Eltűnt egy fiatal zalai lány!

A keszthelyi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 20040/157/2018. általános számon indított körözési eljárást Czink Melinda eltűnése miatt.
A 16 éves lány szeptember 24-én 16 óra 30 perckor a zalaszentlászlói lakásotthonból ismeretlen helyre távozott. A lány felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

Czink Melinda 165 centiméter magas, hosszú, festett barna hajú, zöldes-barna szemű.
A lány eltűnésekor fekete színű rövidnadrágot és felsőt, valamint tornacipőt és egy hátizsákot viselt.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Czink Melindát felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-83-312-234-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett, a nap 24 órájában tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Eltűnt egy zalai középiskolás lány!

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 17 éves lány március 27-én (hétfőn) reggel Reziből iskolába ment, ahonnan ismeretlen helyre távozott.
A lány felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

Kerék Regina Melani 157 centiméter magas, normál testalkatú, szemüveges.

Eltűnésekor fekete tavaszi bőrkabát, fekete válltáska, színes szabadidő felső, fekete szabadidő nadrág és fehér sportcipő volt rajta.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható 17 éves lányt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-83/312-234-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111/140 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)