A köszönet napja Kanizsán

December 14-én került megrendezésre a XVI. Térségi társadalmi felelősségvállalási konferencia és kísérő rendezvénye a Köszönet Napja a Halis István Városi Könyvtárban.
A szervező civil kerekasztal 2007-ben hozta létre a programot, melynek keretében megünnepelik és díjazzák a térségi civil és vállalkozói szféra kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselőit.

A program Tiborcz Iván zongorajátékával kezdődött, majd Lengyák István soros elnök köszöntötte a megjelenteket. Balogh László polgármester beszédében kiemelte, hogy fontos erkölcsi kötelesség, hogy kifejezzék köszönetünket mindazoknak az önkénteseknek, közösségeknek, szponzoroknak és mecénásoknak, akik tesznek a városunkért és embertársaikért.

Szabó István, a VIA Kanizsa Városüzemeltető Zrt. vezérigazgatója egy prezentáció keretében mutatta be a vállalat, működő társadalmi felelősségvállalás gyakorlatát.
A kerekasztal ügyvezetője Budavölgyi Kálmán évértékelőjében kitért a térségi civil szektor működésére, helyzetére. Az ünnepi műsort a Kanizsai Fiatalok Közösségének fiatal művészei szolgáltatták.

Ezt követően került sor 6 kategóriában a díjak átadására. A 2022-es év civilek szponzora a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt., mecénása Szakacsits Szabolcs, egyesülete a Kanizsa Big Band, önkéntese Tiborcz Iván, fiatalja Magyar Tamás, személyisége Csorba Tamás plébános lett. A díjazottak nevében Csorba Tamás mondott pohárköszöntőt.

(A díjazottak, és az egyesület képviselői a polgármesterrel. Elöl (balról): Csorba Tamás, Magyar Tamás, Tiborcz Iván, Baráth Adrien a Kanizsa Big Band képviselője, Szabó István a VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója. Hátul: Budavölgyi Kálmán, Balogh László polgármester és Lengyák István. A képről hiányzik: Szakacsits Szabolcs aki későbbi időpontban veszi át díját. Fotó: Lengyel Ervin)