Egy órán belül elfogták a rendőrök a 39 éves nőt.
Személyesen tett bejelentést a rendőrségen egy férfi, hogy az unokahúga a bankból pénzt vetetett fel vele, majd figyelmét elterelve ellopott tőle 480 ezer forintot.
Rövid időn belül kiderült, hogy a sértett május 27-én délután rokonával ment be egy zalaegerszegi bankfiókba, ahol nagyobb összeget vett fel.
Az utcán a 39 éves nő kihasználta az idős férfi figyelmetlenségét, a zsebében lévő borítékot kihúzta, a kabátjába rejtette, és egy köteg pénzt elemelt.
Ezután úgy tett, mintha véletlenül lenne nála a boríték és a maradék pénzzel együtt visszaadta. A férfi csak később vette észre, hogy a felvett összeg egy része eltűnt.
A rendőrök a 39 éves pákai nőt egy órán belül elfogták, előállították, őrizetbe vették és lopás bűntett elkövetése miatt kihallgatták.
A tolvaj elismerte a bűncselekmény elkövetését – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)
Kapcsolódó