Halált okozó baráti üdvözlés Galambokon

A vádlott tavaly ősszel a kocsmába menet hanyatt lökte barátját, aki fejsérülése következtében meghalt. A Zalaegerszegi Törvényszék hétfőn hozott ítéletet az ügyben.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. november 3-án egy zalai kistelepülésen található otthonában (Galambokon. A Szerk.) elfogyasztott 4 üveg sört és fél liter bort, majd ittasan elindult a falu egyik presszójába, ahonnan a sértett éppen távozott.

Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A két férfi régóta ismerte egymást, viszonyuk baráti volt, nem volt köztük konfliktus. Miközben elhaladtak egymás mellett a vádlott üdvözlésként két kézzel, nagy erővel meglökte a sértettet, aki emiatt hátraesett, s a feje a betonnak csapódott. A vádlott kikerülte az eszméletlen férfit, majd hátra sem nézve bement a presszóba.

A szemtanúk a magához térő sértetthez siettek, aki elutasította, hogy mentőt hívjanak hozzá, s hazament. Otthon fájlalta a fejét, borogatást tett rá, majd elaludt. Másnap reggel testvére nem tudta felébreszteni, ezért segítséget hívott, de a kiérkező háziorvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

A férfi az idén június 3-án tartott előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, amelyet a bíróság nem fogadott el, mert az nem volt összhangban az eljárásban rendelkezésre álló egyéb adatokkal. Végül két tárgyalási napot követően a bíróság a vádlottat október 21-én halált okozó testi sértés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Súlyosító körülményként értékelte többek között az ittas elkövetést, a férfi büntetett előéletét, továbbá, hogy a cselekményt büntető eljárás hatálya alatt követte el. Enyhítő körülményként a vádlott megbánó magatartását tudta figyelembe venni.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, így az nem jogerős – értesült honlapunk dr. Vándor Virágtól, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől.

Halálos ütés Galambokon

Mellkason ütötte ismerősét, aki másnap az otthonában belehalt sérüléseibe. A zalai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. A gyanú szerint egy 39 éves helyi férfi tavaly november 3-án 15 óra 30 perckor Galambokon, a Kossuth Lajos utcában a járdán – minden előzmény nélkül – két kézzel mellkason ütötte a vele szemben gyalogló ismerősét.

Halálos ütés Galambokon

A zalai nyomozók egy 39 éves galamboki férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A rendelkezésre álló információk szerint a gyanúsított november 3-án 15 óra 30 perckor Galambokon, a Kossuth Lajos utcában a járdán két kézzel mellkason ütötte a vele szemben gyalogló ismerősét.

A sértett a bántalmazás következtében hanyatt esett, és fejét a betonba ütötte, eszméletét rövid időre elvesztette. Járókelők siettek a segítségére, de a férfi nem kért orvosi ellátást, hazament otthonába, ahol másnap testvére holtan találta.
A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították az elkövetőt, akit 2018. november 6-án 17 óra 30 perckor elfogtak, majd a rendőrségre előállítottak.
A 39 éves galamboki férfit halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, és bűnügyi őrizetbe vették.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)