Elütöttek egy férfit a Rózsa utcánál

Egy 27 éves nagykanizsai férfi közlekedett Suzuki személygépkocsival kedden délután 13 óra 35 perckor Nagykanizsán, egy bekötőúton, amikor az Attila utca kereszteződéshez balra kanyarodott a Rózsa utca irányába.

A kanyarodást követően elütötte az úttesten áthaladó 20 éves férfit, aki a baleset során könnyű sérülést szenvedett – tájékoztatott szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Sajnos a kanizsai tűzoltóknak is akadt dolguk kedden.

Egy családi ház kéményösszekötőjében a lerakodott kátrány égett Nagykanizsán a Hunyadi utcában kedden este 19 óra körüli időben.

A nagykanizsai hivatásos tűzoltók kiérkezéséig az égés szerencsére megszűnt. A tűzoltók a tüzelőberendezésből az égésterméket eltávolították és a kéményt átvizsgálták írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Egy nőt és három gyereket ütöttek el Nagykanizsán a zebrán

A rendelkezésre álló információk szerint egy 67 éves férfi közlekedett 2020. január 3-án (pénteken) délelőtt 9 óra 48 perckor Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában a Dózsa György utca irányából a Rózsa utca felé egy Ford típusú személygépkocsival. Amikor a Hevesi Sándor utca és a Balatoni utca kereszteződésénél lévő körforgalomból kihaladt a Rózsa utca irányába, a Hevesi Sándor utcában lévő kijelölt…

Csütörtökön ideiglenes lezárják a letenyei autópálya határátkelőt

Horvát fejlesztési munkálatok miatt csütörtökön délután három órára lezárják az M7-es autópálya Letenye-Gorican határátkelőjét, az autósok ez idő alatt a régi közúti átkelőt vehetik igénybe – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint csütörtökön 12.30 és 15.30 között a régi Letenye-Gorican határátkelőhelyet kell használnia a Horvátországba tartóknak. Az M7-es és az M70-es autópálya csomópontjában, az autópályán lévő határátkelőhöz vezető M7-es autópályát lezárják és a régi átkelési ponthoz terelik a forgalmat.

Az M70-es autópálya letenyei csomópontjánál, valamint az M7-es és M70-es autópálya között is ideiglenes terelőtáblák figyelmeztetik majd mindkét irányból érkezőket a régi határátkelőhely használatára. A jelzések ellenére behajtó járműveket a rendőrség a határ előtt visszafordítja.

Az autósoknak ajánlott indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

5,5 milliós volt a tavalyi magyar-horvát határforgalom Letenyén

A korábbi évet tíz százalékkal meghaladóan több mint 5,5 millióra emelkedett tavaly Letenyén a magyar-horvát határon a személyforgalom, a teherjárművek száma pedig több mint hatvan százalékkal emelkedett – derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken kiadott összesítéséből. Az MTI kérésére összeállított adatok szerint 2019-ben csaknem 5 millió 529 ezer utas lépett át a közúti vagy autópálya-átkelőn, 10 százalékkal több mint 2018-ban.

Hegyi hajlék lángolt Nagykanizsán, mentő borult fel Garabonc és Nagyrada között

Hétfőn is sok dolguk akadt a zalai tűzoltóknak. Hajnali fél egykor egy huszonöt négyzetméter alapterületű hegyi hajlék kapott lángra Nagykanizsán a Virághegyi úton.

A teljes terjedelmében lángoló ingatlanhoz a nagykanizsai hivatásos tűzoltók vonultak, akik két vízsugárral oltották el a tüzet.

Ezt követően nem sokkal reggel nyolc óra előtt a galamboki kastély kéményéből ömlött vissza a füst, ide a zalakarosi hivatásosokat riasztották, akik a kazánból az égésterméket eltávolították és az épületet átszellőztették.

Este nyolc óra után eddig ismeretlen körülmények között egy mentőautó Garabonc és Nagyrada között letért az úttestről, majd oldalára borult.

A helyszínre a zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik daru segítségével visszaállították a járművet az úttestre – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A fotók a nagykanizsai tűz oltása közben készültek.

Licitálni lehet nagykanizsai piaci helyekre

A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. nyilvános licitet hirdet a nagykanizsai piacokon és vásárokon helyhasználati szerződéssel le nem kötött helyeire a 2020.február 4-től 2020. december 31-ig terjedő időszakra.

Országos kirakodóvásár a Kalmár u. 6. sz. alatti Csarnok üzletház parkolójának kijelölt területén.

Jelentkezési határidő: 2020. február 4. 12:00 óra.

Az árverés ideje: 2020. február 4. 12:00-kor.

A licitálási hirdetmény, a licitálható helyek listája és térképe a Csarnok Üzletház földszintjén található hirdetőtáblákon, valamint a Piacfelügyelet irodájában megtekinthető.

Jelentkezés helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok piacfelügyeletén.

Az árverés helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok 1. emelet, Vagyongazdálkodás iroda.

(Forrás: VIA Kanizsa)

(A fotó illusztráció)

Hamis Adidas, Converse, Nike és Gucci termékek a nagykanizsai bolhapiacon

A NAV Zala Megyei Adó-és Vámigazgatóságának járőrei tavaly július 1-én – vasárnap – ellenőrzést végeztek a nagykanizsai piacon, melynek során egy 61 éves kaposvári férfi áruit is megvizsgálták. A férfi által eladásra kínált termékek között Adidas márkajelzéssel ellátott sportcipőket, rövidnadrágokat, pólókat és papucsokat, Converse márkajelzéssel ellátott cipőket és pólókat, Nike márkajelzéssel ellátott cipőket, és rövidnadrágokat, valamint Gucci márkajelzéssel ellátott trikó…

Biztonságtechnika magas fokon, avagy ennyit változott a járművezetés élménye

Talán már sokan szemügyre vettük, a szerencsésebbek még akár éles helyzetben, a volán mögül is megcsodálhatták szüleik, nagyszüleik kétütemű alkalmatosságait, gondoljunk csak a Szovjetunióból exportra szánt Ladákra, vagy esetleg a háromhengeres, szintén kétüteműként is legyártott Wartburgokra. A formatervezés, illetve a hajtásrendszerek korai kivitelezése mellett számos egyéb téren, a mai vezetőnek már-már szinte magától értetődő felszereléssel gazdagodott, ezáltal vált minél inkább biztonságosabbá évről-évre a vezetési élmény.

Napjaink gépjárműveiben immár elengedhetetlen kellék többek között az abroncsok állóra fékezésének kiküszöbölésére szolgáló ABS. Ezt blokkolásgátlónak is nevezik. Továbbá megtalálhatjuk a kanyarstabilitásért felelős elektronikai stabilitás szabályzót, mely szenzorok segítségével ugyanakkor jelet fogad az előbb említett ABS szenzoroktól, így egy nagysebességgel, a szükségestől jóval szélesebb ívben bevenni kívánt kanyar esetében nem a centrifugális erő hatására befolyásolt ívhez, hanem a vezető eredetileg eltervezett manőverezéséhez igazodva igyekszik egyrészt a fékeket, másrészről a motorerő leadásának szabályozásával közbeavatkozni. E számítógépesített rendszerek egyértelműen testi épségünk javát szolgálják, sok esetben életmentő szerepük a gyakorlatban is megállta a helyét. Tény, hogy 40-50 évvel ezelőtt még korántsem robogtak akkora fordulatszámon motorjaink, mint manapság, mindazonáltal egyre dinamikusabbá váló világunkban még az önvezető funkciók sem jelentenek távoli jövőt. A motorerő szabályzójának egy másik alkatrészeként ismert tempomat, tehát a vezető által kívánt sebesség rögzítése, majd annak előhívása a memóriából további szenzoros megoldással adaptív jelleget öltött, így gyorsforgalmi vonalakon már nem kell a pedálkezelés terén sem leküzdenünk a monotonitás érzését, helyette kedvünkre kényelmesebb pozíciót vehetünk fel a vezetőülésben, ezzel egyrészt növelhetjük az vészhelyzetek elhárításához szükséges cselekvőképességünk, másrészről jelentősen csökkenthetjük járművünk tényleges fogyasztását. A család méretétől független mindenkinek ajánlott e funkció használata, azonban utánvétellel történő beszerzése igencsak drága mulatságnak minősülne, így bármilyen modellen is törjük a fejünket, lehetőség szerint vásárlás előtt tanulmányozzuk annak műszaki kartonját és mindenkor személyes igényünkhöz igazítsuk.

Ha már szóba hoztuk a költségeket, igazán előnyös, amennyiben a hibát első kézből, illetőleg kellő szakértelem tükrében észleljük, ezáltal a későbbiekben még akár egy több százezer forintos katalizátorcserétől is megkímélhetjük pénztárcánkat, ám ha a szakszervizben dolgozók véleményét még ideje előtt kikérjük, az ugyancsak megelőző céllal bírhat. Márpedig egy kimagasló tehetséggel megáldott szaki gyorsan észrevesz bármely hibás működési forrást, ehhez azonban érdemes egy érettségire épülő OKJ-s tanfolyamot elvégeznünk. Ehhez immár nemcsak fővárosunkban, hanem a vidéki települések legjavaiban, mint például Tatabányán is jelentkezhetünk. Még praktikusabb, amennyiben a tanóráktól néhány km-re levő szervizekben érdeklődünk egy későbbi álláspályázat lehetőségéről, így belső motivációnkkal remek kezdetleges benyomást kelthetünk. Ha csak Tatabánya környékének állásajánlatait mérjük fel, az alábbi linken megtehetjük. megannyi autófényező, karbantartói, vagy autójavítói állással szembesülhetünk, mely mindössze röpke szeletje a rengeteg szakmunkás és egyéb végzettségekhez kötődő pozícióknak.

Alapigazságunk nemcsak a kert, vagy a párkapcsolatok gondozására, hanem a gépjárművek megfelelő, rendszeres karbantartása szempontjából is megállja a helyét, legyünk tehát szemfülesek és a napi első elindulás előtti ellenőrzéseinken túlmutató tájékozódásokat is tegyünk meg. Ilyenek lehetnek például az izzókészleteink meglétének, vagy akár az ablaktörlőlapátok időnkénti ellenőrzései, de a hűtőfolyadék szintjének rendszeres ellenőrzése, a motortér állapotának körültekintése sem elhanyagolható tényező ilyen esetben, sőt. Megmutatkozik természetesen számokban is, hogy a defenzív vezetési stíluson túli biztonságtechnika által átlagosan mintegy 70-120 közúti balesettel volt kevesebb 2018 I. negyedévében, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban, ennek köszönhetően az ország területi egységeinek többségében mérséklődött a halálos kimenetelű balesetek száma, tudhatjuk meg a Központi Statisztikai Hivatal idősoros elemzéseiből. Vigyázzunk magunkra és természetesen egymásra.

Melegszik az idő a jövő héten

Melegszik az idő a jövő héten, a hétvégén helyenként 10 foknál is melegebb lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn marad a jobbára borult, párás, foltokban ködös idő. Délutántól a Dunántúl nyugati, északnyugati részén szakadozhat fel a felhőzet, és ott lehet némi napsütés. Ónos szitálás, hószállingózás szinte bárhol kialakulhat, főként az Alföldön több helyen valószínű ónos eső, eső is. A legmagasabb hőmérséklet többnyire mínusz 2 és plusz 3 fok között várható.

Kedden túlnyomóan borult lesz az ég, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határ közelében időszakosan elvékonyodhat a felhőtakaró. Nyugat felől egyre nagyobb területen ered el az eső, de északkeleten havas eső, hó, ónos eső egyaránt előfordulhat. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 2, a maximumhőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, de északkeleten hidegebb idő valószínű.

Szerdán kezdetben a keleti vidékeken lehet csapadék, ezt követően inkább szórványos záporok, az északi részeken hózáporok kialakulása valószínű. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2, napközben plusz 3 és 8 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön és pénteken a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett elszórtan fordulhat elő zápor, hózápor, pénteken inkább eső. A legalacsonyabb hőmérséklet csütörtökön mínusz 6 és plusz 1, pénteken mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul. Csütörtökön napközben plusz 2-7, pénteken 5-11 fokig melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton mínusz 2 és plusz 3, vasárnap mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5 és 12, vasárnap 5 és 10 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

(Ködös idő Nagykanizsán a Thury György téren. Fotó: S. Varga György)

Életutakat meghatározó hivatás

Iskolás éveinkben már sokunkkal előfordulhatott, hogy egy-egy hirtelen bejelentett dolgozat előtt alig néhány perc állt rendelkezésünkre az adott anyagból való felkészülésre, így padtársunknak villámsegítséggel adtuk át, az addig tanultak mintegy átfogó vázát. Elismerésével jelzést adva a megértésről még akár azon is eltűnődhettünk, vajon nem-e tudnánk ezt még érthetőbben, a többiekkel szintén megosztani. Minél több fiatalban éled fel tanítás iránti vágy, a szükséges kompetenciák kifejlesztésére annál kevesebben szánják rá maguk, pedig immár több indok szól e képesség szakmai kibontakoztatása mellett.

A pedagógus szakma hazai népszerűsége

Manapság sajnálatos módon visszaesett bizonyos oktatási intézményben a foglalkoztatott pedagógusok száma. A legszembetűnőbb csökkenés a szakközépiskolai tanárok arányaiban mutatkozott, ugyanis 2010-hez képest, mintegy 2 ezer fővel kevesebben adhatják át tudásukat, szemben az általános iskolai pedagógusoknak mintegy 4 ezres növekményével, tájékozódhatunk a KSH idősoros elemzéséből. A kedvezőtlen mutatók mérséklése érdekében a kormány több ciklusban emelte már a pedagógusok bérét, a kedvező tendenciát ugyanakkor mindinkább szorgalmazná a Nemzeti Pedagógiai Kar is, így hétpontos javaslattal állna elő, mely közül talán az egyik legfontosabbként a feladatokhoz illesztett, bérminimumon felüli kezdő fizetést emelhetjük ki, ami egyúttal arányaiban emelné a pedagógus pálya iránti hallgatói érdeklődést. Az egészséges, megfelelő művelődés alapjaként, az önmegvalósítás sikeres biztosításához pedig elengedhetetlen a naprakész szakmai ismeretekkel rendelkező tanár, vagy tanársegédek hozzájárulásai.

Milyen pozitív vonzatokkal jár e munkakör betöltése?

Bár az elsajátítandó alapkövetelmények az ország összes oktatási intézményében azonosak, ám figyelembe véve, hogy már a jelenlegi diákságra is már egy digitálisan felgyorsult, a korábbiaktól tanulásorientáltabb társadalomban kell helytállni, így a tanároknak még komplexebb nevelési módszereket kell elsajátítaniuk. Személyes beszámolókból hallhatjuk, miszerint jelen lenni a diákság mindennapjaiban kölcsönösen is előnyöket hordoz, ugyanis ha a pedagógus kellő motiváltságát tapasztalják, látva a leadott anyagon felüli gondos, segítő hozzáállást, szíve ügyének tartja növendékeinek további sorsát, úgy bízhatunk benne, hogy visszacsatolásuk is kedvező lesz, szívesebben végzik el a kiszabott feladatokat, vagy például első kézből adják le jelentkezésüket egy iskolai rendezvényre, tanulmányi versenyre. E tapasztalatok által egészséges önbizalmukat is ugyanúgy fejleszthetjük, mint helyes ítélőképességüket, aminek fontosságára már a hivatásválasztásukkor garantáltan hasznosíthatnak, vagyis tanárként a magabiztos fellépés önmagában is komoly hatást fejt ki a gyermekekre, ésszerűbb képet kapnak saját képességeikről.

Mire ösztönöz a munkaerőpiac?

Annak ellenére, hogy az elmúlt évekhez képest a családi modellek komoly átalakuláson mentek keresztül és bár nem jellemző, mégis több szülőnek munkaviszonyából kifolyólag nem jut elég ideje a gyermeknevelésre, így az alapvető magatartásformák hiánya miatt sokkal nehezebb feladat hárul a pedagógusokra, bizonyos értelemben egyszerre kell szülőként és tanárként hatni a gyermekre. Kedvező hír, hogy a felnövekvő generációnak mindenkor szükség lesz „kiokított” tanárokra, ezzel a rendszerbe kerültek hosszú távú munkalehetőségre számíthatnak, ami természetesen munkatapasztalatnak, olykor kutatómunkának köszönhetően mintegy két és félszeres többletet jelenthet a bérezésben, amellyel tanárjelöltjeink motiváltsága is tovább növekedhet. Az oktatás színvonala ugyan függ az adott település fejlettségétől, ám tény, hogy a fővárosban lényegesen több oktatási intézmény szolgálhat kedvező gyakorlati lehetőséggel, esetleg leendő pedagógus munkakörünk megtalálásával, amihez a friss, térségbeli álláshirdetések adhatnak kezdő támpontot, melyek között a linkre kattintva keresgélhet az igényeinek megfelelő pozíciót.

Figyelmeztetést adott ki a magyar kormány a koronavírus miatt

Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak, Magyarországon két gyanús esetet vizsgáltak ki, de egyiknél sem igazolódott be a fertőzés – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért is felelős államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Menczer Tamás közölte, a kínai hatóságok lezárták Vuhan várost és az azt körülvevő Hopej tartományt, így senkinek nem javasolják az oda történő beutazást, mert onnan kijutni jelenleg nem lehet.

Hangsúlyozta, négy Vuhanban tartózkodó magyar állampolgárról tudnak, akik egy szállodában laknak és munkavállalási céllal érkeztek az országba, valamint egy magyar férfival tartják a kapcsolatot Hopej tartományban, ők mind jól vannak, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor hagyhatják el a térséget.

Az államtitkár aláhúzta, Magyarország pekingi nagykövetsége folyamatosan tájékozódik a kínai külügyminisztériumnál arról, hogy tudnak-e a további magyar állampolgárokról az érintett területen.

Menczer Tamás megerősítette, a koronavírusról a jelenlegi információk alapján azt lehet mondani, hogy eredetileg valószínűleg állatról terjedt emberre, később viszont már emberről emberre terjedt. A statisztikák szerint egy beteg átlagosan másfél-két embert fertőz meg, a betegek 20 százaléka önerőből, azaz bármiféle gyógyszer bevétele nélkül felgyógyult. Felhívta a figyelmet arra is, hogy szakemberek szerint a személyes higiéniára történő nagyobb odafigyeléssel, így például a gyakori kézmosással könnyebb elkerülni a betegséget.

Kiemelte, több ország tudósai dolgoznak a vírus elleni hatásos vakcinán. Az államtitkár jelezte továbbá, a Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség speciális óvintézkedésekre, mivel azok nem fertőznek.

Menczer Tamás arra kérte a Kínába utazó magyar állampolgárokat hogy kellő körültekintéssel tervezzék meg útjukat, és mindenképpen regisztrálják magukat a konzuli szolgálat honlapján.

Hangsúlyozta, minden külföldi magyar nagykövetség kiemelt feladatául szabták, hogy kiemelt figyelemmel kövesse a fogadóország koronavírus ügyében tett lépéseit, és azonnal tájékoztassa a tárcát, amennyiben például egy ország utazási korlátozásokat vezet be Kínával szemben.

Menczer Tamás ezzel kapcsolatban elmondta, az uniós országok túlnyomó többsége nem vezetett be rendkívüli intézkedéseket a repterein, néhány ország rendelt el bizonyos szűréseket a Vuhanból érkező gépek esetében, de ilyen járatok már nem közlekedhetnek a város lezárása miatt. MTI

Cseresnyés: A dél-zalai települések továbbra is számíthatnak a kormány támogatására

Orbán Viktorral egyeztetett a Nagykanizsát és Dél-Zalát érintő fejlesztési lehetőségekről, aktualitásokról Cseresnyés Péter. Az államtitkár, országgyűlési képviselő a találkozót követően azt írta közösségi oldalán: a miniszterelnök elhivatott a magyar vidék fejlesztése iránt, a dél-zalai települések továbbra is számíthatnak a kormány támogatására.

(Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda)

– Az a fejlesztéssorozat, amelyet Dénes Sándor polgármester idején kezdett el a város, folytatódni fog. Természetesen akkor, ha a mostani kanizsai többség, az a nyolc képviselő, aki most erőből próbál politizálni, és erőből politizál, ezt nem akadályozza meg.

Úgyhogy én azt kérem tőlük, a mostani kanizsai többségtől, a nyolcaktól, hogy segítsék a város fejlesztését, segítsék a város egyes beruházásainak a megvalósítását azért, hogy az itt élő emberek egy még szebb, még jobb környezetben tudják élni a következő éveiket – fogalmazott Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő. Forrás: Kanizsa Újság.

A szerencsén múlt az élete Nagykanizsán

A csendes gyilkos némán, minden figyelmeztetés nélkül hátba támadott!
Ha van a lakásodban nyílt égésterű gázkészülék, gondolkodj el légy szíves!

Én is azt gondoltam óóhhh nálam minden rendben!
17 éve lakom ebben a lakásban, nemrég csinálták meg a kéményt, van szén-monoxid érzékelőm! Mi baj lehet? Aha!

Az egyik pillanatban a fürdőszobában vizes ballonokat mosok, a következő pillanatban a nappaliban fekszem a földön és 6 mentős küzd az életemért! Igen! A szerencsén múlott az életem!

Ha a párom nem nyit rám a fürdőben, most nem írom ezeket a sorokat! Már eszméletlenül feküdtem a kádban, előrebukva a hányásomban! A sürgősségin kiderült a vérvétel után szén-monoxid mérgezés!

Igen, volt szén-monoxid érzékelő! A bojlertől 1/2 m-re! Steck márkájú, megbízhatónak minősített! Nem jelzett!!!
Új érzékelő beszerezve! De a biztos megoldás, hogy villanybojlerre cserélem a gázt a kémény ledugózva! Tudom nem teheti meg mindenki, de 1 megbízható érzékelő életet menthet!

Köszönet a nagykanizsai mentőszolgálatnak és a Kanizsai Dorottya Kórház sürgősségi osztály dolgozóinak!” – írta olvasónk.

A hétfőn (január 20-án) kora délután történt esetről a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is beszámolt. Ezt írták:

Szén-monoxid- mérgezés gyanúja miatt riasztották a nagykanizsai hivatásos tűzoltókat Nagykanizsán a Platán sorra. A tűzoltók a helyszínre érkezést követően légzésvédelem mellett az épületbe behatoltak, majd méréseket végeztek, amely során a szén- monoxid jelenléte kimutatható volt a lakásban.

Az épület átszellőztetését elvégezték. A gázszolgáltató szakemberei is a helyszínre érkeztek. Mentő is érkezett a helyszínre – írták.

1 2 3 4 5 206