Az alakuló ülésen mondott le Pogányszentpéter polgármestere

Különös eset történt a napokban a szomszédos Somogy megyei faluban, a mintegy 450-500 lakosú Pogányszentpéteren.

A településen a függetlenként induló, de a Fidesz által is támogatott Flinger Tamást választották meg polgármesternek, a képviselők pedig Bogdán Zoltán, Horváth Szilárd, Imreiné Nemcsók Zsuzsanna Erzsébet és Zakócs József lettek.

Az alakuló testületi ülésen meglepetés történt, ugyanis Flinger Tamás lemondott polgármesteri posztjáról. Hogy miért? Erről a Facebookon október 21-én így írt.

Flinger Tamás választási plakátja. Forrás: Képviselő Flinger Tamás – Facebook

„Tisztelt Pogányszentpéteriek!
Hazugságok elkerülése végett írom ezt a posztot.

Elnézését szeretném kérni annak a 97 embernek, aki rám szavazott! Mai alakuló gyűlésen, kiderült, hogy a testület és én teljesen másképp gondolkodunk.

Képviselői tiszteletdíjat nem támogattam erre az évre, amit megszavaztak a képviselők. Válaszul számomra nem szavazták meg a polgármesteri tiszteletdíjat, és elvárták volna, hogy a munkahelyem 6 vagy 4 órás munkaviszonya mellett, ingyen dolgozzak.

Olyan ígéretet kértek számon rajtam, amit Én sosem jelentettem ki!
Mivel már az alakuló ülésen sem tudtunk együtt dolgozni, ezért lemondtam a polgármesteri tisztségemről.

Döntésemet befolyásolta, hogy esélyt sem láttam arra, hogy polgármesterként a négy képviselőtársammal közös nevezőre jussunk a falu érdekében. Nagyon sajnálom, mert tele voltam tenni akarással és tervekkel.
Elnézését kérem még egyszer a rám szavazó falubeliektől.”

Az Index az esettel kapcsolatban azt írta, telefonon elérték Bogdán Zoltán képviselőt, aki azt mondta, az eskütétel után kérte Flinger tőlük, hogy mondjanak le képviselői tiszteletdíjukról, amit meg is tettek.

„Aztán jött a polgármester javadalmazása, ott azonban nem volt ilyen ötlet: 198 ezer forintos fizetést és 30-40 ezer forintnyi kiegészítő pénzt (útiköltség, telefon, stb.) akart magának megszavaztatni. Akkor a képviselők azt javasolták neki,- pláne úgy, hogy az eredeti állását is megtartva, azzal párhuzamosan akarta elvégezni a polgármesteri munkát -, hogy a 198 ezres pénzt ne vegye fel legalább. Ebbe azonban nem volt hajlandó belemenni, és bejelentette, lemond.” – számolt be Bogdánra hivatkozva az Index.

A polgármester lemondása miatt nagy valószínűséggel időközi polgármester választás lesz Pogányszentpéteren.

Sportkuckót avattak Pogányszentpéteren

A Belügyminisztérium által meghirdetett „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása” című pályázaton 16 811 694 forint összegű támogatásából és a Pogányszentpéter Község Önkormányzatának önerejéből valósult meg a helyi sportpálya „Közösségi Sportkuckó” épületének a megépítése. A beruházás összköltsége 25 millió forint volt. Az egész napos ünnepségen bőséges programokkal kedveskedtek a település lakóinak.

Halált okozó baráti üdvözlés Galambokon

A vádlott tavaly ősszel a kocsmába menet hanyatt lökte barátját, aki fejsérülése következtében meghalt. A Zalaegerszegi Törvényszék hétfőn hozott ítéletet az ügyben.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. november 3-án egy zalai kistelepülésen található otthonában (Galambokon. A Szerk.) elfogyasztott 4 üveg sört és fél liter bort, majd ittasan elindult a falu egyik presszójába, ahonnan a sértett éppen távozott.

Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A két férfi régóta ismerte egymást, viszonyuk baráti volt, nem volt köztük konfliktus. Miközben elhaladtak egymás mellett a vádlott üdvözlésként két kézzel, nagy erővel meglökte a sértettet, aki emiatt hátraesett, s a feje a betonnak csapódott. A vádlott kikerülte az eszméletlen férfit, majd hátra sem nézve bement a presszóba.

A szemtanúk a magához térő sértetthez siettek, aki elutasította, hogy mentőt hívjanak hozzá, s hazament. Otthon fájlalta a fejét, borogatást tett rá, majd elaludt. Másnap reggel testvére nem tudta felébreszteni, ezért segítséget hívott, de a kiérkező háziorvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

A férfi az idén június 3-án tartott előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, amelyet a bíróság nem fogadott el, mert az nem volt összhangban az eljárásban rendelkezésre álló egyéb adatokkal. Végül két tárgyalási napot követően a bíróság a vádlottat október 21-én halált okozó testi sértés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Súlyosító körülményként értékelte többek között az ittas elkövetést, a férfi büntetett előéletét, továbbá, hogy a cselekményt büntető eljárás hatálya alatt követte el. Enyhítő körülményként a vádlott megbánó magatartását tudta figyelembe venni.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, így az nem jogerős – értesült honlapunk dr. Vándor Virágtól, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől.

Halálos ütés Galambokon

Mellkason ütötte ismerősét, aki másnap az otthonában belehalt sérüléseibe. A zalai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. A gyanú szerint egy 39 éves helyi férfi tavaly november 3-án 15 óra 30 perckor Galambokon, a Kossuth Lajos utcában a járdán – minden előzmény nélkül – két kézzel mellkason ütötte a vele szemben gyalogló ismerősét.

32 hegyi pincét tört fel egy bocskai férfi

Egy 32 éves büntetlen bocskai férfi 2019 március közepén, különböző időpontokban ajtóberúgással, ajtóbefeszítéssel, zsalu és rácskifeszítéssel, valamint tetőbontással behatolt, vagy behatolni szándékozott a börzöncei Kövecs hegyen, Öreg hegyen, Gesztenyés hegyen, a bocskai Újszenti hegyen, Bóba hegyen, a magyarszerdahelyi Belső hegyen, Cserhát hegyen, Sípos-szeri dűlőben, Kápolna dűlőben lévő 32 hegyi pincébe.

A pincék egy részébe be tudott menni, ahonnan néhány ezer forint értékben szarvas agancsot fűrészt, metszőollót, kávét, pálinkát, fejszét, ágvágót, konzerveket, lábast tulajdonított el. Voltak pincék, ahol nem talált eltulajdonítható dolgot, így üres kézzel távozott.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség 32 rendbeli lopás vétsége, illetve lopás vétségének kísérlete miatt emelt vádat – tudta meg honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Vádat emeltek a nagykanizsai hegyi pincék fosztogatója ellen

Egy 17 éves nagykanizsai fiatal, -aki már állt bíróság előtt lopások miatt,- 2018. december 22. és 24. napja között Nagykanizsán, a Szentgyörgyvári hegy egy hegyi telekre a kerítésen átugorva bejutott, a melléképület lakatpántján a csavarokat kicsavarozta, a helyiségbe bement és onnan kézi szerszámokat, kisgépeket tulajdonított el, illetve megfeszegette a földpincébe vezető ajtót.

Száraz, napos idő jön

Száraz, napos, meleg idő várható a jövő héten is. Hétfőn akár 28 fok is lehet, s a továbbiakban is csak néhány fokkal lesz hűvösebb – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn döntően napos idő várható fátyolfelhőkkel, csapadék nem lesz. Az ország nyugati, északnyugati harmadán erős lehet a szél. A leghidegebb órákban 8-16 fok között alakul a hőmérséklet, de a kevésbé felhős, szélcsendes helyeken ennél hidegebb is lehet. Napközben 23-28 fokig melegszik a levegő.

Őszi színek a nagykanizsai Csónakázó-tónál. Fotó: S. Varga György

Keddre, szerdára és csütörtökre virradó éjszaka többfelé képződhet köd, amelyből előfordulhat szitálás. Napközben napos, alapvetően csapadékmentes idő várható. A legalacsonyabb hőmérséklet kedden 6-13, szerdán 5-12, csütörtökön 5-13 fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet kedden többnyire 22-27, szerdán 20-26, csütörtökön 21-27 fok között alakul, ugyanakkor a tartósabban ködös tájakon ennél pár fokkal hűvösebb lesz.

Pénteken és szombaton a köd délelőtt feloszlik, majd gyengén felhős, napos, csapadékmentes idő várható. A minimumhőmérséklet mindkét nap 5-11 fok között valószínű. A nappali maximumok pénteken 21-26, szombaton 19-24 fok között alakulnak.

Vasárnapra virradó éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet napközben csak lassan, nehezen oszlik fel. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb szitálás fordulhat elő. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, a legmagasabb hőmérséklet 16-22 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Van mit találni a kanizsai ételszekrényben

Több helyi vállalkozás ajánlott fel a nagykanizsai Katolikus Karitász számára péksüteményeket, melyeket rászoruló családok, idősek, beteg, mozgáskorlátozott személyek között osztunk ki hetente több alkalommal.

Ezeket az adományokat házhoz is szállítjuk. Nagyon hálásan fogadják ezt a fajta segítséget főleg azok a személyek, akik még a helyi kisboltba sem tudnak elmenni, mert fizikailag sem képesek rá betegségük miatt.

Amennyiben olyan sok az aznap felajánlott péksütemény,(kifli, zsemle, 3kg-os nagy kenyér, cipó)azokat a Csengery utcai ételszekrényben helyezzük el – írta a napokban Facebook oldalán az ételszekrényt működtető kanizsai karitász.

A nagykanizsai „ételszekrény története”

A nagykanizsai Katolikus Karitász tudomására jutott, hogy több városban ételszekrényeket helyeztek ki a Katolikus Karitász kezdeményezésére. E nemes cél hallatán, a nagykanizsai Katolikus Karitász csoport is kezdeményezte az Önkormányzatnál, hogy engedélyezze az „ételszekrények” kihelyezését.

Jelenleg egy szekrény kihelyezésére kapott engedélyt a Karitász (Csengery u. 37. szám alatt) a Nagykanizsai Evangélikus Templom előtt. A jó hírünk, hogy tervben van a következő ételszekrény kihelyezése, melyet valamelyik lakótelepen szeretnénk elhelyeztetni.

Ezúton szeretnénk megköszönni az egyik vállalkozónak, aki elkészítette kérésünkre az 1m x1m-es 3polcos kis szekrényünket, mely törhetetlen üvegből készült, figyelve ezzel a balesetvédelmi előírások betartására. Ebbe a kis szekrénybe a rászorulók, hajléktalanok részére, közel egy hónapja már minden reggel és este tartós élelmiszert helyezünk el. Amire figyelmesek lettünk, hogy a lakosság is felfigyelt a kihelyezett ételszekrényünkre: tartós élelmiszereket, sőt felcímkézett igényesen becsomagolt ételdobozokat is találtunk a szekrényben! Ennek nagyon örülünk, hiszen az „összefogás, hegyeket tud megmozgatni”egy nemes cél érdekében!

Köszönjük!

Nagykanizsai Katolikus Karitász

Katonadolog a sormási laktanyában

Katonaidőm hatodik hónapját töltöttem az MN 3329-es számú alakulatánál. Sormás. Így hívják azt a Nagykanizsához közeli falut, ahová kiképzésem után visszakerültem. Azon az éjjelen őrszolgálatot adtam. Olyan sötét volt, hogy a mellettem bandukoló Szokol honvédet sem láttam.

Felvezetőként az volt a dolgom, hogy az őrhelyhez, ez esetben a relé melletti őrtoronyhoz kísérjem a váltást. Ahogy lépdeltünk hatalmasakat csattogtak a kábelárkot takaró trepni lemezek. Egyszer csak nagyot kiáltott Szokol honvéd.

A sormási laktanya napjainkban

– Állj meg egy kicsit. – Miért mi történt? – Semmi, de álljunk meg. Mindjárt érteni fogod. Letérdelt. Elhúzta az egyik lemezt, ami az árkot fedte le. Lenyúlt, egy jókora demizson került elő a kábelek közül. Diadalmasan tartotta elém. Igyunk egyet biztatott és már rángatta is kifelé a jókora dugót.

Semmi jónak nem vagyok, voltam az elrontója számhoz emeltem nagyot húztam a fonott külsejű demizsonból. Hát mit ne mondjak mindenemet összehúzta, olyan savanyú echte noha bor volt benne. – Ez ám az igazi biztatott. Ott ahol én lakom, minden jóra való férfiember ezt issza.

Tudtam róla, a horvátságból való ezért elsütöttem az ismert mondást, ami azt mondja, hogy az ott élőknek csak délig van eszük, mert a sok nohától délutánra már elmegy. –Jó kis vicc volt. – Ne haragudj, ez a mondás járja. Mivel tudtam, hogy vasutas civilben ezért még elmeséltem, hogy meg az a mondás is járja mifelénk, miszerint az a rossz bor, amit a vasutas nem iszik meg hitelbe. Ez tetszik nevetett fel. Na, igyunk, még egyet aztán visszateszem, gondolni kell a holnapra is.

– Elmondom neked, mert megbízok benned, hogy a laktanya területén, sőt a műszerkertben is van eldugva piám. – Nehogy már ezek azt higgyék, ki tudnak velem baltázni. Mindjárt jobb kedvel bandukoltunk a torony felé. Egy szép napon azonban Szokol honvéd megbukott. Úgy belemerült az iszogatásba, hogy dalra fakadt. Az üti (ügyeletes tiszt) sehogy sem értette a dolgot, honnan volt itala Szokol honvédnek mitől lett segg részeg.

Behívatta az ütiszobába, megígérte neki, hogy nem jelenti, csak árulja, el honnan van a bor. – Csak nem a Juli mamánál voltatok? Ehhez tudni kell, hogy a laktanya szomszédságában éldegélt egy öregasszony a Juli mama. Ha kiszöktek hozzá a katonák, tizenkét forintért olyan istentelen vad, nohát, adott, amit ha kiöntött valaki a cementpadlóra, azt bizony felmarta. No de ez a kis apróság nem tántorította el a mindig „szomjas katonaembert”, így aztán mindig akadt vevője. Ez volt a nyugdíj kiegészítése a mamának. – Nem főnök nem onnan van, a haverok adták be a kerítésen, én meg előrelátóan elrejtettem a kábelárokban.

– Na, ez tetszett Ceki papának az ütinek. Mondjuk nem vetette meg a bort ő sem ezért is hívták céklának, merthogy mindig olyan vörös volt az arca, meg az orra, mint a céklarépa – Most mit csináljak magával Szokol honvéd? – Hát maga tudja főnök felelte szemlesütve mintha mély megbánást tanúsítana. Így hát Ceki papa szívét sikerült meglágyítania.

– Most az egyszer elengedem, de többé ez ne forduljon elő megértette!? – Meg főnök. Mi tudtuk, hogy ígéretét nem fogja betartani. Függő volt teljesen. Megfogták, még többször, de akkor már nem volt kegyelem. Kényszerelvonó kúrára küldték Szokol honvédet. Mit ne mondjak onnan úgy tért vissza, hogy kétszer annyit ivott, mint az előtt.

Itt véget ér a történet, mert engem kihelyeztek egy ügyből kifolyólag a bocskai „titkos” objektumba. Zárójelbe mondom, annyira volt titkos, hogy 1956-ban a Szabad Európa Rádió, már bemondta, hogy mi épült Bocskán az Isten dombján. Szóval én ott töltöttem el katonaidőm hátralevő részét, így nem tudom mi lett a sorsa a derék fűtőnek.

(Írta: Pusztafi Attila)

A Nagykanizsai ingatlanpiac helyzete

Az ingatlanpiac helyzete sokak figyelmét felkeltette az elmúlt években. A lakásárak folyamatos emelkedése a fővárosban és nagyobb vidéki városokban is jelentős volt. Ebben a cikkben főleg a Zala megyei ingatlanpiacról lesz szó.

Miért érdemes Nagykanizsán ingatlant vásárolni?

Amíg a fővárosban hihetetlen magas lakásárak vannak, addig Nagykanizsán sokkal alacsonyabb négyzetméter árakkal számolhatunk. A budapesti lakások a belvárosban már lassan a 2 millió forint / négyzetmétert is elérhetik, amíg Nagykanizsán ez az összeg 150-250 ezer forint / négyzetméterre tehető. Igaz azonban, hogy Budapesthez képest kevesebb lakást kínálnak eladásra itt. Az eladó házakkal egészen más a helyzet. Budapesten horribilis összegekért árulnak még a külkerületekben is házakat. Ezzel szemben Nagykanizsán a pesti árak töredékéért is kaphatunk, igaz valószínűleg felújításra szoruló ingatlanokat.

A kedvező árak mellett a jobb munkalehetőségeket és a Balaton közelségét is szeretik az itt élők. Persze sokan csak nyaralni járnak ide.

Zala megyei ingatlanpiac

Az ország többi részéhez hasonlóan Zala megyében is drágultak az ingatlanok. Itt nagyjából 3-5%-al a korábbi évekhez képest. A Nagykanizsán kívüli Zala megyei települések fő vonzereje az országos szinten még mindig alacsonynak mondható ingatlanárakban és az országhatár közelségében rejlik. A 2019-es trendekhez továbbra is hozzátartozik, hogy a fiatalok (20-30 év között) előszeretettel dolgoznak külföldön.

Aki nem annyira ambíciózus, hogy el is hagyja Magyarországot, azoknak a Szepethez, Zalakaroshoz vagy éppen Munkakeresztúrhoz hasonló kisebb települések ideálisak. Itt ugyanis nagyon olcsón tudnak ingatlanhoz jutni, valamint könnyen találnak a közeli országok valamelyikében (Ausztria, Szlovénia, Horvátország) munkát is. Ettől függetlenül így is a nagyobb városokat preferálják, főleg akik még egyetemi vagy főiskolai tanulmányokat is folytatnának.

A fiatal korosztály preferenciáján kívül komoly akadály a zalai ingatlanpiac számára az is, hogy a legtöbb eladásra kínált ingatlan felújításra vagy legalábbis átalakításra szorul. Ez magasabb fokú tervezést és tőkebefektetést igényel, így még kevésbé teszi kívánatossá a térséget ingatlanpiaci szempontból.

Egy régi-új módszer térhódítása: a hipnoterápia alkalmazása napjainkban

A stressz a mai modern ember egyik legnagyobb ellensége, amellyel szemben nem könnyű felvenni a harcot. Ha Ön fővárosi lakos, a felgyülemlett stressz által okozott problémákra segítségére lehet egy felettébb empatikus és tapasztalt pszichológus Budapest belvárosában.

Először talán nem könnyű felismerni a nehézségeket, hogy mivel mérgezi a környezete vagy Ön saját magát. Ám egy rendkívül jól képzett szakember elősegítheti gyógyulását, utat mutathat a hozzáállása megváltoztatására, rávezetheti a sokáig nem talált válaszokra, amelyek hiányában tovább emészthetné magát.

Egy pszichológus a főváros környékén, de igazából az összes hazai nagyvárosban roppant keresett specialista, az általuk tartott pszichoterápiákon naponta megannyi ember vesz részt, akik nem képesek megküzdeni a mindennapok folytonos borzalmaival. Ám mindemellett nehéz megmondani, hogy ki az Önnek legmegfelelőbb szakember: tehát mindenekelőtt a problémáját szükséges felismerni, majd ezután egy általános beszélgetés után derül ki, hogy mi lesz a pontos módszer ellátásában. És milyen eszközöket használhat egy pszichológus Budapesten, vagy akár az egész országban? Alvásterápiát, depressziókezelést, és még számtalan más szolgáltatással hozzájárulhat az őt felkeresők fejlődéséhez.

Sőt, ezeken kívül hipnózist is alkalmazhat a betegeken. A már a középkorban ismert hipnoterápia a 20. században új köntösben és látásmóddal tért vissza a pszichoterápiák sorába. Mindezen változások magukkal hozták a rengeteg kutatást hazai és külföldi szinten egyaránt, így ezek eredményként mára teljesen elfogadott és modern kezelésként tartják számon.

A tapasztalt pszichológus Budapest belvárosában hipnoterápia alkalmazásával a pszichológus feltárja a legbensőbb gondolatokat, a rejtett félelmeket és vágyakat, amiket a beteg elnyom magában és hátráltatják a gyógyulását. A gyógykezelés során mindezek felidéződnek az emberben, és a gondolatok egymásutánjának átélésével megbirkózhat régi dilemmáival. Természetesen a szakember támogatása nem áll meg ennél a pontnál: a kemény belső harcok elsimításában megbízható társként kalauzolja az érzelmek tengerében, míg ki nem evickél onnan, vissza nem tér a normális kerékvágásba.

Továbbá a hipnoterápia nemcsak önmagában alkalmazható, hanem más kezelésekkel és módszerekkel egyetemben elvégezhető a rászoruló betegeken. Ám felhívjuk figyelmét, csak olyan terápiákon és kezeléseken vegyen részt, amelyeket képzett és tapasztalt szakemberek tartanak! És ne feledje, a pszichológiai tanácsadóval kialakított bizalom nélkül nem térhet a gyógyulás útjára!

Meghalt egy ukrán kamionos Nagykanizsán

Bűnügyi felügyelet alá került egy ukrán kamionsofőr, miután társa ismeretlen körülmények között meghalt, amíg a pihenőidejüket töltötték Nagykanizsán – mondta el a Zala Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-nek.

Pirger Csaba a Zalai Hírlap pénteki információját megerősítve közölte: a két ukrán sofőr a múlt hét végén pihenőidejét töltötte egy nagykanizsai telephelyen. Az egyik férfi egyelőre tisztázatlan körülmények között járművének fülkéjéből a földre került, feje és gerince megsérült, és meghalt.

A másik jármű vezetője többször körüljárta földön fekvő kollégáját, de állítása szerint azt gondolta, hogy csak alszik, ezért sem rendőrt, sem mentőt nem hívott.

Jelenleg segítségnyújtás elmulasztása miatt folyik nyomozás a 37 éves ukrán sofőr ellen. A férfi ezért nem hagyhatja el az országot, a magyarországi telephellyel rendelkező munkáltatója által biztosított budapesti lakásban kell tartózkodnia – tette hozzá az ügyészségi szóvivő. MTI

1 428 429 430 431 432 800