Dél-Zala Press

Az 5 legkedveltebb használt kisautó 3 millió forint alatt

(X) Az, hogy egy ember milyen autót választ magának, nagymértékben függ attól, hogy merre jár vele, milyen céljai vannak az autóval. A napi városban szaladgáláshoz például a legtöbben egy keveset fogyasztó, kompakt méretű járgány mellett teszik le a voksukat, ez ugyanis nagyon meg tudja könnyíteni az életet a zsúfoltabb helyeken. Ha éppen Te is egy ilyen jármű vásárlása előtt állsz, érdemes alaposan végiggondolni a prioritásaidat, mert könnyű elveszi a sok lehetőség között.

Mennyi a keret, mik a prioritások?

Fontos tisztázni, hogy mennyi pénzt szánsz a jármű vásárlására, ugyanis ez már lényegesen leszűkíti a szóba jöhető autók körét. Már 3 millió forint alatt is találhatsz nagyon jó állapotú kisautókat, amik tökéletesek a mindennapi körök futására – de persze az, hogy kicsi, csak egy szempont a sok közül.

Számít, hogy mennyit fogyaszt, és hogy mi minden fér bele, mekkora hely van az utastérben. Ha például gyerekeid is vannak, akiket rendszeresen fuvarozol, nem árt, ha a kompakt méret okos belső kialakítással párosul, hogy kényelmesen beférjen két gyerekülés, és a csemetékkel járó plusz cuccok is a csomagtartóba.

Ha már megvan, mire is van szükséged, elkezdheted a keresést ezek alapján. Lényeges azonban, hogy a konkrét vásárlás előtt tudd meg a kiszemelt autóról, amit lehet: www.carvertical.com/hu oldalon alvázszám alapján megtudhatod, milyen javításokat végeztek rajta korábban – ez nagyon fontos információ lehet!

Milyen típusú autókat vesznek a kis méretű járgányokat keresők?

Az általános tudnivalók után nézzük meg, melyek a legnépszerűbb használt kisautók, amik beleférnek az említett 3 millió forintos költségkeretbe.

Ha alaposan végiggondolod az igényeidet, és ellenőrzöd a választott autót, biztos, hogy nem fogsz rossz döntést hozni!

Exit mobile version