Buszmegállóban garázdálkodott a nagykanizsai férfi

Egy nagykanizsai férfival szemben javasolnak vádemelést a keszthelyi rendőrök.

A nyomozás adatai szerint április 21-én 19 óra körül egy 38 éves nagykanizsai férfi Gyenesdiáson, egy Kossuth Lajos utcai buszmegállóban kiabált, megrúgta a buszváró épületének belső fa borítását, majd az autóbusz-megállóhely jelzőtáblán található menetrendet is elfordította.

Ezt követően a buszváró tetőszerkezetén található ereszcsatornába belekapaszkodott, azt többször megrángatta, amely elhajlott és megrongálódott.

A garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozás vizsgálati szakaszában a Keszthelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kormánytisztviselőt ütött Nagykanizsán

Egy nagykanizsai 50 éves férfi május 28-án 10.00 óra körül felkereste a Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztályát, ahol a sértett és társa kormánytisztviselőként látják el feladatukat. A férfi az ügyfél eligazítóban kapott sorszámmal felment a 2. emeleti iroda elé várakozni, ahol azt tapasztalta, hogy az irodába olyan ügyfél ment be előtte, akinek két számmal magasabb sorszáma volt,…