Ütős videót készített Kanizsáról a helyi 2S zenekar

Nemrég figyeltünk fel egy nagyon ütős videóklipre, amelynek készítői nagykanizsaiak, a 2S hip-hop zenekar. A fiatalok azt írták, nevüket ne közöljük, inkább a zenéjük beszéljen helyettük.

A 2S (KéteS) Spenck és Serume alkotta Hip Hop duó, 2010-ben alakult, majd 2011-ben debütált, Spenck – Perpetuum Mobile kislemezén megjelent KéteS – Relax című számmal. Más zenei projektek miatt csak másodlagosan foglalkoztak ezzel a felállással. Idén viszont nekiültek, és összeraktak egy válogatás-lemezt az eddig felvett számokból. Ezt követte egy lyrics videó, és egy videóklip. Ahogy a klipben is látszik a szövegek témáiban a környezetükre, társadalmi jelenségekre reflektálnak.

A csapat legújabb, október 1-én megjelent 8800 ft. DJ B.A.S.S. (Official Music Video) 2020 című klipjének szövege sok kanizsait megérintet, amely így szól:

„Pont ide dobott a gólya, az életutam alkotója. Lokál adta alkotóvágy hűségem nem lakatolja. Pompázó főút, de London fele vezet. Fakó macskaköves utak, és kihalt lakóövezet. Átkelek a diszlexiás útfestésen. Amíg a szégyenében süllyedő plázánkat újfent nézem.

Kínaimban kutyachipbe, utcán kátyúba botlok, de csábítóak a százalékjelekben úszó boltok. Nézem a művészi oldalát, hol a tageink lemázoltak. Amit homályosít a szélben elszálló nejlonzsák. Beltenyésztett bennszülöttek, dongalábú újszülöttek egész életeket elzüllöttek. Nincsen kitáblázva, ha kéklő fény gyúl: Vigyázat! Tömegoszlatásba végződő lakótömb ivászat. Mégis hálát adok, hogy ide dobott a gólya, és nem a kuka volt a pólya. Hallelujah!

Ó te drága, hol a nyüzsgés, a lárma? Oly rég ébredtem éjjel tesóim hívó szavára, az izzó cigik szagára. A sántító szájtrombiták dallamára.
Mindez már nem több emlékeknél, eggyé váltatok mind, elégedetlenné, innen nincs visszaút, és te eltévedtél.

Én meg a híd vagyok a sok közül, mit felégettél. Hideg a tél a szív is fagyosan ítél. És a panel rengeteg is vajmi keveset ígér. A többség vegetál, alig akad aki él. Aki maradni akar és aki valamit ér.

Ott születtem, itt meg élek és, hogy mióta, nem is emlékszem már, mint egy idióta.Tudat alatt lettem lokálpatrióta, süllyedő kapitány, zuhanó pilóta.”

Soha nem volt jogsija, mégis autót vezetett a kanizsai férfi

A nagykanizsai rendőrök szabálysértési őrizetbe vették azt a férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezette személyautóját.

A dél-zalai város egyenruhásai október 29-én (csütörtökön) délután 15 óra 10 perckor Nagykanizsán, egy bevásárlóközpont parkolójában ellenőriztek egy személyautóval közlekedő 26 éves helyi férfit.

Az igazoltatás során a rendőrök megállapították, hogy a sofőr vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, valamint a vezetéstől is eltiltás hatálya alatt áll. Az iratok ellenőrzése során derült ki az is, hogy a járműre annak üzembentartója kötelező felelősségbiztosítást nem kötött.

A rendőrök a sofőrt a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra előállították, majd járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltiltották a vezetéstől a kanizsai férfit, lebukott – Dél-Zala Press

A nagykanizsai rendőrök szabálysértési őrizetbe vettek egy 40 éves helyi férfit. A járőrök 2019. január 27-én (vasárnap) 13 óra 25 perckor Sormáson, a Kossuth utcában egy 40 éves férfit igazoltattak, aki Nissan típusú személyautóval közlekedett. A sofőr iratainak ellenőrzésekor kiderült, hogy a Marcali Járásbíróság 2020. szeptember 28-ig eltiltotta a járművezetéstől.

Kérik, hogy a kanizsai temetőkben megemlékezéskor viseljenek maszkot!

Tisztelt Kanizsaiak!
Közeleg a Halottak Napja, amely elhunyt szeretteinkre való emlékezés legfontosabb stádiuma, ezért ilyenkor természetes, hogy nagyon sokan látogatunk ki a temetőkbe, sírkertekbe.

A nagyszámú együttes jelenlét miatt a súlyosbodó járványügyi helyzetben azonban fokozódik a megfertőződés esélye is, így arra kérem a kanizsai lakosságot, hogy tekintettel egymás egészségére e hét végén (október 30., 31., és november 1.) a várhatóan rendkívül zsúfolt temetők látogatása során viseljenek maszkot.

(A Tripammer utcai temető Nagykanizsán)

Ezt az ajánlásomat jeleztem a köztemetőinket is üzemeltető VIA Kanizsa NZRT. vezetőjének, és kértem, hogy erre az óvintézkedésre rendszeresen és minden lehetséges fórumon hívja fel a nyolc kirendeltségi és a Tripammer utcai temetőket látogatók figyelmét.” – írta Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. a koronavírusra tekintettel Facebook oldalán szintén tegnap hívta fel a lakosság figyelmét a maszkhasználatra.

„Tisztelt Temetőlátogatók!
A közelgő Mindenszentek ünnepe és Halottak napja időszakban jelentősen megnövekszik temetőink látogatói forgalma.
A bejáratoknál a temetőkertek fő gyalogos útvonalain és a telített sírhelytömbökben egyaránt vigyázni kell a magunk és a többi temetőlátogató egészségére, ezért a 9 városi temető mindegyikében javasoljuk és kérjük a szájat és orrot eltakaró védőmaszk használatát.” – közölték.

Táblát tarolt le, majd árokba hajtott egy 18 éves kanizsai sofőr

Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek az egyenruhások csütörtökön este 21 óra 45 perckor a 61-es számú főútvonalon. Egy 18 éves nagykanizsai férfi személyautóval közlekedett Pogányszentpéter felől Nagykanizsa irányába, amikor a 188-as kilométerszelvényben lévő erősen jobbra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a járműve felett, letért az úttestről, kidöntött egy jelzőtáblát, majd a vízelvezető árokba hajtva felborult.

A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a jármű vezetője és utasa könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Nagykanizsai Rendőrkapitányság – tájékoztatott pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

A kanizsai multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok jövőjéről kérdezik a városlakókat

„Tisztelt Kanizsaiak! Tisztelt Válaszadók!
Jövő ősszel átadásra kerül Nagykanizsán a régen várt multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok. E rövid kutatás célja, hogy nagy vonalakban képet adjon arról, milyen jellegű és témájú érdeklődés várható városunk polgárai részéről az arénával kapcsolatosan. Természetesen a későbbiekben további részletes, az érintettek bevonásával történő kutatások és felmérések is készülnek majd a témában.


A kérdőív kitöltése anonim módon történik.
Kérem, szánjon rá néhány percet és a válaszaival segítse e kutatómunka eredményességét!
Balogh László
Nagykanizsa MJV polgármestere „- olvasható a kérdőívben, amelyben mindössze 7 kérdést tesznek fel a városlakóknak:

  • Örül-e annak, hogy Nagykanizsán 2021 őszén megnyitja kapuját a multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok?
  • Ellátogatna-e a jövőben a csarnokba nézőként vagy résztvevőként, ha valamilyen sportesemény, sportverseny vagy más jellegű kulturális rendezvény kerülne megszervezésre (koncert, vásár, bál, stb.)?
  • Ön ellátogatna-e magánjellegű szabadidős tevékenység céljából (pl. konditerem, baráti csapatsportok, stb.) az arénába?
  • Ön milyen jellegű rendezvényekre látogatna el szívesen az arénába? Kérem, jelölje meg, mely típusú rendezvény milyen mértékben érdekelné Önt! (0 – egyáltalán nem érdekel; 5 – nagyon érdekel)
  • Ön mit gondol, évente hány alkalommal látogatna el az arénába, ha Önnek tetsző rendezvények lennének? (0 – soha, 5 – nagyon gyakran (hetente, kéthetente)
  • Önnek melyik név lenne szimpatikusabb az alábbiak közül a rendezvénycsarnok elnevezésére? Kérem, jelöljön meg egy lehetőséget.
  • Ön melyik városrészben él Nagykanizsán?

A kérdőív – amelynek kitöltése anonim módon történik – az alábbi linkre kattintva érhető el: Kanizsai multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokunk jövőjéről

Tűz volt egy Magyar utcai faipari üzemben Nagykanizsán

Működés közben tűz keletkezett kedden délután egy faipari üzem porelszívójának tartályában Nagykanizsán, a Magyar utcában. A benne égő tárolózsákokat, illetve az izzó forgácsot és port a város hivatásos tűzoltói az áramtalanítás után három vízsugárral eloltották.

A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tűz sem a sérült gép melletti berendezésre, sem pedig az épületre nem terjedt át. Fotók: Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver.

447 millió forintból fejleszti nagykanizsai üzemét a Resideo Kft.

Mintegy 447 millió forintból fejleszti nagykanizsai üzemét az amerikai tulajdonosi hátterű, mérőműszereket gyártó Resideo Kft., a cég a beruházással 440 munkahelyet véd meg, a kapacitásbővítéshez a kormány 224 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Nagykanizsán, a Zala megyei cég szerződésátadási ünnepségén.

Szijjártó Péter kiemelte: a cég termékei világszerte több mint 150 millió otthonban megtalálhatóak, évi 15 millió új rendszer telepítéséhez szolgáltat megoldásokat. A cégnek globálisan 13 ezer alkalmazottja és mintegy 5 milliárd dolláros árbevétele van. Ezért a beruházásért is verseny volt az országok között – húzta alá a miniszter, hozzátéve: ma az ilyen, munkahelyet teremtő, és megtartó beruházások aranyat érnek, amikor a munkahelyek veszélyben vannak. Ráadásul globálisan kapacitás-újraelosztási verseny indult – jelezte.

(Szíjjártó Péter a Resideo Kft-nél)
(Az eseményen Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is felszólalt)

A Resideo Kft. a kapacitásbővítés mellett fejleszti az automatizálást, a termelésirányítást, az energiaköltségek leszorítása érdekében új napelemparkot épít. A nagykanizsai beruházás tovább erősíti az amerikai beruházói közösséget Magyarországon, ahol 105 ezer embernek ad munkát mintegy 1700 amerikai cég.

Szijjártó Péter szerint azok a vállalatok, amelyek most fejlesztenek, hosszú távon komoly – már-már behozhatatlan – versenyelőnyre tesznek szert. Be tudnak ugyanis törni azokba a piaci üresedésekbe, amelyek létrejönnek azáltal, hogy a piac számos szereplője zsugorodni kényszerül.

Közlése szerint a támogatási programban eddig 904 vállalat 425 milliárd forintnyi beruházást vállalt, ezzel 155 ezer munkahelyet meg tudtak védeni, és 30 iparágban valósul meg fejlesztés.
Mindenki számára világos, ha 2008-2009-ben érte volna ilyen kihívás a magyar gazdaságot, akkor az ledöntötte volna a lábáról. Tíz év komoly erőfeszítésével sikerült elérni, hogy a magyar gazdaság életerős gazdaság lett – mondta.

(B-j. Cseresnyés Péter államtitkár, Balogh László nagykanizsai polgármester, Szíjjártó Péter külügyminiszter, egy testőr és Bodo Molitor a Resideo Kft. igazgatója)
(B-j. Cseresnyés Péter államtitkár, Szíjjártó Péter külügyminiszter, Balogh László nagykanizsai polgármester)

Kitért arra: Zala megye teljesítménye kiemelkedő, az elmúlt tíz évben 12 százalékról 5 százalék alá csökkent a munkanélküliség, az ipari termelés pedig 17 százalékkal nőtt 2010-hez képest.

A kormány támogatási programjában a Resideo mellett 13 Zala megyei vállalat kötelezte el magát beruházások mellett a nehéz időszakban, így 5,7 milliárd forintnyi beruházással 2900 munkahelyet védenek meg, a kormány pedig 2,5 milliárd forint támogatást nyújt ezekhez – ismertette. MTI (Fotók: Kovács Krisztián)

Két kocsiban is kárt okozott egy nagykanizsai nő

Egy 21 éves kanizsai nő közlekedett személyautóval október 27-én (kedden) délután 16 óra körül Nagykanizsán, a Rózsa utcán a Hevesi Sándor utca irányába.
Haladása során elvesztette uralmát a járműve felett, áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő személygépkocsival, majd továbbhaladva a zebra után nekiütközött egy szintén szemből közlekedő gépkocsinak.

A baleset során három személy könnyű sérülést szenvedett, a járművekben jelentős anyagi kár keletkezett – tudatta szerdán a rendőrség. (Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Adománygyűjtés Kanizsán a hátrányos helyzetben lévők számára

A Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete adománygyűjtést szervez a hátrányos helyzetben lévők számára.Szeretettel fogadnak minden új, újszerű, jó állapotban lévő játékot, könyvet, ruhát, élelmiszert stb… (Kérik, hogy az élelmiszereknél ügyeljenek a szavatossági időre.)

Az adománygyűjtés helye, ideje: Nagykanizsa, Sugár út 28. Hétfőtől-csütörtökig 08.00-16.00. Péntek: 08.00-13.00.

Az adománygyűjtés ideje: október 27-től – december 11.ig.

Információ és elérhetőség: Tel: 06/93/311-322. E-mail: nagykanizsa@mvkzala.hu.

Hold körüli halojelenséget fotóztak Nagykanizsánál

Halojelenség a Hold körül Nagykanizsáról fotózva 2020. október 26-án, hétfőn. A Nap vagy a Hold körül megjelenő optikai jelenséget, a halojelenséget a 8-12 kilométer magasan képződő fátyolfelhők, vagy pehelyfelhők jégkristályain megtörő fény idézi elő.

Fotók: MTI/Varga György.

1 343 344 345 346 347 800