A lakatosműhelye előtt támadtak rá, súlyosan megsérült

Egy 1965-ben született nagykanizsai férfi és a sértett férfi között 2022. február 21-én 10 óra 45 perc körüli időben elszámolási vitából eredő szóváltás alakult ki a vádlott Nagykanizsa, Téglagyár utcai műhelysoron lévő lakatosműhelye előtt.

A vádlott a vita hevében elveszítette a béketűrését és nekitámadt a sértettnek. Megragadta őt a kabátjánál fogva, ezt követően két ízben közepes erővel ököllel ütést mért a fejére, hátrébb lökte őt, majd a gyomorszájánál is megütötte.

A vádlott indulatos kiabálás közben földre terítette a sértettet, hátracsavarta a kezét és a fejére térdelve leszorította őt. Mindeközben továbbra is üvöltve azt kérdezgette a sértettől, hogy megértette-e, amit mond, csak akkor engedte el őt, amikor a sértett erre válaszolt. A sértett 8 napon túl gyógyuló töréses jellegű sérüléseket szenvedett.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség testi sértés bűntette miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

(A fotó illusztráció)