Csütörtökön temetik Lukács Ibolya nagykanizsai újságírót

Lukács Ibolya nagykanizsai (kiskanizsai) újságíró hamvasztás utáni temetése március 2-án, csütörtökön 15 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben.

Gyászmiséjére délelőtt 8 órakor kerül sor a kiskanizsai templomban.

Barátunk, több kanizsai média munkatársa türelemmel viselt hosszú betegség után február 21-én hunyt el a Kanizsai Dorottya Kórházban.

Lukács Ibolya március 15-én lett volna 52 éves.

Emlékét megőrizzük.

A házigazdákat bántalmazta egy kanizsai férfi

Vádemelést javasoltak a nagykanizsai rendőrök egy 26 éves helyi férfi ellen.
A gyanú szerint a férfi tavaly augusztus 15-én hajnalban Nagykanizsán, egy házibuliban szórakozott, amikor szóváltásba keveredett egyik nő ismerősével.
A veszekedés miatt a házigazdák megkérték a gyanúsítottat, hogy hagyja el a lakást.


A dühös férfi a ház bejárata előtt meglökte az őt kikísérő idős asszonyt, a segítségére siető unokáját pedig ököllel arcon ütötte.
A sértettek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.
A nagykanizsai rendőrök a 26 éves férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Egy klassz videó Kanizsáról

Így a 2017-es év elején nem sok videó jelent meg a világhálón Nagykanizsáról. A legfrissebb feltehetően a Dél-Zala Press fánkfesztes videója, amely tegnap került feltöltésre a YouTube-ra és ITT LEHET MEGNÉZNI.

Február 24-én (pénteken) egy másikat is talált a Nagykanizsa videó szóra beállított Google kereső.

Ezt a videót a Szocialista autók nevű felhasználó töltötte fel pénteken, címe pedig Nagykanizsa képekben (2017).

Jó szórakozást hozzá 🙂

Fánkfesztivál Kanizsán – Videó

Pénteken vette kezdetét a IX. Országos Farsangi Fánkfesztivál Nagykanizsán.
A részletes programot ITT TALÁLJÁTOK.

Az ezúttal kétnapos program napjainak eseményeiről Vízvári József kanizsai újságíró készített fotókat, a fényképekből pedig a délzalapress.hu (KanizsaPress) állított ösze egy kis videót.
Következzen tehát a kanizsai fánkfeszt eseményeinek néhány érdekes pillanata.

Madárcsicsergési galiba Kanizsán

Alig vártuk, hogy végre vége legyen a hosszú, fagyos télnek és jöjjön a tavasz.
A jobb idő elteltével megjelentek a madarak és csipogásukkal jelezték, vége Tél tábornok uralmának.
Viszont Nagykanizsán a keleti városrészben ezt a felhívást tették ki.
Ha poén, akkor ok. Ha nem, akkor valami nincs rendben….


A fotó persze kikerült a Facebookra is és ilyen kommentek is jöttek hozzá:

– „..csak áll a fán és csipog”..
Remélem egyre hangosabban!!!
–  Bezzeg ha feküdne!!!!!
– Ez komoly???
– Remélem meg egy nagy csapat odateved csipogni.
– Aki kitette azt meg az idegosztályra. Madárdal nélkül nincs élet. Ha zavarja használjon füldugót!!
– Úristen!!!! Mondtam én, hogy egyes embereknél szemetebb lények nem élnek a földön!!! Brutális!!! Zavar a madárcsicsergés???? Te idióta!!! Örülj neki, hogy itt a tavasz és gyönyörű kis énekesmadaraink vannak…
– Az ilyen embereket kéne valahova bezárni…
– Egy gumiszobába, kényszerzubbonyba „bugyolálva”, ahol 0-24 órán keresztül madárcsicsergés szól!!!!
– Azzzz igggen….örüljön neki hogy erre ébredhet!! Vannak fura emberek!! A kisfiam a youtubon is ezt hallgatja mégis megunhatatlan!!
– Elképesztő, milyen emberek vannak!!!! Mi lakozhat egy ilyennek a lelkében?!
– A szomszédait is sajnálom.
– Atya isten…..ilyen is csak itt nálunk történhet…

Lopás Zalakomárban

Vádemelést javasolnak a nagykanizsai rendőrök egy zalakomári férfi ellen.

A 33 éves gyanúsított még 2016. november 17-én 16 óra körül Zalakomáron, az egyik üzlet előtt egy letámasztott kerékpárhoz tartozó táskából ellopott egy mobiltelefont és egy doboz cigarettát.


A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Zalakarosi Rendőrőrse a zalakomári férfi ellen lopás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezet, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségre.

(Forrás: ZMRFK)

Ítélet várható a kanizsai kórház volt szakorvosa ügyében

A vád szerint 2010 novembere és 2011 márciusa között a szakorvos I. rendű vádlott 23 beteg részére vizsgálat nélkül és jogszabályi feltételek hiányában  írt  fel  gyógyászati segédeszközt (ún.  antidecubitus ülőpárnát). A recepteket a vádlott érdekeltségi körébe tartozó patikában váltották ki.

A vádlott célja az volt, hogy indokolatlanul felírt párnák után igénybe vegye az OEP támogatást, s jogtalan haszonra tegyen szert.
Tettével 2.223.262 Ft kárt okozott az OEP-nek, mert a beváltott receptek után    a    támogatást    a    patikának    elszámolták.


A II. rendű vádlott egy budapesti gyógyászati cég képviselőjeként került kapcsolatban a I. rendű vádlottal, s a két vádlott megegyezett abban, hogy  a  biztosítottak adatait felhasználva hamis recepteket állít ki az I. rendű vádlott, s azokat a II. rendű vádlott által képviselt cég érdekeltségi körében beváltja.

2011 tavaszán az I. rendű vádlott összesen 298 személy részére írt fel vizsgálat  nélkül, jogosulatlanul,  normatív  támogatással  kompressziós gyógyharisnyát. A többség meg is kapta ezt, de előfordult, hogy olyan személyek nevére is váltottak ki, akik nem tudtak erről, s a terméket sem kapták meg.

A két vádlott cselekményével 3.985.057 forint kárt okozott az OEP-nek.
Dr. B.E. és társa ügyében csalás és más bűncselekmények miatt a Zalaegerszegi Járásbíróságon február 22-én ítélethirdetés várható – olvasható a bíróság.hu-n.

Kanizsa a 60-as években

Érdekes és értékes fotókat kaptunk a 60-as évek Nagykanizsájáról.

A ritka fényképeket Szombath Tibor töltötte fel a KanizsaPress Facebook oldalunk látogatói bejegyzései közé.

A fotókat Olsvay Endre készítette.

Továbbra is szeretettel várjuk Olvasóink információit, fotóit e-mail címünkön, amely a következő:

info@delzalapress.hu

Infókat, fotókat várunk a KanizsaPress Facebook oldalára privát üzenetben is.

Következzen néhány egyedülálló fotó a 60-as esztendők Kanizsájáról.

A Pipacs Presszó

Eddigi vendéglátóhelyekről írt megemlékezéseim közül, ki maradt néhány üzlet. Ezt bepótolandó írok most a Pipacs presszóról.
Helyileg városunkban a Petőfi utca „tetején” volt. Rendkívül nagy látogatottságú üzlet volt, ez a nem túl nagy presszó.

Köszönhette ezt annak, hogy jó néhány üzem, gyár volt a környékén ahonnan a melósok betértek egy-egy italra. Ezen kívül a közelben két laktanya is működött, ahonnan a katonák, tisztek és tiszthelyettesek is jártak ide. Tanuló koromban, az Asztalos János utcában működő VOSZK javító műhelyből jártunk ide.


Ebben az időszakban, az üzlet vezetője Kissné (Csumika) volt, aki korát meghazudtoló külsővel és modorral áldott meg a sors. Már akkor közelebb volt a hatvanhoz, mint az ötvenhez, de jó alakja volt, formás lábai, amit nem szégyenlett megmutatni. Miniszoknyát viselt. Úgy tudom, az ötvenes-hatvanas években-városunkban működő Kő kocsmában lépett fel, mint dizőz.

Ez a hely a Lenin út 21 alatt üzemelt. (talán az előttem levő generáció többet tudna mondani erről a helyről). (Ma fő út 21.) Később e házban volt a ZMSZVV központi irodája.

Visszatérve a Pipacsra ide is rengeteg érdekes „figura” járt volánosok, mint például az előző írásomban megemlített Fikusz Karcsi, akiről az a hír járta, hogy idegen légióban szolgált. Állítólag nagy testi erővel rendelkezett. Egyszer egy ötven kilós zsíros ládával ugrott le a Csepel platójáról.(ezt mesélték róla). Jártak ide a Tungsramtól, és az akkor még működő téglagyárból is. A hetvenes években, én is javítottam itt hűtőket, kávéfőző gépet.

Csumika nagyon jószívű asszony volt, ha mentem hozzá addig nem engedett dolgozni, amíg nem ittam, vagy ettem valamit. Olyan emlékem is van, hogy amikor a kedvenc presszóban volt pincér, és egyik este az akkor még üzemelő kis kerthelyiségben ültünk a barátokkal, Csumika odajött, és megszólalt.- Fiuk nem vagytok éhesek? Elsokalltam a lecsóval, megmelegítem, nektek egyétek meg!

Mi akkor abban a korban voltunk, hogy még a vasszöget is megettük volna. Így hát elfogadtuk a szíves invitálást, kihozta, jó néhány kenyérrel, úgy lábosból fogyasztottuk el. Hát ilyen asszony volt ő! Egyszer fordult elő, hogy az egyik szállítója a cégnek meg akarta lopni. Egy üveg Martinit tett a kocsi alá, gondolván, hogy amikor elmennek, kiveszi és elviszi haza. Igen, ám de elfelejtkezett róla, és eljárt a kocsival az üveg fölül.

Csumika nagyon dühös lett ,leordította az illető fejét. Innentől kezdve meggondolta kivel, hogy bánik. Teltek az évek, nyugdíjba vonult, az üzletet a cég egyik belső ellenőre vette meg, Hosznyák úr. Sajnos nem sokáig üzemeltette a presszót, Közbeszólt a sors, eltávozott az élők sorából, aránylag fiatalon. Az üzlet bezárt. Mi, akik akkor voltunk fiatalok, ma is megőrizzük az emlékét ennek a helynek, mint annyi másnak szeretett városunkban.
(Írta: Pusztafi Attila)

1 2 3 4