Pünkösdkor nyit az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelep

Pünkösdkor nyit a Nagykanizsához közeli Kisrécsén a 31. Ludvig Nemzetközi Művésztelep, amelyen ezúttal 12 ország 35 alkotója vesz részt – tájékoztatták az előkészületekről csütörtökön az MTI-t a tábor szervezői.

A Kendlimajorban tartandó művésztelepet idén is szabadon látogathatják az érdeklődők, akik bepillanthatnak a művészek alkotói folyamatába. Ezúttal sincsenek konkrét irányzatok, ezért „széles szeletet” mutatnak az alkotók a művészet iránt érdeklődők számára.

(Fotó: archív. Ludvig Zoltán festőművész)

A művésztelep nagyobb részben hazai és külföldi magánszemélyek, hazai cégek támogatásával, kisebb részben egyszázalékos adófelajánlásokból, valamint pályázaton nyert pénzekből valósul meg.

Május 28-án este Tóth Lúcia, Kisrécse polgármestere nyitja meg a szimpóziumot, amelyet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Vegyeskara, valamint a Tiborcz Trió muzsikája is köszönt. Május 30-án 17 órakor Nagykanizsán, a Thúry György Múzeum – Magyar Plakát Házban a művésztelep névadója, Ludvig Zoltán születésnapjának apropóján nyílik tárlat Ludvig 70 címmel. A festőművész jubileumi kiállítását Balogh László polgármester és Matits Ferenc művészettörténész nyitja meg.

Kendlimajorban június 3-án rendezik a műgyűjtők napját, amelynek fő üzenete, hogy „a művész a nyilvánosságnak dolgozik, a műalkotás megvásárolható, igazi értelmet pedig akkor nyer, ha bekerül otthonokba, gyűjteményekbe, műgyűjtő tehát bárki lehet”. Másnap tartják a művésztelep hagyományosan meghirdetett nyílt napját, bár a kéthetes tábor mindennap látogatható.

A művészek június 6-án tanulmányi kirándulásra utaznak, a várdai Szász Endre Kastélymúzeumot látogatják meg. Június 10-én, szombaton 19 órakor már a zárókiállításon mutatják be a Ludvig művésztelep két hetének termését.