A Nők 40 programról

Eddig mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a „nagymamanyugdíj” lehetőségével – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Novák Katalin azt hangoztatta, a kormány 2011-ben bevezetett, rendkívül népszerűnek bizonyult családpolitikai intézkedésének a célja az volt, hogy visszaadja a családoknak a nagymamákat, akik így többet lehetnek együtt unokáikkal, megkönnyítve ezzel a szülők életét.

Tájékoztatása szerint jelenleg 140 ezren kapják meg a Nők 40 program keretében a teljes összegű öregségi nyugdíjat; a programba korábban belépők egy része időközben betöltötte a normál ellátáshoz szükséges kort.

A program azoknak a nőknek szól, akik 40 év munkaviszony, illetve jogosultsági idő után, még a nyugdíjkorhatár elérése előtt szeretnének nyugdíjba vonulni. Alapesetben a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet kell munkajövedelem utáni járulékfizetéssel igazolni, és legfeljebb 8 évet lehet gyermeknevelési időként beszámítani, függetlenül a gyermekek számától – mondta.

Külön szabály vonatkozik a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg gyermekeket nevelő anyákra; az ő esetükben akár 10 év jogosultsági időt is beszámíthatnak. Külön, még kedvezőbb szabályozás vonatkozik azokra a családokra, amelyekben öt vagy több gyereket neveltek fel, de esetükben is az anyáknak legalább 25 év munkaviszonyt kell igazolniuk.

Kérdésre válaszolva Novák Katalin közölte, a Nők 40 program a 2016-os költségvetésben mintegy 200 milliárd forintos tételt jelent. Hozzátette: a költségvetési előirányzat felülről nyitott, vagyis annyit fordítanak erre a célra, ahányan igénybe tudják venni.
Ugyancsak egy kérdésre válaszolva azt mondta, nem tervezik a férfiakra is kiterjeszteni a programot. Utalt arra, hogy az alaptörvény értelmében a nyugdíjintézkedésekben a nőket külön szabályozással védhetik, a „nagymamanyugdíj” pedig éppen erről szól. MTI

Miniszteri elismerés a letenyei születésű kanizsai tűzoltónak

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a rendkívüli időjárási helyzetben tanúsított kiemelkedő helytállása elismeréséül jutalomban részesítette Kurucz József c. tűzoltó törzszászlós, a zalakarosi katasztrófavédelmi őrs szerparancsnokát.

Január 13-án a kora délutáni órákban rövid idő alatt nagy mennyiségű hó hullott Nagykanizsa térségében, ami az utakra ráfagyva megnehezítette a közlekedést. Kurucz József aznap szerparancsnoki beosztást töltött be a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon.

A 61-es főút Nagykanizsa és Pogányszentpéter közötti része ilyen zord időjárásban rendszeresen kritikus pont szokott lenni a téli közlekedésben. Kezdetben egy kamion árokból való kimentéséhez riasztották őket, azonban a kárhelyen több órán át, megfeszített munkával közel egy tucat autót húztak ki az árokból és biztosították a helyszínen a zökkenőmentes további forgalmat.

Folyamatos helytállásának köszönhetően nem történt személyi sérülés a kritikus útszakaszon és a jelentős forgalmi akadály sem alakult ki – olvasható a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság híradásában.

(Fotó: Jóri András – BM OKF Médiaszerver)

Kerékpárost gázoltak Nagykanizsán

Eddig még tisztázatlan körülmények között egy személyautó elütött egy kerékpározó nagykanizsai nőt a Kalmár utcában.

A baleset során az 59 éves kanizsai hölgyet a mentők súlyos sérülésekkel vitték a Kanizsai Dorottya Kórházba.

A múlt héten pénteken történt balesettel kapcsolatban úgy értesültünk, hogy a fehér Opel Corsa-val közlekedő sofőr feltehetően nem adta meg az elsőbbséget a biciklisnek.

A baleset körülményeit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A helyszínelési fotókat a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó munkatársaitól kértük és kaptuk.

Kanizsai cégnél sikkasztott, felfüggesztettet kapott

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2017. január 18-án jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a vádlottat, aki a munkahelyén használt bérszámfejtő program manipulálásával több mint 9 millió forintot sikkasztott el. A bíróság tárgyalás lemondás mellett hozta meg ítéletét.


Az ügyről

A vádlott 2010 óta egy dél-zalai településen működő vállalkozás alkalmazottja volt. Feladatai közé tartozott többek között a havi bérszámfejtés, a bevallások készítése, a jelenléti ívek kezelése.  Munkája során hozzáféréssel rendelkezett a cég folyószámlájához, illetve ismerte a dolgozók folyószáma adatait is.
Az anyagi gondokkal küzdő vádlott 2011 szeptemberétől 2014 januárjáig a munkahelyén használt bérszámfejtő program manipulálásával, a programban lévő adatok megváltoztatásával csaknem 10.000.000 Ft-ot utalt át a saját bankszámlájára. Ezen túlmenően 2014 januárjában 7.000.000 Ft-ot utalt át a kft. számlájáról a saját folyószámlájára.
A vádlott az okozott kárt részben – 8.000.000 Ft erejéig –  megtérítette.

A tárgyalás lemondásról

Az ügyet tárgyalás lemondás mellett folytatta le a Zalaegerszegi Járásbíróság. Tárgyalásról akkor lehet lemondani, ha a vádlott a vádemelést megelőzően bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tesz. Erről a vádlott és az ügyész között írásba foglalt megállapodás jön létre, amelyet az ügy irataival együtt beterjesztenek a bíróságra. A bíróság ilyenkor nyilvános ülés keretében tárgyalja az ügyet, amelyen már csak a vádlottat hallgatja meg. A nyilvános ülésen a bíró újra nyilatkoztatja a vádlottat a tárgyalás lemondásról, illetve a bűnösségének elismeréséről. A vádlottat a bíróság is meghallgatja, s ha a vallomása netán eltér a korábbitól, vagy a bíróság úgy ítéli, hogy a vádtól eltérő elemek merülnek fel, az ügyet tárgyalásra utalja. (Abban az esetben például, ha a terhelt megtagadja a vallomást, a bíróság az ügyet tárgyalásra utalja.) Ha semmi sem indokolja a tárgyalásra utalást, akkor a bíróság a nyilvános ülésen dönt, s ítéletével megállapítja a vádirattal egyező tényállást, s ítéletében az ügyészség által a vádiratban indítványozott büntetést szabja ki, szabadságvesztés esetén a Btk. enyhítést engedő szabályaira figyelemmel.
A tárgyalásról lemondással hozott ítélet esetében a bűnösség megállapítása, illetve a váddal egyező tényállás kapcsán, valamint a minősítéssel szemben nincs helye fellebbezésnek.

Az ítélet

A beismerő vallomást tevő vádlottat cselekményéért a Zalaegerszegi Járásbíróság bűnösnek mondta ki 1 rendbeli jelentős kárt okozó, információs rendszer felhasználásával folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében, valamint 1 rendbeli  jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, és halmazati büntetésül 1 év 10  hónap börtönre ítélte, amelyet 5 év próbaidőre függesztett fel.
A bíróság kötelezte a vádlottat a közel 9 millió forint megfizetésre is volt munkáltatója részére.

Az ítéletet jogerős – tudatta honlapunkkal dr. Beznicza Árpád a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Vádemelési javaslat egy nagykanizsai férfi ellen

A gyanúsított még tavaly  július 24-én az esti órákban Zalakaroson, egy korábbi sérelem miatt szóváltás nélkül ököllel arcon ütötte a sértettet, aki az ütés következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Zalakaros Rendőrőrs a 33 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségre – írta közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Taggyűlés a méhészeknél

Mint minden évben, idén is összegyűltek a kanizsai és a környék méhészei a nagykanizsai Halis István Könyvtárban.
A napirendek megtárgyalása mellett szakmai előadásokat is meghallgattak.
A méhészek 28-án pedig Kaposváron: XIX. Dunántúli Regionális Méhész Találkozón, valamint eszközkiállításon és vásáron vesznek részt.

Honlapjuk címe: nkmeheszegyesület.hu.
Az aktuális információkat itt lehet megtudni azoknak, akiket érdekel a méhészek szép és fontos munkája.
(Kép és szöveg: Vízvári József)

Tél a Csótónál

Szerencsénkre szebbnél-szebb fotókat kapunk Olvasóinktól, melynek köszönhetően megmutathatjuk Kanizsa és környékének látnivalóit.

Az évszakok változása mindig elvarázsolja a nagykanizsai Csónakázó tó környékét, amely egy újabb, festői arcát mutatja télen is.

A fantasztikus fényképeket Lejer Tamástól kaptuk, nagyon szépen köszönjük!

Továbbra is várjuk Olvasóink fotóit, információit Facebook oldalunkon privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címre.

Több mint 4300 szeretetdobozt gyűjtöttek össze Nagykanizsán

A városban és térségében több mint 4300, gyerekeknek szánt szeretetdobozt gyűjtöttek össze az adventi időszakban, s a jótékonysági adományokból csaknem ötven dél-zalai településre és Kárpátaljára is jutott – számolt be az eredményekről a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken Nagykanizsán.

 


Cseresnyés Péter a térség országgyűlési képviselőjeként (Fidesz) felidézte, hogy az „egy doboznyi szeretet” elnevezésű kezdeményezést néhány évvel ezelőtt a református egyház indította el, a mostani karácsonyi időszakban azonban széles körű összefogással és számtalan csatlakozóval jelentősen nőtt az adományozók köre. Nagykanizsán és környékén összesen több mint 4300 ajándékkal teli cipősdobozt gyűjtöttek össze önkormányzatok, civil szervezetek, intézmények és gazdasági társaságok közreműködésével.

A politikus elmondta: az adományokból 49 dél-zalai település rászoruló gyermekei részesültek. Nagykanizsai iskolások között 600, illetve a gyermekjóléti szervezetek közvetítésével még 300 dobozt osztottak ki, a környékbeli önkormányzatok 1200 doboznyi ajándékot juttattak el a rászorulóknak, s mindezen felül több mint ezer dobozt szállítottak el karácsonyra Nagykanizsáról kárpátaljai gyerekeknek – jelezte Cseresnyés Péter. MTI

(Fotó: Vízvári József – Pipás. Cseresnyés Péter államtitkár és munkatársai a cipősdobozokat válogatják az adventi időszakban a kanizsai Erzsébet téren.)

Szalmonellával szennyezett kölesgolyó a Lidlben

Szalmonellával szennyezett kölesgolyót hívott vissza a Lidl Magyarország Bt. – tette közzé a cég szerdán a honlapján.
A tájékoztatás szerint a fogyasztók egészségének védelme érdekében a Lidl Magyarország Bt. visszahívja azon Circuss Bio kölesgolyó, Barbecue ízű, 120 grammos termékét. (A terméken a következő minőségmegőrzési idő szerepel: 21.05.2017.)


A visszahívás oka, hogy a szóban forgó termékben a Lidl saját minőségellenőrzési vizsgálatai során szalmonella szennyezettséget mutattak ki. A szalmonella baktériumok elszaporodva fertőző megbetegedést okozhatnak. A száraz helyen tárolt és snackként, szárazon fogyasztott kölesgolyóban a szalmonella baktériumok elszaporodása azonban nem valószínű – jegyzi meg a Lidl közleménye.

A kiskereskedelmi lánc kéri a vásárlókat: amennyiben a fenti minőségmegőrzési idejű termékből vásároltak, ne fogyasszák el, hanem azt bármely Lidl üzletbe vigyék vissza. A vételárat a vásárlást igazoló nyugta nélkül is visszatérítik.

A termékvisszahívás kizárólag a 21.05.2017-es minőségmegőrzési idejű Circuss Bio kölesgolyó, Barbecue ízű, 120 grammos terméket érinti. A Lidl által forgalmazott más termékre a visszahívás nem vonatkozik. A Lidl Magyarország Bt. – a termék gyártója nevében – elnézést kér az okozott kellemetlenségért – áll a közleményben. MTI

Többnejűség miatt emeltek vádat egy zalakarosi szír férfi ellen

Bigámia és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy csaknem húsz éve Magyarországon élő és állampolgársággal rendelkező szír férfi ellen, aki magyar felesége mellett egy marokkói nőt is elvett, de miután az utóbbit vissza akarta küldeni hazájába, a veszekedésük bántalmazássá fajult.

A Zala Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a 44 éves férfi még 1999-ben, szír állampolgárként vett el egy magyar nőt, akivel négy közös gyermekük született, és a házasságuk jelenleg is fennáll. A férfi 2014-ben magyar állampolgárságot kapott.

Bő két évvel ezelőtt, az interneten keresztül ismerkedett meg egy marokkói nővel, akit azután többször felkeresett hazájában, néhány hónap múlva az iszlám vallás szerinti szertartással házasságot kötött vele, és az a marokkói polgári jog szerint is érvényessé vált. Az új asszony 2015 novemberében követte férjét Magyarországra, és a vádlott zalakarosi házában rövid ideig együtt is éltek.

Két hónap után a férfi azonban hazaküldte a nőt Marokkóba, mert nem akart tovább élni vele, sőt meg is fenyegette, hogy maffia- és rendőrségi kapcsolataival bajba sodorhatja őt, ha nem engedelmeskedik.

Az asszony néhány héttel később mégis visszautazott Magyarországra, de a férj ismételt felszólítására sem volt hajlandó elhagyni a zalakarosi házat és az országot. Szóváltásuk során a férfi rátámadt a nőre, egy késsel a karján is megvágta, illetve többször megütötte és megrúgta, majd elment a házból, a nő pedig ezután a rendőrségtől kért segítséget.

A férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség kettős házasság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat. MTI

(A fotó illusztráció)

1 642 643 644 645 646 800