Fő tartalom átugrása

Ütötték, rúgták társukat a nagykanizsai javítóintézetben

2026. január 15.
Jog
DÉLZALAPRESS

A nagykanizsai javítóintézet két fiatalkorú neveltje még 2025. április 20-án az ebéd utáni csendespihenőben behívták szobájukba egyik nevelt társukat, hogy kötözködjenek vele.

A hálószoba ajtaját becsukva a fiatalkorú vádlottak arra kérték társukat, hogy álljon fel és védje magát a kezeivel.

Nagykanizsa javitointezet 2026 januar 15

(A nagykanizsai javítóintézet. Fotó: Dél-Zala Press)

Először csak bokszolgatni, edzeni akartak vele, majd ütni, rúgni kezdték, egyre erősebben bántalmazták. Az egyik fiú tenyérrel elkezdte ütni a sértett fejét, majd mindketten, több alkalommal, térddel megrúgták a sértett bordáit.

A sértett ettől a földre került, ahol társai folytatták a bántalmazását, ami néhány percig eltartott, és csak azért fejeződött be, mert a nevelő közeledését hallva az egyik vádlott a sértettet az ágy alá bújtatta.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban – figyelemmel a célzott testrészekre – az ütések és rúgások súlyosabb sérülés okozására is alkalmasak voltak.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség fiatalkorúak ügyésze a két intézeti nevelttel szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a napokban - közölte honlapunkkal csütörtökön dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Kapcsolódó friss hírünk a nagykanizsai javítóintézetről.

Telex: a Szőlő utcából a nagykanizsai javítóba is kerülhettek fiatalok

Ütötték, rúgták társukat a nagykanizsai javítóintézetben ⇑


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek