Egyre elérhetőbb a napenergia hasznosítása

A napelemes rendszerek ára drasztikusan csökkent az elmúlt években, így csak elhatározás kérdése, hogy meg szeretnénk-e örökre szabadulni a villanyszámlánktól. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai alapján évente megduplázódik az ún. háztartási méretű kiserőművek száma. Az Európai Energiafüggetlenségi Nyilatkozat aláírói erre alapozva szeretnék elérni, hogy tíz éven belül a napenergia minden negyedik háztartás számára támogatást jelentsen Magyarországon!

Nagy vállalásnak tűnik, hogy a háztartások negyede napelemekkel termeljen áramot, de korántsem kivitelezhetetlen! Az elkövetkezendő években fog tetőzni az a már javában zajló folyamat, mely alapjaiban változtatja meg a családok, és nem mellesleg a vállalkozások áramfogyasztási gyakorlatát.

„A háztartások és vállalkozások számára lehetőség nyílt arra, hogy kiváltsák a villanyszámlájukat azáltal, hogy annyi áramot termelhetnek maguknak, amennyire szükségük van, sőt, akár többet is”

– szól az Európai Energiafüggetlenségi Nyilatkozat szövege, ami az ezredfordulón még sci-fi lett volna, idén már csak figyelemkeltő felhívás, tizenöt év múlva pedig valószínűleg el sem fogjuk tudni képzelni másképp az életet. Miért fizetnénk valamiért, amit a Naptól ingyen is megkaphatunk?!

solarA cél, hogy energiaigényünk minél nagyobb hányadát mi állítsuk elő saját magunknak, megújuló energiaforrások használatával. Ezáltal csökkentjük költségeinket és az általunk okozott környezeti károkat egyaránt. Ennek praktikus eszköze egy napelemes rendszer, mely viszonylag kis befektetéssel lenullázza a villanyszámlát. Mivel a leginkább elterjedt típusok össze vannak kötve az elektromos hálózattal, az esetleges többlettermelés nem vész kárba, és akkor sem kerül veszélybe az áramellátás, ha épp felhős az idő vagy éjszaka van. Az értékesített felesleg ára ráadásul fedezi a napfénymentes órákban elhasznált áram költségeit, így ha a beépítendő elemeket megvásároltuk, önmagában a villamos energiáért nem kell többet fizetnünk.

Nem marad más hátra, minthogy valaki csatasorba állítsa és elvezesse a megújuló energiaforrások irányába mindazokat, akik nyitottak az új lehetőségekre, felelősségteljesen, tudatosan terveznek a jövőt illetően és fontosnak tartják a környezettudatos életmódot. Ezt a feladatot vállalta magára Petre András, a napelemes rendszerek szakértője.

„Egyáltalán nem olyan bonyolult dolog megszabadulni a villanyszámlától, mint amilyennek ezt sokan gondolják. Több kalkulátor található a neten, ahol egyszerűen beírjuk villanyszámlánk havi összegét és megadhatunk pár adatot, mire az kiszámítja, mekkora rendszerre van szükségünk. A kalkuláció alapján könnyű megterveztetni a rendszert, és arra is szakosodtak már cégek, hogy az engedélyeztetési eljáráson végigvezessék a vásárlót, illetve akár helyette elvégzik azt. Maga a szerelés egy nap, az egész procedúra pedig ideális esetben egy hónapos folyamat. Attól a pillanattól kezdve pedig, hogy a napelemes rendszert üzembe helyezik, nem lesz többé villanyszámla. A havi több ezer forintos megtakarításnak köszönhetően a beruházás 6-7 éven belül megtérül, azt követően pedig ingyen lesz az áramunk!”

– mondta a közel két évtizede napelemes rendszerekkel foglalkozó Petre András.

Nem vagyunk egyedül azzal a törekvéssel, hogy a megújuló energiaforrásokra nagyobb hangsúlyt helyezzünk. A környező országok többnyire előttünk járnak a napelemes rendszerek alkalmazása terén, de a magyarországi trendek is növekvő tendenciát mutatnak. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai alapján évente megduplázódik az ún. háztartási méretű kiserőművek száma. Tavaly év végéig 8829 lakás energiaellátását segítették napelemek, míg egy évvel korábban még csak 4855 otthonét. A változás léptékét jól mutatja, hogy 2010-ben még csak 292 ilyen épületről beszélhettünk.

Ezen a folyamaton szeretne Petre András gyorsítani. Szerinte most ideális napelemet vásárolni, hiszen az árverseny a termelés volumenének növelésével elérte azt a szintet, melynél jelentősen olcsóbban már nem tudják a rendszereket előállítani és értékesíteni. A napelemet pedig elég egyszer beszerelni, s utána a villanyszámla miatt többé nem  fog fájni a fejünk.

Nyári “bajaink”

A nyári hónapokra jellemző betegségek a kánikulai meleg, a sajátos étrend és a szabadidős tevékenységek miatt jelentenek veszélyt szervezetünkre, ezért előnyösebb, ha ezeket elkerüljük, vagy próbáljuk megelőzni és felkészülni rá. Dr. Novák Attila, a Benu gyógyszerésze segítségével összegyűjtöttük a tipikus nyári betegségeket, kiemelt figyelmet fordítva kifejezetten a kisgyermekeket érintő megbetegedésekre és azok megelőzésére – kezelésére.

Tipikus nyári betegségek

Fokozott folyadékvesztés = kiszáradás

Szervezetünk víztartalma kortól és nemtől függően változik, mivel csecsemőkorban a teljes tömeg 78%-a, addig egy felnőtt férfi esetében 60%, felnőtt nőnél pedig 55% a víztartalom és a kor előrehaladtával folyamatosan csökken. A két leginkább veszélyeztetettebb csoportnak ennek megfelelően a csecsemők és az idős nők számítanak.

Kiszáradás okai:

·        bélfertőzés okozta hányás, hasmenés
·        lázas állapot
·        napszúrás, égési sérülések
·        cukorbetegség (magas vércukor fokozottabb vizelet-kiválasztást és vízvesztést okoz)

Kiszáradás kezelése:

Igaz nagy mértékben függ a vízvesztés súlyosságától és a kiszáradást kiváltó októl is, enyhébb esetekben a szájon át történő bőséges folyadékbevitel, súlyosabb esetekben infúziós kezelés és specifikus gyógyszerek szükségesek.

Hasmenés, salmonella fertőzés és utazók hasmenése

agroinform_20091124113224_szalmonellaA magasabb hőmérséklet következtében jóval gyorsabban elszaporodnak a baktériumok az élelmiszereinkben. Tipikus nyári betegség a salmonella fertőzés, hiszen ez a több ezer változatot számláló baktériumtörzs a meleg, nedves, párás közeget kedveli. A fertőzés emberről –emberre és állatról emberre is terjedhet, de leggyakoribb előfordulása a nem megfelelően hő-kezelt ételek. A hűvösebb hőmérséklet szaporodási sebességüket lassítja, de elpusztítani legalább 70 °C-on, minimum 5 percig tartó hőkezelés szükséges.

A fertőzés tünetei:

·        magas láz, hidegrázás
·        súlyos, vizes hasmenés
·        hányinger
·        alhasi görcsök

Kezelés és megelőzés:

A tünetek 3-5 nap után maguktól megszűnnek és a betegek egy része tünetmentes hordozóvá válik, viszont egy része fertőzés forrásává, ahol a baktérium tovább él a szervezetben. Kezelés szempontjából a legfontobb a bőséges folyadékbevitel és a szigorú diéta, míg megelőzése a fokozott konyhai higiénia és az alapos kézmosás.

Az utazók hasmenése hasonlóan az előző betegséghez 3 vagy több napon át történő híg székletürítéssel jár, néhány napon belül magától meggyógyul és kezelése a folyadékpótlás, súlyosabb esetekben infúziós kezelés.

Napszúrás, leégés, hőguta

A hő okozta betegségek az enyhe rosszulléttől egészen a végzetes kimenetű és visszafordíthatatlan tünetekig terjednek. A sok napozás és a nagy hő hatására bőrkiütések, izomgörcsök, fejfájás, de akár ájulás és valódi hőguta is kialakulhat. Különösen veszélyes a magas hő a szívbetegek esetében, érdekesség, hogy

az Egyesült Államokban a környezeti tényezők okozta halálozási adatok szerint, a hőhullámok több áldozatot szednek, mint az összes többi természeti kár összesen együtt (hurrikán, tornádó, földrengés, árvíz…).

A fejet érintő erős napsugárzás fejfájást, szédülést, remegést akár hallucinációkat is okozhat. A hőguta esetében a szervezet hőszabályozási mechanizmusa nem működik és súlyosabb esetben 41 °C feletti testhőmérsékletet és halált eredményezhet.

Hőguta tünetei:

·        magas testhőmérséklet
·        folytonos izzadás
·        gyors pulzus
·        kapkodó légzés
·        zavartság

Kezelés és megelőzés:

A hő okozta tünetek enyhébb fellépésekor sötét, hűvös helységben pótoljuk az elveszetett folyadékot és sókat, alkalmazzunk hideg – vizes borogatást. Súlyosabb tünetek észlelésekor azonnal forduljon orvoshoz. Napégés megelőzhető megfelelő (minimum 30-as ) faktorszámú fényvédők segítségével, leégés esetén forduljon gyógyszerészéhez, hiszen következménye akár bőrrák is lehet. Évente több, mint 1 millió embernél diagnosztizálnak bőrrákot, mely időben felismerve kezelhető.

Gombás fertőzések

A vizes, nedves környezet, a közös strandok, fürdők, zuhanyzók és erőteljesebb izzadás mind elősegítik a kellemetlen tüneteket okozó gombás megbetegedéseket. Leggyakrabban a láb, köröm és nőknél a hüvelyi fertőzések a gyakoriak, melyek megfelelő gyógyszeres kezelés (kenőcs, krém, tabletta) segítségével gyógyíthatók.

Rovarcsípések, Lyme-kór

A különböző rovarok (szúnyog, méh, hangya…) okozta csípések fájdalmasak, viszketést, bőrirritációt okozhatnak és fertőzést is terjeszthetnek. Megelőzés céljából rovarriasztó krém, spray alkalmazása javasolt. Kezelés céljából antihisztamin, kalcium, súlyosabb esetben szteroidos kenőcsök használhatók.

Speciális témakör a kullancsok által okozott Lyme kór, ugyanis a fertőzött kullancsból a vérszívás során kerül be a baktérium a szervezetbe. Először a csípés helyén vöröses, viszkető folt jelenik meg, később megfázásos tüneteket tapasztal a beteg, aztán gyulladás, fájdalom lép fel, végül bénulást is okozhat. Gyorstesztek segítségével kimutatható a fertőzés, a kialakult megbetegedésre antibiotikus kezelés szükséges, súlyosabb esetben kórházi ápolás.

Légúti megbetegedések

Ebbe a csoportba tartozik az allergia egyik megjelenési formája, a szénanátha, mely tipikusan pollenszezonhoz köthető. Az asztma, mint krónikus betegség tünetei a nyári hónapokban felerősödnek. Továbbá a klímaberendezések, pezsgőfürdők, párásítók okozta légionárius betegségek, melyek kialakulásáért baktériumok a felelősek és influenzaszerű tüneteket produkálnak.

Természetesen a nyári hónapokra jellemző problémák a magas hőmérséklet okozta alacsony vérnyomás, visszeres panaszok is jelen vannak, hiszen a meleg hatására az erek kitágulnak. Főleg kis gyermekeknél a víz és huzat okozta kötőhártya és középfül-gyulladás, mely súlyosabb esetekben antibiotikus kezelést igényel. Végezetül, hajlamosak vagyunk a nyaralás során „túlevésre-túlivásra” is, de ha a fent említett betegségek közül bármelyiket is tapasztalja, forduljon bizalommal kezelőorvosához, gyógyszerészéhez!

Minden, amit a probiotikumokról tudni szerettél volna

A probiotikumok élő mikroorganizmusok, amelyek megfelelő mennyiségben a tápcsatornába jutva kedvező hatásúak a szervezetünkre (probiotikus szó görög eredetű, jelentése: életért). A probiotikumok csoportjába olyan a szervezet számára hasznos baktériumok tartoznak, melyek képesek helyreállítani a bélflóra megfelelő egyensúlyát. Egy kicsit bővebb inforációkkal, Dr. Novák Attila, a BENU gyógyszerésze látott el bennünket.

Milyen hatással rendelkeznek a probiotikus készítmények, mikor és milyen betegségben javasolt szedésük a mára már nagy sikernek örvendő és nagy piaci részesedést birtokló termékeknek?

A probiotikumok a természetes bélflóra helyreállítását segítik, melynek egyensúlya a káros hatások (stressz, helytelen táplálkozás, gyógyszerek, fertőzések) következtében felborul. A bélflóra rehabilitációja különösen fontos az immunrendszerünk megfelelő működése miatt, így a védekező rendszerünkre is pozitív hatást gyakorolnak (immunstimulánsok). Továbbá részt vesznek az emésztésben, vitaminok szintetizálásban, kalcium felszívódásában és a vér koleszterinjének csökkentésében.

A probiotikumok élettani hatása rendkívül széleskörű:

·        immunrendszer erősítése
·        fertőzések megelőzése
·        akut hasmenés kezelése (bakteriális, vírusos)
·        antibiotikum okozta hasmenés kezelése
·        bélgyulladást csökkentő hatás
·        ásványi anyagok és nyomelemek felvitelének javítása
·        laktóz-intolerancia kezelése
·        csecsemőkori ekcéma és kólika kezelése
·        allergia és ekcéma kialakulásának csökkentése
·        vérnyomás csökkentése
·        bélgyulladás és irritábilis bél szindróma kezelés
·        végbélrák megelőzése

Mikor szedjünk probiotikumot?

A probiotikumok szedése történhet kezelés illetve megelőzés céljából. Kiemelten említjük az antibiotikumok használata során a probiotikumok jelentőségét, hiszen az antibiotikus kezelés során nem csak a betegséget okozó baktériumokat pusztítja el a gyógyszer, hanem a bélflóra élő alkotóit is. Számos antibiotikum okoz ezáltal hasmenést mellékhatásként, így a gyógyszeres kezelés alatt és még azt követően is probiotikum szedése ajánlott. Amire oda kell figyelni, hogy az antibiotikum és probiotikum szedése között pár óra teljen el, hogy ne akadályozzák egymás hatását, plusz magas rosttartalmú ételek fogyasztása javasolt!

Kiegészítő kezelésként alkalmazhatjuk a probiotikumokat gyulladásos bélbetegségekben, felső és alsó- légúti megbetegedésekben, atópiás dermatitisben, utazások okozta kellemetlen tünetek esetén, de akár a hüvely normál flórájának helyreállítására is (hüvely flórájának fenntartására speciális helyi készítmények vannak forgalomban). Terápiás céllal fertőzéses megbetegedések esetén alkalmazzák a probiotikumokat, mivel megakadályozzák a baktériumok, vírusok, de még a gombák elszaporodását is.

Külön csoportként tárgyalandó a csecsemők esete

Ők leginkább a szoptatással jutnak hozzá a jótékony baktériumokhoz, mivel az anyatejben találhatók meg bőségesen a bifidobaktériumok. Az anyatej teljes hiánya esetén megfelelően ellenőrzött, kipróbált probiotikus baktériumtörzset tartalmazó tápszerrel való táplálás javasolható (császármetszéssel született babáknál is).

A probiotikus készítmények típusai:

1.      vény nélkül kapható (OTC) probiotikus gyógyszerek
2.      probiotikus étrendkiegészítők
3.      probiotikumot tartalmazó ételek (pl.: joghurt, kefir)

Leggyakrabban tejsavbaktériumokat (Lactobacillus, Streptococcus, Bifidobacterium) tartalmaznak, hazánkban már több mint 60 féle probiotikus gyógyszer és étrend-kiegészítő van forgalomba.

Melyik probiotikumot válasszam?

Annál kedvezőbb egy probiotikum minél több humán eredetű törzset tartalmaz, természetesen megfelelő mennyiségben és lehetőleg élő baktérium formában. Érdekességnek számít, hogy az étrend-kiegészítők zöme liofilizált, azaz fagyasztva szárított, de életképes állapotban tartalmazzák a baktériumtörzseket. Az egyes törzsek között is jelentős különbségek adódnak, így kombinációkat alkalmaznak egy-egy készítményben. Fontos továbbá, hogy ellenálló legyen a gyomorsav és emésztőenzimek hatásának és elérje a megfelelő csíraszám a bél érintett részeit.

Sokan csodaszernek tartják a probiotikumokat, több kutatás is bizonyította jótékony hatásaikat, hiszen gátolják a kórokozók megtelepedését és átjutását a bélfalon, helyi és szisztémás immunológiai folyamatokat befolyásolnak, így általános közérzetünkön is javítanak, Mindemellett csökkentik a daganatok kialakulásának valószínűségét. Több tudományos kutatás bizonyította, hogy a rendszeresen szedett probiotikum segít megelőzni a megfázásos és influenzaszerű megbetegedéseket, hatásukra kevesebb szövődmény alakul ki.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy nincs jellemző mellékhatásuk és ellenjavallat sincs a probiotikumokkal szemben, tehát felnőtt és gyermekkorban egyaránt biztonsággal szedhetők.

Bizonyos helyzetekben, időszakokban akár megelőzés céljából is alkalmazhatók, a korra és betegségekre való tekintettel, DE óvatosság indokolt a készítmények rutinszerű alkalmazásával kapcsolatban, ezért az Ön számára megfelelő probiotikum kiválasztásában bizalommal forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez!

Tipikus tavaszi betegségek

Minden évszaknak megvan a maga jellemző betegsége, melyben az adott időszakban a legtöbben szenvednek. Télen az influenza a legjellegzetesebb, nyáron a különböző „strandbetegségek” (bőrgomba, ételmérgezés, leégés…), ősszel a megfázással kapcsolatos tünetek fordulnak elő legnagyobb számban. Természetesen a tavasznak is vannak sajátos megbetegedései melyeket röviden ismertetünk és röviden jellemezzük a tavaszi fáradtság specifikus okait, tüneteit és kezelési lehetőségeit Dr. Novák Attilával, a Benu gyógyszerészével.

Tavaszi pollenallergia

Ahogy a sötét téli napok átalakulnak napsütéses, virágzó, melegebb tavaszra és ahogy természet felébred szinte azonnal megjelenik korunk egyik népbetegsége az allergia is. A tavaszi allergia tünetei főleg szénanátha formájában jelentkeznek, de gyakran egészül ki kötőhártya-gyulladással, sőt akár ételallergiával is párosulhat.

Tünetei:
·         orrfolyás, orrdugulás
·         tüsszögés, ritkán asztmás roham
·         vörös, viszkető, könnyes szem

Kezelés:

Az időben elkezdett antihisztamin szedés segítségével a kellemetlenségek enyhíthetők, de a már kialakult problémák tüneti kezeléssel oldhatók csak meg (orrcsepp, orrspray, szemcsepp…)

Gyomorfekély

Meglepő ugyan, de bizonyított tény, hogy a gyomorfekély intenzitása, kialakulása vagy kiújulása sokkal jellemzőbb a tavaszi (esetleg őszi) hónapokban. Veszélyes betegségről beszélünk, hiszen a következményei és szövődményei nagyon súlyosak lehetnek (hashártyagyulladás, gyomorrák) és a fekély akár érfalat is elérhet, amely vérzést okozhat.

Tünetei:
·         erős gyomortájéki égő fájdalom
·         savas felbüfögés
·         gyomorégés

Kezelés:

Leggyakrabban idegi alapú betegségnek tartják, de kialakulásában a stressz mellett számos egyéb tényező is szerepet játszik (Helicobacter pylori nevű baktérium, gyógyszer-mellékhatás, dohányzás). A tünetek érzékelése esetén azonnal forduljon szakorvoshoz, aki a fekély kialakulásának megfelelően gyógyszeres kezelésben részesíti!

Vírus fertőzések

Idén is kitolódott az influenza-szezon, sőt február-márciusi időszakban tetőzött hazánkban, de a vírusfertőzések a tavaszi hónapokban is nagy számban előfordulnak. Nevezhetjük tavaszi náthának és megfázásnak is, hiszen ekkor még nagyon ingadozó az időjárás, a nappali 18-20 fok körüli hőmérséklet éjszakára 10 fok alattira esik, mely jelentős hatás gyakorol a szervezetünkre.

Tünetei:
·         enyhe tünetekkel indul (orrdugulás, torokfájás, kismértékű láz)
·         később magas láz, hidegrázás
·         felső-légúti panaszok, köhögés, fejfájás
·         rossz közérzet, gyengeség

Kezelés:

Megfelelő réteges öltözködés és erős immunrendszer segítségével elkerülhető, de a már kialakult betegség esetén fontos a megfelelő folyadékmennyiség és minőség (akár több liter szénsavmentes víz, gyümölcstea, vitamindús gyümölcslé). Nagy mennyiségű C-vitamin, immunerősítő gyógynövényekkel kiegészítve (propolisz, echinacea, fokhagyma…). Súlyosabb tünetek esetén keresse fel kezelőorvosát, vagy kérdezze gyógyszerészét!

Egyéb tavaszi betegségek

Felfázás

Tavaszi hónapokra jellemző betegség, hiszen ekkor még immunrendszerünk is gyengébb és az időjárás is még „csalóka”. Jellegzetes tünetei között a gyakori vizelési ingert, a fájdalmas vizelést, alhasi fájdalmat és a sötétebb színű vizeletet említhetjük meg. Ha a természetes gyógynövényes (tőzegáfonya, csalán…) alkalmazása már kevésnek bizonyul orvosi kezelés szükséges.

Bélférgesség

A kisgyermekek jellemző betegsége, akik a játszótereken, homokozókban találkoznak a bélférgekkel, melyek kellemetlen tünet-együttest okoznak. Hasfájás, felpuffadt has, szelesség, hasmenés, hányás, végbélkörnyéki viszketés és az apró giliszták megjelenése a székletben kísérheti a betegséget. Kezelése az orvos által felírt féreghajtó tabletták segítségével történhet.

Tavaszi fáradtság

Sokan érezzük magunkat kora tavasszal fáradékonynak, aluszékonynak, bágyadtnak, sokszor fáj a fejünk, szédülünk, ingerlékenyek vagyunk. A felsorolt tüneteket sokan tapasztalják mostanság, hiszen a „tavaszi fáradtság” sajátságait jelentik, mely nem egy konkrét betegség, csupán a nyáron felhalmozott vitamin és energiatartalékaink téli hónapokban történő kiürülését jelenti. Tehát szerveztünk normális reakciójáról van szó, hogy a téli üzemmódból kapcsoljunk át tavaszira és töltsük fel kiürült raktárainkat.

Biokémiai háttere:

Hormonháztartásunkban lezajló változások okozzák a tavaszi fáradtság tüneteit. Az „alvási hormonként” emlegetett melatonin és a „boldogsághormonnak” titulált szerotonin szezonális ingadozása tehető felelőssé a tünetek kialakulásában. A rövid téli nappalokban a kevesebb fénynek köszönhetően fokozódik a melatonin-képződés és így nő az alvásigény. Tavasszal meghosszabbodnak a nappalok, csökken a melatonin képződés, zavart okozva az alvási bioritmusunkban. A szerotonin képződését is a fény fokozza, így télen szervezetünkben szerotonin hiány alakul ki, mely „boldogtalanságot” akár depressziót is okozhat.

Kezelés:
·         legfontosabb az életmód-változtatás
·         testmozgás a szabadban
·         napi többszöri kiegyensúlyozott étkezés
·         nagy mennyiségű friss gyümölcs és zöldség
·         nagy mennyiségű folyadék fogyasztása
·         megfelelő mennyiségű alvás (min. napi 7 óra)
·         reggeli váltózuhany alkalmazása
·         szaunázás
·         kevesebb stressz, dohányzás és koffein

Mivel a tünetek bekövetkezésének oka egyrészt vitaminhiány, ami akkor lép fel, ha a szervezet nem jut megfelelő mennyiségű vitaminhoz és a raktáraink is kiürültek, vitaminpótlás szükséges! A patikákban már tengernyi mono és komplex vitaminkészítmény elérhető, a szakdolgozók segítenek kiválasztani a nekünk megfelelőt.

Az esetek többségében az alapprobléma a fent említett kezelési lehetőségek segítségével megszüntethetők, viszont ha nem segítettek a tünetcsoport enyhítésében sürgős orvosi kivizsgálás szükséges, hiszen a problémákat okozhatja vérszegénység, vagy akár depresszió is. Nagyfokú teljesítmény-csökkenés akár pajzsmirigy alulműködésre is okot adhat, sőt szívbetegség lehetősége is felmerülhet!

Kezdő kismamák kisokosa: a magzat kedvéért

Hogy tudd mire is számíts, amikor babát vártok, dr. Novák Attila, a Benu gyógyszerészének segítségével néhány hasznos információt osztunk meg.
A szűrővizsgálatok egy része kötelező, másik része választható. Általános szabály, hogy normál terhességben csak az alapvizsgálatok elvégzése szükséges, de a rizikós esetekben (35 év felett, többszöri vetélés…) kiegészítő vizsgálatokra is szükség van. Jelentőségüket nem lehet kellőképpen hangsúlyozni, hiszen ma már ezen vizsgálatok segítségével a genetikai hibák nagy része diagnosztizálható terhesség alatt.

A terhesség ismert szakaszai

I. trimeszter (0.-12. hét)
II. trimeszter (13.-24. hét)
III. trimeszter (25.-40. hét)

Tekintsük röviden át, mikor és milyen terhességi vizsgálaton szükséges átesniük az anyáknak…terhesteszt_agyon_ulve

A legelső – vagy nevezhetjük nulladik vizsgálatnak is – a terhességi teszt otthoni elvégzése, melyek ma már nagyon megbízhatóak és pozitivitása (két közel azonos erősségű csík megjelenése a teszten) esetén szükséges bejelentkezni az első nőgyógyászati vizsgálatra!

7.-8. heti első terhességi vizsgálat

Az első nőgyógyászati vizsgálat egy hüvelyi ultrahang vizsgálatot jelent, melynek célja a méhen belüli terhesség igazolása. Feltérképezik a terhes nő kórelőzményét, korábbi betegségeit, kikérdezik az esetleges gyógyszerszedéséről, nőgyógyászati betegségeiről, káros szenvedélyeiről.
A kétkezes nőgyógyászati vizsgálat során kitapintják az érintett területeket (kismedence, emlő).
Ha a leendő kismama régen vett részt, akkor szükséges elvégezni a méhnyakrák szűrését is! Minden terhes nő beutalót kap a védőnőhöz, akinél terhesgondozási kis-könyvet vált ki, amiben rendszeresen vezetheti a terhesgondozás során elvégzett vizsgálatok eredményeit.

9.-10. heti első laborvizsgálat

Ennél a vizsgálatnál a következőknek kell megtörténniük:

• vércsoport-meghatározás
• vérkép, máj és vesefunkció
• vizeletvizsgálat
• szifilisz kötelező szűrése
• TORCH vizsgálat (toxoplasma, rubeola, herpes, CMV)

Megjegyzés: a toxoplazmózist a macskákban szaporodó parazita okozza, mely átjutva a méhlepényen megfertőzi a magzatot is és a terhesség minél korábbi szakaszában fertőz, annál súlyosabb következménnyel járhat (antibiotikus kezelés szükséges).

 10-12. heti második terhességi vizsgálat

Cél: szívműködés ellenőrzése, szülés idejének kiszámítása, leletek elemzése, beutalók adása

1_uh10.-12. heti kromoszóma vizsgálat:
Ma már végeznek úgynevezett, Chorionbiopsziát (CVS) is, mely korábban (9.-11. hét) ad lehetőséget a rendellenességek felderítésére, a magzatburok bolyhaiból vett minta alapján.

 

 

12. heti harmadik terhességi vizsgálat + II. ultrahang-vizsgálat:

Cél:
• nyaki redő (NT) mérése
• orrcsont jelenlétének vizsgálata
• szívműködés ellenőrzése
• leletek elemzése, beutalók adása

16. heti AFP vizsgálat anyai vérből

AFP = alfafetoprotein, az anyai vérben jelen lévő fehérje, mely koncentrációjának a normálistól való eltérése bizonyos rendellenességek jelenlétére utal (nyitott gerinc, Down-kór). A vizsgálat egyszerű vérvételt jelent, nem kell semmi komolyra gondolni…

Megjegyzés: 2014. nyár óta nem kötelező az AFP vizsgálat

HBsAg – a 16. heti AFP szűréssel egy időben végzik el a vírusos májgyulladás (Hepatitis B) kötelező szűrését is.

 

16.- 18. heti amniocentézis:

Amniocentézis = magzatvízcsapolás

Cél: kromoszómarendellenességek, nemhez kötött öröklődő betegségek, anyagcserezavarok, enzimhiányok felderítése

A vizsgálat elvégzése akkor ajánlott, ha az AFP vizsgálat eredménye a normálistól eltérő értéket mutatott, illetve rizikós terhességi esetekben.

 

18.-20. heti negyedik terhességi vizsgálat + III. ultrahang-vizsgálat

Cél:
• gerinc, csontok, belső szervek fejlődésének ellenőrzése
• szívműködés vizsgálata
• esetlegesen a nemének megállapítása
• leletek ellenőrzése, beutalók

 

20.-24. heti II. vérvétel és terhességi cukorbetegség szűrése (OGTT)

i_terhessegi-cukorbetegseg-kockazatCél:
• OGTT = orális glükóz tolerancia teszt
• vérkép
• vizeletvizsgálat

Pozitív eredmény esetén beszélünk gesztációs diabétesz mellitusról (GDM), vagyis terhességi cukorbetegségről, ami azért fontos, mert a magas cukor károsítja a magzatot és súlyos szövődményeket is okozhat, ezért ennek szűrése kötelező.

 

24.-26. heti, ötödik terhességi vizsgálat

Cél: ugyanaz, mint a negyedik terhességi vizsgálatnál

 

30.-32. heti hatodik terhességi vizsgálat + IV. szűrő jellegű ultrahang vizsgálata

Cél: magzati szívhang vizsgálata, méhszáj vizsgálata

 

34. heti hetedik terhességi vizsgálat

Cél: várható császármetszés megbeszélése

 

34.-36. hét III. vérvételi vizsgálat

Cél:
• vérkép
• máj és vesefunkció
• vizeletvizsgálat
• hüvelyváladék-vizsgálat

 

35. héttől hetente egyszer CTG (Kardiotokogram) vizsgálat

CTG célja: a magzati szívhang, szívfrekvencia és a méh feszülésének vizsgálata, a magzat méhen belüli állapota, oxigénellátottsága és a méhösszehúzódások vizsgálata. NST-nek (non stress test) is hívják. Ma már lehetőség van 3D vagy 4D ultrahang-felvételek készítésére is, ahol már térben láthatjuk a magzatot és annak mozgását.

 

35.-36. heti GBS (B csoportú Streptococcus) szűrése hüvelyváladékból

A vizsgálat nem kötelező, de ajánlott, egyidejűleg méhszáj vizsgálat is történik. Pozitivitás esetén antibiotikum kezelés szükséges a magzat fertőzésének kivédésére.

 

38.-39. heti ultrahang-vizsgálat

Cél: magzat méretei, súlybecslés, lepény funkciójának vizsgálata

 

36. héttől a szülésig többszöri nőgyógyászati vizsgálat (individuális) 40. hétig a terminus végéig

Cél: a komplikációmentes szülés, megérett e a magzat a szülésre, ezért:
• naponta – másnaponta CTG
• másnaponta ultrahang-vizsgálat
• szükség esetén méhszájvizsgálat

 

Minden terhességi vizsgálat során megmérik az anya vérnyomását, pulzusszámát és rendszeresen ellenőrzik mind az anya mind a magzat súlygyarapodását. Összességében elmondhatjuk, hogy a rendszeres nőgyógyászati vizsgálatok mellett érdemes elvégezni ezeket a szűrővizsgálatokat terhesség alatt és természetesen elengedhetetlenek a hasznos életmódbeli változások is (megfelelő táplálkozás, káros szokások elhagyása…), valamint a megfelelő vitaminbevitel!

Két kerékkel kevesebb, mégis több. Mi az?

Azt mondják hóbort, mások csak egyszerű sportnak tartják, de valójában a kerékpározás egy életforma. Kerékpáros körökben kevés ember van az országban, aki ne ismerné Jankovics Ferencet, és szerencsére már a megyében is egyre inkább a sporttal, azon belül a biciklizéssel kezd egyet jelenteni a neve. Azonban a jelen sikereihez nem márvánnyal volt az út kikövezve. A bringázásról, turizmusról, nehézségekről és üzleti sikerekről Jankovics Ferivel beszélgettünk.

Már vagy tíz éve ismerjük egymást, mégsem tudok semmit a hátteredről. Annyi bizonyos, hogy nem tegnap láttál először biciklit. Mesélj egy picit a Yanko’s hátteréről!

Hát valóban nem ma kezdtem! Ami azt illeti, az egész életemet a kerékpározás jellemezte valamilyen formában. Valamikor ’79-ben kezdtem a kanizsai Olajbányász SE színeiben Ács Pista bácsival kerékpározni gyerekként. A mesterem, és akitől a bringázás szeretetét tanultam gyerekként, Dávidovics Ferenc volt.

Persze akkoriban nem volt helyi szinten se profizmusról szó, se versenycsapatról, valójában az egyéni érdeklődésem vezérelt ’84-ig.

A végére már csak egyedül maradtam az edzőmmel, úgy is gúnyoltak bennünket, mint „az egyszemélyes szakosztály”. Aztán kaptam egy lehetőséget a győri sportklubnál, ahol már hivatásos versenyzőként csinálhattam azt, amit a legjobban szerettem, egészen ’87-ig. Sokáig kerestem az utam utána, mert az akkori csapat sem, és a hazai sportkörnyezet sem volt azon a szinten…

Attól még gondolom voltak eredményeid, elvégre majd tíz évig versenyeztél, ráadásul válogatott szinten!

Igen, voltak sportsikerek bőven. A három, akkori legjobb eredményem a serdülő magyar bajnoki cím, és az ifjúsági VB-n elért 14. helyem, és még BÜKK nemzetközi Kupa 1. helyem. Ezek annak idején azért jó eredménynek számítottak. Azóta voltak még sikerek, de ezek nem versenykörülményekhez köthetőek, hanem jobban a személyes munkámhoz.

Innentől kezd érdekes lenni látom…

Legalábbis egy másfajta aspektusból nézve. A lényeg, hogy ugye kisebb kitérő után – persze a sportot nem elhagyva –

mikor visszakerültem Kanizsára, odamentem pár biciklis kis sráchoz, hogy csapatot szeretnék összeállítani, és ha gondolják, szóljanak a barátaiknak, aztán el is kezdünk edzeni.

Jankovics Feri még este, edzés után is lelkesen mesél a témáról

Jankovics Feri még este, edzés után is lelkesen mesél a témáról

Ez ’95-ben volt, és innentől kezdődött egy igazi filmbe illő eseménysor. Meglepő módon nagyon sok fiatal jelent meg az első pillanatban a felhívásomra, és elkezdtem őket edzeni, pontosabban velük edzeni. Szép lassan egy kis csapattá verbuválódtunk, és a magunk amatőr szintjén elkezdtük felépíteni saját magunkat. Érdekes módon olyan rendkívüli teljesítményeket tudtunk elérni, hogy már a hazai profik is felfigyeltek ránk, mikor nekiálltunk versenyekre is járni (persze minden kötöttségtől mentesen). Az azért egy nagyon jó érzés volt, mikor Fradi szintű nagy klubok kérdezősködtek felőlünk! Ahogy szaporodtak a sikereink a magunk módján, az önbizalmunk is elkezdett nőni.

Egészen odáig bátorodtunk, hogy az akkori, a sportágban ismert és köztudottan nagy támogatót, a MAPEI-t is megkerestük Gajer Tamás barátommal.

Mivel országszerte számtalan nagy és profi csapat tett hasonlóképpen, igazából nem számítottunk semmi komolyra. Erre egyszer felhívtak, hogy kaptunk időpontot a helyi kirendeltség igazgatójánál, akinek miután előadtuk a kisvárosi történetünket úgy megtetszett a koncepciónk, hogy végül rábólintottak a szponzorációnkra!

Ez elég meseszerűen hangzik!

Az is volt hidd el! De az eredmények is megszaporodtak. Olyan versenyekre juthattunk el, amiről addig álmodni sem mertünk. Nem is akármeddig! Az eredményeink alapján már az európai versenyszint alsó vonaláig jutottunk, és ezekre a sikerekre természetesen mind többen figyeltek oda.

Ekkor már külföldi versenyzők is jelentkeztek a csapatba a világ minden tájáról, például USA-ból, Ausztráliából, és néhány szomszédos országból!

De aki biciklizik, az tudja, hogy ezt nem lehet céltudatosság nélkül csinálni… hihetetlen erőre, ambícióra volt szükség, amit a sport iránti szeretetünk tartott egyben. A dolog azonban akkor szakadt meg, amikor a MAPEI főtámogatóként hirtelen kiszállt a sportág szponzorációjából. Az egy kemény időszak volt, elsősorban lelkileg…

A verseny-szint után is van élet azért. Hogyan tovább?

Körülbelül 10 éve, egyszer egy Olaszországbeli sportesemény kapcsán, az egyik város főterén felállított pódiumon levő 20-30 biciklire lettem figyelmes, amin egyszerre tekertek ütemre, edzés-szerűen, de nem tudtam mi az. Spinningnek hívták…

2004-ben aztán az akkori üzlettársammal behoztuk Kanizsára, ami rövid idő alatt olyan népszerűvé vált, hogy más városokban is nyitottunk spinning-termet.

Ez jelentette a felocsúdást, és terelt el a kerékpár élsportjától az üzleti atmoszféráig. A szabadúszó spinningelést végül a csúcson hagytuk abba, de az edzések azóta is elérhetőek, csak más helyszínen, más formában, a sportágat immáron szinte hivatalosan is „Jankovics Ferihez” kötve.

Eddig ívelő pályát mutat a történeted. Hogyan keveredtél a turizmusba?

IMG_48722413615668

A megyét járva – Forrás: az Egyesület facebook oldala

Meg fogsz lepődni, köze van a bringázáshoz! Egyszer egy külföldi utam során szintén felfigyeltem egy akkor Európában kibontakozó dologra. Ez voltaképp a biciklizés és a turizmus masszája. Így adódott, hogy anno először a zalakarosi Hotel Karos Spa-ba szerződtünk le. Az üzlettársammal, Radics Bálinttal nem sajnáltuk a céltól az inputot: vettünk vadiúj, profi Merida bicikliket, és közben túrákat szerveztünk. Annyira népszerűvé vált, hogy nem sokkal később Karosra, majd Hévízre is – köztük sok szállodával szerződésben már – kiterjedt a tevékenység. Mára már elmondható, hogy Zalakarost és Hévízt ebben a témában „belaktam”, és nagyon jó együttműködésben tudunk együtt dolgozni a helyi turisztikai szakemberekkel, önkormányzatokkal.

Olyannyira lett nyerő ez az irány, hogy azóta életre kelt a Tour De Zalakaros is, ami tavaly már 1300 versenyzőt vonzott, ezzel az ország 3. legnagyobb biciklis-maratonjává válva.

Jelenleg az idei verseny szervezése folyik, és úgy néz ki újra képbe kerül a MAPEI is! A Mallorca-i modellt tehát a zalai „Termálvölgyben” is sikerrel lehetett alkalmazni. Azóta persze számtalan ehhez kapcsolódó projektben vettünk részt, egyebek mellett kerékpáros-turisztikai kiadványok, térképek szerkesztésében, ami már nemcsak a környék, hanem a West Balaton régióját is érinti.

Mi a helyzet a “Teker Egyesülettel”?

Ez az ív, amiről az előbb beszéltél, ez vezetett tulajdonképpen egy egyesület megalakításához. Ez a munka és hobbi valahogy odáig érett, hogy egy közösség megalkotása vált prioritássá.

Ez egy baráti társaság illetve abból kialakult sportegyesület, melynek tagjai felnőtt, dolgozó emberek. Csak épp imádják a biciklizést, és szenvedélyesen szeretnek sportolni a természetben, együtt, jó kedvvel.

IMG_48624293071234

A Teker Egyesület néhány képviselője – Forrás: az Egyesület Facebook oldala

A külföldi tapasztalataim alapján mindig is vágytam olyasmire, mint ami az olaszoknál jellemző: kötetlen társaságok, erős közösséget alkotva együtt bicikliznek, vagy versenyeznek. Ki mennyire veszi komolyan… Most ott tartunk, hogy ez a biciklis kultúra nemhogy megjelent itt, de azzá kezd válni, amit elképzeltem. Ennek (is) következménye ez az üzlet, ahol beszélgetünk. Most kezd teljesülni az álmom: van egyesület, van közös teljesítmény, van egy központunk, és egy baráti közösség, amolyan olasz módra!

Akkor tehát az Egyesület következménye a kerékpárboltod?

Spinning-edzés után, kerékpárboltban beszélgetni a biciklizésről

Spinning-edzés után, kerékpárboltban beszélgetni a biciklizésről

Az egyik, de az azért összetettebb. Az üzlet kialakítása mögött több dolog áll: egyrészt van a Teker Egyesület, aminek így lett végre egy bázisa. Van honnan elindulni, van hova visszajönni, ahol nem mellesleg szervizelni is tudunk egyből. Így egyben egy brand-ünk is lett, legalábbis hitelesebb kerékpár csapat lehetünk így. A másik ok, hogy én korábban is értékesítettem kerékpárokat, de így, hogy van üzlet, mindezt sokkal kulturáltabb körülmények között tehetem, és sokkal nagyobb volumenben. Emellett egy „csomag” is vagyunk, hiszen adott egy kerékpárüzlet, aminek van egy csapata is – mint Nyugaton -, tehát minden egy helyen van.

Ilyen szép sztori után mi a jelenlegi célod?

A célom, hogy jó bicikliket adjak el, elégedett és a sportba szerelmessé váló embereket varázsolhassak, illetve hogy egy jó kis helyi biciklis közösség alakuljon ki. Nekem ennek minden perce boldogság, ettől kerek az életem, és folyamatos alkotásra ösztönöz újabb és újabb célokat magam elé állítva. Gyakorlatilag 20 évre elegendő koncepcióm van, aminek jó részét meg is kívánom valósítani! Egy dédelgetett álmom még mindig van, méghozzá visszatérni az élsportba!

Egyszer az egyik barátommal ellátogattunk a Tour De France-ra, ahol a VIP kordonon kívül állva, a nagy klasszisokat nézve megfogadtam, hogy egyszer „a kerítésen belül fogok lenni!”

Multifunkciós rendezvény-szombat

Azt senki nem mondhatja, hogy nem volt mit csinálni szombaton Kanizsán, még akkor sem, ha valaki a Valentin-napot messzire kerüli. Igaz, némiképp szerencsétlen, hogy az egyébként külön-külön is érdekes programok egy időponton kerültek megszervezésre. Február 14 apropóján azonban a mai nap inkább az Esküvő kiállításnak állt jobban, és a sikeresség maximalizálása érdekében szerencsésebb lett volna időpontban elszeparálni a két rendezvényt. Ugyanakkor nem nevezhető problémának sem, mivel teljesen más közönséget vonzanak, és bizonyára sokkal több embert késztet két rendezvény a kimozdulásra, mint egy. Lássuk, milyenek is voltak a szombati programok!

A rendezvények alap különbsége, hogy az egyik tömegrendezvény, a másik egy specifikáltabb. Bár gasztro-rendezvény sok van országszerte, a Fánkfesztivál Nagykanizsáé. Ezt az érdemet javarészt a VOKE Kodály Művelődési központnak – azon belül is Kámánné Szép Teréziának és kollégáinak – köszönheti a város, ami csak két-három év után mérte fel a fesztivál valódi jelentőségét. Esküvős kiállítás több helyszínen is megrendezésre kerül, a színvonal és a kiállítói kínálat mindig ugyanahhoz a kottához köthető, mint afféle franchise. Az idei, nagy meglepetésünkre magasabb színvonalat prezentált a legutóbbiakhoz képest, jóllehet azok is izgalmas rendezvények voltak.

Esküvő kiállítás

Ahogyan arról az olvasók is tájékozódhattak korábban, Osvald Gábor és csapata nagyon sokat tett azért, hogy ez a rendezvény nálunk is megrendezésre kerüljön. A helyzet úgy alakult, hogy cikinek számítana, ha éppen nálunk n20150214_133131_Richtone(HDR)em lenne, ám hosszú évek fáradságos munkája beért arra, hogy Nagykanizsa is felkerült az esküvős rendezvénytérképre. Igaz korábbi beszélgetéseinknél a főszervező meglehetősen szerényen és némi fenntartással nyilatkozott az eseményről, meglepődve tapasztaltuk a nagy számú kiállítót, akik egytől egyig színvonalas kínálattal rukkoltak elő. A HSMK területe jó lehetőséget biztosított ahhoz, hogy úgy tudjanak tömeget ellátni, terelni, hogy a látogatóknak kicsit sem csorbul a komfortérzete. Ez vélhetően a helyszín jó adottságainak és azok megfelelő kihasználásának köszönhető. A programok hasonlítottak a korábbiakhoz, de változások bőven megfigyelhetőek. Kifejezetten impozáns látványt nyújtott a bejáratnál parkoló két limuzin, és díszes hintó, és szinte szívet melengető látvánnyal szolgáltak egyes kiállítók pultjai, különösen a tortás, és dekoros pultok, de igazából kár is lenne kiemelni bármelyiket is, hisz az összhatás volt a mérvadó. A program azonos volt a korábbiakhoz, igaz, ebben a témában nem nagyon lehet eltérni a tárgytól… A pikantériát egyébként a több tucat modell hölgy adta, ami miatt – ha másért nem is – már érdemes volt legalább egy kis időt bámészkodni. A repertoár gyakorlatilag minden a témában érintett dolgot lefedte, aligha lehet ráfogni a szervezésre, hogy valamiből is hiányt szenvedett. A lényeg nem az volt, hogy minden, az esküvő bizniszben fellelhető helyi vagy távolabbi vállalkozás felvonuljon, hanem csak néhány, akik inspirációul szolgálhattak a hezitálók számára. Aki házasságkötés előtt áll, az vélhetően némi kedvezményt is besöpörhetett, ami nagyon hasznos tud lenni a több milliós büdzséjű “nagy nap” idején…
A színvonal tehát nemhogy nem csökkent, de szubjektív megítélésünk alapján inkább nőtt az Esküvőkiállítás esetében.

Fánkfesztivál

Valami egészen más érzésünk volt a Kanizsa Centrumban megrendezett Fánkfesztivál esetében. Az első, egyszavas benyomásunk a “bucsusság” volt. A helyszín tömve volt emberekkel, és tényleg nem volt korosztály, aminek az érdeklődését ne tudta volna lekötni egy kis időre, de az összhatás valahogy nem volt az igazi. A korábbi alkalmakkor meghittebbnek, szerethetőbbnek hatott, mikor a MÁV csarnokban, egy egyszerű 20150214_142320infrastruktúrával bonyolódott, és a főszerep valóban a fánké volt. Most leginkább az volt a benyomásunk, hogy egy klisés tömegrendezvényen vagyunk, ahol amúgy van fánk is, ráadásul borzasztóan elvonta a figyelmet a témáról, programról az ottani “egyéb” kínálat. A legelső dolog ami feltűnt, hogy mire valami fánkfesztiválra emlékeztető környezetet találtunk már túl voltunk egy körhintán, pár áruson, egy színpadon egy csomó üzleten, és rengeteg emberen. Tehát a kínálat megette a keresletet. Legalábbis annyira mégsem jó, ha a folklórról és fánk témáról folyamatosan eltereli a figyelmet pár butik, elektronikai vagy épp élelmiszer üzlet. Egyszerűen nehéz átadni az embernek magát az atmoszférának úgy, hogy rendszeresen kizökken. A helyszín kelemesebb, és nyilvánvalóan komfortosabb is látogatói szempontból, de elgondolkodtató az is, hogy azért mindenre nem biztos, hogy jó a Kanizsa Centrum. Mint gasztro-fesztiváltól kevesebb sallangot várna az ember, ahol a sok színpadi program kissé agyonnyomja magát a gasztronómiát, hiszen az egységnyi idő alatt felgyülemlő tömegeket – amit a programok vonzanak – már nem képes úgy ellátni sem. Márpedig, ha valaki egy Fánkfesztiválra érkezik, az vélhetően a fánkért és a kapcsolódó ínyencségek miatt érkezik, és nem a minden igény kielégítéséhez. Sokkal közelebbinek éreztük a korai Fánkfesztiválokat, aminek még megvolt a kisvárosi hangulata. Az is nehezen mérhető így, hogy mennyivel jobb, sikeresebb a korábbiaknál, ugyanis nem tudni, hogy az ott lévők eleve oda akartak-e menni, vagy csak éppen belebotlottak a boltba menet.
Mégsem mondhatjuk, hogy a színvonal csökkent volna, mert legalább 20-30%-kal több kínálat (a boltokon kívül) állt rendelkezésre, és temérdek program nyújtott szórakozást, miközben ezrek cserélődtek a helyszínen. Aki pedig ellátogatott, bizonyosan nem volt unalmas szombatja a Fánkfesztiválon sem.

Hó-gondok

Bár csodás dolog a hóesés, és ingergazdag világbunkban érthetően jobban felkelti az emberek figyelmét a téli hó, azért vannak valamivel érdekesebb esetek is. Sokat gondolkodtunk, hogy kezdjen-e el a DélZalaPress is havas fotókat közölni és ötpercenként beszámolni arról a tényről – melyet egyébként legalább 1 hete hallani valamennyi országos médiumból -, miszerint esik a hó, és mint tudjuk olyankor vagy nagyon nyomós indokunk kell legyen a közlekedésre, vagy egyáltalán el se kellene indulnunk. Előbbi esetében persze fontos kiemelni, hogy ha már menni kell, akkor azt tegyük a lehető legnagyobb körültekintéssel.

Mi is kellünk hozzá

Mi is kellünk hozzá

Azt az elcsépelt szófordulatot sem szeretnénk használni, miszerint “az időjárásnak/körülményeknek megfelelően kell vezetni”, mert ezt számtalan módon lehet értelmezni, egészen addig, míg ki nem lyukadnak az univerzális ténynél: a hó, a hideg, a szél, és az egyébként mindenki által ismert rossz minőségű közúthálózat elegye életveszélyes lehet.
Ez a lakóingatlanokra is érvényes, hiszen gyakoribb lapátolás és megfelelő gondosság esetén hamarabb járhatóvá válnak járdáink és bejárataink, mintha többnapnyi letaposás után állnánk neki kotorni a már tömörödött csapadékot. Igaz tehát, hogy mi magunk is sokat tehetnénk környezetünk biztonságosabbá tételéhez – feltéve, ha nincs közöny -, ugyanakkor nehéz bármit mondani az “ha az önkormányzat szarik rá, akkor én nem fogom csinálni helyette” típusú általános reakciókra. – mondta egy társasház képviselője. Emellett fontos tudni, hogy mi magánterület, mi közterület, és a rendelet annak takarításáról miként rendelkezik.
A dolog ezzel ellentétben nem ilyen fekete-fehér, ha ugyanis közterületről van szó, és a lakók bejelentést tesznek, ha nem is azonnal, de rövid időn belül az illetékesek is lépni tudnak, ám ezt gyakran figyelmen kívül hagyják az emberek, mivel jellemző az inaktivitás is ilyen esetben. – tudtuk meg szakemberektől.

Másik oldal

Az érem másik oldala a felkészültség. Még decemberben volt valami halvány remény arra – mikor az első kisebb hó leesett -, hogy 2015-re felnőttünk a (enyhe) tél átvészelésére. Majd amikor jön az újfent beharangozott hóvihar, ismét leblokkol a rendszer. Már az Origo.hu oldalán is beszámoltak róla, hogy Kanizsán még a hótoló is elakadt. Szinte érthetetlen, hogy Ausztriában, ennek a csapadékmennyiség többszörösét miként képesek mégis infrastruktúrálisan, szervezetileg és morálisan is jobban kezelni.

Be kell látni, hogy a télre való felkészülés nem egyenlő a téligumival (ha van), vagy közvetlenül a havazáskor figyelmet felkelteni a lehetséges veszélyekre. Az alapvetően mezőgazdasági területeket átszelő zalai utakat igen kevés esetben védik manapság hófogó-hálók, vagy sűrűbb aljnövényzet, fák, esetleg kisebb erdőségek. Ezek megléte éppen kompenzálni tudná a hókotrók felkészültségét, mely a havazás előtt a szakemberek szerint mindig megfelelő mennyiségben és állapotban állnak rendelkezésre, majd havazás után kiderül: az ilyen esetekre nem lehet teljesen felkészülni. Legalábbis idehaza. Joggal mondják a szakemberek, hogy az embereknek is kutyakötelessége alkalmazkodni, és megtenni mindent a biztonságért, ugyanakkor ezzel szembenáll, hogy esetenként a felelős szervek sem állnak a helyzet magaslatán. Ennek okáról napestig lehet vitatkozni, de Simicska Lajos-féle bölcsesség alapján (“míg én vagyok, minden van”) vélhetően erőforrásra lenne nagyobb szükség.

Jellemző kép volt a hétvégén Zalában

Jellemző kép volt a hétvégén Zalában

Ezzel valamelyest szembenáll, hogy a városban az üzlet- és lakástulajdonosok igyekeznek takarítani (tartva a vegzálástól, bírságtól) annak érdekében, hogy megközelíthetőek legyenek. Ugyanakkor a közterületek nem minden esetben vannak a megfelelő minőségben “karbantartva”.  Ez jellemző a Király úttól a Főúton át, az Erzsébet téren keresztül szinte valamennyi helyszínre. Ezek viszonylag nagy gyalogosforgalmú területek. Egyik olvasónk például arról számolt be, hogy a pénteki hóvihar idején az Erzsébet téren szórták a havat az illetékesek, míg a járdák gyakorlatilag járhatatlanok voltak. Bizonyos esetekben tehát nemcsak pénz, hanem rendszer-szintű problémával találkozunk, ami az utca emberének egyszerűen csak a logika hiányaként tűnik fel. Legalábbis átvágni a téren kisebb prioritás, mint a körülötte levő járdák. (Egyébként ez hétfőre egész tűrhető mértékben változott)

A lényeg tehát, hogy a vásár kettőn áll. Az időjárás és körülményei mindenkié, és nemcsak az embereké, valamint nem csak az önkormányzaté. Kellő empátiával és odafigyeléssel jelentősen javulhat a közlekedés/biztonság is!

A torok barátja

Reggel arra ébredünk, hogy kapar, reszel a torkunk, fáj a nyelés, a beszéd:  ez mindig a kezdődő influenza jele. Ugye ismerős érzés?

A két-három napig tartó torokfájás aztán elmúlik, mikor elkezd folyni az orrunk, lázasak leszünk, fáj minden tagunk. De akkor már köhögünk is, eleinte csak kicsit, aztán egyre jobban és egyre gyakrabban. Sokszor előfordul, hogy a köhögés nem is múlik el a nátha többi tünetével együtt, hanem makacsul megmarad, szárazzá és kínzóvá válik. Ilyenkor komoly segítség Gyuri bácsi-féle Torok barátja tea, mely köhögést csillapító, légutakat tisztító, köptető hatású növényekből áll.

Ilyenek  például a kakukkfű, a martilapu, a tüdőfű és a bodza.

unnamedA megfázásos eredetű köhögést két-három nap alatt elmulasztja napi egy csésze tea.  Egy csapott evőkanál teafüvet forrázzanak le 2,5 dl vízzel, fedjék le, majd 15-20 perc után szűrjék le. Ízesíteni semmivel nem szabad!
Reggel készítsék el, de ne igyák meg egyszerre, mert erős szédülést okozhat érzékeny egyéneknél. Kortyolgassák a nap folyamán, estére fogyjon el a csésze tea!

Biocentrum – Kanizsa Centrum

 

Így készülj a babára, avagy: ilyen a terhesség

Az első és legfontosabb tisztáznivaló, hogy a terhesség nem betegség, csupán egy különleges állapot, amikor is számtalan tényezőre, kockázatra oda kell figyelni. Ebben az időszakban a legfontosabb az egészséges életmód, mivel ez határozza meg a fejlődő magzat biológiáját. A megváltozott hormonszint természetesen érzékenyebbé teszi az embert, de rendkívül fontos a káros anyagoktól mentes élet, hiszen azok hónapokig az anya imagesszervezetében maradhatnak, számos rossz hatást gyakorolva a babára. Rendkívül fontos, egy megbízható nőgyógyász felkeresése és a megfelelő orvos-páciens kapcsolat kialakítása, mivel a terhesség végéig számtalanszor fel kell majd keresni a szakembert – mondta Dr. Novák Attila, a BENU gyógyszerésze.

Rengeteg tévhit terjed a terhesség alatti étkezésekről, mozgásokról, mit szabad és mit nem egy terhes nőnek, ezért összegyűjtöttünk néhány fontos információt.

Tanuljuk meg a legfontosabb dolgot a terhesség idejére: a mértékletesség.

Nyilvánvalóan kerülni kell a szélsőséges magatartásokat, illetve vannak ételek, élethelyzetek, mozgásformák, amelyek kerülendők a 9 hónap alatt. Ezen kívül természetesen vannak kifejezetten tiltó-listás tényezők is! A  családtervezés időszaka és “véghezvitele” egy mérhetetlenül felelősségteljes életet igényel, ahol mértékletesség szem előtt tartandó.

Abszolút kerülendők

Kábítószer

A leginkább tiltott, hiszen komoly károsító hatással rendelkeznek (gyakoribb vetélés, koraszülés veszélye, növekedési elmaradás, stb). A szoptatás időszakában is tartózkodni kell a kábítószerektől, mivel a legtöbb ilyen anyag az anyatejen keresztül átjut a kisbaba szervezetébe is súlyos idegrendszeri káros hatásokat okozva.

Dohányzás

A dohányzás ártalmas az egészségre, köztudott tény, de terhesség alatt az aktív és passzív formáját is egyaránt kerülni kell súlyos magzati fejlődést gátló hatása miatt.

Alkohol

Egyes kutatások kimutatták a kis mennyiségű alkohol esetleges „jótékony” hatásait, azonban magzati rendellenességeket okozva fogyasztása kerülendő a pocakos időszakban!

Speciális témakör: az egyes gyógyszerek hatásai

terhessegFélve az egyes gyógyszerek hatásaitól és mellékhatásaitól sok kismama egyáltalán nem alkalmaz gyógyszereket terhessége alatt, holott ez a tény koránt sem biztos, hogy helyes. Sok esetben bebizonyosodott, hogy éppen azzal ártunk többet, ha nem alkalmazunk gyógyszereket, hiszen itt is a mennyiségi korlátokat betartva, alapos orvos-gyógyszerész kikérdezés után kiderül, hogy vannak gyógyszerek, melyek nem ártalmasak a babára és a kismamára sem. Másik oldalról nézve, viszont egy gyógyszerről sem mondhatjuk el teljes biztonsággal, hogy ártalmatlan.
Összegezve, várandós anyaként mindig figyelmeztetni kell az orvost és a patikában dolgozót az áldott állapotról, részletesen ki kell kérdezni minden gyógyszert, melyet alkalmazni szeretnénk.

Sok esetben éppen az jelenti a nehézséget az egészségügyi dolgozók gyógyszerválasztásánál, hogy nincs semmilyen humán klinikai adat a hatóanyag terhességben gyakorolt hatására.

Tény: az első 12 hétben a legsérülékenyebb a magzat, így a gyógyszerek alkalmazását kerüljük ebben az időszakban, próbáljunk természetes módszerek segítségével gyógyulni.

Néhány példa: megfázás esetén és megelőzésre C-vitamin vagy grapefruit-mag kivonat, orrdugulás kezelésére illóolajok (borsmenta, eukaliptusz), köhögésre lándzsás útifű, hársfa és vöröshagyma alkalmazása, torokfájás esetén propolisz és aloe-vera, fülgyulladásra kövirózsa, felfázás esetén tőzegáfonya és kamilla alkalmazása ajánlott. Szinte multivitamin készítményként hat, ha napi rendszerességgel fogyasztunk friss zöldségeket és gyümölcsöket.

További kerülendő tényezők

Koffein – fogyasztásával kapcsolatban megoszló vélemények születtek, gyenge reggeli kávé fogyasztása javasolható.

Energiaitalok – mivel felfokozott állapotot és hasi görcsöket okoznak, így kerülendők.

Gyorséttermek – abszolút nem egészségesek a kalória és tartósítószerektől dús, ám de tápanyagban szegény ételek.

Wellnessfürdők – fertőzésveszélyes és a meleg víz hatására a méh is begörcsölhet.

Szauna – ismét egy megosztó dolog, de a tartós meleg hatás nem igazán előnyös.

Szolárium – a mesterséges barnulás tiltott, de a napozási szabályokat betartva a napfény alapvető fontosságú várandósság alatt.

Hajfestés – első három hónapban tiltott és később is csak természetes növényi alapanyagú festékek használata engedélyezett, jól szellőztethető helyen történjen a festés.

Vegyszerek, tisztítószerek – a természetes alapú tisztítószerek használata engedélyezett.

Röntgen – a röntgen sugárzása nem tiltott, de a hasi környéket ne érje a sugárzás.

 

A kényes témák

Sport és fogyókúra

Természetesen minden várandós anyukát érzékenyen érint a súlygyarapodás.terhestorna A testmozgás továbbra is az egészséges életmód része, de terhesség alatt kerülendők a nagy erőfeszítések, extrém sportok, intenzív, kemény súlyzós edzések. Helyette a laza kocogást, természetbeni sétákat, jógát és kismama-tornákat kell választani. Nem a terhesség alatt szükséges elérni a csúcsformát, így a kemény fogyókúrákat és böjtöket is el kell felejteni. Egészséges étkezés szükséges az új élet növekedéséhez: sok gyümölcs és zöldség, rostgazdag ételek, de egy kis édesség sem árthat…

Utazás és öltözködés

post_114042_20130109212955A terhes nők jelentős százaléka várandós állapotban nem érzi magát kellően „szexinek”. A sztárvilágban már számos terhes nő bebizonyította, hogy megfelelő kismama ruházat segítségével lehet ugyanolyan sőt kívánatosabb is (amúgy sok esetben tapasztalhatunk libidó-növekedést az élet ezen korszakában), mint egyébként. A magas sarkú cipő viselése sem tiltott, de hosszabb utakra és sétákra kényelmesebb cipő ajánlott. A fejlett országokba való utazással nincs probléma, csak a nem megbízható betegellátással rendelkező és az esetlegesen védőoltás szükségességével rendelkező országokba látogatás nem javasolt. A terhesség utolsó harmadában viszont már nem ajánlatos repülni sem!

Házi kedvencek

Veszélyt a macskák ürülékével terjedő toxoplazmózis jelent a magzatra, de ha házi kedvencünkkel rendszeresen látogatjuk az állatorvost, védőoltásokkal ellátott, rendszeres kézmosás mellett nem jelentenek veszélyt.

 

Végeredményben fel tudunk készülni céltudatosan is a terhesség 9 gyönyörű hónapjára.

Tudnunk kell, hogy a megfelelő „terhesvitamin” szedése már terhesség előtt célszerű, emellett a legfontosabb hatóanyag a folsav, amit természetesen úton is bevihetünk szervezetünkbe (máj, zöld növények, dió, mogyoró, narancs brokkoli). Kiemelt fontosságú még a vas, jód és kálcium is (rendszeres labor-vizsgálat). Bizonyos ételeket abszolút kerülni kell: tojás (szalmonellafertőzés), penészes sajt… A gyógyszeres kezelést teljes mértékben a várandóssághoz kell igazítani, ehhez kérdezze kezelőorvosát és gyógyszerészét. A kötelező teszteket és vizsgálatokat pedig az előírásoknak megfelelően mindig időben el kell végezni!

1 2 3 4 5 18