Rendőrrel, ráadásul a rendőrségen emberkedett egy kanizsai férfi

Egy 1987-ben született nagykanizsai férfi 2022. augusztus 13-án 19 óra 15 perckor az eljáró rendőr őrmester sértett felhívására megjelent a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon, ahol bűncselekmény elkövetése miatt intézkedés alá vonták a vádlott élettársát, egy nőt. A vádlott, – akivel szemben a sértett már fél évvel korábban más ügyből kifolyólag szintén intézkedett – ekkor közölte a sértettel: „Te szép szemű, nehogy megba…..d a nőmet, szépen beszélj vele!”

A r. őrmester sértett ezért felszólította a vádlottat, hogy az esetleges kommunikáció megkezdéséhez illő és kulturált hangnemet válasszon, az általa tanúsított viselkedést mellőzze. Ezt követően 19 óra 20 perckor a bűncselekmény elkövetése miatt a nőt a sértett előállította, majd őt kihallgatás végett átadta az eljáró r. alezredes részére.

(A Nagykanizsai Rendőrkapitányság épülete)

A nőt az eljárás végeztével 20 óra 38 perckor a sértett és egy r. főtörzszászlós szabadon engedte, melynek során a részére a sértett átadta az előállításról szóló igazolást. Ennek során az élettársára váró vádlott – 3 hónapos kisgyermekükkel együtt – a rendőrkapitányság előterében tartózkodott, majd ingerülten megjegyezte, hogy „mi tartott eddig”.

Majd az épületből való távozása előtt a vádlott a r. őrmester sértett irányába az alábbi becsmérlő kijelentést tette: „Ne nézzél, te dupla szájú, hülye gyerek!” A r. őrmester sértett, ezért megkérdezte a vádlottól: „Elnézést! Mit mondott?” Ezt követően a vádlott az épület fotocellás ajtaján kilépve a szolgálatban lévő r. őrmester sértettet provokálva az alábbi kijelentésekkel becsmérelte: „Gyere ide, belehu…..zok a szádba! Egyenruha nélkül legyél kemény Te fa…..pó! A k….a anyádat!”

A vádlottat ezt követően a sértett és járőrtársai, valamint a szolgálatirányító rendőri intézkedés alá vonták, melynek során elfogták és előállították. A vádlott magatartásával rendvédelmi szerv tagjával szemben, a sértett munkaköre ellátásával összefüggésben használt becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség becsületsértés vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.