Hadak útján Nagykanizsán

“Szerdán este a harmadik rendezvénnyel folytatódott a Hadak útján hadtörténeti előadás-sorozat a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban.

Köszönet illeti a remek előadót, illetve az érdeklődőket, akik megtisztelték az eseményt. Igazán hálás vagyok Kanász Viktor történésznek, hogy elfogadta a meghívásomat és megosztotta a hallgatósággal a legfrissebb kutatási eredményeket Kanizsa váráról, illetve Thury Györgyről.

Megismerhettük Nádasdy Tamás és Gianfrancesco Aldobrandini nevét is, akik szintén meghatározó szerepet játszottak a török kori Kanizsa életében. Sajnos az időnk véges volt, de a visszajelzések alapján mind az előadó, mind pedig a hallgatóság szívesen folytatta volna még.

Czupi Gyula igazgató úrnak szeretnék még köszönetet mondani, amiért továbbra is támogatja az előadás-sorozatot és helyet biztosít számunkra. Musztács Krisztián ismét kitett magáért, mint társszervező, igazán hálás vagyok a segítségéért.

Az előadás fényét emelte Vörös András és Nagy Attila jelenléte. Minden tiszteletem a Thúry Vitézlő Oskoláé, amiért szívükön viselik és ápolják a „Dunántúl oroszlánjának” emlékét.

Végül, de nem utolsósorban köszönöm szépen Somogyvári Csaba és Somogyvári Tamás önzetlen támogatását!
A sorozat a tervek szerint október 28-án folytatódik, a megszokottól eltérően pénteki napon. Részletek hamarosan. Nagy tisztelettel várok minden érdeklődőt akkor is!” – osztotta meg a kulturális hírt honlapunkkal Huszár András.
(Fotók: Huszár András)