Több mint félszáz koronavírus-fertőzött a nagykanizsai kórházban

Tisztelt Kanizsaiak!
Az aktuális járványügyi helyzetről dr. Brünner Szilveszterrel, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatójával tájékoztattuk ma a sajtót.
A Kanizsai Dorottya Kórházban jelenleg 54 COVID-fertőzöttet ápolnak. Közülük hét fő van az intenzív osztályon, az egyikük lélegeztetőgépen.

Kásler Miklós miniszteri határozata alapján egy hete lett járványkórház a kanizsai intézmény. Ehhez 194 ágyat kellett felszabadítani COVID-betegek ellátására, amelyből 34-nek intenzíves ágynak kell lennie. Kórházunk műszerezettsége jó, és a jövő héten még további eszközöket kap.

Dr. Brünner Szilveszter elmondta: a kanizsai kórház munkatársai – orvosok és ápolók – egy emberként dolgoznak a COVID-betegekért. Annak ellenére, hogy ez az időszak testileg és lelkileg is megterhelő a számukra, céljuk, hogy a járvány végéig kitartsanak, és a kanizsai betegek érdekeit szolgálják.

További fontos információk:

  • A kórház a nem sürgős műtéti eljárásokat és az előre tervezhető befekvéseket egyelőre felfüggesztette.
  • Minden osztályon folytatják az akut betegek ellátását.
  • Bizonyos kivételektől eltekintve (főleg a mozgásszervi rehabilitáció épületében lévő szakrendelők, valamint az ortopédia) a szakrendelések zavartalanul folytatódnak a héten. Ám ha további épületeket és ágyakat kell bevonni a fertőző betegek ellátása miatt, akkor a hét második felében a szakrendelések számát csökkentik – erről minden esetben előre tájékoztatják a lakosságot.
  • A kardiológiai és az onkológiai ellátás, a gyermekgyógyászati, a fül-orr-gégészeti és az urológiai szakrendelések továbbra is folyamatosan várják a pácienseket.
  • Mivel várhatóan a következő 4-5 hét a COVID-betegek ellátásáról fog szólni a kórházban, ezért az intézmény munkatársai a lakosok megértését és türelmét kéri.

Jómagam köszönöm szépen a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának a sokszor emberfeletti munkát! Ne feledjük: mi magunk is tehermentesíthetjük egy kicsit őket, ha betartjuk a védelmi intézkedéseket!
Vigyázzunk rájuk is! – tájékoztatott Facebook oldalán kedden Balogh László nagykanizsai polgármester.

A mai (szerdai) adatok szerint Nagykanizsán 191 fő van karanténban, és közülük 136 főnél mutatták ki a fertőzést.

Farkas Szilárd letenyei polgármester szerdán este arról tájékoztatott, hogy a kisvárosban 23 fő koronavírusos fertőzöttről van tudomása, rajtuk kívül további 17 fő van járványügyi megfigyelés alatt a muramenti településen.