Fő tartalom átugrása

Polgármester: Ígéretek minden kampányban voltak, de a teljesítés elmaradt

2026. március 20.
DÉLZALAPRESS

Az öt, országos listán is induló párt vezetői közül három párt elnöke, egyben listavezetője látogat el városunkba jövő keddig. A végső győzelemre aspiráló két nagy párt vezetője közül a Tisza elnöke, Magyar Péter vasárnap, a Fidesz elnöke, Orbán Viktor pedig kedden tart választási gyűlést városunk főterén.

Ez is azt bizonyítja, hogy körzetünk úgynevezett "billegő" körzet, ahol jó esély mutatkozik a változásra.

Nagykanizsa varoshaza 2026 marcius 20

Régóta általános szakértői vélekedés: ahhoz, hogy valamely párt országosan többséget szerezzen, a nagykanizsai központú, összesen 82 településből álló körzetet meg kell nyernie. Így része vagyunk azon 30-35 körzetnek, amelyek kiemelt figyelmet kapnak a kampányhajrában.

Mind Nagykanizsa, mind pedig az önkormányzatiság szempontjából kiemelt fontos ez a választás, ezért őszintén remélem, hogy a pártvezetők az ilyenkor természetes országos kampányüzeneteken túl a helyi problémákra is reagálnak.

- Nagykanizsa kimaradt az elmúlt másfél évtized munkahelyteremtési és cégtelepítési állami támogatási programjaiból. Míg a szomszédos városokba kormányzati támogatással új cégek települtek, Nagykanizsán az előző választás előtt tíz nappal beígért vagongyárból semmi sem lett. A Tungsram is bezárt, pedig alig pár héttel korábban még pletykának nevezték a gyár leállását. Nem kerülhet Nagykanizsa továbbra is a kormányzati döntési sor legvégére.

- Nagykanizsa környékén legutoljára nagyobb közlekedési fejlesztés a baloldali kormányok alatt volt. Akkor készült el az M7 autópálya, épült meg a 74-es palini elkerülő és kezdődött meg a 61-es főút elkerülő építése a Csótó mellett. Azóta az elmúlt másfél évtizedben nem volt komoly közlekedési beruházás. Csak ígéret és tervezés. Sem a déli elkerülő építése nem indult meg, jóllehet ezt már többször megígérték, sem pedig az észak-déli gyorsforgalmi út (M9) nem épült egy métert sem. Sem vasúti beruházás nem volt a környéken egyik vonalon sem. Ezen változtatni kell!

- Az önkormányzatok jogainak és lehetőségeinek szűkítése volt jellemző az elmúlt 16 évben. Feladatokat vettek el a folyamatos központosítás jegyében, az így elvont közszolgáltatások színvonala egyre romlott, a döntéseket, amelyek korábban helyben születtek, most már Budapesten hozták. A forrásokat egyre nagyobb mértékben vonták el, a helyi adóbevételek egyre nagyobb részét kell a központi költségvetésbe fizetni.

Közben az állami normatív finanszírozást sem emelték az infláció mértékével sem. Így reálértéken egyre kevesebb pénzből kell megoldani feladatainkat, és nem, vagy alig jut pénz a fontos helyi fejlesztésekre, utakra, járdákra, játszóterekre, intézményeink és épületeink felújítására, nem utolsósorban működésre.

Szóval lenne mit tenni. Ígéretek minden kampányban voltak, de a teljesítés elmaradt. Nagykanizsának végre valós kormányzati segítségre van szüksége! Én készen állok arra továbbra is, hogy a város érdekében dolgozzunk. Ezt várjuk a leendő országgyűlési képviselőtől és a kormánytól is." - közölte Facebook oldalán pénteken Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Polgármester: Ígéretek minden kampányban voltak, de a teljesítés elmaradt ⇑


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek