Így ápold a bőrödet télen!

A téli hidegebb időjárás miatt a bőrünk is nagyobb igénybevételnek van kitéve, hiszen az időjárás elemei, mint a szél, a fagyok, a hideg és a száraz levegő mind-mind szárítják és érzékennyé teszik bőrünket. Ezek ellensúlyozására fokozott figyelmet kell fordítanunk bőrünk ápolására.

Hogyan lesz szép a bőrünk télen?

A téli időjárásnak legnagyobb mértékben két testrészünk, a kezünk és az arcunk van leginkább kitéve, hiszen ezek érintkeznek közvetlenül az időjárás kedvezőtlen elemeivel. Sokan csak az arcuk ápolására fordítanak kellő figyelmet, ám ugyanilyen fontos a kéz bőrének megfelelő ápolása is. Kezünkön is érzékeny és vékony a bőr, naponta többször mossuk szappannal, vízzel, melyek éppúgy kiszárítják, mint a szél vagy a hideg. Emiatt ajánlott naponta legalább kétszer, nyugtató hatású kézkrémmel bekenni kezünk bőrét, és emellett óvjuk azt kesztyű viselésével a hidegben.

Másik kiemelt területe a bőrápolásnak télen az arcunk, itt is fokozott körültekintéssel kell eljárnunk, nehogy több kárt okozzunk, mint hasznot. Ha helytelenül járunk el, akkor nem jót teszünk az arcbőrünknek, hanem tovább károsíthatjuk azt. Télen ne használjunk alkoholos arctisztítót és a vízbázisú arckrémek helyett részesítsünk előnyben ilyenkor a zsírosabb, vitaminos arcápolókat. Télen is érvényes, hogy mindenki a saját bőrtípusának megfelelő krémet használjon, ha tanácstalanok vagyunk, kérjük ki kozmetikus szakember véleményét. Nagyon fontos, hogy a reggeli arcápolást minél hamarabb végezzük el, ne közvetlenül indulás előtt, hogy a krémnek legyen ideje felszívódni, ellenkező esetben könnyen fagyási sérüléseket szenvedhet el az arcbőrünk! Nappalra alkalmazzunk kifejezetten téli arcápolásra való arckrémeket, melyek védelmet nyújtanak a káros hatások ellen, éjszakára pedig olyat válasszunk, amelyek regenerálják, nyugtatják arcbőrünket.

Ugyan kevesebb időtartamban, de télen is süt a nap, sőt fénye is rendkívül erős lehet, különösen, ha hóról vagy betonfelületről tükröződik vissza. Éppen ezért télen is használjunk napszemüveget, mely megvédi a szemünk körüli bőrt a hunyorgás okozta ráncok kialakulásától, védi a szemet és a szem körüli érzékeny bőrt is.

Más területek is fontosak

A kéz- és lábápolás mellett fontos, hogy odafigyeljünk a lábfejünk megfelelő ápolására is, igaz ugyan, hogy ez télen nem látszik, de ahhoz, hogy nyárra szép legyen a lábfejünk, sarkunk bőre, érdemes télen is ápolnunk. Esténként kenjük be lábfejünket erre a célra szolgáló zsírosabb krémmel, és rendszeresen távolítsuk a kialakuló bőrkeményedéseket, így puha és ápolt marad a bőrünk.

Bőrünk szépségére nem csak a rákent krémek, hanem a bevitt táplálékot is hatnak, vagyis ha telítetlen zsírsavakban gazdag táplálékot is fogyasztunk a téli időszakban (olajos magvakat, halakat), ezáltal is szebb lesz a bőrünk, hiszen ezek hozzájárulnak a bőrsejtek regenerálódásához.

Hajunk védelme is kiemelt jelentőségű a téli időszakban, fejbőrünk is fokozott igénybevételnek van kitéve ebben az időszakban. A hideg hatására fejbőrünk erei összehúzódnak, ami kevesebb oxigénhez és tápanyaghoz juttatja a hajhagymákat, ez hajhullást, a hajszálak elvékonyodását okozhatja. Fontos a sapka használata, de figyeljünk rá, hogy az ne legyen túl szoros, mert az káros lehet a hajhagymák működésére.

A téli időszakban is fogyasszunk elegendő folyadékot és ne feledkezzünk meg a vitaminbevitelről sem, ezek mind a bőrünkre, mind a hajunk szépségére pozitív hatással vannak.

Black Friday Nagykanizsán a Casual Street-ben!

Szombat délután 14 óráig 30-50% kedvezmény minden télikabátra, csizmára, cipőre Nagykanizsán a Casual Street-ben!
Cím: Nagykanizsa, Erzsébet tér 2. (A Süni cuki mellett)
Nyitva: H-P: 9-19 óráig
Szombaton: 9-14 óráig.
Ne hagyja ki!

A cikk megosztói között 1 db 10.000 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki, amely a jövő héttől levásárolható lesz a Casual Street-ben!

A sorsolás ideje: november 24. (szombat) 20 órakor a KanizsaPress Facebook oldalán.

Hajrá! Osszátok és nyerjetek! Nézzétek a fotókat, ezekből lehet választani!

Arany minősítést kapott Nagykanizsa Város Vegyeskara

A Cseke József vezette vegyeskar a múlt héten mérettette meg magát a Kodály Zoltán VIII. Magyar Kórusversenyen.
A rangos eseményt háromévente szervezi meg a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége.

(Fotó: KÓTA – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – Facebook)

A négynapos rendezvényen 11 kategóriában 27 énekkar lépett színpadra.
A nagykanizsai vegyeskar ezzel az eredménnyel megvédte a tavaly szerzett két nemzetközi aranydiplomáját, melyet a Riva del Gardában megrendezett nemzetközi kórusfeszitválon és versenyen kapott.
(Forrás: Kanizsa TV)

Kanizsai Adventi Forgatag 2018

December 2. és 31. között nívós programokkal várják a szervezők a Kanizsai Adventi Forgatag látogatóit.

Lesz Mikulás ünnepség, népzene, néptánc, fúvószene, fellépnek a kanizsai iskolások, most sem marad el a tűzzsonglőr show és december 31-én látványos tűzijátékkal várják az érdeklődőket az Erzsébet térre.

Motoros és tehergépkocsi ütközött Nagykanizsán

Egy férfi közlekedett Nagykanizsán a Király utcában Peugeot típusú tehergépkocsival november 21-én (szerdán) reggel 6 óra 55 perckor, amikor a kereszteződéshez ért,  figyelmen kívül hagyta a jelzőtábla utasításait, behajtott a kereszteződésbe és a neki balról, a Kalmár utca irányából közlekedő segédmotorosnak ütközött.
A balesetben a motoros súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Többfelé havazott

Többfelé havazott kedden Magyarországon, egyes területeken néhány centiméteres hóréteg is kialakult – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

(Havazás Nagykanizsán kedden reggel a Csokonai utcánál. Fotó: S. Varga György)

Érdemi hóréteg hétfő reggelre a Nyugat-Dunántúlon alakult ki, ott 1-5 centiméternyi hó hullott, az osztrák határhoz közelebb eső részeken esett több.
Azt írták: kedden délelőtt az ország nagyobb részén hullott némi csapadék.
Döntően hó, illetve havas eső formájában, de a főváros környékén, északon a Duna mentén és a keleti megyékben inkább az eső volt jellemző.
A legfrissebb előrejelzés alapján az Alpokalja magasabban fekvő részein akár 10 centiméter vizes hó is összegyűlhet, az ország döntő részén azonban inkább esőre kell számítani – írta a meteorológiai szolgálat.

Tűz volt Nagykanizsán, olaj folyt az M7-esre Eszteregnyénél

Ötven négyzetméteren összehordott hulladék kapott lángra Nagykanizsán a Csengery úton kedden nem sokkal déli 12 óra előtti időben.
A tűzesethez a helyi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két gépjárműfecskendővel érkeztek a helyszínre, majd három vízsugárral egy órás oltási munkálatok során számolták fel a káresetet.

Hidraulika olaj folyt az úttestre az M7-es autópálya 210-es és 219-es kilométerszelvényénél Nagykanizsa és Eszteregnye közötti szakaszon hétfőn este.
A balesetek elkerülése érdekében és az úttest tisztításának ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben az érintett szakaszon.
Az utat megtisztították, a forgalom ismét zavartalan az M7-es autópálya zalai szakaszán.

Itt a hó!

A havazás veszélye miatt adott ki figyelmeztetést két megyére, Vasra és Zalára keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

(Novemberi havazás Nagykanizsán az Erzsébet téren. Fotó: Horváth Szabi)

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: hétfőn éjszaka második felében délnyugat felől intenzívebb csapadékzóna érte el az országot, amelyből inkább eső hullik majd, de főként a Nyugat-Dunántúlon, valamint kezdetben a Bakony és az Északi-középhegység magasabban fekvő helyein havas esőre, havazásra is lehet számítani.
Számottevő hóréteg a nyugati tájakon alakulhat ki: az Alpokalján reggelig 5-10 centiméternyi vizes, tapadó hó hullhat. Kedd délutánra a Soproni- és a Kőszegi-hegységben a hó vastagsága meghaladhatja a 10 centimétert, de mindenütt olvadni fog.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és 9 fok között várható. MTI

Megszűnt a Helikon Rádió sugárzása Nagykanizsa körzetében

A Zala megyei kereskedelmi adó frekvenciájára még 2016-ban írt ki pályázatot a Médiatanács, amin a Helikon mellett a dtm Media Hungary Kft. is indult.
Mivel a testület csak a dtm pályázatát vette nyilvántartásba, a Helikon Rádió a bírósághoz fordult, azonban a Kúria helyt adott a Médiatanács döntésének.

 

(Fotó: Facebook)

A pályázatot végül a dtm Media Hungary Kft. nyerte, akik a Rádió 1-gyel hálózatba kapcsolódva terveznek műsort szolgáltatni.
A céggel időközben szerződést kötött az NMHH, ezért a Helikon Rádió legutóbbi, ideiglenes hatósági szerződésre vonatkozó kérelmét már elutasították.
(Forrás: radiosite.hu)

A Helikon Rádió ügyeivel mi is többször foglalkoztunk, erről néhány cikkünk itt található.

Volt amikor megbírságolták a Helikont, kekkertámadás is érte, de bíztak a jövőben.

Amikor Halász Gábort, a Helikon ügyvezető igazgatóját még korábban telefonon felhívtuk, akkor csak annyit mondott, nem nyilatkozik arról, hogy meddig szólhat még a rádió Kanizsán és környékén, a döntésre vártak.

Úgy néz ki, a Helikon Rádió alulmaradt a nagykanizsai rádiós frekvenciáért a Médiatanács és az Andy Vajnához közeli cégekkel folytatott háborúban.

Az üggyel kapcsolatban a keszthelyi központú Helikon hétfőn estig közleményt nem adott ki és nagy valószínűséggel nem is fog, hiszen a döntés szinte előre borítékolható volt.

Ennyi volt a Helikonnak Nagykanizsán és környékén…

Mozgáskorlátozott barátját lopta meg a 70 éves nő Nagykanizsán

Egy 70 éves nő még tavaly október 23-án ismerkedett meg a Nagykanizsa, Berzsenyi Dániel utcában, egy földszinti lakásban élő férfivel.
A sértett egy lábamputáció miatt mozgásában korlátozott volt, így segítségre szorult.
A nő és a férfi között rövid időn belül közeli, baráti viszony alakult ki, ennek során a nő rendszeresen segített a sértettnek, ápolta őt, főzött rá, segített neki bevásárolni, az ügyeit intézni, együtt kirándultak, valamint a nő rendszeresen a sértettnél is aludt.

A kapcsolatuk ideje alatt a nő megtudta, hogy a sértettnek az egyik banknál folyószámlája van, és a közös vásárlások és pénzfelvételek alapján megismerte a bankszámlához tartozó bankkártya PIN kódját is.
A nőnek – pontosan nem tisztázható okból – pénzkölcsönre volt szüksége, a sértett 2018. tavaszán adott is kölcsön két alkalommal a nőnek, aki ezt követően további kölcsönt kért, azonban a sértett a további kölcsönadástól elzárkózott.
Ezt követően a nő 2018. június 27-én délelőtt a sértett lakásában a sértett tudta és engedélye nélkül magához vette a bankkártyáját, majd azzal 12 óra 17 perckor a a bank nagykanizsai ATM-jéből 200.000,-Ft-ot vett fel a sértett folyószámlájáról.
A pénzfelvételről a bank SMS-t küldött a sértettnek, aki ekkor észlelte, hogy nincs benne a pénztárcájában a bankkártyája, majd a sértett telefonon felhívta a nőt, aki – miután visszaért a sértetthez – elismerte, hogy ő vitte el a bankkártyát és ő vett fel azzal pénzt.
A nő 200.000,-Ft kárt okozott, mely nem térült meg.
Az ügyben a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a nő ellen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járásbíróságon – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

1 502 503 504 505 506 800