Hiánypótló képzés indul Kanizsán

Vállalkozók igénye alapján indul újra a húsipari szakmunkások képzése Nagykanizsán, miután Zala megyében évek óta nem képeznek sem mezőgazdasági, sem húsipari szakmunkásokat – szemlézte a Zalai Hírlap cikkét az MTI.


A hiánypótló képzést kilencedik évfolyamon, nappali formában, illetve felnőttoktatásként is elindítják. Előbbire február 15-ig jelentkezhetnek a most nyolcadikos diákok, a felnőttképzés elindítását szeptemberben tervezik – mondta Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója a lapnak.

A képzés helyszíne a nagykanizsai Kanizsa Hús 2000 Kft. helyi húsüzeme, illetve nagykanizsai, keszthelyi és tapolcai üzlete lesz a tervek szerint. A fiatalabb húsipari szakemberek nagy része külföldön vállal munkát, s a jelenleg 55 embert foglalkoztató cég létszámának 20-25 százaléka néhány éven belül nyugdíjba megy, de nincs utánpótlás – mondta el Kutfej József ügyvezető a lapnak.

A húsiparban manapság sok betanított munkás dolgozik az átfogó módon felkészített szakmunkások helyett, a járulékterhek miatt pedig a foglalkoztatók nem tudnak ugyanolyan bérszínvonalat biztosítani, mint egy külföldi munkáltató, de reményeik szerint ez hosszú távon változni fog – idézte az MTI Kutfej Józsefet.

Nagykanizsa ónos eső után

A kedden éjszaka érkezett ónos eső jégpályává változtatta Nagykanizsa utcáit is.

Szerda reggel (február 2.) Balazsin Béla készített egy videót, ami hűen mutatta be, hogy is nézett ki Kanizsa egyik központi tere ebben az időszakban.

Ha hinni lehet az időjárás-előrejelzéseknek, a jég és a hó hamarosan eltűnik Kanizsa tereiről, utcáiról, ugyanis mára + 5-7, péntekre pedig 9 fokot is jósolnak erre a környékre.

Következzen Balazsin Béla egy és negyed másodperces filmje.

Ónos eső – Továbbra is másod- és harmadfokú riasztások vannak érvényben

A középső területeken – köztük a fővárosban – továbbra is a legmagasabb fokú, számos területen pedig másodfokú riasztás van érvényben az ónos eső miatt. Azokon a részeken továbbra is tartós ónos eső várható, az utak felszínén vastagabb jégpáncél is kialakulhat. Valamilyen fokú veszélyjelzést az egész országra kiadtak.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a legmagasabb fokú (piros) riasztások Budapest mellett Pest, Bács-Kiskun, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintik. Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetések, illetve riasztások vannak érvényben.

(Ónos eső Nagykanizsán február 1-én reggel)

(Ónos esővel borított járda Nagykanizsán szerda reggel)

(A cipőjére zoknit húzva ment egy hölgy munkába Nagykanizsán az ónos eső miatt)

(Szerda reggeli fotó a kanizsai kórház baleseti ambulanciájáról)

(Ónos eső lefagyott út Nagykanizsán szerda reggel a Damjanich utcában)

Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében az ónos eső veszélye miatt elsőfokú a figyelmeztetés.

A meteorológiai szolgálat azt írta: az ónos esőt előbb a Dél-Dunántúlon, majd a Dél-Alföldön is, kezdetben még csak néhol, majd egyre nagyobb területen eső váltja fel a tovább emelkedő hőmérséklet miatt. Napközben az ónos eső a Győr-Debrecen vonaltól északra lévő területre kezd visszaszorulni. Éjfélig az Alföld északi részén és az Északi-középhegység déli előterében nagy mennyiségű (akár 5-10 milliméternyi) ónos eső is hullhat. Estétől az Északi-középhegységben várható több milliméternyi ónos eső.

Szerda éjfélig az Északi-középhegység térségében a legtöbb helyen további, akár 5-10 centiméter körüli hó hullhat. Emellett a Soproni-hegységben és az északnyugati határvidéken is eshet 3-5 centiméternyi hó.

A havazás veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdára a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint szerdán napközben mínusz 1 és plusz 7 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. Északkeleten lesz a hidegebb, a déli megyékben a melegebb. Késő estére nem változik lényegesen a hőmérséklet, sőt egyes körzetekben még tovább is melegedhet a levegő. Csütörtökön egyre kevesebb helyen várható csapadék. MTI

(Fotók: Facebook)

Cseresnyés: a foglalkoztatást tekintve az ország egyes részei között jelentős eltérések vannak

A foglalkoztatást tekintve az ország egyes részei között jelentős eltérések vannak, hiszen Északnyugat-Magyarországon már most is jelentős a munkaerőhiány, az ország északi részén pedig az átlagosnál  még mindig több az álláskereső – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közölt adataira reagálva.


A KSH hétfői közlése szerint 2016 negyedik negyedévében a foglalkoztatottak száma 4 millió 411 ezer volt, 3,6 százalékkal (152 ezerrel) több, mint egy évvel korábban.    Az államtitkár hozzátette: ezen a helyzeten az oktatáson túl a munkaerő mobilitással lehet segíteni.

Az elmúlt négy évben Magyarországon folyamatosan emelkedtek a bérek, ennek révén megindult a munkaerő visszavándorlás is, tehát egyre többen úgy látják, hogy „a magyar munkahelyek olyan mértékű jövedelmet tudnak adni, amiből már Magyarországon is jól meg lehet élni” – közölte Cseresnyés Péter.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkaerőhiány kezelése érdekében harmadik országbeli munkavállalók behívására is szükség van. Erre az elmúlt években már rendelkezésre állt egy 50 ezres keret, miközben eddig az országban csupán 6-7 ezren dolgoztak harmadik országbeli, vagyis nem európai uniós munkavállalóként.

Cseresnyés Péter hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a magyar munkahelyek ne szűnjenek meg és ennek biztosítása érdekében harmadik országbeli munkavállalókat is kell behozni az esetlegesen fellépő munkaerőhiány ellensúlyozására. MTI

(Fotó: kormány.hu)

Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést Zalára is

Már nyolc megyére – köztük Pest megyére – és Budapestre is másodfokú figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt. Emellett több megyében és a fővárosban havazásra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: az ország északi felében kialakulhat időszakos gyenge havazás. Kedd éjfélig az Északi-középhegység térségében legfeljebb öt centiméternyi hó valószínű, de főként Nógrád megyében, valamint Pest megye északi részein ennél több is hullhat. A havazás veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre.


Már délelőttől előfordulhat kedden kisebb ónos eső helyenként, időszakosan, főként a Dunántúlon. Délutántól, estétől az ország döntő részén (nagyjából a Győr-Budapest-Debrecen vonaltól délre) jelentős mennyiségű ónos eső várható. A jelenlegi számítások alapján az „igen jelentős”, öt milliméter körüli ónos eső a Pécs-Budapest vonal térségében valószínű.

Ónos eső veszélye miatt így másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adtak ki Budapestre és Pest megyére, valamint Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Baranya és Veszprém megye területére. Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés ónos eső veszélye miatt.

A hőmérséklet kora délután és késő este egyaránt mínusz 7 és mínusz 1 fok között valószínű, de kora délután a déli országrészben helyenként akár 0, plusz 1 fok is lehet.
Az előrejelzés szerint szerdán is sok csapadék várható, eső, ónos eső és hó egyaránt. Főleg a nap első felében további – több megyében jelentős mennyiségű – ónos esőre kell készülni. MTI

(Fotó: Varga György/MTI – Nagykanizsa)

Villám nyelvtanulás: ha gyorsan szükséged van egy nyelvvizsgára

A villám nyelvtanulás kapcsán nem lehet elégszer hangsúlyozni a célirányos felkészülést. Ugyan rendkívül fontos, hogy elegendő időt fordítsunk a megfelelő tudás elsajátítására, de a nyelvvizsga előtti hajrában nem árt egyfajta összegző jelleggel a teljes tananyagra odafigyelni. Napjainkban gyakran előfordul olyan helyzet, amikor minél gyorsabban szükségünk van a nyelvvizsgára. Nem csak a diploma megszerzése, vagy egyes képzések során a tanulmányok előmenetele teheti ezt szükségessé, hanem például az álommunka megszerzése is.

Nem ritka az sem, hogy a karrier építésének vagy a külföldi munkavállalásnak áll útjában a hiányzó nyelvvizsga. Ilyenkor a villám nyelvtanulás a megfelelő szorgalommal társítva a legjobb választásnak bizonyul.

Villám nyelvtanulás vizsgafeladatokra fókuszálva

A nyelvvizsgát megelőzően nagyon fontos, hogy átvedd mindazokat a feladattípusokat, melyek előfordulhatnak majd a megmérettetésen. A tesztfeladatok megoldásából sohasem lehet elég, de közvetlenül a vizsgát megelőzően célszerű a kritikus nyelvtani ismereteket is ismételni, így azok jó eséllyel megbízhatóan rögzülnek majd.

Az online, valamint tankönyv formában is elérhető, megoldásokkal ellátott tesztsorokat célszerű a meghatározott idő alatt elvégezni, így e tekintetben is felkészülhetsz az előtted álló kihívásokra. Mivel a vizsgán meghatározott időd lesz minden feladatra, így nem árt, ha eszerint készülsz a villám nyelvtanulás során is.

Vizsgatippek profiktól

Érdemes akár kétnapos felkészítő kurzuson is részt venni, melyre kifejezetten a vizsga előtti napokban kerül sor. A megfelelő tudás mit sem ér, ha közben nem látod tisztán, az egyes feladatokkal mire kíváncsiak a vizsgáztatóak. A sikeres szereplés kulcsa mind a szóbeli, mind az írásbeli vizsgán azon is múlhat, hogy az elvárásokkal tisztában vagy-e, és ezeknek megfelelően bizonyítasz-e.

A villám nyelvtanulás alkalmával az euroexam.org szakemberei felhívják a figyelmet azokra a kritikus pontokra is, melyekkel mindenképpen érdemes tisztában lenned. Még akár az anyanyelv használatát illetően is lehetnek olyan sarkalatos pontok a helyesírást illetően, melyekbe rendszerint belebotlunk. Különösen így van ez akkor, ha egy idegen nyelvről van szó. A nyelvhasználati, nyelvtani, értelmezésbeli buktatók ismeretében kevesebb az esélye a hibák ismételt elkövetésének. Ne feledd, ismétlés a tudás anyja!

Villámtréningek az eredményes nyelvvizsga szolgálatában

Magától értetődik, hogy a felkészülési időszakban megéri profi tanárok segítségét kérni. Ehhez ma már rengeteg lehetőség adott, s akár személyre szabott tanórák keretein belül is megkaphatod a megfelelő segítséget. A sikeres szóbeli vizsga érdekében nélkülözhetetlen az élőszóban történő gyakorlás.

Kereshetsz ehhez partnert a világhálón keresztül is, hátha lakóhelyed közelében is van még egy szorgos nyelvtanuló, akinek jól jönne a beszélgetőpartner. A nyelvtani tudnivalók és a mondatszerkesztési ismeretek érdekében a rengeteg gyakorlás és tesztfeladat elvégzése nélkülözhetetlennek bizonyulnak.

Napjaink multicégeinél már éppen úgy nélkülözhetetlen a megfelelő színvonalú nyelvtudás, mint akkor, ha egyéb, külföldi kapcsolatokkal rendelkező vállalkozásról van szó. Legtöbbünk számára fontos, hogy ne kelljen a nyelvvizsgát megismételni, és lehetőség szerint elsőre eredményesen magunk mögött tudjuk hagyni azt.

A villám nyelvtanulás a belefektetett intenzív odafigyeléssel és szorgalommal társítva meghozza a kívánt eredményeket.

Útfelújítások kezdődnek Kanizsán

Közel kétmilliárd forintos kormányzati támogatással, húsz helyen indul közművezetékek cseréjével is járó útfelújítás Nagykanizsán – közölte a város polgármestere szombati sajtótájékoztatóján.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) elmondta: a város évente nagyjából 100 millió forintot tud elkülöníteni út- és járdafelújításokra, ezért jelentős nagyságrendű a most elnyert összeg, amelyből utak, járdák és parkolók, illetve egy közúti híd is megújulhat a közeljövőben.

A Miniszterelnökség által megítélt, több mint 1,9 milliárd forintról szóló támogatási szerződést pénteken írták alá, és a munkálatok a közbeszerzési eljárások után még az idén megkezdődnek – tette hozzá.

(Fotó: Varga Zoltán)

A beruházás elsősorban az elmúlt években megújult belvárosi területhez kapcsolódó utcákat érinti, amelyek többségénél a felszín alatti közművezetékeket is kicserélik. Mindezen felül a kiskanizsai városrész egyik forgalmas utcája, a Csónakázó-tóhoz vezető bekötőút, a sétálóutcává alakított Ady utca, valamint a Principális-csatornán átvezető Vár utcai közúti híd rekonstrukciója is szerepel a feladatok között.
A polgármester az MTI kérdésére hozzátette: a közbeszerzési eljárások után még idén elkezdődnek a munkálatok, amelyeket a tervek szerint 2018 végéig fejeznek be.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, Nagykanizsa térségének országgyűlési képviselője (Fidesz) a sajtótájékoztatón arra emlékeztetett, hogy a Modern városok programjának keretéből tavaly 500 millió forintot nyert el a város a hasonló munkálatok előkészítésére.

A belváros utóbbi években zajlott rekonstrukciójának hamarosan egy újabb, zöldterületek megújítását jelentő üteme is megvalósul, így Nagykanizsa központi területein ténylegesen sikerül modernizálni az infrastruktúrát – jelezte. MTI

Negyedmilliárdból korszerűsítik a kanizsai kórház konyháját

Több mint negyedmilliárd forintot nyert el a nagykanizsai kórház az intézmény konyhájának teljes körű korszerűsítésére – közölte a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója az MTI-vel.

Brünner Szilveszter tájékoztatása szerint az egészségügyi szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók működési támogatásáról szóló, a múlt év végén megjelent kormányrendelet alapján, a fenntartható működést célzó szakmai, gazdasági és strukturális intézkedések támogatására rendelkezésre álló mintegy 15 milliárd forintos keretből nyert el 254 millió forintot a nagykanizsai egészségügyi intézmény.


A pályázati forrásból korszerűsítik a kórház konyhájának energetikai rendszerét, vagyis kicserélik a fűtési rendszert és a nyílászárókat, illetve szigetelik az épületet, amely új padlóburkolatot is kap. Mindezen felül a konyha elavult hűtési rendszerét és konyhatechnikai eszközeit is újra cserélik.

A főigazgató hozzátette: a konyhaépületet 1974-ben adták át, azóta csak 1995-ben történt egy részleges felújítás, a mostani korszerűsítéssel pedig évente 20-25 százalékkal, mintegy tízmillió forinttal csökken majd a kórházi konyha működtetésére fordított összeg. A jelenleg naponta ötszáz-hatszáz adag ételt előállító konyha a korszerűsítést követően a nagykanizsai önkormányzati intézmények számára is tud majd ételeket készíteni.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, Nagykanizsa térségének fideszes országgyűlési képviselője mindezt azzal egészítette ki, hogy a Kanizsai Dorottya Kórházban az elmúlt öt-hat évben több mint 6,5 milliárd forint értékű beruházás zajlott. Az ingatlan- és az eszközállomány fejlesztésén felül a dolgozók megbecsülése is javult a közelmúltban az egészségügy területén elindult béremelési folyamatnak köszönhetően. MTI

Füstmérgezés a Liszt Ferenc utcában

A Liszt Ferenc utcában lévő társasházi lakás harmadik emeletének erkélyén asztal és azon tárolt tárgyak égtek.


A lángokat egy ott lakó ember a nagykanizsai hivatásos tűzoltók kiérkezéséig eloltotta, a tűzoltóknak az utómunkálatokat kellett végrehajtaniuk.

A csütörtökön nem sokkal déli tizenkét óra előtt történt tűzesetben egy embert füstmérgezéssel szállítottak a város kórházába a mentőszolgálat dolgozói – tudatta honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Kanizsán is toboroztak

A Munkaügyi Központ Lenti Kirendeltségébe és nagykanizsai iskolákba látogattak el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjai.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjai január 26-án Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnáziumban és a Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolában, valamint a Munkaügyi Központ Lenti Kirendeltségében tartottak tájékoztatót a határvadász-képzésről.

A rendőrök felvilágosítást adtak a jelentkezés és a képzés feltételeiről, valamint jelentkezési egységcsomagot adtak át a konkrét elhatározással rendelkezőknek. A csoport 2017. január 27-én és január 31-én a lenti és keszthelyi iskolákban folytatja a toborzó tevékenységét.

Azok a jelentkezők, akiknek nincs alkalmuk személyes találkozásra, tájékozódhatnak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, a megye rendőrkapitányságain és rendőrőrsein, illetve a szükséges információkat a rendőrség honlapján is megtalálják – olvasható a police.hu-n.

1 641 642 643 644 645 800