Közterület felügyelőre támadt egy román parfümárus Nagykanizsán

Egy 1958-ban született román állampolgár nő november 3-án délután a nagykanizsai Balatoni úton lévő áruház parkolójában férjével együtt engedély nélkül parfümöket kínált eladásra az ott tartózkodó személyeknek.

A közterület-felügyelőként dolgozó sértett, illetve társa észlelték nevezettek tevékenységét, ezért őket ellenőrzés alá vonták. A férj megpróbálta kivonni magát az intézkedés alól, ezért a közterület felügyelő férfi megfogta a ruházatát és a táskáját, hogy őt a rendőrség megérkezéséig a helyszínen tartsa.

Ezt észlelve a nő kézzel megütötte az intézkedő közterület felügyelő bal alkarját, illetve kétszer megrúgta a bal térdét. A bántalmazás miatt elengedte a férjet, aki elfutott a parkolóból. A sértettnek a bántalmazás miatt nem keletkezett sérülése. A közterület-felügyelő hivatalos személy.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal kedden dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Égetés: hétvégén is ellenőriznek a kanizsai közteresek – Dél-Zala Press

A január 31-i nagykanizsai közgyűlésen Gábris Jácint önkormányzati képviselő a növényi hulladék égetés során megvalósuló környezetszennyezés ügyében interpellált.