Ipari környezetre tervezett mobiltelefonok

Egy ipari környezetben használt mobiltelefonról az jut elsőre eszünkben, hogy kellően nyúzható. Sokan magánemberként is elgondolkoznak rajta, hogy mennyire jó lehet egy ilyen készülék, hiszen ennek nem árthat semmi, működik, hiszen így lett megtervezve.

A Monojet Kft. kínálatában megtalálható ATEX minősítéssel rendelkező mobiltelefonokra el lehet mondani: Bírják a strapát!

Mi is az ATEX?

Az Európai Unió meghatározása szerint, a robbanásveszélyes környezetben üzemelő eszközöket szabályozzák. Erre találták ki a magyar rövidítésben csak ATEX néven ismert (Atmosphere Explosive kifejezésből ered) szabványt. Csak olyan eszközök kerülhetnek forgalomba, vagy importálhatóak, amelyek rendelkeznek ezzel a szabvánnyal, és ehhez kiállított érvényes igazolásuk van.

Az ATEX szabvány szerint robbanásveszélyes az a térség, amelynél a robbanást okozhatja:

  • tűzveszélyes gáz, por, pára, vagy köd;

  • levegővel keveredve;

  • atmoszférikus környezetben.

Ennek a csoportosításnak megfelelően a robbanásveszélyes térségekben üzemeltetni szándékozott készülékek két csoportra oszthatók:

  1. Földalatti bányatérségekbe szánt készülékek;

  2. Felszín feletti térségben használt készülékek.

Ezek a fő csoportok, további zónákra oszthatók aszerint, hogy mekkora veszélynek lehet kitéve az ember és készülék egyaránt. Ez lényegében már a korábbi, Magyarországon is használt zónabesorolással van összhangban.

  • Zóna0: a robbanásveszélyt gáz, pára vagy köd okozza állandó jelenlétével
  • Zóna1: a robbanásveszélyt gáz, pára vagy köd okozza gyakori vagy rendszeres jelenlétével
  • Zóna2: a robbanásveszélyt gáz, pára vagy köd okozza ritka, rendszertelen jelenlétével
  • Zóna20: a robbanásveszélyt por okozza állandó jelenlétével
  • Zóna21: a robbanásveszélyt por okozza gyakori vagy rendszeres jelenlétével
  • Zóna22: a robbanásveszélyt por okozza ritka, vagy rendszertelen jelenlétével

Robbanásbiztos mobiltelefonok

A mai modern világban még az ipari környezetben sem nélkülözhetjük a modern technikai felszerelések közül a mobiltelefont sem. A kommunikáció itt is kiemelt fontossággal bír, ehhez pedig a megfelelő eszközöket a Monojet Kft. termékpalettáján meg is találhatják.

Alapvetően kétféle típusú mobiltelefont forgalmaznak, egyik a félokos telefon, mely rendelkezik még nyomógombokkal, de már érintőképernyőt is használhatunk. Másik típus pedig az okostelefonok minden tudásával bír, érintőképernyős, androidos rendszerben. Annyiban térnek el a hagyományos mobilkészülékektől, hogy robbanásveszélyes környezetben is biztonsággal használhatóak, tehát robbanásbiztos mobiltelefonok. Mindkét telefontípus használható Zóna 1/21-re és Zóna 2/22-re is IP64-es kivitelben, amennyiben ezt rendelik meg. Ugyanúgy mindkét típusnál integrálhatunk komplett rendszereket, például: életvédelmi funkciót, vonalkód applikációt, amelyeket már meglévő adminisztrációs rendszerbe fel is lehet tölteni (pl.: SAP rendszer).

Félokos telefon

A készüléket választhatjuk androidos kivitelezésben. Ez esetben sokkal több funkció érhető el rajta, applikációk letöltésére is alkalmas. Ugyanakkor lehet a készüléket androidos rendszer nélkül is kérni, ilyenkor csak telefonhívásra és sms küldésre-fogadásra lesz alkalmas.

Okostelefon

Ez gyakorlatilag az igazi okostelefon, minden funkciójával és bővítményével, csak épp ATEX kivitelezésben. 4,5” -os kijelzővel kényelmesen lehet olvasni a teljes mértékben érintőképernyős mobilt. Milyen funkciókat lehet vele elérni? Wifi, NFC, 4G, előlapi és hátlapi kamera, stb.

Humidorok előállítása MDF lappal, vagy tömörfával? Melyik legyen? Melyiknek mi az előnye?

2 féle módszer felhasználásával szoktak humidort készíteni. Az egyik az MDF lap, míg a másik a tömörfa. Nézzük, mik az előnyei és hátrányai a két típusnak.

Ha MDF lap kerül felhasználásra, akkor a belsőt valamilyen cédrussal készítik és funérral bélelik, míg a külső rész kemény fa alkalmazásával kerül előállításra. Erre leggyakrabban cseresznyefát, vagy mahagónit használnak. Van olyan, ahol viszont simán műanyag bevonásával oldják meg a helyzetet.

Sokan abban a hitben élnek, hogy a tömörfából készült humidorok sokkal jobbak, mint társaik, pedig ez nem feltétlenül igaz. Ha egy tömörfával készült humidor magas árára gondolunk, akkor ezt azzal szokták magyarázni, hogy a tömörfa ára miatt drágább az ezzel az anyaggal készült humidor. A funérnál ellenben a magasabb árat a konstrukció bonyolultságával szokták indokolni.

Ha funérral van a humidor belső készítve, akkor a páratartalom hatására kevésbé vetemedik, mint a tömörfa esetében. Így kevesebb feszültség keletkezik a humidor szerkezetében. A vetemedés a humidorok esetében azt jelenti, hogy a humidor a feszültség hatására megvetemedik és meg is repedhet.

Ha külső lakkozással szeretnénk a humidorunkat ellátni vagy ilyen kinézetűt keresünk, akkor is mindenképpen a funéros megoldás a jobbik választás. Hiszen a festék sokkal szebben felvihető a kemény fa felületre, mint a tömörfára.

Ha azonban a humidorunk külső része spanyol cédrusból készült, akkor számíthatunk arra, hogy sérülékenyebb lesz a külső fizikai hatásokra. Legyen az a nedvesség, az esetleges ütődésekből eredendő horpadások, vagy csak egy leesésből adódó sérülés, a kár sokkal komolyabb lehet, mint a funérból készült társaiknál. Ennek oka a spanyol cédrusfa puhaságából eredezik. Csak úgy mint az, hogy spanyol cédrusból készült humidorok esetében a lakkozás és a fényesség is korlátozottan lehet jelen.

Pont ezen okok miatt az az általános, hogy a humidorokat funérlemezből készítik. Ennek hatására ez az általánosan elfogadott készítési mód.

A Humidorshop.hu oldalán nagyon sok hasznos információt olvashatunk nem csak a humidorok elkészítéséhez használható fafajtákról, de olyan témákról is, mint a humidor párásító használata, vagy éppen a szivarok tárolásához szükséges ideális hőmérséklet. Szemezgethetünk a különféle ajándékötletek között is, legyen az egy születésnapi meglepetés, vagy a főnök Karácsonyi ajándéka.

A weboldalon sok sok humidor közül választhatunk, de igen bő a választék a szivargyújtók területén is. Ha a weboldal átböngészése után még mindig maradt kérdésünk, akkor bátran feltehetjük a Humidorshop.hu szakembereinek akár online, vagy telefonon.

18 év alatti lányokat is futtattak

A vád szerint az I. rendű vádlott (férfi) 2011-2016. években részben nagykorú, részben pedig 18. év alatti lányokat futtattak örömlányként.
Őket általában Németországba utaztatta, s ott apartmanokat bérelt, hirdetéseket adott fel, fogadta a kuncsaftok hívásait.

Mindebben közreműködött a férfi akkori élettársa, a II. rendű vádlott is.
A nő elsődlegesen a lányok tevékenységét felügyelte, illetve összeszedte tőlük a pénzt.
Az I. és II. rendű vádlottak ebből a bevételből finanszírozták a tevékenységet, a pénz nagy részét azonban Magyarországon élték fel.
Az I. rendű vádlott fenti tevékenységét alkalomszerűen Magyarországon is folytatta oly módon, hogy a lányok egy részét Zala megyei lakóhelyére (Pacsára) költöztette, ahonnan őket férfiaknak kiközvetítették.
H. M. és társai tárgyalására hétfőn kerül sor Zalaegerszegen.
A vád többek között kerítés bűntette, az elsőfokú, előkészítő ülésen a vádlottakat hallgatják ki – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Három gyalogost ütöttek el egy napon Nagykanizsán

Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában a Rózsa utca irányából a Munkás utca felé közlekedett egy férfi pénteken délelőtt 9 órakor Fiat Punto típusú személyautóval, amikor a Hevesi utca és a Liszt Ferenc utca kereszteződésénél figyelmetlensége miatt elütött egy gyalogost.
A balesetben a nő súlyos sérülést szenvedett.

Nagykanizsán közlekedett tehergépkocsival egy férfi a Zárda utcában, a Zrínyi utca irányából a Fő út felé pénteken 11 óra 35 perckor, amikor tolatás közben elütött egy gyalogost. A balesetben a nő könnyű sérülést szenvedett.

Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában közlekedett egy férfi személyautóval pénteken 17 óra 10 perc körül a Balatoni utca irányából a Rózsa utca felé, amikor balra kanyarodása közben a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütött egy férfit. A balesetben a gyalogos súlyos sérülést szenvedett.

(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Felfüggeszti a kikapcsolásokat az E.ON január 6-ig

Az E.ON 2018. december 14-től 2019. január 6-ig felfüggeszti a kikapcsolásokat az ünnepekre való tekintettel.
A társaság pénteki, MTI-nek küldött közleménye szerint haladékot kapnak azok a lakossági ügyfelek, akiknek tartós számlatartozásuk van.

A kikapcsolási moratórium az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-vel (egyetemes szolgáltató) szerződésben álló lakossági ügyfeleket érinti. A vállalás a nem lakossági, illetve más energiakereskedővel szerződésben álló ügyfelekre nem vonatkozik – írták.
A vállalatcsoport áramhálózati társaságai a Dunántúlon és a Tiszántúl három megyéjében működnek.
Az energiakereskedelmi vállalat közel két és félmillió lakossági ügyfelet lát el villamos energiával az egyetemes szolgáltatás keretében, valamint több tízezer kis-, közepes és nagyvállalatot árammal és földgázzal a versenypiacon.
Mint írták, 2010. óta minden évben úgy döntött a vállalat, hogy felfüggeszti az érvényben levő kikapcsolásokat a 63 napot meghaladó tartozások esetében.
Ezzel az évek óta önként vállalt kikapcsolási moratóriummal kíván a vállalat hozzájárulni a békés és nyugodt ünnepekhez, hogy a karácsony és a szilveszter körüli időszakban minden ügyfele számára biztosított legyen a villamosenergia-ellátás.

Életveszélyes sérülést okozott Kanizsán, 6 évet ül miatta

A Zalaegerszegi Törvényszék ítéletet hozott annak a zalai férfinak az ügyében, aki haragosának egy baseball ütővel okozott koponyatörést.
A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 2017 nyarán szerelmi viszonyt létesített a sértett feleségével, aki emiatt elköltözött férjétől az I. rendű vádlott édesanyjához (II. rendű vádlotthoz). A két férfi között emiatt feszült viszony alakult ki. Ezt megelőzően az I. rendű vádlott korábbi nézeteltérésük miatt háza felgyújtásával is megfenyegette a sértettet.



2017 júliusában a sértett utasokkal együtt Nagykanizsára indult vásárolni, amikor haragosát meglátva kiszállt az autóból. A férfiak szóváltásba keveredtek, majd dulakodni kezdtek. Ezt meghallva a II. rendű vádlott is kijött a házból egy téglával a kezében. Ekkor a sértett visszaült az autóba és elindultak. Pár méter megtétele után azonban a nő a gépkocsi után dobta a kezében lévő téglát, amivel betörte a jármű hátsó szélvédőjét, veszélyeztetve ezzel az autóban ülők testi épségét.
Ezután a sértett ismét kiszállt az autóból és visszaindult a vádlottak háza felé. Időközben az I. rendű vádlott magához vett egy 80 centiméteres baseball ütőt, amellyel fejbe ütötte a sértettet, melynek következtében a férfi életveszélyes koponyatörést szenvedett.

Az eljárás során a vádlottak azt vallották, hogy a sértett sérülését nem ők, hanem az akkor éppen náluk tartózkodó ismerősük okozta. Ezen felül a II. rendű vádlott a kiskorú gyermekét is rávette, hogy hazudjon a bíróságnak: vallja azt, ő hajította a kocsi után a téglát.

Az ítélet meghozatalakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlottak beismerő vallomásait, valamint a II. rendű vádlott esetében azt, hogy több kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia. Mindkét vádlott tekintetében súlyosító körülmény volt a több bűncselekmény elkövetése és a büntetett előéletük. Az I. rendű vádlott tekintetében azt is figyelembe vette, hogy a bűncselekményeket felfüggesztett szabadságvesztések próbaideje és a büntető eljárás hatálya alatt követte el.

Az ügyben a Zalaegerszegi Törvényszék 2018. december 11-én hozott ítéletet, amelyben bűnösnek mondta ki az I. rendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, 2 rendbeli hamis vád bűntettében, valamint zaklatás vétségében. Ezért őt 6 év börtönre ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A II. rendű vádlottat a bíróság közlekedés biztonsága elleni bűntettben, hamis vád, továbbá kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek. Ezek miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
Az ítélet nem jogerős – értesült honlapunk Dr. Bartalné dr. Mentes Judittól a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől.
Előzmények ITT.

Megszavazta az országgyűlés a rabszolgatörvényt

December 12-én a rendszerváltás utáni parlamentarizmus talán legnagyobb botránya közepette az országgyűlés megszavazta a munka törvénykönyvének módosítását, így 2019-től életbe lép az ellenzői által rabszolgatörvénynek nevezett változtatás.
A javaslatot 130 igen, 52 nem és 1 tartózkodás mellett fogadták el.

(Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői és rendőrök a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 12-én. Fotó:MTI/Mohai Balázs)

A munka törvénykönyve jövő január 1-jétől kimondja: a munkaidőkeret tartama – ha ezt objektív, vagy műszaki, vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják – kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 36 hónap.
Eddig ez a passzus úgy szólt, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 12 hónap – vagy 52 hét -, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.
Az a szabály nem változik, amely szerint évi 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, viszont rögzítik, hogy ezt meghaladóan a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján naptári évenként elrendelhető legfeljebb 150 óra rendkívüli munkaidő. A törvény ezt hívja önként vállalt túlmunkának.
Kollektív szerződés rendelkezése alapján továbbra is legfeljebb évi 300 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, de ezen felül ha a munkáltató és a munkavállaló írásban megállapodik, naptári évenként legfeljebb 100 óra rendkívüli munkaidő, „önként vállalt túlmunka” elrendelhető.
A mostani változtatással azt is tartalmazza majd a munka törvénykönyve, hogy a munkáltató a közölt munkaidőbeosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja.
A heti pihenőnapra vonatkozó szabályozás ezentúl úgy szól, hogy hetenként két pihenőnapot kell beosztani, és ez megtehető egyenlőtlenül.
Egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén hat egybefüggő munkanapot követően legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Ugyancsak egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén a megszakítás nélküli, a több műszakos, valamint az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállalónak havonta legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani.
Havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kell kiadni – kivéve a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben foglalkoztatottaknál.
A Fidesz a törvénymódosítás céljáról szólva azt hangsúlyozta, hogy aki szeretne többet dolgozni, és szeretne ezáltal több pénzt keresni, az elől elhárítsák a bürokratikus akadályokat. (MTI)

(Videó: Euronews)

Karácsonyi meglepetés kanizsai helyijáraton

„Kedves Szerkesztő! Küldök egy napi pozitívumot.
Ma (hétfőn. A szerk.) reggel a 8-as helyijáraton utaztam munkahelyemre és ebben az élményben volt részem.
Én úgy gondolom, nincs baj Nagykanizsán amíg ilyen fiataljaink vannak.
Köszönöm, hogy derűssé tették a napomat.” – írta honlapunknak Grabant Anikó.

A fiatalok a buszon az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj című magyar egyházi népéneket is dalolták gitárral kísérve a buszon, amely az Oltáriszentségről szóló karácsonyi templomi ének.

Dallama a Gimesi kézikönyvben található, szövegét Czikéné Lovich Ilona írta 1931-ben.

Nem tudjuk, kik voltak az ötletes karácsonyi meglepetést okozó fiatalok, de le a kalappal előttük, hogy széppé és varázslatossá tették azt a hétfő reggelt.

Update!

A cikkhez érkezett Facebook kommentekből megtudtuk, a diákok Batthyány Lajos Gimnázium Virág Benedek kórusának tagjai akik az önkormányzat felkérésére vállalták a nemes feladatot.
Még csütörtökön és pénteken is találkozhatnak velük akik a reggel kb 7:11-től és délután kb 16:11-től a 6-os illetve a 8y-os járatot választják.

A fogyasztói árak változása Magyarországon

A fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva az élelmiszerek, a szeszes italok, a dohányáruk, a ruházkodási cikkek, a tartós fogyasztási cikkek, a háztartási energia, az egyéb cikkek, az üzemanyagok és a szolgáltatások körében.
2017. november/2018. november időszak.

(Forrás: Központi Statisztikai Hivatal)

1 491 492 493 494 495 795