Idén is szeretetdobozokat gyűjtenek Kanizsán

Az elmúlt három évhez hasonlóan idén is iskolák, cégek, intézmények és egyházak közös szervezésében gyűjtenek szeretetdobozokat a rászoruló gyerekeknek Nagykanizsán, a szervezők három-négyezer cipősdoboznyi ajándékra számítanak ezúttal is.

Pénteki sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi feladatokért felelős államtitkára fővédnökként arról beszélt, hogy az elmúlt három esztendőben mintegy 12 ezer szeretetdobozt gyűjtöttek össze Nagykanizsán és környékén a nehéz körülmények között élők számára.

(Szeretetdobozok a nagykanizsai Erzsébet téren, a városháza előtt. Fotó: archív)

A református egyház által kezdeményezett akciósorozat keretében most is sok segítőre számítanak, akik a „csodapontokon” – ezekből már 40 van – gyűjtik a dobozokat, illetve segítik az ajándékozást. Az elmúlt években nemcsak Nagykanizsán és környékén kaptak ajándékot az iskolák, családsegítő intézmények által javasolt gyerekek, de a csomagokból jutott Somogy megyébe, illetve Kárpátaljára és Erdélybe is.

Balogh László polgármester elmondta, hogy a város önkormányzata idén is fő szervezője a gyűjtésnek, sőt már a polgármesteri iroda is „csodapont” lett, ahol átveszik a felajánlók ajándékait. December 6-áig gyűjtik a rászoruló gyerekek listáját, a „csodapontok” ajándékokat pedig december 13-ig.

Ezt követően indulnak el a dobozok a megajándékozottakhoz, de december 20-áig a Kanizsa Centrum Bevásárlóközpontban még lehetősége van az adakozóknak az ajándékdobozok átadására.

A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a dobozokba csakis olyan ajándékot tegyenek, amelyet jó szívvel tovább lehet adni, nincs benne romlandó élelmiszer vagy veszélyes eszköz. Szükséges azt is megjelölni, hogy milyen korú fiúnak vagy lánynak szánják az ajándékot.

Bertók Dániel református lelkipásztor jelezte: a karácsonyi gyűjtéssel a rászorulók arcára lehet mosolyt csalni, ráadásul az elmúlt évekhez hasonlóan nemcsak a városban és környékén, de a határon túli gyerekek is részesülhetnek a nagykanizsaiak felajánlásaiból. MTI

Több mint 4300 szeretetdobozt gyűjtöttek össze Nagykanizsán

A városban és térségében több mint 4300, gyerekeknek szánt szeretetdobozt gyűjtöttek össze az adventi időszakban, s a jótékonysági adományokból csaknem ötven dél-zalai településre és Kárpátaljára is jutott – számolt be az eredményekről a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken Nagykanizsán.

Fürdőinnovációs díjat nyert Zalakaros

A Magyar Fürdőszövetség őszi, e héten Zalakaroson rendezett közgyűlésén került sor a Magyar Fürdőinnovációs Díj 2019., valamint a Nemzeti Tanúsító Védjegyek átadására.

(Középen Cziráki László a Zalakarosi Fürdő igazgatója a díjjal)

A Zalakarosi Fürdő Innovatív fürdőszolgáltatás kategóriában pályázott sikeresen, és nyerte el az előkelő díjat legújabb fejlesztésével, a Gyógycentrum sósvizes medencéjével.
A díjat három kategóriában hirdették meg, a kategória nyerteseket 1-1 Millió Forinttal, sajtó és marketing támogatással jutalmazzák, valamint a Magyar Fürdőszövetség átvállalja az ESPA Innovation Awards nevezési díját, amennyiben megpályázzák azt.
A Magyar Fürdőinnovációs Díjat hagyományteremtő szándékkal hirdették meg, az ESPA – Európai Fürdőszövetség Innovációs Díjának alapul vételével.

A Magyar Fürdőszövetség közgyűlése egy kétnapos 200 fős szakmai konferencia volt, ahol a magyarországi fürdőszakma vezetői vettek részt.

Az ülések Boros László Attila, ügyvezető elnök, valamint Balogh Zoltán, főtitkár vezetésével zajlottak.
A kiemelkedő szakmai rendezvényen köszöntőt mondott Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, Ferenc Novák, Zalakaros Város Polgármestere, valamint László Cziráki, a Zalakarosi Fürdő Zrt. vezérigazgatója. A köszöntők után közvetlenül a szakmai előadásokat Könnyid László, a Magyar Turisztikai ügynökség vezérigazgató-helyettese nyitotta meg.

Ködös november Nagykanizsán

Az elmúlt napok csapadékos időjárása következtében ködös hajnalokra, reggelekre ébredtünk Nagykanizsán is.

A ködbe burkolózott városrészekről S. Varga György olvasónk készített fotókat. Köszönjük szépen!

Hogy milyen lesz a hétvége időjárása? Az időjósok szerint ilyen.

Szombaton az ország nagyobb részén gyengén felhős, napos időre lehet számítani, hosszabban felhős területek elsősorban északkeleten lehetnek. Csapadék nem várható. A szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A minimumhőmérséklet 1-6, a maximumhőmérséklet 8-13 fok között valószínű.

Vasárnap a Dunántúlon kisebb területen tartósan megmaradhat a köd, az ország túlnyomó részén ugyanakkor derült vagy gyengén felhős időre lehet számítani, a kevés ködfolt reggel, kora délelőtt feloszlik. Csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 7 és 14 fok között várható.

Az idén is kikapcsolási moratóriumot hirdet az ünnepekre az E.ON

Egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki tartós tartozás miatt az áramot az E.ON a karácsonyi ünnepek idején. A moratórium 2019. december 13-tól 2020. január 3-ig lesz érvényben.

Ahogy 2010 óta minden évben, az E.ON az idén is felfüggeszti lakossági ügyfeleinél a tartozás miatti kikapcsolásokat az ünnepi időszakban. A vállalat saját döntése alapján 2019. december 13. és 2020. január 3. között nem szünteti meg a szolgáltatást áramdíj tartozás miatt. Az önként vállalt kikapcsolási moratóriummal kíván a vállalat hozzájárulni a békés és nyugodt ünnepekhez, hogy a karácsony és a szilveszter körüli időszakban minden ügyfele számára biztosított legyen a villamosenergia-ellátás.

A kikapcsolási moratórium az E.ON Energiakereskedelmi Kft.-vel (egyetemes szolgáltató) szerződésben álló lakossági ügyfeleket érinti. A vállalás a nem lakossági, illetve más energiakereskedővel szerződésben álló ügyfelekre nem vonatkozik – tájékoztatta honlapunkat az E.ON sajtószolgálata.

Kitette a Facebookra, 1 órán belül elhárították a hibát Kanizsán

Szeretném mindenki figyelmét felhívni milyen veszély fenyegeti a szünidejüket töltő gyermekeket! A fotók a Kodály Zoltán utcai E.ON körzeti állomásától 200 méteres körzetében készültek! Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla utcát bezáró körzetben! – írta a Facebookon Ács Bernadette a Nagykanizsai amatőr fotósok csoportban még augusztus végén. És csodák-csodájára mi történt?

Megegyezést sürget Nagykanizsa polgármestere

Megegyezést sürget Nagykanizsa Fidesz-KDNP-s polgármestere a kormánypártok és az ellenzék között az alpolgármesterekről és az önkormányzati bizottságokról.

Mindkét oldalnak félre kell tennie minden sérelmet, hogy a város érdekében megegyezés szülessen – jelentette ki keddi nagykanizsai sajtótájékoztatóján Balogh László, miután az októberi választásokat követően a közgyűlésnek nem sikerült elkezdenie a munkáját.

(Balogh László nagykanizsai polgármester)

Jelezte, hogy az önkormányzati választáson „döntetlenközeli” állapot állt elő azzal, hogy a közgyűlésnek nyolc ellenzéki és a polgármesterrel együtt hét kormányoldali tagja van. Azóta hét háttértárgyalás volt, de a Fidesz-KDNP és az Éljen VárosuNk! Egyesület – azaz a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP – tárgyalódelegációi nem tudtak megegyezni, a tárgyalások november 13-án megszakadtak.

Nagykanizsa polgármestere abban bízik, hogy november 28-án, a közgyűlésen lesz folytatás, meg tudnak egyezni, és végre elkezdhetik a közös munkát. Megegyezést eddig azért nem sikerült kötni, mert a kormányoldal is szeretne egy alpolgármestert, ezt az ellenzéki többség azonban nem támogatja – emlékeztetett.

Úgy fogalmazott: „a várost nem a baloldal vezeti egyedül, és nem is mi vezetjük egyedül, hanem jelen állás szerint együtt vezetjük”. A képviselőktől azt kéri, „ne a múltbéli sérelmekkel álljanak elő, ne a múltbéli pozícióelosztást hangsúlyozzák”, hanem közösen alkalmazkodjanak az új, fennálló helyzethez, mert „Nagykanizsának szüksége van a kormányzati segítségre is és a helyi tetterőre is”.

Közös érdek, hogy Nagykanizsa fejlődjön, ezért „mindkét oldalnak félre kell tenni minden sérelmet”, csak konszenzussal lehetnek eredményesek – hangsúlyozta a polgármester.

Nagykanizsán októberben megtartották a közgyűlés alakuló ülését, de a megegyezések hiánya miatt már akkor elhalasztották az október végén esedékes közgyűlést. Az ellenzéki koalíció és a kormányoldali képviselők között november 13-án megszakadtak az egyeztetések, az ezt követően tartott sajtótájékoztatóján mindkét oldal egymást hibáztatta, amiért sem alpolgármesterekről, sem az önkormányzati bizottságokról és azok tagjairól nem tudtak megállapodni. MTI

Politikai patthelyzet Nagykanizsán?

Sem alpolgármesterek, sem bizottságok nincsenek Nagykanizsán. Marakodásba torkollt a Fidesz-ellenzék patthelyzet Nagykanizsán – többek között ezekkel a szalagcímekkel számolt be a kialakult kanizsai politikai helyzetről az országos sajtó. Mi most – mint valóban független helyi média – szó szerint közöljük a két fél a napokban leírt álláspontját.

Olaszországban nyerte első díját a nagykanizsai Lendvai Kristóf új filmje

A legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el Bariban Bellus Attila, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze Lendvai Kristóf Félúton című kisjátékfilmjében nyújtott alakításáért. Az Under The Stars International Film Festival negyedik, Scorsese Edition elnevezésű fordulójában lett díjazott a filmben Endrét alakító színművész.

A Félúton első, és rögtön nemzetközi kategóriadíja mellett maga a film is továbbjutott az ötfordulós fesztiválon. A szervezők értesítése szerint ugyanis a Félúton bekerült a január 22-én, szintén Bariban tartandó döntőbe.

(Lendvai Kristóf és édesapja Lendvai Béla az MTI újságírója)

Az idén először megrendezett olaszországi versenysorozatba több ezer nevezés érkezett Ausztráliától az Egyesült Államokig. Az eddigi négy fordulóba az előválogatások listája alapján több száz alkotást választottak ki, ezek között azonban Kristóf filmjén kívül csupán egyetlen magyar kisfilm szerepelt.

(A félúton szereplőgárdáj. b-j: Herold Levente, Czegő Teréz, Lendvai Kristóf, Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol)

A Szereplők: Bellus Attila, Besenczi Árpád (Jászai Mari-díjas), Czegő Teréz (Gobbi Hilda-díjas) Ecsedi Erzsébet (Aase-díjas), Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol (Máriáss- és Soós Imre-díjas), Magyar Cecília és Szakály Aurél, a főszerepet Herold Levente alakítja. A forgatókönyvet Lendvai Kristóf ötlete alapján Mészáros Gyula írta. Az angol fordítást Gelencsér Gábor és Márkus Ádám készítette.

A Félúton című film forgatása júniusban öt napon át zajlott több zalai településen, Zalaegerszegen, Letenyén, Kiskutason és Lakhegyen, a szereplők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei. A jelenleg 17 éves nagykanizsai gimnazista filmje komoly társadalmi problémával, a válással és az azt elszenvedő gyerekekkel foglalkozik, de szól a felnőtté válásról, az útkeresésről, a magunkra utaltságról, az önállóságról. A 38 perces film középpontjában egy kamasz áll, akinek a szülei hangos veszekedések közepette válni készülnek, a fiú ezért megszökik otthonról. Útközben különféle emberekkel találkozik, mire a végén rádöbben, hogy neki mégis haza kell mennie.

A filmben elhangzik a zalaegerszegi Hellogramm együttes Még a csend is… című dala, felbukkan a szintén zalai Kaczor Feri egyik szerzeménye, a filmmel azonos című főcímdalt pedig a Záhonyból indult ZUP zenekar adja elő.

(Lendvai Kristóf)

A film megvalósítását a nagykanizsai és a zalaegerszegi önkormányzat mellett többen is segítették, főként zalai cégek, intézmények és szervezetek. A főtámogató a Szabadics Zrt., a Matek Oázis, valamint a Netta-Pannonia Kft. és a Hévízi TV volt. A további támogatók közé tartozik a Bíbor-Fa Bt., az Ivanda Dent Kft., a nagykanizsai Király Patika, a Zalakarosi Fürdő, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft., a ZÁÉV Zrt., a Mutsch Ungarn Reisen, a 3B Hungaria Kft., a ZNET Telekom Zrt., a Human-Joel 226 Kft. és a Házas Hétvége. Segítette a film elkészítését Kiskutas önkormányzata, a Spirit Auto Kft., a Srágli Team, a Héliosz-N Bt., a Balaton Nyomda Kft., a Landa Kft., a Mimosa Lounge és a Belga Étterem és Söröző, valamint a zalaegerszegi Új Nemzedék Közösségi Tér és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A film díszbemutatója 2019. augusztus 27-én volt Zalaegerszegen, majd másnap Nagykanizsán, azóta pedig Budapesttől Szombathelyen át Barcsig számos általános és középiskolába, sőt egyetemre kapott meghívást, hogy rendhagyó irodalomórák keretében tekintsék meg és beszélgessen róla a diákok. Az elmúlt hetekben Bécstől Londonon át Los Angelesig még csaknem 20 nemzetközi filmfesztiválra is eljutott a nevezése.

Kristóf tavalyi filmje, a szintén zalaegerszegi színművészekkel forgatott Majdnem eltoltam szeptemberben harmadik díjat nyert a komlói III. Hét Domb Filmfesztivál diákfilmes kategóriájában, októberben 28, túlnyomó többségében külföldi alkotással együtt bekerült Szolnokon az 50. Alexandre Trauner ART/Film Festival válogatásába. Tavaly különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén és a 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, a XIV. Göcsej Filmszemlén versenyen kívül, díszvendégként mutatták be, illetve szerepelt a 6. Savaria Filmszemle és a 15. Vas-Film versenyprogramjában. Áprilisban – egyedüli magyarként ebben a kategóriában – bejutott az Egyesült Államokbeli West Chester International Film Festival 18 év alatti filmkészítők számára meghirdetett szekciójába, illetve beválogatták a londoni Lift-Off Film Festival First-Time Filmmaker versenyébe is.

Kórházreform vár Nagykanizsára is? Az EMMI szerint nem

Az aktív ellátás megszüntetését, illetve további intézmény-összevonást javasol tucatnyi helyen a kórházfenntartó az egészségügyi ellátórendszer átalakításához készült munkaanyagban.

A Népszava birtokába került javaslat szerint az érintett intézmények jobbára ugyanazok, mint amelyekről nyolc éve Szócska Miklós államtitkár megpróbálta leszedetni a kórház táblát. Többek között a tapolcai és a kazincbarcikai kórház is elveszítheti összes aktív ellátását.

Zala megyében mérlegelésre ajánlják a dokumentum készítői a keszthelyi kórház beolvasztását a megyei intézménybe. Nagykanizsán csökkenhet a sebészeti, a traumatológiai és a szülészeti ágyak száma – írta a Népszava.

A hírekre a szaktárca részéről ez a válasz érkezett.

A kormány előtt nincs olyan előterjesztés és nem is tárgyalt olyan dokumentumot, amely „kórházbezárásokról” szólt volna – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.

A minisztérium arra reagálva küldte el közleményét, hogy a Népszava hétfőn azt írta, az aktív ellátás megszüntetését, valamint további intézmény-összevonást javasol tucatnyi helyen a kórházfenntartó az egészségügyi ellátórendszer átalakításához készült kormányzati munkaanyagban.

Ezt cáfolva az Emmi azt írta: a kormány előtt ilyen előterjesztés nem járt, a kormány ilyen előterjesztést nem tárgyalt.

Új házirend a nagykanizsai kórházban

Március végén került fel a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház honlapjára az új házirend. A szabályozás többek részletesen taglalja a kórházi napirendet, az étkezést, azt, hogy miképpen kérhet felvilágosítást a beteg az állapotáról, részletezik az igénybe vehető lelki szolgálatokat is. A beteglátogatás a következőképpen alakul: munkanapokon 14-18.30 óráig, munkaszüneti napokon 10-12 óra valamint 14-18.30 óra közötti időben.

17 milliárdot érő heroint foglaltak le szlovén-magyar együttműködésben

Több mint 17 milliárd forintot érő heroinszállítmányt foglaltak le a napokban Budapesten és a szlovéniai Koperben bűnügyi együttműködés keretében, ilyen nagy fogásra a két országban évtizedek óta nem volt példa – jelentették be a két ország hatóságai közös sajtótájékoztatón szerdán, Nagykanizsán.

Boross Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője közölte: a szlovén hatóságok bukkantak rá Koperben egy konténerben arra a 730 kilogrammnyi tiszta heroinra, amelynek címzettje egy budapesti cég volt.
A feketepiacon mintegy 17,5 milliárd forint értékű szállítmány egytizedét a két ország hatóságai ellenőrzött körülmények között engedték tovább Budapestre, ahol elfogták és letartóztatták a szállítmányt fogadó 47 éves K. Richárdot.

A rendőrök az év első felében szereztek információt arról, hogy a budapesti férfi jelentős mennyiségű kábítószert akar Magyarországra becsempészni. Ezt erősítette meg október 30-án a szlovén vámhatóság, majd rendőrség vizsgálata, amelyek alapján egy Iránból Magyarországra tartó konténer vámellenőrzése során rábukkantak a 730 kilogrammnyi heroinra. Címzettje a K. Richárdhoz köthető budapesti cég volt.

A szlovén és a magyar rendőrség és főügyészség, továbbá az Europol és az Eurojust együttműködésével végrehajtott akció során Szlovéniában lefoglaltak 661 kilogramm, buborékfólia-tekercsekbe rejtett heroint. A fennmaradó 69 kilogrammot a rendőrök fedett akcióban engedték tovább Koperből a tornyiszentmiklósi határon át Budapestre.

Boross Zoltán elmondta, hogy a heroin november 5-én érkezett meg egy budapesti telephelyre, ahol a gyanúsított egy általa bérelt raktárban elrejtette. A férfit a Terrorelhárítási Központ munkatársai a Készenléti Rendőrség támogatásával fogták el, a lakásán csekély mennyiségű kábítószergyanús tablettát, 7 millió forintot és csaknem 70 ezer eurót foglaltak le.

Szakértői vizsgálat szerint a Budapestre került, rendkívüli tisztaságú heroin feketepiaci értéke – a higításától függően 1,6 és 4,1 milliárd forint közötti értéket képvisel, de a nyomozás szerint a teljes 730 kilogrammnyi drog célállomása is Magyarország lett volna. A férfit a bíróság november 8-án letartóztatásba helyezte.
Boross Zoltán az MTI kérdésére azt is elmondta: K. Richárd korábban nem volt büntetve.

Csesztregi Tamás, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kábítószervizsgáló Szakértői Intézetének igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy rendkívüli tisztaságú heroinról van szó, ami nem tartalmaz más „felütőanyagot”. A mintegy 65 százalék heroin mellett csupán a gyártása során keletkező szokásos melléktermékek találhatók a csaknem 70 kilogrammnyi mennyiségben.
Jelezte, hogy ilyen mennyiségű és ilyen tisztaságú heroint utoljára a 2000-es évek elején foglaltak le Magyarországon.

A szakértő az MTI érdeklődésére hozzátette: ha a szállítmány utcai forgalomba kerül a higítás után, meghaladta volna a magyarországi egész éves feketepiaci heroinfogyasztás teljes mennyiségét.

Nedjan Jerman, a szlovén Vám- és Pénzügyőrség koperi irodájának igazgatóhelyettese kifejtette: papíron az Egyesült Arab Emirátusokból egyiptomi átrakodás után került a konténer a koperi kikötőbe október 29-én, de kiderítették, hogy valójában Iránból indították útnak a rakományt. A gyanús körülmények miatt először röntgennel átvilágították, majd miután a felvételek alapján szokatlanak minősítették a tartalmát, illetve kutyás kereséssel is kábítószert gyanítottak a raktérben, felnyitották a konténert.

Az összesen 437 fóliatekercsből 42-nek a súlya eltérő volt, ezek felnyitásakor került elő 1421 csomagban együttesen mintegy 730 kilogramm súlyú heroin.
Szlovénia 1991-es fennállása óta ez volt a legnagyobb heroinfogás az országban, tavaly például 300 kilogrammot találtak egy szintén Iránból érkezett konténerben – fűzte hozzá a szlovén vámszakember.

Dean Juric, a Koperi Rendőrigazgatóság bűnügyi főosztályának vezetője arról beszélt, a magyar hatóságokkal egyeztetve állapodtak meg arról, hogy a szállítmány egy részét ellenőrzött körülmények között tovább engedik Budapestre, hogy elfoghassák a címzettjét.

A kikötőben egy magyar kamionsofőr jelent meg november 4-én, ő vette át gyanútlanul a szállítmányt, s azt a szlovén rendőrök megfigyelésével végigvitte az országon. November 5-én lépte át a magyar határt, ahol már a magyar rendőrök vették át a követését, egészen a célállomásig. MTI (Fotók: police.hu)

Megszakadtak a tárgyalások a nagykanizsai önkormányzat pártjai között

Egymást vádolják kompromisszumképtelenséggel a nagykanizsai közgyűlésbe bejutott pártok, miután szerdán megszakadtak az alpolgármesterekről és a bizottsági pozíciókról szóló tárgyalások a többségben lévő ellenzéki koalíció és a polgármestert adó, de kisebbségbe került kormánypárti oldal között – közölték az érintettek csütörtökön, egymást követő sajtótájékoztatójukon.

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) azt mondta: az önkormányzati választások óta eltelt egy hónapban hét alkalommal egyeztettek a két oldal képviselői, s bár a kezdetekben úgy tűnt, lehet megegyezés, ez azonban most mégsem valószínű. Azért nem tudnak megegyezni egymással, mert a Fidesz-KDNP is szeretne egy alpolgármestert, az ellenzéki oldal azonban nem fogadja el ezt a javaslatot.

A polgármester szerint a többséget adó pártok akár két alpolgármestert is jelölhetnének. Az önkormányzati bizottságok összetételében pedig „döntetlen közeli” a helyzet, mert abban kevesebb a vita.
Bizzer András, a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának vezetője úgy fogalmazott: a kormányoldal mindvégig konstruktívan állt a tárgyalásokhoz, a választói akarat is erre kényszeríti őket. A másik oldal azonban olyan forgatókönyvet lát csak lehetségesnek, ami „a polgármester háttérbe szorításával jár”, de a választópolgárok nem erre szavaztak október 13-án – érvelt.

A frakcióvezető szerint ellenzéki oldalon „a hatalomvágyuk miatt és bosszúból várhatóan totális háborúba kezdenek” a helyben kisebbségbe szorult Fidesz-KDNP ellen. A fővárosi példát látva az önkormányzatra kifizetőhelyként tekintenek, és „totális diktatúrát terveznek a közgyűlésben és a városban” – mondta.

Fodor Csaba, az ellenzéki pártokat tömörítő Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője későbbi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy amíg Balogh László polgármester vezette a tárgyalásokat, addig láttak hajlandóságot a kompromisszumra a Fidesz-KDNP részéről. Szerdára azonban „leváltotta őt” a két kormánypárt, és az új tárgyalófelek olyan elvárásokkal érkeztek, amelyek teljesíthetetlenek, ebből pedig nyilvánvalóvá vált, hogy nem is akarnak megegyezni.

Az önkormányzat most működésképtelen, nincsenek alpolgármesterek és nincsenek bizottságok sem. Pedig 1998 és 2002 között már egyszer volt példa arra Nagykanizsán, hogy az akkor kormánypárti, szocialista polgármester mellett két fideszes alpolgármester dolgozott, mégpedig tisztességesen – jegyezte meg Fodor Csaba.

Horváth Jácint, az Éljen VárosuNk! frakcióvezető-helyettese hozzátette: a Fidesz-KDNP csak időt akar húzni, de ez nem mentesíti őket attól, hogy az ellenzéki koalíció által a választási programban megfogalmazottak szerint „a sáros és korrupciós ügyeket” kivizsgálják.

„Politikai abszurdnak” nevezte, hogy Nagykanizsán a kormánypárti kisebbség akar többséget szerezni az önkormányzati bizottságokban. Az elmúlt öt évben ugyanakkor az ellenzéki oldalnak sem alpolgármesteri, sem bizottsági elnöki helyet nem adtak, a bizottságokban és felügyelő bizottságokban is jóval alacsonyabb volt a részvételi arányuk, mint a korábbi választáson elért eredményük.

Az október 13-i választásokon Nagykanizsán a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje győzött. A polgármesterrel együtt a közgyűlésben nyolc-hét arányú többségbe került a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, a Magyar Szocialista Párt, a Lehet Más a Politika és a Momentum képviselőiből álló Éljen VárosuNk! Egyesület. Október végén megtartották a közgyűlés alakuló ülését, de a megegyezések hiánya miatt már akkor elhalasztották az október végén esedékes soros közgyűlést. MTI

Nyereményjáték! Hajfestést és ajándékkosarat nyerhetsz!

Lájkold a a nagykanizsai Wella Hajstúdió Baranyai Zita oldalt, oszd meg ezt a bejegyzést és írd ki, osztva, lájkolva. A Wella Hajstúdió (Deák tér 9.) oldal lájkolói között november 30-án a Wella Hajstúdió jóvoltából egy 20 ezer forint értékű nyereményt sorsolunk ki a Wella Hajstúdió Facebook oldalán egy szerencsés nyertesnek, melynek tartalma egy ingyenes Wella Hajstúdiós hajfestés és egy ajándékkosár. Hajrá, játssz és nyerj! Ezt az oldalt kell lájkolni:

Ráadásul novemberben a női/férfi hajvágásból 15% kedvezmény a Wella Hajstúdióban. Bejelentkezés a 06/30/729-2342-es telefonszámon!

1 422 423 424 425 426 800