Megújul a vasúti menetrend és olcsóbb jegyek lesznek egyes nagykanizsai szakaszokon

Megújított őszi menetrend lép életbe több dunántúli vonalon szeptember 28-án, és olcsóbbak lesznek a jegyek is – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kiemelte, hogy az elmúlt hónapok üzemeltetési tapasztalatai alapján a nyári kínálathoz jobban közelítő lehetőségeket biztosítanak utasaik számára a vasúti és az autóbuszos szolgáltatók Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely, Keszthely, Nagykanizsa és Zalaegerszeg felé is.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az ITM a közösségi közlekedés gerincét adó vasúthálózat elsőbbségét kívánja elősegíteni.
Mosóczi László arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelentős többletkínálatot biztosító balatoni utószezoni vasúti menetrendet szeptember 27-éig meghosszabbította a MÁV.

Az államtitkár ismertette, hogy szeptember 28-tól nem kell gyorsvonati pótjegyet váltani a Székesfehérváron áthaladó, eddig pótjegyköteles vonatokra, ahogy a Keszthely-Szombathely és Pécs-Tapolca között közlekedő járatokra sem.
A Székesfehérvártól távolabbra utazóknak így akár 475 forinttal is kevesebbe kerülhet majd a gyorsvonati utazás – tette hozzá.

Olcsóbbá válik az InterCity használata is, a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém-Zalaegerszeg/Szombathely és a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa/Keszthely közötti vonatok IC-vonatrészein pót- és helyjegy helyett egyetlen, egységesen 300 forintba kerülő helyjeggyel lehet majd utazni.

Budapest meghatározott állomásai és Keszthely, valamint Nagykanizsa között a jelenlegi helyett egy díjövezettel kevesebbet kell majd fizetni. A keszthelyi utazások így jellemzően a 180, míg a nagykanizsaiak többnyire a 220 kilométeres övezetbe tartoznak majd, ennek megfelelően alacsonyabb árú jegyekkel.

Mosóczi László kimelte: a vasúti utazás költsége teljes árú jeggyel számolva 150-615 forinttal csökken Budapest és az említett dunántúli városok között. A gyorsvonatra váltott jegyek ára 150-325 forinttal lesz olcsóbb az ugyanezeken a viszonylatokon közlekedő buszokénál.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: a közösségi közlekedés átszervezésének első lépéseként július 15-e óta egységes irányítás alatt működik a MÁV és a Volánbusz. A hétfőtől életbe lépő menetrendi és a tarifareformok nemcsak a Dunántúlon jelennek majd meg, hanem később más viszonylatokon is. A tervek szerint a tarifaközösség 2022. január 1-jén az egész országban életbe lép – közölte.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte: a vasúti utazás vonzóbbá tétele érdekében alakították át a tarifarendszert, hétfőtől egyszerűbb lesz a jegyvásárlás, és az érintett viszonylatokon 10 százalékkal olcsóbb lesz az utazás. MTI

Megrongálták a Csótó Nagykanizsa fotópontját, elkapták őket

A Nagykanizsai Rendőrkapitányságra állították elő a két férfit és a lányt.

Bejelentés érkezett a rendőrségre szeptember 22-én (kedden) éjszaka 22 óra 45 perckor, hogy Nagykanizsán a Csónakázó tónál lévő Nagykanizsa feliratot többen megrongálták, és hangosan kiabáltak.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a felirat egyik „N” betűje valószínűleg rúgásoktól beszakadt, valamint több darabot is kiszakítottak belőle. Az egyenruhások a helyszínen 22 óra 50 perckor elfogtak egy 19 éves és egy 18 éves férfit, valamint egy 17 éves lányt, őket a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók a három elkövetőt garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZMRFK)

Cseresnyés: az eddigi két busz helyett újra négy fog közlekedni Nagykanizsa és Budapest között

„Néhány nappal ezelőtt jeleztem, hogy többszöri tárgyalás eredményeképpen sikerült elérni azt, hogy a buszjáratok visszaállnak Nagykanizsáról Budapestre. Így az eddigi kettő buszjárat helyett újra várhatóan négy busszal lehet majd naponta közlekedni Budapest irányába és Budapestről vissza, Nagykanizsa irányába.

Emellett a vasúti közlekedést illetően is kedvezőbb feltételek várhatóak. Hamarosan jelentkezem a részletekkel is!” – közölte egy videóban Facebook oldalán Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

Cseresnyés Péter a felvételen arról is szólt, hogy kettő busz délelőtt, kettő pedig délután fog indulni a fővárosba nem csak egy kerülő úttal, hanem direkt módon is el lehet jutni Budapestre.

A kerülő út sem lesz időrabló, hiszen a busz csak Zalakaroson vesz fel utasokat, akik szintén Budapestre kívánnak utazni – fogalmazott az államtitkár.

Fellebbez az ügyészség egy nagykanizsai gyilkosság felmentett vádlottjának ügyében

Fellebbezést nyújtott be a Zala Megyei Főügyészség (ZMF) annak a férfinak az ítélete ellen, akit egy 2007-es nagykanizsai emberöléssel vádoltak meg, de a vádlottat a Zalaegerszegi Törvényszék a múlt héten bizonyítottság hiányában felmentette – tájékoztatta a ZMF szóvivője kedden az MTI-t.

Pirger Csaba közölte: a főügyészség az ítélethirdetést követően fenntartott három nap gondolkodási idő után megalapozatlanság miatt fellebbezést nyújtott be. Indítványozta, hogy a vádlottat a bíróság ítélje el a 13 évvel ezelőtti nagykanizsai gyilkosság vádlottjaként, így a per a Pécsi Ítélőtábla előtt folytatódik másodfokon.

Még 2007 decemberében lett gyilkosság áldozata Nagykanizsán egy 81 éves férfi, de az akkor indult nyomozást eredménytelenség miatt 2010-ben felfüggesztették. Az újabb tudományos és technikai lehetőségeknek köszönhetően a korábban rögzített DNS-mintákat ma már pontosabban lehet azonosítani, ennek nyomán fogták el 2019 nyarán a gyilkossággal gyanúsított, jelenleg 44 éves férfit.

A rendszeresen italozó férfi általában ismerősöknél húzta meg magát, de gyakran meglátogatta az édesanyját, akinek szomszédjában élt a későbbi áldozat. A gyanúsított a gyilkosság éjszakáján is hajnalig ivott, de részegsége miatt nem tudta megmondani és utólag sem lehetett megállapítani, hogy merre járt azon az éjszakán.

A Zala Megyei Főügyészség vádirata szerint a gyilkosság elkövetője a kamra ablakán keresztül hatolt be az áldozat házába, ahol az ott talált ollóval egy lezárt ajtó lakatját próbálta kinyitni, hogy a bent tárolt pénzhez jusson. A zajra felébredt a ház tulajdonosa, akit az elkövető brutális kegyetlenséggel addig bántalmazott, amíg meg nem halt. A vádlottként szereplő férfi DNS-ét az ollón találták meg.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: bár voltak ellentmondások, a férfi mindvégig következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését, továbbá a poligráfos vizsgálattal sem lehetett egyértelműen alátámasztani a vádat. Nem voltak közvetlen tanúk, ujjlenyomatot nem találtak tőle, illetve más genetikai nyom sem támasztotta alá a férfi elleni vádat, a rendőrségi eljárás során az áldozat körömmintái pedig – amiből meg lehetett volna állapítani, kivel dulakodott a halála éjszakáján – eltűntek.

Mint a bíró kifejtette: a gyilkosság minősítése téves az ügyészség részéről, a tettes nem követhette el nyereségvágyból, hiszen az áldozat irataiban tartott pénzét sem vitte el, a házban értékek után nem kutatott. Az áldozat ugyanakkor – akit rendszeresen látogattak „nem éppen törvénytisztelő személyek” – napokkal korábban panaszkodott ismerőseinek, hogy valamiféle támadástól tart, a párnája alatt egy töltött légpisztolyt is tartott emiatt, azt azonban valamiért mégsem használta a gyilkosság idején.

A bíró hangsúlyozta: a vádlottnak nem az ártatlanságát mondta ki a törvényszék, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel. A férfi az ítéletet követően azonban mégsem távozhatott szabadlábon, mert egy más jellegű ügy miatt letartóztatásban van. MTI

Nagykanizsai gyermekotthonból tűnt el Orsós Szilveszter Alex

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030-157/359/2020. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 16 éves Orsós Szilveszter Alex ügyében.

A fiú augusztus 4-én egy nagykanizsai gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról; a rendőrök jelenleg is keresik.

Orsós Szilveszter Alex körülbelül 160 centiméter magas, szőkés-barna hajú, barna szemű fiú.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Orsós Szilveszter Alexet felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-311-050-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén – szól a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság keddi felhívása.

Melléképület lángolt Eszteregnyén

Teljes terjedelmében égett egy 50 négyzetméteres melléképület hétfő délelőtt Eszteregnyén, a Fő utcában. A helyszínre a nagykanizsai hivatásos tűzoltók vonultak, akik három vízsugárral megfékezték a lángokat. A tűzesetben érintett épületből a robbanásveszély elkerülése érdekében egy acetilén palackot is kihoztak – tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Fotók: Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

Koronavírus: 34 fertőzött, 108 megfigyelés alatt Nagykanizsán

A világjárvány második hullámában immáron óriási léptékben nő az érintettek és a megbetegedettek száma. A tegnapi 1070 után a mai napon is 876 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 18 866 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Zalában az esetszám mára 474-re nőtt. Nagykanizsán a ma reggeli adatok szerint 108 ember áll aktív járványügyi megfigyelés alatt, azaz ők karanténban vannak.
Közülük 34 főnél mutatták ki a fertőzést. Mivel ők „csak” enyhe tüneteket mutatnak, ezért nem szorulnak kórházi kezelésre, a karantént otthonukban elkülönítve töltik.

Kérem Önöket, hogy továbbra is tartsák be a biztonsági intézkedéseket, és tegyenek meg mindent a maguk és mások egészségének védelméért!
Vigyázzunk egymásra! – írta többek között Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester.

Koronavírus – 28 igazolt kanizsai fertőzött volt csütörtökön – Dél-Zala Press

Napról napra egyre többen érintettek a koronavírus-járványban. Az országos adatok szerint összesen 15 170 főnél mutatták ki a fertőzést, Zalában az esetszám mára 416-ra nőtt. Nagykanizsán a ma reggeli adatok szerint 110 ember áll aktív járványügyi megfigyelés alatt, azaz ők karanténban vannak.Közülük 28 főnél mutatták ki a fertőzést.

A jövő héten 22-29 fok között lesz a hőmérséklet

A jövő hét elején is sok lesz a napsütés és marad a meleg, többfelé 30 Celsius-fok közeli értékekkel, a hét második felében viszont csapadékosabb idő várható. A hétvégére hűl is az idő, egyre inkább 20 fok körül alakulnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn napos idő várható csapadék nélkül. A leghidegebb órákban 4-12 fok lesz. Napközben 24-28 fokig melegszik a levegő.

(Fotó: archív. Ősz a nagykanizsai Csónakázó-tónál. Győrfy Éva)

Kedden is több órára kisüt a nap. A nyugati, délnyugati határ közelében viszont előfordulhat egy-egy zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 5-13, a maximumhőmérséklet 24-29 fok között alakul.

Szerdán és csütörtökön a hosszabb-rövidebb idejű napsütés mellett szórványosan várható zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a szél. Zivatar térségében viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet szerdán 7-15, csütörtökön 9-15 fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet szerdán és csütörtökön is 23-28 fok között alakul.

Pénteken több helyen várható záporeső, zivatar. Sokfelé megerősödik a szél. Zivatar térségében viharos lökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 10-15, a maximumhőmérséklet általában 21-25 fok között valószínű, délkeleten 26-28 fok is lehet.

Szombaton is többfelé várható záporeső, zivatar. A szél is sokfelé megerősödik. A leghidegebb órákban 6-15 fok lesz. A nappali csúcsértékek nyugaton 15-22, keleten 22-27 fok között alakulnak.

Vasárnap elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A szél helyenként lehet erős, zivatarban viharos. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-10 fok között valószínű, keleten lesz az enyhébb idő. Napközben 14-21 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Koronavírus: ezek az új szabályok jönnek hétfőtől!

Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezünk, ezért szeptember 21 – től lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések. A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek tartalmazzák.

Hétfőtől tehát kötelező lesz a megfelelő maszkviselés már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben, hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak közönség által látogatott területén, valamint egészségügyi és szociális intézményekben, közszolgálati és postai ügyfélszolgálatokon is. A megfelelő maszkviselet azt jelenti, hogy a maszknak el kell fednie a szájat és az orrot is.

Fontos változás az is, hogy valóban maszkot kell viselni, nem elég például sállal vagy kendővel eltakarni a szájat. Ugyancsak hétfőtől lép életbe PCR-tesztek hatósági ára, valamint a zenés, táncos rendezvények, a vendéglátó üzletek és szórakozóhelyek esetében a 23 órás nyitvatartási korlát. Természetesen továbbra is fennmarad az 500 fő feletti rendezvények tilalma. A kormány döntése értelmében október 1-jétől életkortól függetlenül bárki igényelheti ingyenesen az influenza elleni védőoltást.

A maszkviselési kötelesség be nem tartása szigorúbb szankciókkal fog járni. A tömegközlekedési eszközről leszállítható lesz az, aki nem visel maszkot, és emellett akár 50 ezer forintra lesz bírságolható. Még szigorúbb lehet a büntetés, ha az illető együttműködés hiányában megzavarja a közösségi közlekedést, ez esetben ellene rendőri intézkedést is lehet kezdeményezni és elzárással is büntethető.

A maszkviselési kötelezettséggel kapcsolatos szabályokat az üzletek, a mozik és a bevásárlóközpontok esetében a kereskedelmi hatóság, minden más helyen a kormányhivatal, a rendőrség pedig bármely helyszínen ellenőrizheti. A maszkviselés betartása az üzletek, bevásárlóközpontok mozik üzemeltetőinek felelőssége is. Ha az üzemeltető azt észleli, hogy valaki nem hord maszkot, akkor a jogsértő személyt a maszkviselésre felszólíthatja, ha az illető ennek ellenére sem vesz fel maszkot, akkor távozásra kell felszólítani és kiszolgálás is megtagadható tőle.

Az üzemeltető csak akkor büntethető, ha semmit nem tesz a jogsértés ellen. Ez esetben a kereskedelmi hatóság az ellenőrzés során vagy a rendőrség értesítése alapján több fokozatban szankciót szabhat ki az üzletre is. Első alkalommal figyelmeztetést alkalmaz, második alkalommal 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szab ki, harmadik alkalommal az üzletet, illetve a helyiséget legalább 3 napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.

Testhőmérséklet-mérés az iskolákban és óvodákban

Október 1-jétől az óvodákba, iskolába, szakképző intézményekbe az ott dolgozók és a tanulók csak testhőmérséklet mérés után léphetnek be. Lázas gyermeket azonnal el kell különíteni és a szülőt értesíteni. A gyermeket az óvodába, iskolába kísérő szülő illetve más nagykorú személy intézmény területére a testhőmérséklet-mérési pontig léphet be, ha az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot visel.

A szórakozóhelyekkel kapcsolatos szabályok

Héttől a vendéglátóhelyek és szórakozóhelyek 23 óráig lehetnek nyitva és továbbra is érvényben marad az 500 fős létszámkorlát. A zárt helyen vagy a nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvény – függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől – abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma – beleértve az ott foglalkoztatott személyeket – egy időben nem haladja meg az 500 főt, és az legfeljebb 23.00 óráig tarthat.

Hétfőtől hatósági árasak lesznek a PCR-tesztek

Ugyancsak hétfőtől lép életbe az önköltséges PCR-tesztek 19.500 Ft-os hatósági ára. Itt fontos tudni, hogy Magyarországon a mai nappal közel 600 ezer PCR-tesztet végeztek, ezek döntő részét teljesen ingyenesen, az állam költségére. A potenciális koronavírus-fertőzötteknél a háziorvos, a kórházak illetve járványügyi hatóság által elrendelt PCR-tesztek továbbra is ingyenesek.

Fizetnie tehát kizárólag csak annak kell a tesztért, aki saját maga úgy dönt, hogy szeretne tesztet csináltatni vagy külföldről hazatérve 2 db negatív PCR-teszttel mentesülni szeretne a hatósági házi karantén alól. Az egészségügyi szolgáltató erre legfeljebb 19. 500 Ft-os árat számolhat fel, amely magába foglalja a mintavétel és a vizsgálat árát is, és ezen túl semmilyen kiegészítő költség nem számolható fel – tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Miért jobb a dinamikus árnyékolástechnika, mint a fix árnyékolók?

Az árnyékolás főként nyáron elengedhetetlen, de ez persze nem jelenti azt, hogy más hónapokban ne jönne szintén jól. Ugyanis az árnyékolók nem csupán a magas UV-sugárzás ellen adnak hathatós védelmet, hanem az eső és télen a hó ellen egyaránt jó szolgálatot tesznek. Azonban mielőtt beruháznánk bármilyen árnyékolóra, érdemes tisztában lenni azzal, hogy egyáltalán milyen árnyékolók érhetőek el a piacon, illetve melyiknek milyen előnyei és hátrányai vannak.

Fix árnyékolók

A fix árnyékolóknak lényegében kevés előnyük van, ami a nagy stabilitásban és a csapadékkal szembeni védelemben ki is merül. Azonban minden más tulajdonságuk főnként hátrányként értelmezhető.

Az egyik legnagyobb hátránya, hogy ahova felépítésre kerül a fix árnyékoló, oda már garantáltan nem fog besütni a nap, így alatta megszűnik a napfürdőzés lehetősége.

Szintén hátrány, hogy a fény sem fog áthatolni rajta, ami főként a késő délutáni vagy kora esti órákban kellemetlen, hiszen ekkor már szükséges valamiféle világítást kapcsolni, ami sok kertben tartózkodás esetén jelentősen megdobhatja a villanyszámla végösszegét.

Harmadrészt nem a legkönnyebben telepíthető árnyékolók közé tartozik a fix árnyékoló, hiszen a legtöbb esetben bontási munkálatokkal, ezáltal pedig törmelékkel jár a telepítés, nem beszélve arról, hogy ennek költségei szintén magasra rúghatnak.

Napvitorla és napernyő

A napvitorla és a napernyő már egy fokkal dinamikusabb, mint a fix árnyékoló, és ezek meglepően sok előnnyel kecsegtetnek. Az egyik, hogy lényegében oda tesszük őket, ahová csak szeretnénk, így szinte bárhol kaphatunk árnyékot. Bár elméletileg a napernyő és a napvitorla is viszonylag kis területet képes beárnyékolni, de több napvitorla egymás mellé helyezése esetén akár az egész kert árnyékolható, és a napernyőkből sem csak kis méretű darabok kaphatóak.

Hátrányuk viszont, hogy bár némileg ellenállnak az időjárásnak, de nem vezetik jól a vizet, és a viharos széllökéseket sem szeretik.

Dinamikus árnyékolás pergolával

A dinamikus árnyékolástechnika egyik legkiemelkedőbb darabja a pergola. Ez a típusú árnyékolás rendelkezik a fix árnyékolás előnyeivel, de annak minden hátránya nélkül.

Vagyis egy modern és minőségi pergola nem csupán stabil, és óv a csapadék ellen, hanem a telepítése könnyű és ár-érték arányban kitűnő, nem beszélve arról, hogy a dinamikus voltának hála az árnyékolás mértéke egyetlen gombnyomással mindig a pillanatnyi igényekhez szabható.

Ez a fényszabályozás a 150 fokban elforgatható extrudált alumínium lamelláknak köszönhető, de textilárnyékolók felszerelésével oldalsó árnyékolás szintén kivitelezhető.

Ha te is szeretnél szert tenni egy ilyen modern pergolára, esetleg napernyőre vagy napvitorlára van szükséged, keresd fel a SpaTrend oldalát, és válaszd ki a számodra leginkább megfelelő magas minőségű darabot!

1 351 352 353 354 355 800