Lefoglalt kocsiját adta el egy zalakomári nő

Egy zalakomári nő kocsiját még tavaly szeptemberben lefoglalta a bírósági végrehajtó.
A foglalási jegyzőkönyvet N. postán kapta kézhez, amelyben benne volt az is, hogy a Ford Mondeót nem adhatja el.

Az ajánlottan kézhez kapott papíron a végrehajtó figyelmeztette a vádlottá vált hölgyet, hogy a lefoglalt gépkocsi elidegenítési és terhelési tilalom alatt áll, azt gondosan meg kell őrizni, elidegenítése vagy a végrehajtás alól más módon való elvonása bűncselekmény.
A nő mégis elpasszolta egy kft-nek az autót, azonban egy zalakomári rendőri ellenőrzés során hamar kiderült a turpisság, így tulajdonképpen a vevő cég is pórul járt.
N.-t a Nagykanizsai Járási Ügyészség zártörés bűntettével vádolta meg, a nő hamarosan bíróság elé áll – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Egyéb forrásból származó információnk szerint a hölgy zalakomári lakos.