Kokainnal bukott le a kanizsai férfi

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott alkalmi fogyasztóként, ismeretlen körülmények között jelentős mennyiségű kábítószert (nettó 193,32 gramm kokain) szerzett be.

Tavalyelőtt október 18-án 14 óra körül egy ismerősének két tasakban 1-1 gramm kokaint adott át, amelyért nem kért pénzt, s még kóstolót is biztosított számára. 15 órakor a férfi már hazafelé tartott, amikor közúti ellenőrzés alá vonták, s gyanús viselkedése miatt ruházatát is átvizsgálták. Ekkor megtalálták a nála lévő kokaint.

A történteket követően délután fél öt körül Nagykanizsán a vádlottat is intézkedés alá vonták, majd házkutatást tartottak nála. Ennek során lefoglaltak nettó 191,32 g fehér port, amelyekben a kokainbázis együttesen 56,16 g volt, a jelentős mennyiség alsó határának 140%-a.

A vádlott 2012. október 1. és 2017. október 9. között barátnőjének is adott kokaint, s együtt is fogyasztották azt – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

M.G. átadással elkövetett kábítószer kereskedelem minősítésű ügyét november 5-én tárgyalják a Zalaegerszegi Törvényszéken, ahol várhatóan dr. Magyar Károly bíró ítéletet hirdet.

Droghelyzet Nagykanizsán és környékén

Nagykanizsán 2015-ben 52, 2016-ban 17, 2017-ben 35, míg 2018-ban 52 esetben indult eljárás kábítószerrel való visszaélés miatt. A tavalyi 52 esetből 38-an magyar állampolgárok követték el ezt a fajta bűncselekményt, melyek közül 35 férfi és 3 nő volt. A jellemzőbb kábítószertípusok a marihuána, (kannabisz) az amfetaminok, kokain és a biofű.