Eltűnt egy 17 éves nagykanizsai lány!

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított Kopár Alexandra eltűnése miatt.
A 17 éves nagykanizsai lány 2018. március 17-én nem ért haza Zalakarosról, ahol az egyik hotelben gyakorlatát töltötte.

Felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések eredményre nem vezettek.
Kopár Alexandra 160 centiméter magas, vékony testalkatú, hosszú barna hajú.
Eltűnésekor fekete színű téli kabátot, világoskék színű farmert és fekete színű sportcipőt viselt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A nagykanizsai kilátó látogatásának szabályai

Amint arról minap beszámoltunk hivatalosan is átadták rendeltetésének a nagykanizsai Csónakázó-tónál található megújult kilátót.

Akkor még csak azt tudtuk, hogy a belépő ára 500 forint lesz, mára azonban több információval rendelkezünk, hiszen felkerült  a Zalaerdő honlapjára a részletes tájékoztató, amely a látogatási szabályokat tartalmazza.

(Fotó: MTI/Varga György)

Mint az erdészeti társaság közölte:

„A kilátóban egyidejűleg 50 fő tartózkodhat. Amennyiben a kilátóban tartózkodók száma eléri az 50 főt, a beléptető rendszer nem enged be újabb látogatót, akkor sem, ha érvényes jegye van, csak ha újra 50 fő alá csökken a létszám. Kérjük, hogy a belépőjegy megvásárlásakor vegye figyelembe a zárás időpontját és a bent tartózkodók számát.

A belépőjegy ára: 500 Ft/fő (áfával), mely a jegyautomatán látható címletekkel készpénzzel, illetve PayPass-os bankkártyával váltható meg (PayPass használatánál PIN kód nem adható meg, kérjük vegye figyelembe bankja üzletszabályzatát!).

Áfás számla igénye esetén hívja: +36-93/500-200.

30 fő feletti csoportok számára kedvezményes belépési lehetőséget biztosítunk előre egyeztetett időpontban. Érdeklődni: +36-93/500-214; +36-30/474-7281.

Nyitva tartás:

Március 1-jétől április 30-ig a hét minden napján 10.00–17.00 óráig
Május 1-jétől szeptember 30-ig a hét minden napján 9.00–19.00 óráig
Október 1-jétől november 30-ig a hét minden napján 10.00–17.00 óráig

 Zárás után a beléptető rendszer nem enged be újabb látogatót, csak a bent lévők kijutását biztosítja!”

50 éves a kanizsai Úttörőház – Az egykori igazgatónő emlékei

Kedves Kanizsaiak!

1968. áprilisában egy gyönyörű, új épületben, a Zrínyi utcában megnyitott az ország egyik legmodernebb úttörőháza. Elsősorban a gyerekek, de a pedagógusok és a szülők is nagyon örültek az új gyermekintézménynek.
Azok, akik itt dolgoztak, akik működtették a házat, mind elkötelezett pedagógusok és civilek voltak. Egymás után szerveződtek a különböző szakkörök, klubok.
A város lakói közül – akik ma még élnek – kevés olyan 60-90 éves ember van, aki valamilyen módon nem került volna kapcsolatba ezzel a házzal. Ha most félretesszük a 70-es éveknek azt az időszakát, amikor az úttörőház a már nem működő, illetve a még nem működő épülő, új városi művelődési ház szerepét is betöltötte, s csak a gyermekprogramokra koncentrálunk – akkor emlékeinkben valami csodálatos évek tűnnek elő.

(Az egykori nagykanizsai úttörőház egy felvarrón)

Nem politika „sasfészek” alakult ki abban a házban. Olyan szakkörök, amelyek országosan is különlegesek voltak, például go-kart, kerámia (égető kemencével), csillagász, volt itt haditechnikai park, nagyszerű tánccsoport, de az igazi hírét-nevét a háznak a Fabik Kupa Vívóverseny alapozta meg. A 70-es évek közepén, végén szinte valamennyi olimpiai és világbajnok megfordult Nagykanizsán.
Ez nemcsak a vívósport sikere volt, hanem a városé is. Persze azok a gyerekek, akik csak a „hétköznapi” szakköri tevékenységbe akartak bekapcsolódni, azok is megtalálták a helyüket : rádiós,- kézimunka,-repülő,- és hajómodellező szakkörben töltötték el a szabadidejüket.

(Az úttörőházból lett a Pannon Egyetem kanizsai kampusza)

Az országból gyakran jöttek ide – Esztergomtól Gyuláig- , hogy ellessék a „kanizsai példát”. Pedig nem volt itt semmi különlegesség, csak gyermekszeretet, csak kreativitás. A városi tanács odafigyelt az úttörőház tevékenységére, a lehetőségekhez mérten mindig biztosította az anyagi fedezetet.

Jómagam elég idős vagyok, s eléggé közéleti ember, hogy mindig meghallhassam a véleményeket. Az elmúlt 50 évben soha, de soha nem hallottam egyetlen becsmérlő szót, egyetlen lesajnálást, egyetlen „politikai pofont” nem kaptam az úttörőházi munkám miatt. Csak dicséretet, szeretetteljes visszaigazolást.

A rendszerváltozás elsöpörte az úttörőházat. Kár volt érte! Viszont minden jóérzésű városlakót megnyugtathat az a tény, hogy a házból — mint sok más városban — nem lett raktárépület, pláza, hanem igazi oktatási intézménnyé vált. A Pannon Egyetem jó gazdája nemcsak az épületnek, de a szellemét sem taposta sárba.

Büki Pálné
igazgató 1970-75.

Az ország egyik legmagasabb kilátóját adták át Nagykanizsán

Az Erdők világnapján, (március 21-én) szerdán adták át a nagyközönségnek a nagykanizsai Csónakázó-tó megújult kilátóját.
Az avatóünnepség során Rosta Gyula a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója többek között elmondta: éppen 10 éve, hogy a kilátót le kellett zárni, hiszen az életveszélyessé vált. A leselejtezett olajfúrótornyot még 1971-ben állították fel, amit most 125 millió forintos beruházással sikerült felújítani, melyhez a Földművelésügyi Minisztérium 88 milliót biztosított.

(A kanizsai  Csótó kilátója az avatóünnepség napján. Fotó:MTI/Varga György)

A Csónakázó-tó keleti felén lévő látványosság felújítását a környékbeli erdők vagyonkezelője közjóléti tevékenységének részeként a Zalaerdő vállalta magára.
A torony méretei imponálóak, a beépített új anyag kb. 30 tonna, a szerkezet összsúlya pedig közel 100 tonna.
A fémből és üvegből készült mű teljes magassága 48 méter, az alsó kilátószint 28 méteren, a felső 43 méter magasan van.
Ezzel az ország egyik legmagasabb kilátója lett a nagykanizsai, melyen egyidőben maximum 50 fő tartózkodhat. A felső szint 230 lépcsőfok leküzdésével érhető el. Éjszakai megvilágítását reflektorok és led-fénysorok biztosítják.
Korszerű elektronikai védelmi rendszert és intelligens beléptető kaput építtettek be a kilátóba, a torony megmászása nem kis bátorságot és izomerőt igényel, de az elénk táruló látvány kárpótol mindezért – mondta az erdészeti igazgató.

(Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (b2), mellette Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője (b), Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója (j2) és Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára átvágja a nemzeti színű szalagot a Dunántúl legmagasabb, 48 méteres kilátótornya átadóünnepségén a nagykanizsai Csónakázó-tónál 2018. március 21-én. A háttérben Lubics Szilvia hosszútávfutó, ultramaratonista, a Spartathlon és az Ultrabalaton ultratávú futóversenyek többszörös győztese (b). MTI Fotó: Varga György)

Honlapunk úgy értesült, hogy a dél-zalai város egyedülálló látványosságába való belépés fizetős lesz, egy belépő díja 500 forintba kerül, de cserében pazar látványban részesül a látogató.

Fogyatékkal élő férfi álmát váltották valóra a kanizsai zsaruk

Autóleállítás, igazoltatás, okmányok elkérése, útlevélkezelői feladatok egy rendészeti szakterületen dolgozó rendőr mindennapos feladata. Számukra ez a munka, ami egy 42 éves magyarszerdahelyi fogyatékkal élő férfi álma volt.

A „Neked munka, nekem Álom!” elnevezésű programban március 19-én részt vett a Nagykanizsai Rendőrkapitányság is, ezzel betekintést engedve egy 42 éves, szellemileg sérült férfinek a rendőrség egyik izgalmas szakterületébe. Az a kezdeményezés, amikor a dolgozni vágyó sérült emberek kipróbálhatják magukat „álommunkájukban”, nemzetközi gyökerekkel rendelkezik és mára már Magyarországon is országos méretűvé szélesedett.

A nyílt nap keretein belül a zalai rendőrök igazi tapasztalatot szerezhettek arról, hogy milyen szellemileg sérült emberrel együttműködni, dolgozni, kommunikálni. A 42 éves Nagy István pedig egy napra bekapcsolódhatott abba a munkába, amiről gyermekkora óta álmodott. A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon dr. Molnár József rendőr ezredes, kapitányságvezető üdvözölte elsőként az alkalmi kollégát és kísérőjét.

Az ismerkedést követően Vörös Viktória rendőr főtörzsőrmester és Vellák Sándor címzetes rendőr zászlós vették szárnyaik alá Istvánt, aki először munkavédelmi oktatáson vett részt, majd megmutatták neki az épületet, körbevezették az osztályokon. Ezt követően rendőrautóval egy közlekedésbiztonsági akció helyszínére vezetett az út, ahol autót állíthatott le, elkérhette az okmányokat és igazoltathatta a sofőröket, majd a letenyei határátkelőhelyen próbálhatta ki magát útlevélkezelőként. A fárasztó nap után István elégedetten tért haza az élményekkel és némi ajándékkal.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Friss, ropogós videó a nagykanizsai GE gyárból

Egy olvasónk hívta fel figyelmünket arra, hogy a YouTube-on egy friss videó jelent meg a nagykanizsai General Electric (Tungsram) gyárról.

A március 12-én a Proffesional Electrician feltöltőtől származó, profi felvételen külön érdekesség, hogy azon egy-egy munkafázisban ezúttal a dolgozók is közelről látszanak.

Az alig két perces videó a kanizsai üzem jelenét mutatja be.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a GE korábbi magyarországi elnökének cége veszi meg a GE fényforrás- és autólámpa-üzletágát és olyan hírek is szárnyra keltek, miszerint visszatér a régi Tungsram márkanév is.

Íme, itt a legfrissebb még ropogós videó a nagykanizsai GE gyárból ?

Elbaltázták a fakivágást Zalaszentbalázson, 1219 fogyasztónál nem volt áram

Egy zalaszentbalázsi férfi családi házas ingatlana végén lévő 20 méter magas nyárfát akart kivágatni, de a műveletet úgy elszúrták, hogy 1219 helyen kora estig nem volt áram a faluban és környékén, ráadásul vádat is emelt a fakivágást vállaló, azt nagyon elszúró „Mekk Elek” ellen a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Sz. a magas nyárfának kivágását és környezetének megtisztítását vállalta annak ellenére, hogy már az elején gyanús lehetett neki, hogy a nagy fa mellett viszonylag közel húzódik az E.ON Nagykanizsa-Hahót 22 kV-os légvezetéke.

(A fotó illusztráció)

Emberünk tavaly június 6-án reggel egy motoros láncfűrésszel először nem a kisebb fákat kezdte kivágni, hanem a 20 méteres nyárt és azt mondta a megbízónak, – aki többször figyelmeztette – nem lesz gond, simán kidönti a nagy fát.

A balul sikerült fakivágás következtében a fa rádőlt az E.ON vezetékére, oszlopok törtek, szakadt a villanyvezeték, amely miatt az áramszolgáltatás kiesett Zalaszentbalázs és környezete összesen 1219 fogyasztójánál.
Az áramszolgáltatás kiesésével érintett fogyasztók között nem csak lakossági fogyasztási helyek, hanem közintézmények is voltak: áramszünet lépett fel a településen az iskolánál, az óvodánál, az önkormányzatnál, a vízműnél és az orvosi rendelőnél is.

Az üzemzavart az E.ON szakemberei kora estére tudták csak elhárítani, emberünk az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. sértett – mint áramszolgáltató közmű – működését Zalaszentbalázs területén jelentős mértékben megzavarta, a cselekményével okozott kár 1.682.257 Ft-ban állapítható meg. Sz.-t közérdekű üzem megzavarásának vétségével vádolják – tudtuk meg dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

 

A nagykanizsai Tescót fosztogatta egy család

Pénztárosként és árufeltöltőként is dolgozott a nagykanizsai Tescóban az a diákmunkásként foglalkoztatott nő, aki családjával rendszeresen fosztogatta a hipermarketet.

B. megtudta, hogy több, az áruházban dolgozó személy a tényleges árnál kedvezőbben adja a termékeket ismerőseinek, hát ő is megpróbálkozott ezzel.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség vádirata szerint a nő szólt az anyjának, testvérének és annak barátjának, hogy ő mikor dolgozik a pénztárban.

(A nagykanizsai Tesco)

A csalás, lopássorozat úgy zajlott, hogy B. a szalagra feltett termékek, áruk jórészét a pénztárban annak lehúzását követően sztornózta, vagy egyéb, olcsóbb termék kódjával húzta le, vagy egyszerűen szkennelés nélkül átemelte és odaadta azokat a többi terheltnek, akik így lényegesen kevesebbet fizettek, mint amennyit valójában kellett volna.

Több esetben az áruvédelmi eszközt is levette a termékekről, de egy idő után az biztonsági szolgálat is gyanút fogott és elkapták őket.

A gyanúsítottak többek között élelmiszereket, műszaki cikkeket, tisztálkodási és tisztítószereket, ruhaneműket, gyermekjátékokat, pelenkát, motorolajat is loptak a Tescóból, amellyel több mint 1 milliós kárt okoztak a hipermarketet fenntartó gazdasági társaságnak, melynek fele a szemfüles őröknek köszönhetően megtérült.

A társaság hamarosan Nagykanizsán áll a bíróság elé – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

Márciusi havazás Nagykanizsán – Videó

A Magyar Műveltség Díjjal 2018-ban kitüntetett nagykanizsai Balazsin Béla videóit már több alkalommal tettük közzé.

Az ő videójával illusztráltuk a Huszti téri csőtörést , amely 2017-ben kezdődött és a 2018-as befejezésig azt három részletben dokumentálta a videós.

Néha-néha már megmutatta arcát a tavasz, viszont meglepetésként érte a dél-zalai várost a márciusi hó.

A hétfő reggeli havazást Balazsin Béla egy másfél perces videóban örökítette meg.

Semmilyen fennakadást nem okozott a márciusi tél Zalában

Annak ellenére, hogy az ország keleti, északkeleti felében jelentős forgalmi akadályokat okozott a lehullott hó és ezzel együtt a viharos szél, megyénket elkerülték az ilyen jellegű szélsőséges időjárási tényezők.

(Fotó: archív. Havazás Nagykanizsán)

Csupán pár centiméternyi hó esett a márciusi hétvégén Zala megyében, amely fennakadást sem a közlekedésben, sem a létfontosságú rendszerekben nem okozott.
Az elmúlt napok során négy esetben kellett a megye hivatásos tűzoltóinak vízeltávolításoknál beavatkozniuk, amely során a lehullott jelentős mennyiségű eső miatt pincékben, a lakóingatlanok alacsonyabban fekvő helyiségeiből kellett a befolyó csapadékvizet eltávolítaniuk.

Az előrejelzéseknek megfelelően a mai nap során tovább marad a télies, az évszakhoz képest hidegebb idő, a hőmérő higanyszála a napközbeni órákban sem fog pozitív értékeket mutatni.
Ezért továbbra is kérjük a megye útjain közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek, hiszen helyenként csúszós utakra kell számítani!
Ügyeljenek a követési távolságra és a megváltozott útviszonyok szerinti vezetési sebességre! -írta hétfői közleményében a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

1 546 547 548 549 550 795