Kutatók éjszakája – Színes programok Zalaegerszegen

A zalaegerszegi felsőoktatási intézményekben a kutatók éjszakáján többek között az ökogazdaságról, a robotokról, a pszichiátriai betegségekről esik szó, campus érmét adnak ki, a Technológiai Centrumban pedig pneumatikus járművel is száguldozhatnak a látogatók.

A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Gazdálkodási Karának Zalaegerszegi Intézetében a programok fő témája az ökogazdaság, valamint a helyi piac jelentősége lesz. Az előadásokon az érdeklődök arra is választ kapnak, hogy a helyi termékek milyen hatással vannak a piacgazdaságra és az életmódra – mondta el Kustánné Fitos Amália szervező, a dékáni hivatal vezetője az MTI-nek.
Az Infocentrum előtti tér átalakul ökopiaccá, a standokon kizárólag helyi termékeket – sajtot, bort, pálinkát, mézet – kínálnak és kóstoltatnak az árusok. Az estet vetélkedők, ügyességi játékok, virtuális számháború (melynek egyik feladata az ökolábnyom-számítás) teszi még érdekesebbé. A jó megoldásokat campus érmékkel jutalmazzák, a speciális fizetőeszközt a nyertesek az ökopiacon válthatják be helyi termékekre. Az Ökopiac, gazdaság című rendezvény – és a piaci forgatag – a késő esti órákban táncházzal zárul.
A Technológiai Centrumban a robotok, az autók és a technológiai újítások lesznek a középpontban. A Nyugat Magyarországi Egyetem (NYME) hallgatói kifejlesztettek egy pneumatikus járművet, a Pneumobilt. A kisautót a látogatók ki is próbálhatják, a Pneumobillal akár „száguldozhatnak” is, bár a kicsi üzemanyagtartály miatt csak egy-két kört tudnak majd megtenni – tájékoztatott Szuper Ildikó, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány ügyvivője.
Az NYME zalaegerszegi kampuszán kísérleteket mutatnak be, az alakuló téren pedig robbantásos bemutatót tartanak.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (PTE ETK) Zalaegerszegi Képzési Központjában biomechanikai laborbemutatón, elsősegély-nyújtási demonstráción vehetnek részt a látogatók. Az előadásokra neves szakembereket hívtak meg, Németh Attila, a Nyírő Gyula Kórház főigazgatója például Vincent van Gogh pszichiátriai betegségeiről beszél majd. A tudományos program kulturális bemutatóval, a Pálóczi Horváth Ádám zeneiskola növendékeinek koncertjével egészül ki.
A kutatók éjszakája programsorozathoz csatlakozott a zalaegerszegi TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület is. A Tudomány és Technika Házában Csizmadia Szilárd – a zalaegerszegi származású, jelenleg Berlinben élő és kutató csillagász – a Naprendszeren kívüli bolygók és bolygórendszerek kutatásáról tart internetes közvetítéssel előadást – mondta el az egyesület elnöke.
Bánfalvi Péter hozzáfűzte: sötétedés után távcsöves bemutatóra is sor kerül, de a kivilágított belvárosból nehéz a Holdat megfigyelni. A tervek szerint ezért a távcsövet valószínűleg az egerszeghegyi kápolna mellett állítják fel, ahonnan viszont nagyon jól láthatók a csillagkörök.
A kutatók éjszakáján ingyenes buszjáratot indítanak a zalai megyeszékhelyen, amelynek útvonala a helyszíneket köti össze.

 

Vélemény, hozzászólás?