Új férfitípus születik

Valamikor a ’90-es évek elején fogalmazták meg először azt a kezdetben sokak által homoszexuális attitűdnek vélt férfinormát, melyben az erősebbik nem sok időt szentelt a külcsínre, és élvezetet talált a vásárlásban heteróként. Mármint nem a fúró, kazán, motor és a szükséges használati tárgyak  vásárlásában, hanem a „shopping”-ban. Ezt hívta Mark Simpson angol író akkoriban metroszexuálisnak, ami mára már nemcsak elterjedt, hanem egy generáció már ebben nevelkedett. Az igazán nagy áttörés valamikor a 2000-es évek környékére datálható, amikor az első metroszex-ikonok is megszülettek. Ez nem csupán abban testesült meg, hogy adnak a férfiak a megjelenésükre, hanem gyakran női magasságokba emelték ennek fontosságát. Talán hívhatjuk ezt a megjelenési igényességet túl nyálasnak, kétségkívül egy világ férfitársadalmát fertőzte meg. Ezt a témát azóta számtalanszor feldolgozták, kifigurázták a tv-ben is.68___Selected

Az első, nevesített – azóta már brand – metroikonnak David Backham számít, aki olyan szinten segített egy lépést tenni a férfiaknak az igényességben való fejlődésre, mint senki más előtte. Felnőttől a gyerekig határozta meg a lányos férfi-gondolkodásmódot: megfelelően belőtt haj, egymáshoz passzoló ruhanemű, az igényesség egy másik szintje. Ezek már túlmutatnak valamelyest az Elvis-frizurákon, az egyen bőrdzsekiken, és a James Dean tekinteten. Az csak „követés”, de nem volt azelőtt életforma. Korábban nehezen lehetett manikűröshöz és szoláriumba járó, rózsaszín inget világoskék nadrággal viselő, tökéletes sérójú férfiakról hallani, akik nagyjából minden mozgástípushoz más lábbelit vettek fel, mint manapság. Itt már kameraérzékenységről, márka hajhászásról, esetleg túlzottnak tartott figyelemről (a divat iránt) van szó, ami valljuk be a huszonéves generációnak teljesen természetes függetlenül a státusztól, stílustól. Azóta a médián keresztül már számtalan példával találkozhattunk C.Ronaldon, Sebestyén Balázson, Berki Krisztiánon keresztül is akár.

Férfi evolúció: spornoszexualitás

A metroszexualitást kimondó író ezúttal más dolgot is megfigyelt. A metrók következő szintje a spornoszexuálisok. Eltekintve a divattól, a férfiak körében az elmúlt években kiemelt szerepet kapott a sportosan jó megjelenés is, főszerepet adva – a ruhák mellett – saját testüknek. Gyakran hallani az „egészség” és „életmód” szavakat is magyarázkodásképpen, de ezek vélhetően a férfi ego beburkolásai is, hiszen már sportot űznek abból – ugyancsak kortól és státusztól függetlenül -, hogy mennyire van kigyúrva, kisportolva, felvéve a versenyt a női ideállal. don_jons_addiction_joseph_gordon_levitt.jpg.720x378_q85_crop
Egy másik érdekes része ennek a pornóipar – tetszik vagy nem: átlépte a korlátait, és az átlag médiába is beszivárgott -, aminek szubjektív megítélés és statisztikák szerint túlnyomóan férfiak a kedvelői, és mára elég szerves részét képezi a mindennapoknak (ez pszichológusok és szociológusok szerint sem túl egészséges a jellem torzítását illetően).  Ennek elegye a spornoszexualitás Simpson szerint. Az új „megfelelési kényszert” a temérdek kidolgozott testű férfiakból álló reklámok, a szexualitás, és az exhibicionizmus váltja ki, aminek csupán egy gyorsítója – többek között a tükör és/vagy előlapi kamerák a telefonon –  a férfi versenyszellem: „én is így akarok kinézni”, „én is tudok ilyen testet faragni magamból”. Különben meg erre buknak a nők is. Demonstráló anyagnak itt a Don Jon című film is.

Hogy ez jó-e, döntse el mindenki magában, aztán az élet majd vagy igazolja, vagy nem. De uraim, ne legyintsenek egyből, hanem tegyék a szívükre a kezüket: nemcsak azért bringáznak, futnak, úsznak, gyúrnak stb., mert egészségesen akarnak élni…

Korosztályos csúcsot úszott Molnár Flóra

Sorozatban harmadik korosztályos csúcsát úszta Molnár Flóra a Dordrechti Ifjusági Európa Bajnokságon az 50m –es gyorsúszásban!

A kontinens viadalon elért 25,90 eredménye 0,2sec –re lemaradva a dobogóról a negyedik helyezésre volt elegendő. Ezzel az eredményével a Magyar Úszó Szövetség abszolút rangsorban Hosszú Katinka mögött jelenleg a második helyen áll. Flóra a hosszabbik gyorsúszó számban elért 57,01 7. lett új egyéni és természetesen megyei csúccsal. Flóra következő és egyben idényzáró úszóversenye július 16 -20. Debrecenben tartandó Magyar Felnőtt Bajnokság lesz.

****
Hatalmas egyéni csúcssokkal és szép helyezésekkel zárták az idényt a Délzalai Vízmű SE fiataljai a Szombathelyen megrendezett Delfin Bajnokságon. Kantó Marcell: 100m gyors 1:27,32, 100m mell 1:58,40, 200m gyors 3:11,50, 100m hát 1:36,40, Réti András, 100m gyors 1:32,10, 100m hát 1:44,10, Maurer Mihály 100m gyors 1:40,10  — tudtuk meg Polgár Sándortól.

Hajnali autótűz

A Zemplén utcában két egymás mellett parkoló személygépkocsi égett ma hajnalban.

A tüzet a nagykanizsai hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották. A tűz keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgáljuk.

Nyári színház: Paprikáscsirke avagy Stex és New York

Július 15-én a Kanizsai Nyári Színház a Paprikáscsirke avagy stex és New York című produkcióval várja a közönséget a HSMK-ban.

Paprikáscsirke ….

Ahol az amerikai álom és a magyar valóság konzerválódik.

Íme a Gergely Theáter hamisítatlan titkos receptje:

Végy egy jobb sorsra érdemes magyar családot (Csomor Csilla, R.Kárpáti Péter), akik új vállalkozásba kezdenek. Fűszerezd meg egy anyóssal (Csonka Zsuzsanna) akit még az ellenségednek sem kívánnál. Ízlés szerint paprikázd fel a hangulatot egy inassal (Szabó Máté) és egy szobalánnyal (Némedi Varga Tímea). Főzd meg jól poénokkal, ízesítsd dallal, tánccal és egy professzorral (Pelsőczy László)

És ha Mr. Kenedy (Heller Tamás) és  lánya Lilian (Laurinyecz Réka) megérkezik, ne felejts el teríteni. De ne 13 személyre!

Forgács Frigyes vállalkozó és családja, dúsgazdag vacsoravendégeket vár New Yorkból.

Egy kiváló magyar ötlet megvalósításához tőkéstárs kell és egy pompás vacsora, mely nagy reményekre jogosít. Ám a „drága” anyós, aki mindenhez ért, azt is tudja, hogy 13-an ülni az asztalhoz nem szerencsés. Így lesz Forgácséknál vacsora vendég a saját inasuk és szobalányuk is. Hogy miként alakul ez a nagyszabású üzlet, arról Fényes SzabolcsSzécsén Mihály és Szántó Armand gondoskodik.

 

A fogyasztói árak további csökkenésére számítanak az elemzők

A következő hónapokban is a fogyasztói árak csökkenésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, miután a júniusi fogyasztói árindex ismét alacsonyabb lett a piac által vártnál.

 

 Az idén júniusban 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak  az egy évvel korábbiakkal összevetve, az előző hónaphoz képest viszont 0,1 százalékkal nőttek a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közölt adatai szerint.
Gabler Gergely, az Erste Bank Hungary Zrt. vezető elemzője szerint a fogyasztói árindex várhatóan decemberig rendkívül alacsony lesz, akkor azonban akár 1,4 százalékra is ugorhat, hiszen kikerül a bázisból a tavaly novemberi jelentős, 11,1 százalékos hatósági energiaár csökkentés. Az idei alacsony bázis miatt jövőre már a jegybank 3 százalékos célja közelébe emelkedhet az infláció – mondta az elemző.
Balatoni András, az ING Bank vezető makroelemzője az MTI-nek elmondta, hogy most a piac elszámolta magát, csupán 0,1 százalékos árcsökkenésre számítottak júniusban. A jegybank előrejelzése azonban megegyezett a bekövetkezett 0,3 százalékos csökkenéssel, így nem várhatók komolyabb monetáris politikai következmények – mondta.
A következő időszakban az éves árszínvonal hullámzására számít az elemző: júliusban nulla, esetleg negatív, augusztusban pozitív, majd szeptemberben ismét negatív éves index várható a tavalyi magas bázis miatt, amit elsősorban a dohánytermékek árának tavaly szeptemberi emelkedése okozott.
Az év utolsó hónapjaiban ismét emelkedő, 1 százalék körüli árdinamika várható, ami éves átlagban 0,1 vagy 0 százalék körüli inflációt jelez. Az inflációs ráta alakulásában domináns hatása van a rezsicsökkentésnek, de a másodkörös hatások is jelentősek, a vállalatok és háztartások jelentősen mérsékelték inflációs várakozásaikat – fejtette ki Balatoni András.
Hozzátette: ugyan a korábbi 4-5 százalékos „trendinfláció” lecsúszott 2-3 százalékra, deflációs veszély továbbra sincs, mivel a szélsőséges áringadozású termékcsoportokat és a szabályozott árakat kiszűrő maginfláció 2,6 százalékos, ami konzisztens a jegybank inflációs céljával.

Birkózók a világ sportfesztiválon

A Kanizsai Birkózó SE két tehetsége, Németh Márton és Egyed Balázs Bécsben a világ sportfesztiválon szerepelt, ahol 12 népszerű sportágban 48 országból 2100 fiatal indult.

Csak a birkózásban tizenkét ország 153 versenyzője lépett szőnyegre, köztük a két kanizsaival. Némethnek és Egyednek fontos állomás volt az osztrák találkozó, hiszen gőzerővel készülnek a július 15-22-e közötti csehországi Szninában rendezendő ifjúsági világbajnokságra. Ezúttal Németh Márton az 50 kilogrammosok mezőnyében szerepelt: kiválóan küzdve amerikai, izraeli és osztrák ellenfeleit győzte le, majd egy franciától kikapva a harmadik helyet szerezte meg. Ennél is jobban ment a viadal Egyednek, aki francia, izraeli és lengyel indulót vert meg, majd a döntőben egy amerikai állta útját és a második lett.

Szatmári Zsolt edző szerint a fiúk az erős mezőnyben remekeltek, s eredeti versenysúlyukhoz képest még fogyniuk kell, ám reméli, hogy az ifjúsági mezőnyben is jól helytállnak majd. Mivel ez az első évük ebben a korosztályban, így vérmes reményeik nem lehetnek, ám a tisztes helytállás mindenképpen célkitűzés. Szatmári jelenleg Dunavarsányban az ifjúsági női válogatott trénereként edzőtáborában dolgozik.

Magyarok kenyere

Idén is várják a búzát a Magyarok kenyere programhoz az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről, a felajánlott gabonából készült liszt nagy részéből erdélyi és kárpátaljai gyermekek étkeztetését támogatják.

A szervezők a nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező, 2011-ben Pécsről indult kezdeményezés keretében újra kérik a magyarországi és a külhoni magyar településeket, valamint az agrárszervezeteket, cégeket, magánszemélyeket, hogy járuljanak hozzá a program idei sikeréhez – írta a pécsi önkormányzat az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.
Hozzátették: a felajánlásokat a magyarokkenyere@ph.pecs.hu e-mail címen vagy a www.magyarokkenyere.hu weboldalon jelezhetik, a búzát az élelmiszerbiztonsági szabályoknak megfelelően, lehetőleg bevizsgálva, a szükséges dokumentumokkal, tanúsítványokkal ellátva, bezsákolva, július 31-ig adják le a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett megyei gyűjtőpontok valamelyikén.
Hangsúlyozták, hogy az összegyűjtött és összeöntött búzából készülő liszt nagy részéből ezúttal nemcsak a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál, hanem egy kárpátaljai magyar gyermekotthonban élők egész éves kenyérszükségletét is fedezni szeretnék.
A Magyarok kenyere programban előállított lisztből sütik augusztus 20-én az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldott kenyeret. Ugyanígy a Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által a pécsi Magyarok kenyere ünnepen felszelt kenyeret, továbbá azt az ezer cipót is, amelyet a Pécsi Jótékony Nőegylet árul augusztus 20-án, hogy a befolyt összegből rászoruló gyermekek étkeztetését segíthesse.
Korinek László jogászprofesszor, akadémikus, a Magyarok kenyere ötletgazdája a közelmúltban, a program idei eseményeiről tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ezúttal is tavalyihoz hasonló felajánlásra, azaz mintegy 100 tonna búzára számítanak.
A jótékonysági akció első évében 10 tonna, 2012-ben 25 tonna, tavaly pedig már 100 tonna búzát sikerült összegyűjteni. Utóbbihoz 77 tonnával járult hozzá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. (MTI)

Torlódás lehet a következő napokban az autópályán

Az előzetes információk szerint hétvégre szinte valamennyi balatoni szállást lefoglalták, emellett a következő napokban zajlik a Balaton Sound is, amely még a szokásosnál is nagyobb forgalmat generál majd az eddigi tapasztalatok alapján.

Nyáron lényegesen nagyobb az M7-es autópálya forgalma, mint az év többi részében. A nyári péntek délutánokon 2500-3500 jármű halad óránként a Balaton felé az M7-es autópályán. Vasárnaponként visszafelé a legtöbb esetben 3000 jármű/óra feletti a forgalom, esetenként megközelíti a 4000-et is. Ilyenkor, ha baleset vagy bármilyen egyéb rendkívüli esemény történik, akkor az akár több órára is megbéníthatja a forgalmat. Ez történt a múlt héten is, amikor a sűrű forgalomban két nagyobb baleset is történt, így közel három órán át 15 kilométeres kocsisor nehezítette a lejutást a Balatonra. A balesetek sajnos rendszeresnek mondhatóak az M7-es autópályán Budapest után (Érd és Martonvásár között). Ha nincs rendkívüli esemény, akkor a telített autópályán a sebesség 80-90 kilométer/órára csökkenhet le, ami a Balatonhoz való lejutáshoz 15-20 perc többletidőt igényel. Pályazár esetén a kritikus időszakokban a 7-es főutat javasoljuk menekülőútnak, de adott esetben ez is könnyen bedugulhat, ilyenkor a nagyobb kerülőkkel járó, de haladósabb M1-es, illetve M6-os autópálya felé lehet kerülőket tervezni, viszont ezeken a szakaszokon a főváros közelében lehetnek torlódások.

 

A Budapest-Balaton irányban pénteken délután, koraeste, továbbá szombaton délelőtt érzékelhető számottevő lassulás a forgalomban. Ezért azt javasoljuk a közlekedőknek, hogy Budapestről a Balatonra pénteken 12 és 14 óra között vagy este 20 és 21 óra között induljanak el, szombaton pedig 12 óra után érdemes útra kelni. A nagyobb probléma a visszautazáskor tapasztalható, hiszen a Balatonra Budapest irányából pénteken és szombaton megosztva érkeznek a nyaralók, akik vasárnap késő délután szinte egyszerre indulnak vissza. A vasárnapi hazaindulás forgalmi szempontból optimális időpontja nehezen határozható meg, de a 14-15 óra előtti indulás a legjobb, ugyanis a tapasztalat az, hogy a legtöbben 17-18 óra körül kelnek útra, de sokszor még éjjel 22 órakor is erős a járműmozgás. Hétfő reggelre csak azok halasszák útjukat, akiknek nem kell időre beérniük a munkahelyükre, mert a reggeli csúcsforgalom bizonytalanná teheti az érkezés időpontját. Fontos kiemelni, hogy az M7-es autópálya Székesfehérvártól Budapestig három sávos, de a külső sávot alig-alig használják az autósok, pedig ezzel csökkenteni lehetne a nagyobb torlódásokat.

 

Kérjük, hogy a sűrű forgalomban kiemelten figyeljenek a követési távolságokra, hogy ne alakulhassanak ki ráfutásos balesetek, tovább növelve a megnövekedett menetidőt az M7-es autópályán a Balaton vagy Budapest irányába. Kerüljék a csúcsidőszakokat, ha pedig erre nincsen lehetőségük, akkor számoljanak hosszabb menetidővel.

 

További információ:

 

Pécsi Norbert Sándor

kommunikációs osztályvezető

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Mobil: 06-30-866-2433

E-mail: pecsi.norbert@kozut.hu

Facebook: www.facebook.com/MagyarKozut

A bíróságok felkészülnek a devizahiteles ügyek intézésére

Az Országgyűlés elfogadta a T/465. számon benyújtott, „A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről” szóló törvényjavaslatot, amely a bíróságok tekintetében új típusú és rövid határidőn belül történő döntések meghozatalát eredményezi.

E törvényjavaslattal érintett ügyek intézésével kapcsolatban az OBH a bírósági szervezetet érintő szükséges intézkedéseket előkészítette a megfelelő létszám biztosításához, valamint folyamatos intézkedés történik az ügyintézéshez szükséges tárgyi feltételek biztosítása érdekében is.

Az elfogadott törvényjavaslat által megfogalmazott különleges eljárási szabályok – amelyek igen rövid határidők betartását írják elő – az érintett ügyek speciális kezelését is igénylik. Ez azt jelenti, hogy ezen rövid idő alatt több száz ügy azonnali, egyszerre történő intézését kell ellátnia a három érintett bíróságnak (Fővárosi Törvényszék, Fővárosi Ítélőtábla, Kúria) úgy, hogy a folyamatban lévő ügyek zökkenőmentes kezelését szintén biztosítaniuk kell. Az intézkedések egy részét továbbá a törvénykezési szünet alatt kell foganatosítani.

A bíróságok feladata tehát, hogy a törvényjavaslatban megjelölt valamennyi újonnan induló eljárást lefolytassák határidőben úgy, hogy az a már folyamatban lévő eljárásokat nem zavarja. A működés biztosítása a bírósági szervezet vezetőinek a felelőssége, a tárgyalási kötelezettség teljesítése pedig eddig sem okozott működési zavart.

Vegyi anyag az ásványvizes palackban

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint egy 56 éves molnári férfi 2014. március 4-én a becshelyi vízműnél munkavégzés közben egy 52 éves tótszentmártoni férfi ásványvizes palackjába vízfertőtlenítő folyadékot töltött, melyről már későn szólt kollégájának, aki ivott a vegyszerből.

A molnári férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését csak részben ismerte el.

A nyomozás során kiderült az igazságügyi munkabiztonsági szakértő szakvéleményének értelmében, hogy a vegyi anyag addig volt biztonságosan tárolva, amíg azt át nem töltötték az ásványvizes üvegbe. A szakértő azt is megállapította, hogy ha a szabályokat betartják – az ásványvizes palackba nem töltenek vegyi anyagot, vagy az üveget jól látható helyen figyelmeztető szöveggel látják el – akkor a baleset nem következett volna be.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya P. István molnári lakos ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

1 27 28 29 30 31