„100 millió forintos kormányzati támogatással épült termelői piac. Ahhoz, hogy egy ilyen valóban hasznos, szép és modern létesítmény elkészülhessen össze kell fogni, szükség van egy jó csapatra.
A keresztúri piac 30-40 termelőnek nyújt lehetőséget a kiváló minőségű, helyi termékeik értékesítéséhez. Az új termelői piacon három állandó üzlethelyiség is kialakításra került, ahol virágüzlet, húsbolt és pizzéria várja a vásárlókat.
A helyes kormányzati döntéseknek köszönhetően az elmúlt időszakban lényegesen több pénz jutott a falvaknak, mint korábban. A Kormány partnerként tekint a legkisebb településre is és az ott élő emberekre is. Annak érdekében, hogy az ő életük kényelmesebb legyen, komoly forrásokat csoportosított át.
Murakeresztúrra az elmúlt években több száz millió forint értékű fejlesztés érkezett. Ezen felül fontos szót ejteni a térség turisztikai életét előmozdító beruházásról, a kerékpárút építéséről is, amely az őszre fejeződhet be.” – közölte Facebook oldalán szombaton Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. (Fotók: Cseresnyés Péter – Facebook)
A Murakeresztúri termelői piacot ünnepélyes keretek között augusztus 29-én adták át a faluban.
A piac (Petőfi utca 1.) kedd 16-18 óra között, szombaton 7-11 óra között lesz nyitva. 2023. év végéig helypénzt nem kell fizetni.