Miért pont a Pedrollo szivattyúkra essen a választás?

Az alapítók az 1970-es években döntöttek a szivattyú gyártás mellett, amikor Dubaiba látogatva azzal szembesültek, hogy a víz ára magasabb a kőolajénál. Akkor célul tűzték ki, hogy ők lesznek azok, akik változtatnak ezen a helyzeten. Hamarosan már befektetők után kutattak, aminek eredményeképpen Olaszországban megnyithatták az első szivattyú gyártó üzemüket. Itt készültek az első Pedrollo szivattyúk. A küldetésük a későbbi évek, évtizedek során sem halványult. 

Olyan embereknek igyekeztek segíteni a termékeikkel, akik a lakóhelyük területi adottságai miatt nehezen jutottak vízhez. Az 1990-as években például a Bangladeshben élőknek segítettek azzal, hogy alacsony fogyasztású szivattyúkkal látták el a térséget. A cég által gyártott szivattyúkat világszerte használják, többek között Dél-Amerikában is. A Pedrollo cég a világ egyik kiemelt piaci szereplője. Többek között felszíni, búvár- és merülőszivattyúkat is gyárt, mindamellett, hogy szivattyú tartozékok készítésével is foglalkozik. 

A Pedrollo szivattyúk által nyújtott előnyök 

Amennyiben a Pedrollo szivattyúk mellett teszi le a voksát, akkor garantáltan minőségi termékek fognak a birtokába kerülni. A gyártó cég már a kezdetektől fogva nagy figyelmet szentelt annak, hogy hibátlanul működő készülékeket állítson elő, amik hosszú időn keresztül is gond nélkül be tudják tölteni a szerepüket. A szivattyúk élettartama átlagosan 5-6 év, de rendszeres karbantartással akár 10-12 év is lehet. 

A magas minőségű tervező és kivitelező munka mellett, a másik óriási előny, hogy országos szervizhálózat áll rendelkezésre és az alkatrész utánpótlás jóformán folyamatos. Ha tehát bármi probléma adódik a termékek működésével, a szakemberek azonnal ki tudják javítani a hibát. További pozitívum, hogy kiváló ár/érték arányon állnak rendelkezésre, így azok is megengedhetik maguknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak nagyobb összeget kiadni a szivattyúrendszer kiépítésére. A cég folyamatosan fejleszti a termékeit és figyelembe veszi a felhasználói igényeket, aminek köszönhetően meglehetősen széles kínálat áll rendelkezésre.