is, hiszen lassan beköszöntenek a fagyos hajnalok és éjszakák.

A vízmérők, csövek és egyéb szerelvények elfagyása váratlan kellemetlenségeket és súlyos kiadásokat okozhat a háztartásoknak. Ha eddig még szerencsénk volt, most már valóban az utolsó percekben vagyunk, hogy megtegyük a szükséges óvintézkedéseket azért, hogy elkerüljük a felesleges károkat.

Aki még nem tette meg, minél előbb ellenőrizze vízórája vagy a szabadban lévő csapok és vezetékek állapotát. A felkészülés rendkívül fontos, hiszen a belső hálózat és a vízmérők fagy elleni védelme az ingatlan tulajdonosának feladata. Ha a téli időben szétfagy a kerti csap vagy vezeték, akkor az esetlegesen elfolyó víz díját is az ingatlantulajdonosnak kell viselnie.

A vízóra meghibásodására, szétfagyására utal a szilánkokra tört üveg az óralapon, az eldeformálódott számlálószerkezet, esetleg a vízaknában csöpögő víz.

Jó, ha tudjuk, hogy a hideg hatására eltört vezetéken keresztül egy óra alatt akár a szokásos napi fogyasztás többszörösét is kitevő víz folyhat el a szabadba. Ha pedig a vezeték nem törik el, a fagy miatt jégdugó keletkezik benne. Akár eltörik a cső, akár nem, a meghibásodás egyik legbiztosabb jele, hogy az ingatlanban lévő csapokból nem vagy csak alig folyik a víz.

A tavasz beköszöntéig az ingatlantulajdonosoknak rendszeresen ellenőrizniük kell, hogy nincs-e víz az aknában. Emellett arra is figyelni szükséges, hogy mindig helyén legyen az aknafedél, aminek az épségéről, hőszigeteléséről is érdemes idejében gondoskodni.

Amennyiben nem a fogyasztó hibájából történik például a vízóra meghibásodása, úgy azt a szolgáltató ingyen és bérmentve köteles kicserélni. De ha kiderül, hogy valaki elmulasztotta téliesíteni vízóráját, akkor egyrészt az elfolyt vízmennyiséget is leszámlázzák neki és nagy valószínűséggel a javításért/cseréért is fizetnie kell.